44. rész - You & I

Sziasztok Drágáim,

Megérkeztem. Képzeljétek el, most nagyon boldog vagyok, ugyanis sikerült a nyelvvizsgám! Szóval ezt a részt (legalábbis a felét), már teljes nyugalomban írtam. :)

Köszönöm szépen az előző részhez kapott 8 pipát, és 5(!) kommentet. Annyira örülök, hogy ennyien írtok nekem! Higgyétek el, nagyon sokat jelent. A látogatók száma is már meghaladta a 18.300-at! Ez elképesztő! Nem is tudjátok, hogy mennyire szeretlek titeket és hogy mennyire a szívemhez vagyok nőve! Igen, egytől egyig. Köszönöm!♥

A részről: nos... ez egy romantikusabb, erotikusabb rész lesz. Azért írom le előre, mert aki nem bírja, nem szereti az ilyet, annak inkább szólok. Így ezek a személyek maximum csak az elejét és a végét olvassák el az irománynak. De remélem nem lesz ilyen. :D

Jó olvasást! Írjatok majd!

~Timi xx

One Direction ~ You & I

- Kérem a telefonodat - fordult felém, még mielőtt elindultunk volna.
- Minek? - vontam fel a szemöldököm.

- Csak mert - arca komolyságot sugárzott, így engedelmeskedtem. A zsebemből kihalásztam a készüléket és átadtam neki, pedig még mindig nem jöttem rá, hogy mire is kell ez neki valójában.

- Oké, kész is - jelentette ki, mikor elvette tőlem és nemes egyszerűséggel kikapcsolta, az övével együtt.

- Ez most mire jó? - néztem értetlenül.

- Azt mondtam, hogy csak te és én leszünk. Legalább egy kis időre hagyjanak minket békén - mosolygott, majd pedig rálépett a gázpedálra.

A kocsiban a visszapillantó tükrön lengedező fa alakú illatosító miatt mindent a fenyőillat töltött be. A megengedett sebességgel észak felé tartottunk. Az ablakon keresztül figyeltem a tájat, csodáltam a friss havat, miközben élveztem, ahogy Louis keze hozzáér a combomhoz, és el is időz ott. Nem tudtam eldönteni, hogy most nyugodtnak kellene lennem, vagy izgulnom kellene. Talán hülyén hangzik, de mindkét állapot egyszerre volt jelen. A szívem zakatolt, már csak a tudattól is, hogy velem van, CSAK velem. A vérem eszeveszett gyorsasággal dübörgött az ereimben, és mindez arra késztetett, hogy a levegőt is szaporábban vegyem, viszont az agyam higgadt maradt. Nem szóltam semmit, ahogy ő sem. Mosolyogva néztünk egymásra, és ha piros lámpánál álltunk, mindig hozzám hajolt és egy csókot lehelt ajkaimra. Viszont hiába volt csend, ez mindent elmondott rólunk. Nem volt mit megosztani a másikkal, mert mindent tudtunk, és megértettük a másikat. A rádió nagyon halkan szólt, karácsonyi dalok tömkelegét játszották az utunk során. Egyszer, mikor már hosszabb ideje kisebb utcákban kanyarogtunk, az autó hirtelen lassult, a motor leállt és Louis a kocsikulcs elfordítása után rám nézett.

- Itt vagyunk - mosolygott halványan, majd a kart megfogva kinyitotta az ajtót. Ezután én is kioldottam az övemet, és az övéhez hasonló mozdulattal kiszálltam. A hó még csupán pár centis volt, a talpunk alatt is alig ropogott. Szemügyre vettem a környéket, mely tiszta, ápolt és szép volt. A házak nem voltak öregek, inkább régi stílusúnak titulálnám őket. Sem közel, sem távol nem voltak egymástól, mondhatni megfelelő távolságban helyezkedtek el. A szomszédság körül, az utakat övezve rengeteg hatalmas fa tornyosult a fejünk fölé. Mind csupasz, egyedül a hó az, mely fehérbe öltözteti őket. Most minden olyan kihalt volt, egy lélek sem járkált az utcán. Meglehet, hogy azért, mert körülbelül este tizenegy óra van. A táj tanulmányozásából a csomagtartó csapódása zökkentett ki, és egyből Louis irányába kaptam a fejem. Felém nyújtotta a kezét, melyet rögtön megfogtam és önzően szorítottam. Egy kicsi, elég elegáns kis ház várt minket. Louis gyorsan kinyitotta az ajtót, és bemehettünk. A belső rész is elbűvölő volt. A bútorok kevésbé voltak modernek, de épp ez tette az egész látványt és környezetet szívmelengetővé és otthonossá. Amint beléptünk, balról fogasok és tárolószekrények fogadtak minket, jobbról pedig egy kisebb nappali. Louis időközben körbevezetett, a fogasokat tartó falat megkerülve és elfordulva balra volt a konyha és az étkező. A bejárattal szemközt két ajtó volt található, az egyik egy kisebb helyiség volt, mindössze egy vécécsészével és egy mosdókagylóval felszerelve, míg a másik egy gyönyörű és már jóval nagyobb fürdőszoba. Ezek mellett pedig, a nappali oldalában helyezkedett el egy szoba. Ide mentem be. A táskát ide pakoltam le, majd elmerengtem a hálóhelyiség dekorációjában. A fából készült szekrényeken rengeteg kép volt Louisról, a testvéreiről és az anyukájáról. Ez azért volt, mert ez a ház Louis nagypapájáé volt, aki már régebben meghalt. - Mit nézel? - ölelt meg hátulról Louis. Karjai védelmezően fontak körbe, és a testéből áramló melegség biztonságérzettel töltött el.

- A képeket... téged. Hogy milyen aranyos voltál - fordítottam felé a fejem mosolyogva, és az arcára adtam egy puszit.

- Mi az, hogy voltam?! - kiáltotta tettetett sértődöttséggel. - Én mindig maga vagyok a tökély - pózolt be önelégült arccal és nevetni kezdett.

- Az biztos - motyogtam, és szembe fordultam vele, hogy lássam, majd lassan megcsókoltam. Minden olyan lassított volt, csendes és békés. Annyira tetszett. Semmi nem zavart meg minket.

- Előkészítettem neked egy forró fürdőt - suttogta egyenesen a fülembe, miután elváltunk egymástól, majd pedig az említett helyiség felé húzott. A szememet eltakarta a tenyerével, illetve a derekamat fogva irányított. Hallottam egy jellegzetes hangot, mely az ajtó nyitódását jelezte. A világot előlem eltakaró kéz eltűnt és elém tárult az a dolog, amit Louis meg akart nekem mutatni. A fürdőszobában félhomály uralkodott, mégpedig a kád szélére helyezett gyertyák miatt, ahol egyébként gőzölgő, habos fürdő várt rám. A meglepettség tükröződött rajtam, a kezeimet az arcomhoz kapva lepleztem meghatódottságomat.

- Istenem! Köszönöm - kiáltottam a boldogságtól vezérelve.

- Nem szállsz be? - kérdezte egy szemtelen vigyorral, majd beleharapott az alsó ajkába. Kicsit megszeppenve néztem egyenesen a szemeibe, majd pedig rá a ruháimra. Öö... ez azt jelenti, hogy előtte kellene vetkőznöm? Mármint oké, bevállalom, de csak ha ő is velem tart. Na, de ezt az érzést félretéve, tényleg nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Eddig még a csókoknál és az együtt alvásnál nem jutottunk magasabb szintre. Talán most ezt szeretné? Bizonytalanul emeltem rá a tekintetemet újra, amit észrevett, és hogy bizonytalanságomat enyhítse, közelebb jött. Kezét a fenekemre helyezte, a másikkal pedig a felsőm alját csúsztatta egyre feljebb, miközben apró puszikkal hintette be a nyakam. Az ezidáig ilyen mértékben soha nem érzett bizsergés most elöntötte a testem. Borostái csiklandoztak, ahogy a bőrömhöz értek, ennek eredményeként apró nevetéseket hallattam, de inkább élvezni akartam, amit csinál. A hosszú ujjúmat már egészen a mellkasomig tolta fel, innen pedig magamat megadva felemeltem a két karomat, ő pedig egy gyengéd, mégis határozott mozdulattal leszedte rólam azt.

- Velem tartasz? - motyogtam, és teljesen hozzásimultam. Louis még egy hosszú csókot adott nekem, majd eltolt magától. Nem értettem. Miután alaposan végigmért, szemeit összeszorítva, szája szélén a bőrt harapva állt előttem. Mintha mondani akarna valamit, mégis hezitált.

- Ne csináld ezt velem - sóhajtott fel.

- Hm?

- Nem tartok veled. Bizonyára fáradt vagy, relaxálj egy kicsit - mosolygott rám végül. - Addig bekapcsolom a fűtést, hozok kaját... utána majd meglátjuk, mi lesz - hangsúlyozta az utolsó szavakat, majd a gondolatainak rejtélyeit hátrahagyva kiment. Még gyorsan kiszaladtam pár ruhaneműért, majd teljesen levetkőzve feküdtem be a kádba. A forró víz felolvasztotta hideg ujjaimat, a habok pedig kényeztetően vettek körbe. Kicsit el is aludtam, majd mikor felkeltem a buborékok nagy része eltűnt, és a fürdőm is kihűlt. Igaza volt Louisnak. Feltöltődve szálltam ki, majd miután megtörölköztem, felvettem a pizsamámat. Hogy mi volt az a ruhadarab, ami alvóruhámként szolgált?! Louis fehér inge. A hónapok során rengetegszer aludtam ebben, és addig próbáltam őrizni eredeti illatát, míg tudtam. A fehérneműim közé pakoltam be, egészen apróra hajtva. Remélem nem vette észre, amikor bepakolt nekem. Meg akarom lepni. Ez egy különleges alkalom, és ehhez szükséges ez a különleges kellék. Bizonyára érezni fogja a jelentőségét, és a jelkép erősségét. Az inget begomboltam magamon, alulra pedig egy fehér csipkés francia bugyit vettem fel. A törölközőt visszaakasztottam a fogasra, majd kiléptem a szobából. Mikor ezt megtettem, a bejárati ajtó egyazon időben csapódott. Biztos Louis ment ki valamiért. A kanapéhoz sétáltam és leültem a karfájára. Igyekeztem csábítóan ülni, hogyha vissza bejön a házba, akkor rögtön rám irányuljon a tekintete. Ez terv szerint működött. A kilincs lenyomódott, majd a hideg levegő beáramlásával együtt ő is megjelent. A kezében szatyrok voltak, de miután meglátott engem, az abban lévő műanyag edényeket hangos puffanással dobta le az asztalra és az ajtót is hagyta, hogy a huzat csapja be utána, majd azonnal elfordította a kulcsot a zárban és felém lépdelt.

Én felálltam, és nagyon lassan körbefordultam, hogy alaposan szemügyre tudjon venni. Louis mögém jött, és elfoglalta azt a helyet, amit nem sokkal korábban még én. Mikor a forgással már ott jártam, hogy vele szemben találtam magam, akkor megragadta a kezeimet és magához húzott. Pár hajtincset tűrt el a fülem mögül és mosolyogva nézett, majd felállt és fölém magasodott. Karjait összefonta körülöttem és gyengéden megcsókolt. Most viszont, a pillanatot megszakítva, én távolodtam el tőle. Az előbb ő, most én. Kicsit kínozni akartam még.

- Mit hoztál? Nem enni akartál? - indultam meg kecsesen a konyha irányába, de ő sebesen utánam jött, és egyetlen mozdulattal a falhoz nyomott. A fejem a villanykapcsolóhoz ütődött, így már csak az étkező oldalába beépített elektromos kandalló adott némi fényt. 

- Most már ne játssz velem - szólított fel, majd miután megszabadította magát a saját felsője rabságától, szorosan hozzám préselte magát. - Négy és fél hónap... majdnem öt - jelentette ki halkan és vártam, hogy befejezze, hogy mit is akar ebből kihozni. - Ennyit kellett kibírnom nélküled. Sokáig nem hallhattam a hangodat, nem láthattalak... és eddig nem érinthettelek meg. De most... az enyém vagy - mondta vágytól csillogó szemekkel, miközben kezei a derekamról egyre feljebb, a hasamra, majd a melleimre csúsztak. Egy apró nyögést engedtem ki, a következő pillanatban pedig türelmetlenül tapasztotta száját az enyémre, és fokozott szenvedéllyel tört utat nyelvével, hogy összekapcsolódjon az enyémmel. Ujjai gyorsan bújtatták kifelé a gombokat a lyukakból, és miután végzett, felkapott az ölébe és a hálószoba felé vitt, itt pedig óvatosan ledöntött az ágyra. A lábaim, miután abbahagyták a csípője átkulcsolását, az ágyon is nyitva maradtak, így közéjük be tudott férkőzni, és odatérdelt, majd fölém hajolt. - Amúgy a kérdésedre válaszolva, ne aggódj. Hidd el, ha lerendeztük egymást, farkaséhesek leszünk - mormogta olyan hanggal, melytől libabőrös lettem és vigyorgott. Ezután megtámadta a nyakamat. A bőrt szívogatni kezdte, majd nedves puszikat hagyott ezen a területen, illetve fokozatosan lentebb haladt. A vágy mérhetetlen mennyiségben töltött el. Éreztem, hogy alig bírok magammal. Kezei az oldalamat simogatták, majd a hátamra tévedtek és megemelték a testemet. Ezzel a mozdulattal az volt a célja, hogy kihámozzon az ingből és azt valahol eltüntesse a földön. Ezután fordítottam a helyzetünkön, és a csípőjére ültem. Ráhajoltam, és apró csókokkal hintettem be a nyakát, a vállát, végül pedig a hasa egészét. Lassan kezdtem lehúzni róla a nadrágját, majd mikor körülbelül már a térdéig toltam le, akkor leugrottam róla, és egy könnyed rántással leszedtem róla a ruhadarabot és ledobtam. Ekkor ő is felpattant, és az ágyra lökött. Újra felettem volt. Eszeveszetten és őrülten csókolt, továbbá minden érintése perzselő volt. Végül pedig egymás alsóneműjébe akasztottuk bele az ujjainkat. Louis szeme elsötétült, ahogy a szenvedélytől fűtve engem figyelt. Zihálva csúszott lentebb a matracon és az utolsó textiltől is megszabadított engem is, és saját magát is, utána pedig szintén fölém kerekedett és megkezdődött az igazi játék. A vágy már mindkettőnket teljesen meggyötört. Arcát nyakamba fúrta, teste hozzám simult, karjaimat pedig nyaka köré fontam. Tetszett.

A mennyben éreztem magam, itt feküdtem mellette. A mellkasán, őt ölelve, lábaimat pedig az övével összekulcsolva. Hiába volt hideg, vele egyetemben mindenem izzott. Légzésünk és szívverésünk rendkívül heves volt, de már csillapodott ez az állapot. Elégedett voltam. Csak ő és én, ketten. Egy csodás téli estén, ami a szülinapom folytatása volt. A legfontosabb pedig, hogy senki, de senki nem zavart meg minket. Ilyen békés és meghitt napot akartam én már rég... vele. Azt hiszem, mégsem olyan rossz ez a tizennyolcadik születésnap, mint ahogy eleinte gondoltam.

Louis egy halk nevetést hallatott, majd a hajamba belepuszilva felhúzott magához, hogy a szemembe tudjon nézni. - Most már mindenestül hozzám tartozol - mondta, miközben végigsimított rajtam a csípőm vonalát követve. Szavai hallatára elmosolyodtam, és megcsókoltam. Ezután még pár percig egymásba gabalyodva ejtőztünk, majd kiszállt mellőlem és meztelenül indult útjára. Kilépett a nappaliba, és azonnal meg is borzongott. Nem csodálom. A forró hangulatból kilépett a téli fagyos hangulatba. Visszajött a szobába és az egyik szekrény fiókjában matatott, majd kivett egy sötét színű, az oldalán csíkos melegítőalsót és abban közlekedett. Hamarosan én is kikászálódtam a takaró alól és magamra öltöttem az időközben lekerült pizsamámat. Louis valami szatyorral ügyködött a konyhában, majd amikor utánanéztem, hogy mit csinál, a kezében két papír, vagy műanyag dobozkával közeledett felém, melynek az oldalán piros japán, vagy kínai betűk voltak. Tehát keleti kaját hozatott. Bevallom, nem igazán vagyok odáig az ilyen ételekért, de a kedvéért kipróbálom. - Ülj le - biccentett fejével az ágy felé és engedelmeskedtem neki. Felpattantam, és a hatalmas párnákon foglaltam el a helyem, a hátamat pedig az ágy hatalmas támlájának döntöttem. Ezután Louis átadta nekem az ennivalót, és mellém fészkelte magát. Villa helyett pálcikákat hozott be, és fél órán keresztül azokkal szerencsétlenkedtünk. Ahelyett, hogy ettünk volna, inkább nevettünk. Rengeteget. Amikor nekem sikerült egy húsnak kinéző valamit felemelni a pálcikákkal, akkor rögtön cserét követelt, mert biztos volt benne, hogy én kaptam a jobbakat és ő azért nem tudja ezt megcsinálni. Olyan, mint egy nagy gyerek. Eszméletlenül imádom. Miután elpusztítottuk az összes kaját, elismerően bólintottunk a másik felé. - Látod, én szóltam, hogy nagyon éhesek leszünk a végén - kacsintott, majd egy puszit nyomott az arcomra. Nevetve megráztam a fejem, majd elvettem tőle a szemétté vált dobozokat és kivittem őket a kukába. Eközben Louis bekapcsolta a magnót és táncolva mögém keveredett. Vadul rázta mögöttem a csípőjét, majd az enyémet is megfogva ugyanezt a mozdulatot ismételgettük. Emellett mindenféle figurákat csinált, melyeket ő táncnak nevezett. Dőlt belőle a hülyeség, és már könnyezve nevettem rajta.

- Idióta - jegyeztem meg, és felugrottam a hátára.

- Rrrrr - morgott, majd megfogta a lábaimat, hogy megtartson. - Még hogy idióta! - kiáltott fel. - Inkább mocskos... ilyen izzasztó események után - nézett hátra rám és a vigyor levakarhatatlan volt az arcáról. - Le kellene fürdenünk együtt, - emelte meg a szemöldökét - nem gondolod? - szeretem, amikor kijön a perverzebbik énje. Kifejezetten szeretem.

- Hogyan is tudnék ellenállni? - mentem bele a játékba, majd a hátán továbbra is engem hurcolt, így mentünk be a fürdőbe. Egy hosszabb zuhany után még kicsit viháncoltunk, majd elaludtunk. Hosszú idő után most megint felhőtlenül boldog voltam. Annyira jó volt újra érezni, ahogy mellkasa megemelkedik, amikor levegőt vesz, ahogy a nyakamba szuszog, vagy azt, ahogy karjai védelmezően szorítanak. Újra magaménak tulajdoníthattam az érzést, amikor az élet és a pillanat szebb, mint az álom. Viszont szüntelenül az járt a fejemben, amit lefekvés előtt beszélgettünk.

- Mi a legnagyobb álmod? - kérdezte és lágyan végigsimított a hajamon.

- Az volt, hogy veletek találkozzak. És teljesült - bújtam hozzá, miközben egy elégedett sóhajt engedtem ki.

- És azután? - érdeklődött továbbra is. Nem tudom miért érdekli ennyire, de folytattam.

- Most már az, hogyha majd eljön az ideje, akkor Párizsban, az Eiffel-toronyban kérjék meg a kezemet - mondtam félénken. Szerencse, hogy nem látta az arcomat, mert talán egy kicsit el is pirultam. - Eddig ezt még csak neked árultam el. Tudom, hogy hülyeség amúgy...

- Nem az - vágta rá rögtön. - Aranyos.

- És neked?

- Nem tudom mi mást kívánhatnék az életembe. Minden adott. Vagyis nem, talán egy mégis van - megfogta az állam és felemelte, hogy egyenesen rám tudjon nézni. - Egy napon talán én szeretném valóra váltani az álmodat.

Soha senki, de senki nem mondott még nekem ilyet. Melegséget éreztem a mellkasomban. Vajon tényleg komolyan gondolja? Miközben Louis már rég csendesen hevert mellettem, nekem ezen édes gondolatok cikáztak a fejemben, végül pedig ezekre gondolva léptem be én is az álmok világába.

Másnap körülbelül délben keltünk, ami nem csoda, ha hajnalban alszunk el, és még egy órát heverésztünk. Az előző nap történései miatt mindketten hatalmas jó kedvvel, mosollyal és csókcsatával kezdtük az újabb napot. " Reggeli " után kint, a hóban játszottunk. Teljes nyugalomban voltunk, ami nagyon jót tett. Körülöttünk, ebben a negyedben csak öregebb házaspárok, öregebb emberek éltek, akik nem hiszem, hogy ismernék a mai világ hírességeit. Ezért is volt minden annyira kellemes. A játék után együtt főzőcskéztünk, tévéztünk. Hamar elrepült a nap, viszont hamar ágyba is kellett kerülnünk, ha holnap korán el akarunk indulni, hogy odaérjünk a tárgyalásra. Ó, hogy is fog nekem hiányozni ez a másfél-két nap! 

Reggel terv szerint korábban keltünk, összecsomagoltunk, és fájó szívvel hagytuk ott az időközben hozzánk nőtt házat. Igazából titokban reménykedtem benne, hogy egy nap majd visszatérünk ide. Az autóban még kicsit álmosan pislogtunk, és rá kellett jönnünk, hogy most vissza kell csöppennünk a való életbe. Bizonyára mindenki magyarázatot követel majd tőlünk, hogy hová tűntünk. Ott lesz a banda, nekem pedig Shannon. Mondjuk ők biztosan száz százalékig elfogadnának minket, és örülnének nekünk... de ott van még valaki. Eleanor. Reménykedtem benne, hogy Louis elé tárja majd az érzéseit, és megbeszél vele mindent. Így legalább nem kellene rejtegetni semmit, illetve a háta mögött titkolóznunk. Igaz, hogy élveztem ezt az egészet, de minél inkább közeledtünk a bíróság épületéhez, annál nagyobb volt a bűntudatom. Miután megérkeztünk, nagy sóhajjal szálltam ki a kocsiból, és Louis kezét is el kellett engednem. Ki tudja, ki figyel minket...

A nagy, sárga építmény fölénk magasodott. Előtte egy park, kopár fákkal, bokrokkal és fagyott talajjal. Nehéz szívvel mentem be az ajtón. Nem csak azért, mert tárgyalásom van. Nem kellene, de aggódtam. A Louisval töltött idő mennyei volt, de csúf gondolatok támadtak meg. Eleanor ellen cselekedtem. Sajnáltam őt. Hatalmasra nőtte ki magát bennem a lelkiismeretfurdalás. Ezeken gondolkodtam, miközben a hosszú lépcsősoron igyekeztünk felfelé, a tárgyalóterem felé. A kis baráti csapatunk idegesen toporgott az ajtó előtt, és mikor megláttak minket, döbbenten meredtek ránk. A lépcsőn felérve megálltunk, majd Louis egyenesen Elhez ment, én pedig Shannonhoz és Harryhez. 

- Úristen, Emma! Úgy aggódtam. Hol voltál, mi történt? Miért nem vetted fel a telefont? - faggatott Shannon. Komolyan, hiányzott az aggodalma. Igen, ő az én barátnőm, aki törődik velem. Méghozzá a legjobb.

- Miért volt kikapcsolva a telefonod? És merre voltál? Hova tűntetek Louisval együtt? - szállt be Harry is. Liam, Zayn és Niall csendben figyelték a beszélgetést, és nem szóltak semmit. Szegények, miattam őket is el kellett ide rángatni. A szemem sarkából azonban még egy dolgot láttam. Louis próbálta Eleanort kicsit arrébb vonszolni, de a lány nem engedelmeskedett. Nagyon dühösnek látszott.

- Nyugi, csak szükségem volt egy kis nyugalomra ezelőtt az ügy előtt - nyugtattam meg őket egy mosollyal az arcomon, majd egyszerre megöleltek. Hirtelen El rontott közénk.

- És Louis segített? Mert gondolom veled volt! - teljesen kikelt magából. Igazából megértem...

- Csak elvitt oda, ahová szerettem volna. Aztán ő is ment, ahová akart. Ennyi szerepe van az egészben - közöltem vele kimérten. Válaszolni már nem volt ideje, ugyanis az egyik ügyész éppen szólított minket.

- Kérem fáradjanak be a terembe. A tárgyalás azonnal kezdődik - kért minket udvariasan a hölgy. Előttünk vezették be épp Jessica-t, aki szikrákat szóró szemekkel bámult rám. Kicsit megrettentem, amikor újra láttam, de hívott a kötelesség. Igyekeztem büszkén, emelt fővel besétálni. Azonban mielőtt megtehettem volna, Eleanor ragadta meg a csuklóm és maga felé fordított. Tekintete a fiúkon és Shannonon volt mindaddig, míg ők be nem mentek a helyükre. Csak aztán kezdett beszélni.

- Figyelj, Emma. Tudom, hogy miken mentél keresztül és megértem. De ettől remélem az én kapcsolatomat nem akarod tönkretenni - hangja meglepően kedves volt. ELEINTE. - De idefigyelj! Ha megtudom, hogy együtt voltatok, nem állok jót magamért.

43.rész - Everything Has Begun With A Rose

Sziasztok Drágáim,

Jaj, már nagyon hiányoztatok. Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a részt, de családi krízis van, és már sokszor nagyon kivagyok érzelmileg. Múlt héten pedig azért nem hoztam részt, mert a nyelvvizsga miatt hiányoztam a suliból és sokat kellett pótolni. Ne haragudjatok rám.♥

Köszönöm a 12(!) pipát és a sok kommentet. Rengeteg szeretettel halmoztok el, ami rám is fér. Nagyon hálás vagyok nektek, értetek, miattatok írok. Továbbá már elértem a 17.700+ látogatói szintet. Ez rengeteg! Köszönöm. Értetek mindenre képes vagyok, ti tartotok életben! Köszönöm, nagyon szeretlek titeket!♥

Ma alkottam meg az iromány nagy részét, és ma estére anyáék kikészítettek, szóval nem tudtam sokszor ellenőrizni, de remélem jó lesz és a színvonalnak megfelelő. Mivel múlt héten nem hoztam újabb részt, ezért most hosszabbat írtam és cselekményeset. Remélem tetszeni fog, majd írjatok véleményt! Nagyon igyekeztem. Szeretlek titeket!♥ Jó olvasást!

~Timi xx

Little Mix ~ Towers

Csukott szemmel élveztem, amint óvatosan, de mégis határozottan tart, ahogy minden lélegzetvételét érzem, ahogy kezeivel simogat. Azt hittem álmodom. Legszívesebben most azonnal össze-vissza csókolnám, ahol csak érem. Elmondanám neki őszintén és teljes egészében azt, hogy mit érzek, és hogy mit vált ki belőlem. De ezt most még nem tehetem. Nem rohanhatom le. Először meg kell tudnom mindent. Nyomoznom kell. Hozzásimultam és teljesen elvesztem a pillanatokban. Boldog voltam.

- Jól van már, elég - szakított szét minket Niall. - Ne különcködjetek már, mindenki ott beszélget, - mutatott a nappali irányába - ti meg itt egymásba vagytok olvadva - durcázott. - Gyere drágám - szólított fel engem, majd kézen fogott és maga után kezdett húzni. Én viszont kicsit hátrafordultam, Louis ujjait kerestem, és amint megtaláltam, az enyéimmel összekulcsoltam őket. Fantasztikus érzés volt újra végrehajtani ezt a mozdulatot vele. Így én pedig őt vonszoltam magam után. Mindannyian lehuppantunk a kanapéra és nevetgéltünk, sztorikat meséltünk. Jó időtöltés volt. Míg a fiúk egymás között viccelődtek valamin, addig Shannon kihívott engem a teraszra. Hirtelen azt hittem, hogy valami gond van, hisz komoly fejet vágott. Megrémültem.

- Mi a baj? - faggattam rögtön, amint kiértünk a nyitott helyiségbe és beleszagoltam a hideg levegőbe.

- Baj az nincs - mosolygott szélesen Shannon. - Csak... - sóhajtott, majd elvette tőlem a poharamat, és a sajátjával együtt letette a kis asztalkára mellettünk. - Csak meg szeretnék veled beszélni valamit - tette egyik kezét a vállamra.

- Hajrá - biztattam egy tapssal, mire egy aprót nevetett.

- Szóval, mivel tényleg te vagy a legjobb barátnőm, nem szeretnék semmi konfliktust, főleg egy fiú miatt - nézett rám szelíden. Tehát Harryről van szó. - Harry azt mondta, hogy ti egymás között már lerendeztétek, és hogy nem lenne belőle probléma... de akkor száz százalék, hogy nem haragudnál rám, ha...? - hagyta félbe a mondanivalóját, majd a korlátba kapaszkodott. Biztos izgult, amiért ezt most itt kell tisztáznunk. Nem értem miért ez a lelkiállapot. Ha ellenezném ezt, akkor egyenes ember módjára közöltem volna. Vagy ha nem, akkor úgyis látták volna rajtam. Ó Shannon, de aranyos vagy! - Akkor nem lenne ellenedre, ha Harry és én randiznánk? - hadarta el, majd a válaszomtól félve összeszorította a szemeit, és beleharapott az ajkába. Egyáltalán nem lepődtem meg, de melegséggel töltött el, hogy ennyire érdekli a véleményem. Ő egy igazi barátnő. A szemöldökömet felvonva, egy hatalmas mosollyal az arcomon vártam, hogy újra rám nézzen. Óvatosan tette ezt meg, viszont ezzel együtt türelmetlen is volt egyszerre.

- Már hogy lenne ellenemre?! Sőt, nagyon örülök neki. Szurkolok nektek - fogtam meg remegő kezeit. - Szerinted reggel miért tuszkoltalak a kocsiba pont mellé? Ja, a liftes incidensről ne is beszéljünk... - forgattam a szemem hitetlenkedésemben. - Meg egyébként is... tudod, hogy az én szerelmem másé - mondtam halkan, majd az üvegajtón egyenesen Louis-ra pillantottam.

- Remélem valahogy sikeretek lesz, és újra együtt lehettek.

- Én is. Bár egyre jobban azt érzem, hogy ez reménytelen. De most már nem adom fel - bólogattam, így a testbeszédemmel is kifejeztem egyetértésemet a szavaim iránt.

- Én pedig köszönöm! - ugrott nyakamba a barátnőm. - Köszönöm, köszönöm, imádlak! - puszilta meg az arcomat, majd az italát felkapva befelé indult. Hasonlóan akartam cselekedni, de még mielőtt beléphettem volna a szobába, Harry megállított és kifelé irányított. Ajj, na. Most meg ő akarja ezt megvitatni velem?!

- Emma - szólított meg.

- Harry, Shannonnal már megbeszéltem. Nincs semmi gond, nagyon örülök nektek, higgyétek már el! - emeltem fel a tenyeremet nevetve.

- Biztos? - kérdezett vissza.

- Igen, igen és igen! Ne aggódjatok már! Boldog lennék, ha nektek legalább sikerülne - veregettem meg a vállát, majd kortyoltam egyet a poharamban lévő folyadékból.

- Köszi - ölelt meg hirtelen és a hátamat simogatta. - És ha te már ilyen jó vagy hozzánk, akkor Louisval és veled kapcsolatban én is próbálok megtenni mindent - ajánlkozott, miután kibontakoztam az öleléséből, majd kacsintott egyet.

- Ugyan már. Amúgy én is köszönöm, de nem kell. Önerőből akarom... én csesztem el, nekem is kell jóvá tenni.

- Hát jó, tiszteletben tartom ezt, de ha mégis szükséged lenne rám, szólj - mosolyodott el halványan, majd ő is vissza akart térni a többiekhez, de a csuklója után kaptam és magam felé fordítottam. - Mi az?

- Kérlek vigyázz rá. Ne siessetek el semmit és ne titkolózzatok! - ezt a tanácsot adtam neki, ugyanis ezt az élettől én is megtanultam. Méghozzá elég keményen.

- Így lesz - bólintott egy aprót, majd a tolóajtón keresztül bement, és nem sokkal később én is ugyan ezt tettem. Épp, ahogy beléptem, Niall karjai fonódtak körém védelmezően.

- Úristen, jég hideg a bőröd. Át vagy fagyva, normális vagy? - rázta a fejét és még jobban magához szorított. - Várj, idehozom neked a pulcsimat - sietett el mellőlem.

- Itt az enyém - nyújtott át nekem Louis egy bordó belebújós ruhadarabot, amit azonnal felvettem. Ő ezt egy mosollyal nyugtázta. Na de akkorra Niall is visszaért és egy grimasszal értékelte azt, ami történt, míg ő nem volt itt és szúrósan nézett bandatársára. Ezután csatlakoztunk a többiekhez és az egész mindenség tőlünk volt hangos. Rengeteget nevettünk, eszegettünk és ittunk. Hiba volt, ugyanis ezek után már alig emlékszem valamire. Halvány emlékfoszlányaim vannak például olyasmiről, hogy kinevettek, mert valamit csináltam, de aztán szerintem elaludtam.

Reggel egy hatalmas, két személyes ágy kényelmében keltem, elviselhetetlen fejfájással. Egy kicsit forgolódtam még, majd nagy nehezen sikerült felülnöm. Az ujjaimmal masszírozni kezdtem a halántékomat, hátha enyhül a fájdalom, de semmi. Durcásan ütöttem egyet a takaróra, de ismét sikerült sebet okoznom magamnak. Valami megszúrt. Oldalra nézve pillantottam meg egy vörös rózsát egy kis cetlivel. Nem törődve a kibuggyanó véremmel, amit valószínűleg egy tüske okozott, azonnal felkaptam a két ajándékot, és a papírdarabon írtakat olvastam.

Jó reggelt, szépség! Remélem jól aludtál... és örülök, hogy itt vagy! :)

Mosolyogva futottam át a sorokat újra meg újra. Sajnos aláírás nem volt rajta. Úgy gondoltam, hogy Niall írta, ugyanis mostanában szokása, hogy " szépségemnek " hív. A fecnit a mellettem lévő éjjeliszekrényre tettem, majd a virággal a kezemben kimentem a szobából, egyenesen le a lépcsőn, hogy megköszönjem az ajándékot. Iszonyatosan lüktetett a fejem, de a boldogság, vagy az öröm kicsit enyhítette. Zaynen kívül már mindenki a nappaliban ült, és álmos kifejezéssel kísérték figyelemmel, amint leballagok hozzájuk. 

- Alvás közben Csipkerózsikává változtál? - tett Liam egy csípős megjegyzést nevetve, és a növényemre mutatott.

- Haha - grimaszoltam válaszul és nagy lendülettel indultam Niall felé, aki rögtön fel is állt és karjaiba zárt.

- Amúgy kitől kaptad? Honnan van? - szagolta meg a rózsát, miután megölelt. Hát ez jó, azt hittem tőle. Tehát tévedtem. Megilletődve simítottam végig a szirmokon, majd lopva Louisra pillantottam, aki az arcán széles mosollyal igyekezett a konyha felé. Shannon és Harry elvonultak, Niall lehuppant Liam mellé, Zayn és Perrie még az álmok útját járták, én pedig egy vázát kerestem a virágomnak, majd Louis mellé sétáltam.

- Segítek kaját csinálni, jó? - néztem mélyen a szemébe, ő pedig még mindig jó kedvűen bólintott. - Amúgy... - fogtam meg a csuklóját, így nem tudta tovább vajazni a kenyeret. Kérdően felém fordult, és minden bátorságom összeszedve kérdeztem rá, amire akartam. - Tőled kaptam? - mutattam a vízzel teli üvegpohárra, melyben a beszélgetés tárgya pihent. Louis akaratlanul is elvigyorodott, pedig próbálta visszafogni... elég ügyetlenül. Ennek ellenére egy szó sem jött ki a száján, de tekintete az enyémbe fúródott. Nem, nem rossz értelemben. Az enyémbe gabalyodott és egy percig azt hittem, hogy ő is ugyanazokra a dolgokra gondol, mint én. Ekkor határoztam el magam újra. - Beszélnünk kell - mondatom közben a hangom remegett, de meg kellett tennem. Nem lesz több olyan sztori az életemben, ami azzal kezdődik, hogy " mi lett volna, ha... ". 

- Jó ötlet - sóhajtott, majd megragadott és a fürdőszoba felé húzott. Az ajtót becsapva óvatosan a falnak lökött, és a fejem felett támaszkodott a kezeivel. A szívem hevesebben vert, alig vártam, hogy ajkaink találkozzanak. Még ha csak egy kis időre is, életbevágó lett volna. De egyelőre nem történt semmi. Az arca közel volt, de azt várta, hogy beszéljek.

- Louis... én... én ezt nem bírom - miközben azzal próbálkoztam, hogy normális szavakat tudjak kinyögni, egyik kezem a mellkasára szökött, a másik pedig a nyakára. - Hiányzol. Nem hiszem el, hogy nem emlékszel rám. Nem tudom elhinni! - csöppent le egy könnycsepp a szememből. - Szeretlek! Érted?! Szeretlek! - mondtam hangosabban, és egyáltalán nem voltam bizonytalan. Megérdemlem, ha most visszautasít, de ezt tudnia kell. Szeretem, mindennél jobban. És azt hiszem, úgy van, ahogy mondta. A távolság csak megerősítette a köteléket. Reakciója váratlan volt. Karjai a fejem felől leestek, majd a derekamat fogták körbe. Megcsókolt. Végre. Ajkai türelmetlenül falták az enyéimet. Ujjaimmal a haját túrtam, és libabőr lepte el a testem, főként akkor, mikor érintését közvetlenül a bőrömön éreztem. A pólóm alá benyúlt, úgy simogatott. Ha nem tartott volna, biztosan összecsuklottam volna már a tudattól is, hogy ez újra megtörténik. Minél közelebb akartam lenni hozzá, ezért annál szorosabban préseltem magam hozzá. Ezt észrevette, és eltávolodott tőlem. Mindketten hangosan lihegtünk, és amikor ez alábbhagyott, akkor szólalt meg.

- Azt hiszem, most már elmondhatom neked - adott egy puszit a homlokomra és még mielőtt elkezdte volna a magyarázkodást, miszerint ez az egész egy trükk volt, egy átverés, egy eszköz, hogy enyhüljön a fájdalma, vagy a többiek békén hagyják... vagy tudom is én, valaki berontott az ajtón. A legjobbkor. Eleanor volt az. 

- Louis! - viharzott be a fürdőbe boldogan, az említett fiú nevét kiabálva. Azonban mikor meglátta, hogy én is ott vagyok, és egymást öleljük, már lankadt a lelkesedése. Ennek következtében Louis azonnal elengedett, viszont egy szó sem jött ki a száján, én pedig elfojtott mosollyal kerültem ki a lányt, és hagytam kettesben őket. Nem akartam Louist egyedül hagyni, de ha a tekintettel ölni lehetne, Eleanor már az összes módot kipróbálta volna rajtam. Amint kiértem, Niall és Liam már javában falták befelé az eddig elkészített szendvicseket, viszont akkorra már Shannon és Harry, illetve Zayn és Perrie is ott ültek mellettük és kérdően néztek rám, amikor El és Lou kiabálását hallottuk. Mintha nem is látnám őket, utam a szobámba vezetett. Felérve rögtön levágódtam az ágyamra és felidéztem a történteket. Egyrészt rettentően örülök, másrészt viszont semmit sem értek. Louis úgy csókolt, ahogy régen, sőt... még több szenvedéllyel. Akkor mi a fenének van Eleanorral, ha így érez?! És biztos vagyok benne, hogy emlékszik. Ez száz százalék. 

- Minden rendben? - jött be Shannon kopogás nélkül és leült mellém. Megráztam a fejem, de utána bólintottam. Nem tudom mi a helyes válasz. - Na most melyik? - mosolygott rám biztatóan és előrehajolva a tekintetemet kereste. - Mi van? Mi történt Emm?

- Louis... szerintem tőle kaptam a rózsát - a hangom monoton volt és révetegen bámultam a plafont. 

- Ez komoly? - ujjongott.

- Sőt... meg akartam vele beszélni ezt az egészet. Egyáltalán nem hiszem el, hogy nem emlékszik rám. Ahogy megcsókolt... - fejtettem ki a problémámat egyre indulatosabban.

- Mi?! Megcsókolt?! - kiáltott fel Shannon örömében és felhúzott engem is ülő helyzetbe. - Hiszen egy csodálatos! Ez jelent valamit.

- Ja, csakhogy Eleanor megzavart minket és Louis nem tudta ezt az egészet megmagyarázni. Annyira nem értek semmit! Tegnap elküldte őt, és láttad hogy táncolt velem! Ilyen jeleket küld felém, de közben olyan érzésem van, hogy Eleanort is meg akarja tartani! Ez mi? - dühöngtem egyre hangosabban, amikor Perrie nyitott be.

- Csajok, nem baj, ha csatlakozom? - kérdezte kedvesen, mire beinvitáltuk. - Zayntől ismerem a történeteidet, és segíteni jöttem - remek. Remélem Perrie nem tart egy szánalmas libának. Tovább faggatott minket, és kénytelen voltam neki is elmesélni az érzéseimet. Nagyon aranyos egy lány, mindent meghallgatott. - Húha - fújta ki a levegőt, mikor befejeztem a mondandómat. - Ez nem könnyű eset, tényleg csak annyit tudok mondani, hogy várj. A reggeli ajándékod alapján is tanácsolhatom, hogy a türelem rózsát terem - poénkodott a célból, hogy felvidítson. - Meg tudlak érteni mind a hármótokat. Louis talált egy új barátnőt, amikor te elhagytad. Te nem tehettél semmit, őt akartad óvni azzal, hogy nem tájékoztattad. El pedig csak úgy belecsöppent ebbe. Nem pártolok senkit, mert nem lenne fair. Előbb-utóbb minden kiderül - simogatta meg a hátam vigasztalásul, majd megölelt. Nem sokkal később Zayn kukucskált be hozzánk.

- Emma, ne aggódj - intézett hozzám pár szót, és rám kacsintott. - Drágám, jönnél egy kicsit? - fordult a mellettem ülő szőke lányhoz, aki azonnal felállt, majd még egy biztató mosolyt villantva felénk kiment. 

- Igazuk van - helyeselt Shannon, miközben szorosan ölelgetett. - Minden megoldódik. Aminek meg kell történnie, az meg fog - nyugtatgatott, amikor újabb kopogás hallatszott az ajtó felől. Ezúttal Harry volt az. Milyen forgalmas ez a hely!

- Hékás, nem szomorkodni - guggolt le elénk és vicces hangon beszélve nevetésre késztetett minket. Úgy örülök, hogy itt vannak nekem a lányok és ezek a srácok. Annyira aranyos, hogy mindannyian így aggódnak értem.

Hamarosan elérkezett a délután, így Shanonnal pakolnunk kellett, hogy még időben hazaérjünk, és a családdal együtt elinduljunk a One Direction utolsó New York-i koncertjére. Miután a táskámba pakoltam a ruháimat, a cuccokat, amit elhoztam, illetve a reggeli cetlit, lebattyogtam a nappaliba. Már mindenki ott volt és csak rám vártak. Shan addigra már mindenkitől elköszönt, csak Harry kezét szorongatta még szüntelenül. A batyumat a földre dobva vetettem magam Zayn és Perrie karjai közé, Harrytől is öleléssel búcsúztam el, majd Niall következett. Miután megszorongatott, arra kért, hogy csináljak vele egy képet. Beleegyeztem.

- Úgy csináljuk, hogy én a kamerába nézek, te pedig az arcomra adsz egy puszit, jó? - utasított.

- Na neeeee! - hördült fel mindenki egyszerre, mintha valami bibi lenne ebben a dologban, de Niall csendre intette őket, én pedig engedelmeskedtem a parancsnak. Zayn tartotta a fényképezőgépet, és számolt visszafelé.

- 3, 2, 1! - ahogy megnyomta a gombot, hogy lekapja a pillanatot, Niall megfordította a fejét, és az arca helyett a szájára sikerült egy puszit adnom.

- Niall! - ugrottam hátra meglepődötten, viszont körülöttünk mindenki nevetett. - Most mi van?

- Ez az! Már másodjára sikerült ezt eljátszanom veled - táncolt örömében a szőkeség, én pedig összevont szemöldökkel álltam.

- Tegnap este ugyanezt csinálta veled, de gondolom nem emlékszel rá - karolt át Liam és megmagyarázta a helyzetet, és egy nagy sóhaj hagyta el a számat. Niallre mosolyogtam, aki még mindig ugrándozott. Liamhez fordultam és megöleltem, majd elengedve őt körbefordultam. Louist kerestem. - Ha Őt keresed, nincs itt - suttogott a fülembe Liam. - Eleanor elvitte magával valahová - nézett rám együttérzően. Jellemző. Köszi. Csalódottan indultam kifelé a lifthez, és még egy utolsó pillantást vetettem a csapatunkra, illetve a jól elsült közös képünkre Niallel. Ez a nap tuti örök emlék marad.

A srácok nem kísértek le minket, amit meg is értek. Mi is alig tudtunk kikászálódni a liftből és elhagyni az épületet az ott tolongó paparazzik, valamint a rajongók miatt. A fiúk már előkészítettek nekünk egy taxit és azzal úton voltunk hazafelé. A kocsi hátsó ülésén ülve Shannonnal megvitattuk ezt a partyt.

- És... hogy haladtok Harryvel? - kérdezősködtem.

- Nyugi, szépen lassan. Nem fogok semmit elsietni. Ő is azt mondta, hogy nem akarja elkövetni ugyanazt a hibát, mint veled - karolt belém a barátnőm.

- Helyes - szögeztem le. Útközben még szó esett Louisról, de nem igazán tudtam újdonságokkal szolgálni.

- Láttam, hogy el voltál kenődve, hogy most nem volt ott - húzta el a száját Shan. Erre viszont már csak egy apró bólintással válaszoltam. Még mindig tehetetlennek éreztem magam El ellen. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán megéri-e őket szétszedni... meg különben is, milyen dolog már ez? Sosem kényszeríteném Louist arra, hogy válasszon, de vajon ha megtenné, akkor kit választana?! Ezen törtem a fejem, és észre sem vettem, hogy már otthon ülök egy meleg teát iszogatva. Anya aggódóan nézett rám, és megtörte az uralkodó csendet. 

- Ha attól felvidulsz, akkor vár rád a szobádban valami - állított fel és az említett helyiség felé kezdett tolni. Mikor beértem, Jake-et pillantottam meg, amint undorodva tanulmányoz valami kosárfélét. Közelebb mentem, hogy én is szemügyre vegyem. A kis kosár tele volt mindenféle csokival, bonbonnal és egyéb finomságokkal, a tetején pedig egy apró lapocska hevert. Azonnal felkaptam és kisajátítva, önzően kezdtem olvasni.

Ne haragudj a mai dolgok miatt. Ígérem hamarosan mindent tudni fogsz. - L xx

- Fogadok, hogy ez valamelyik haverod - forgatta a szemét Jake és lehuppant az ágyamra. Kirázott a hideg - jó értelemben - attól, hogy gondolt rám. Köszönöm Louis.

- Ne legyél már ilyen zsémbes - vetettem rá magam Jake-re, hogy kompenzáljam. Az utóbbi időben ugyanis nem bántam vele túl jól. Persze az még nem azt jelenti, hogy akarok is tőle valamit. Remélem előbb-utóbb megérti. A délután folyamán az egész családdal beszélgettünk, majd Nicket kivéve mindenki nekilátott a készülődésnek. Még Jake is, aki elvileg azért jön, hogy " ügyeljen rám ". 

Elérkezett az este, hamar meg is érkeztünk a helyszínre. Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy anya volt a legizgatottabb. Főleg azért, mert korábban, amikor neki fangirlingeltem, akkor velem tartott. Mindig mondta, hogy Louis a kedvence. Hát, most találkozhat vele. Nem kellett sokat várni, a koncert elkezdődött. Néhány számot még anya és Jake is dúdolgattak. Na, úgy látszik Jake sem érzi olyan rosszul magát, mint " tervezte ". A srácok minden számot elénekeltek, így befejeződött az előadás. Miután lejöttek a színpadról, egyenesen hozzánk vezetett az útjuk. Mindegyikük bemutatkozott anyának és Jakenek, tehát mindenki megismert mindenkit. Szülőm szabályosan remegett, amikor arra került sor, hogy Louis egy-egy puszival köszöntse őt. Ezt a dolgot rettenetesen aranyosnak találtam. Most már legalább tudja, hogy én mit érzek mindig. Miután a fiúk végeztek a feladataikkal, lerendezték a rajongókat, továbbra is velünk maradtak. Shannon Harry-vel enyelgett, anya épp Liammel, Zaynnel és Niallel egyeztetett valamit, én pedig Louist kerestem. Nem tartott sokáig, és teljesült a kívánságom. Felém tartott egy halvány mosollyal, kezében a vörös rózsával, amit véletlenül a hotelban hagytam és épp a karját tárta ki, amibe készültem beleugrani, de nem így sült el. Helyettem újra Eleanor volt a karjaiban és az ÉN virágomat szagolgatta. Honnan került ide ez a lány? Megőrjít. Hát jó. Bekeményítek. Ha ő így, akkor én is így.

*2 hónappal később*

Jonas Brothers ~ Love Is On Its Way

A koncert után immár két hónap telt el. Anya azóta is azt az estét hajtogatja nekem, na meg Louist. A szokásos mondata az, hogy " most már megérti, hogy mit eszek rajta annyira ". Elég vicces. A fiúk Amerika után Ausztráliába mentek, de már október végére végeztek a turnéval. Most a családjaikkal, a hozzátartozóikkal vannak az otthonaikban. Mennyi minden történik velük! Nyáron mutatták be a róluk szóló filmjüket, két videoklipet forgattak, sőt... még egy újabb lemezzel is előálltak. Miután elváltunk tőlük, az őszi szünetünket élveztük, majd újra belevetettük magunkat a tanulásba. A szabadidőmet legfőképp Shannonnal és Jake-kel töltöttem, de emellett rengeteget skype-oltunk a fiúkkal. Sőt, olyan is volt, hogy suli után már rögtön hívtak minket a telefonunkon. Imádom őket. Ez így ment napról napra, hétről hétre. Jó módszer volt, legalább láthattuk őket. Shannonnak a legjobban Harry hiányzott, nekem pedig Louis. 

December második hetében járunk, már az első hó is leesett, kint már mínusz fokok jártak. Ekkor érkezett el számomra az idő, hogy Londonba repüljek, ugyanis a Karácsony elteltével, Szilveszter előttre iktatták be a tárgyalást Jessica ügyében. Az utolsó hetet kivettem a suliból, mindent gondosan összepakoltam és indultam. Mindenkitől elköszöntem, de örömömre szolgált, hogy Shannon jöhetett velem. Furcsa lesz, ez lesz életem első Karácsonya, amit nem anyával töltök. Hát, ennek is el kellett jönnie. Sőt, még a szülinapommal is ez a helyzet.

Londonba érve is érzékeltük, hogy hideg van, de sajnos még egy szem hó sem volt. Pedig milyen csodálatos is lett volna! A repülőről leszállva a srácok már értünk küldtek egy autót, ami Louis lakásához vitt minket. Mostanában ez lett az összes fiú menedékhelye. Lehet azért, mert akkora az a ház, hogy egy hadsereg is elférne benne! A járműből kiszállva rögtön kivettük a csomagjainkat és a bejárat felé siettünk. Annyira lehengerlő volt a látvány. Kívül is mindenhol díszek lógtak, világítás, az ajtón pedig koszorú. Imádom a Karácsonyt! Először Harry és Niall üdvözöltek minket, majd beérve már ott találtunk mindenkit. Békésen éldegéltünk egymás mellett, teltek a napok. Elérkezett december huszonnegyedike. Karácsony Szentestéje, illetve nem utolsó sorban Louis születésnapja. Méghozzá a huszonkettedik. Ezt a napot már előre elterveztem. Korán reggel felkeltem, hatalmas reggeli lakomát ütöttem össze, és még a rendelt torta is megérkezett. Megvártam, míg mindenki felkel. Még az ég is velem dolgozott össze, ugyanis Louis aludt a legtovább. Összecsődítettem a többieket, a reggelit és egy szülinapi muffint - égő gyertyával természetesen - egy tálcára tettem, és mindannyian egyszerre mentünk be az alvó Louis-hoz és az éneklésünkkel keltettük fel. Rögtön kipattant az ágyból és egy hatalmas vigyorral köszönte meg, amit érte tettünk. Aznap csak a banda, Louis családja, Eleanor, Shannon és én voltunk jelen a jeles ünnepen. Ma kivételesen nem viszálykodtam Ellel, inkább az egész társaság együtt ünnepelt és díszítette a fát. Sikerült megismernem Louis családját is. A testvérei is, és a szülei is kedvesek. Kitörő örömmel üdvözöltek, ami még jobbá tette a hangulatomat. Ez a nap is békességben és boldogságban telt. Louis családja a mai napon már letudták az ajándékaik átadását és elmentek. Én egy stílusos pulóvert kaptam tőlük, aminek nagyon örültem, Shannon pedig egy fotóalbumot. Annak ellenére, hogy sosem találkoztunk velük, csak most, pontosan eltalálták, hogy mi az, ami az ízlésünknek megfelelő. Milliószor megköszöntem nekik, és úgy látszik, hogy kedvelnek. Közösen pakoltunk el, és már mindenki nyugovóra tért. Liam barátnője, Sophia is megérkezett estére, csatlakozott a társasághoz. Neki is bemutatkoztunk és ő is elég szimpatikus. Fáradtan dőltem be az ágyamba, de így sem tudtam elaludni. Bántott a gondolat, hogy Eleanor itt van, méghozzá Louisval alszik, amikor nekem kellene ott lennem helyette. Elszomorodtam. Csak erre tudtam gondolni, de egy nesz zavart meg. Az ajtó nyikorgása. Felpattantam és Louis állt ott előttem a félhomályban, a kislámpa fényénél.

- Köszönöm, amit ma értem tettél - suttogott.

- Nem kell köszönnöd, a többiek is segítettek. És ez csak természetes - mosolyogtam és lehajtottam a fejem.

- Nem, komolyan. Elmondták, hogy te csináltad. Hogy korán keltél és megtervezted az egész napot - emelte fel az állam, és még szóra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki rajta. Helyette szorosan megölelt. Hosszú percekig csak ölelt, reméltem, hogy sosem enged el. De megtörtént. - Hálás vagyok tényleg, de most mennem kell, mert ha El felkel, és észreveszi, hogy nem vagyok mellette, baj lesz.

- Persze, Eleanor... - jegyeztem meg halkan. Marasztalni akartam, de már inkább nem. Féltem, hogy felesleges lenne. Csak elfordultam tőle és egy nagy levegőt vettem. Hallottam, ahogy sóhajt egyet és egy ideig hezitált, de aztán az ajtó záródott. Kiment. Könnyekkel az arcomon aludtam el, és épp ezért a másnap reggel is durcásan indult. Reggeli után következett az ajándékozás. Mi, lányok, a fiúktól leginkább ruhadarabokat és kiegészítőket kaptunk, ők pedig tőlünk mindenféle vicces dolgot, és persze ruhákat. Shannon tőlem a fényképezőjéhez kapott kiegészítőt, Perrie egy plüssmacit egy nyaklánccal, Sophiának pedig még az utolsó nap vásároltam, így egy fülbevalót adtam. És hogy ne legyek utálatos, Eleanor egy üvegből készült, díszített ékszertartóval lett gazdagabb, ő viszont engem kihagyott az ajándékozásból. De szerintem nem az a lényeg, jót mulattam a megszeppent arcán. A délután folyamán felhívtam anyáékat és Jake-et, illetve az ő családját is, hogy boldog Karácsonyt kívánjak. Hamar beesteledett, mi pedig Lou és El kivételével társasjátékoztunk. Elég jól szórakoztunk mindaddig, amíg az említett párt nem hallottuk veszekedni. Ordítozásuk az emeletről hozzánk is elért. Rövid idő múlva pedig Eleanor viharzott le, megállt előttünk és a kezében hordozta a tárgyat, amit tőlem kapott ajándékba.

- Elegem van belőled - kiáltott rám és földhöz vágta az üveget, ami millió darabra tört. - Biztos miattad veszekszik velem állandóan - sajnáltam őt. Most nem tettem semmit, de szégyelltem magam. Azt teszem vele, amit egyszer már én is átéltem. Utálom magam.

- Sajnálom - mondtam szaggatottan, de ő a szemét megforgatva és az ajtót becsapva hagyta el a házat. A történtek után mindenki jobbnak látta, ha egyedül hagynak. Felsepertem a szilánkokat és én is visszavonultam. Minden csendes volt. Szerintem senki nem értette mi folyik itt. Lefekvéshez készülődtem, holnap ugyanis az én születésnapom következik. December huszonhatodika... mindig izgatottan vártam ezt a napot, de nem most. Most egyáltalán nem voltam olyan hangulatban. 

Reggel, ahogy sejtettem engem is énekléssel keltettek fel. Olyannyira jól esett, hogy elsírtam magam. Félig örömömben, félig pedig a gondok miatt. Egész nap körülöttem ugráltak, lesték minden kívánságomat. Sikerült felvidítaniuk. Óránként hívott valaki, hol anyáék, hol Jake, vagy az ő családja... sőt még apám is. Meglepetésekkel teli mostanában az életem. 

Az elmúlt napok mindenkit kifárasztottak, így estére mindenki eltűnt. Egyedül én ültem kint a teraszon, és csodáltam a hóesést. Igen, pont a tizennyolcadik szülinapom volt a mai és pont ma esik a hó is. Mindig is imádtam a havat, és ezt az egész téli időszakot. Ennél már csak az lenne jobb, ha a hidegben valakihez hozzá is lehetne bújni. Épp, ahogy ezt kigondoltam, Louis jelent meg a küszöbön és leült mellém. Egy darabig szótlanul figyelte ő is a hópihéket, de aztán rákezdte.

- Jól érezted. Igen, emlékszem rád - sóhajtott, én pedig ráemeltem a tekintetem. Erre számítottam, de azért kicsit furcsa volt hallani. - Az egészet csak azért találtam ki, hogy a többiek békén hagyjanak. Untam már, hogy mindenki velem van elfoglalva. Persze, tök jó barátok, csak rossz, hogy nem tudtak normálisan kezelni. Egyedül akartam feldolgozni, hogy elmentél. Valahol megértettelek, de valahol nem. És akkor jöttek a pszichológussal. Jó ötletnek tűnt... - mindketten meggyötörten dőltünk hátra a padon, amikor felém hajolt és meleg ajkai felolvasztották a szívemet azzal, hogy egy apró puszit hagyott a számon. - Magamba fordultam, amikor elmentél. Te voltál minden reményem, és ami köztünk kialakult, az számomra az első ilyen komoly érzés volt. És eltűntél, ezzel együtt én is el akartam. Ezzel, hogy úgy tettem, hogy mindent elfelejtettem, könnyebb volt. És már kezdtem el is hinni, hogy minden rendben. És akkor visszatértél... amit magamba fojtottam, az minden visszajött. De ezúttal nehezebben kezeltem. Mielőtt kérdeznéd, egyáltalán nem haragszom rád - nevetett egy aprót. - Harry mindent elmesélt, és megbocsájtottam neki, illetve mindent megértetett velem. Ismerem a családi helyzetedet is, és szeretném, ha én lennék az, aki mindenen átsegít, érted? Veled akarok lenni - csókolt meg újra.

- És Eleanor? - nem lett volna szabad, de elrontottam a pillanatot.

- Kérlek most hagyjuk őt. Most csak te és én legyünk. Szökjünk el - állt fel és egy bőröndöt kapott elő. - Pakoltam bele cuccot neked is és magamnak is - vigyorgott és a táskát egy lendülettel bedobta a kocsi csomagtartójába, majd visszajött értem is, és felkapott az ölébe, úgy ültetett be az ülésre. 

- De holnapután tárgyalás - hitetlenkedtem. Igazából a szívem őrülten kapálózott, hogy ezt mondja és tényleg ez történik.

- Visszaérünk. De most ne gondolkozz. Csak én és te vagyunk - forrtunk össze újra egy csókban, majd miután beült mellém, rálépett a pedálra és megkezdődött az utunk. Nem tudtam hová, merre megyünk. De Ő, Louis, az ember, akit szeretek velem volt. Vele még a világ végére is elmennék.

Na, mi a véleményetek? Szerintetek hová mennek? Mit tippeltek, mi fog történni? :D Mi a véleményetek a többiekről?

42.rész - So Strange

Sziasztok Drágáim,

Ismét jelentkezem. Szombat helyett pénteken, de már nem tudtam várni tovább, izgatott voltam a rész miatt. Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok majd hozzá. Amúgy november elsején, azaz a múltkori résznél elfelejtettem írni, hogy a blog akkor lett fél éves! Úgy örülök! Köszönöm nektek, ez a ti érdemetek is, hogy ez így alakulhatott. :)

És ismét csak azt tudom szajkózni, hogy rendkívül örülök és boldoggá tettetek az előző résznél hagyott kommentjeitekkel és pipáitokkal. Továbbá, a látogatóim száma is 16.300+ -ra növekedett. Ez óriási! Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki, de remélem tudjátok, hogy nagyon szeretlek titeket! ♥

A részről: hamar kipattant a fejemből ez az ötlet, vagy fordulat, amit majd olvashattok. A kivitelezés már több időbe került, de értetek megéri. Sőt, ez hosszabb is lett. Jó, lehet, hogy esztétikailag csúnya, hogy egyszer egy rövidebb, máskor hosszabb részt hozok, de c'est la vie. Talán ez jelzi azt, hogy fejlődöm az írásban. :D Na nem szövegelek itt tovább, a zene, ha lejárt, akkor tudjátok, mit kell csinálni!

Jó szórakozást!

~Timi xx

The Wanted ~ Show Me Love

Mindhárman izgatottan vágódtunk be Harry autójába. Értelemszerűen Harry vezetett, én pedig Shannon-t az anyósülés felé tuszkoltam, jó szárnysegédje akartam lenni a mi kis göndörünknek, így én hátra ültem. Ez pont megfelelő volt számomra. A világot szemléltem az ablakon keresztül, de csak Louis arcát láttam. Ő járt a fejemben. Mihez kezdjek? Muszáj cselekednem, hisz ha én nem fogok, akkor ki? Ha akarok valamit, akkor az az én dolgom. De mi van, ha azzal, hogy akkor elhagytam Londonban mindent elhibáztam? Ha soha többé nem bocsájt meg... vagy ha valóban nem emlékszik rám, akkor soha nem is fog?! Összeszorítottam a szemem, de elhatároztam, hogy nem adom fel. Most már nem szabad. Egyszer megtettem, életem nagy hibája volt. Gondolatmenetemből az autó elejéből jövő kacagás zökkentett ki. Mosolyt csalt az arcomra a tény, hogy Shannon és Harry ennyire elvannak. Legalább nekik sikerülne. Mindkettejüknek a legjobbat akarom és tényleg őszintén szorítok nekik. Magamba voltam merülve, és a még otthon átvett, térdig érő ruhám csipkés alját piszkálgattam.

- Emma mi a baj? - fordult hátra hirtelen Shannon.

- Hm? - néztem fel rá, és zavartan pislogtam.

- Van valami gond? - kérdezte újra bársonyos hangján Harry-vel egyszerre.

- Nem, csak elgondolkodtam - mosolyogtam hátulról a visszapillantó tükrön keresztül rájuk.

Ezután senki nem beszélt, csak a zene ritmusa, a kintről jövő zajok és a kátyúk kerülgetése akadályozta meg, hogy ne legyen teljes csend. Épp álltunk a piros lámpánál, amikor Harry figyelmeztetett minket, hogy nemsokára odaérünk. Nem tudtuk, hogy mit ért azalatt, hogy " oda ", ezért a mutatóujjával előre mutatott, egyenesen New York egyik leghíresebb, legelegánsabb és legdrágább hoteljának irányába. 

- A... az ott a... a... Plaza Hotel - kapkodtam a levegőt.

- Tudom - vont vállat Harry, mintha ez olyan természetes lenne. Vagyis neki lehet, hogy az, de én azt hittem, hogy kiesik a szemem. 

- Uramisten - osztozott az ámulatban Shannon is, amikor kiszálltunk a szálloda előtt. Harry átadta a kocsikulcsokat az egyik portásnak, hogy parkolja le a járgányt, majd Shannon-t a derekánál fogva kísérte be. Én pedig csak ott álltam és mosolyogva forogtam lassan körbe-körbe. Nem vagyok még olyan régóta New York-i, hogy volt időm megcsodálni mindent. Elvesztem a látványban, de Harry erősen megragadott a karomnál, és befelé húzott. Beráncigált minket a liftbe és hitetlenkedve rázta a fejét.

- Mintha nem láttatok volna még ehhez foghatót - nevetett fel. - Ha nem hozlak be, akkor lehet, hogy estig nem jössz be - bökött oldalba.

- Jól van már. Hát lehet, hogy te már hozzá vagy szokva, de én szeretek rácsodálkozni a dolgokra. Hülye gyerek - böktem vissza, mire Shan is csatlakozott a kis vitába. Hatalmas viháncolás tört ki, amikor hirtelen a lift sípolt egyet, hogy megérkeztünk a megfelelő emeletre. Gyorsan kiugrottam Harry és Shannon mellől, majd megnyomtam a legtöbb gombot a felvonó belsejében, amit csak elértem. Az ajtó már záródott és ketten bennmaradtak, nem volt idejük kiszállni. Elégedetten mosolyogtam és integettem a kis előszoba féleségből, ahová kerültem, amint figyeltem, hogy eltűnnek az ezüstös ajtó mögött. Kettőt léptem hátrafelé és magamban örvendeztem a sikeremnek, amikor nekimentem valakinek. Meg akartam fordulni, de ekkor megbotlottam. Becsuktam a szemem, mintha azzal tompítani tudnám az esés nagyságát, de nem történt meg, amit vártam. Valaki elkapott. A pilláim azonnal felpattantak és Louis arca jelent meg előttem. Mindössze pár centiméterre volt tőlem, a lehelete csiklandozta a bőrömet, míg karjaival szorosan átfogott. A testem minden érintésére reagált. Ahol csak hozzám ért, még ha ruhán keresztül is, a bőröm lángolt. Mintha egy filmben lennénk, egy romantikus jelenet közepette.

- Bocsánat - mondta és felállított. A derekamat az egyik kezével azonban továbbra is tartotta. Teljesült a vágyam, hiszen eddig azt suttogtam magamban, hogy: " csak el ne engedj, csak el ne engedj ". Próbáltam észbe kapni és siettetni magam, hogy tudjak valamit válaszolni, de túlságosan lefoglalt az, hogy a szívem őrült dobogása áthatott mindent. Úgy éreztem, hogy a levegő is forrósodik körülöttem, a pulzusom pedig az egekbe szökött.

- Ne, nem... te ne haragudj - nyögtem ki végül. Ekkor azonban a csípőmet fogó tenyerével közelebb húzott magához. Lenéztem a kezére, az ujjaira, melyekkel megérint és elmosolyodtam. Aztán tetőtől talpig végigmértem és a tekintetem az övébe gabalyodva állapodott meg. Az arca ismét közel volt, az orraink már összeértek... és akkor... Kinyílt az az egyetlen ajtó, ami a kis előszobában volt és Liam kukucskált ki rajta. Louis egy méterrel hátrált, és most már nem volt hozzám közel.

- Hát itt vagytok?! Miért nem jöttök be? - vigyorgott Liam, mire mindketten bólintottunk. Mikor bementem, a napon már majdnem másodjára ájultam el valaminek a látványától. A lakosztályuk, ami mellesleg a VIP jelzőt tudhatta a magáénak, gyönyörű volt, sőt... még annál is szebb, ha lehet fokozni. Az összképet csak a lábam előtt heverő rengeteg bőrönd és táska rontotta el egy kicsit. Tátott szájjal néztem körbe, a fiúk pedig mind a hatalmas kanapén foglaltak helyet. Már iszogattak valamit és intettek nekem is, hogy menjek oda. A márványkő padlón óvatosan tipegtem, ahogy hallottam, amint a magassarkúm kopog rajta. Minden újabb lépésem bizonytalan volt. Hát mit csinálok, ha a sarok miatt megreped a kő?! Aggodalmamat a srácok is észrevették és jót mulattak rajtam. Két nagy, finom szövetanyagból készült kanapé volt egymással szemben, melyek között egy hosszabb fekete asztal ékesedett. A fiúk azonban átrendezték az összképet, amikor megérkeztem. A két díványt közelebb húzták egymáshoz, így családiasabb légkört teremtettek. Liam és Zayn elterülve ültek egymás mellett az egyiken, Niall és Louis pedig velük szemben voltak, a másik heverő egy-egy oldalán. Nem értettem miért hagynak helyet középen, de amikor melléjük sétáltam, megértettem. Louis felvonta az egyik szemöldökét és a közöttük lévő kitöltetlen területre mutatott egy halvány mosollyal a szája sarkában. Ettől nagyon felbátorodtam és lehuppantam közéjük. Persze Niall a karjával már rögtön átkarolt.

- Tök jó, hogy itt vagy - vigyorgott rám és egy puszit adott az arcomra. 

- Na, épp ezt ünnepeljük meg - emelték meg az előttünk heverő tálcáról a poharaikat és az én kezembe is adtak egyet. Elfogadtam, de elfintorodva szagoltam meg.

- Mi ez? - tudakoltam meg tőlük. Igazából nem szoktam inni, vagyis csak nagyon ritkán, de akkor sem sokat. Jó, mondjuk buli van. Bennük megbízom, szóval nem kell aggódni. Ezt is megbeszéltem magammal.

- Whisky. Méghozzá skót - emelte a poharát Louis, majd a többi fiú is csatlakozott, végül pedig én is beadtam a derekam.

- Rátok - néztem rajtuk körbe, miközben azon voltunk, hogy koccintsunk egymással.

- Inkább rád - kacsintott Niall.

- Mindenkire - szögezte le a végén Zayn egy halk nevetéssel. Összeérintettük a kis üvegtárgyakat, melyek a kezünkben voltak és lehajtottuk az italt. Miután ez megtörtént, mindenki megköszörülte a torkát. Ütős. Égette a nyelőcsövemet, de mégis jóleső érzés volt. 

- Amúgy Harry-t hol hagytad? - érdeklődött Liam.

- Hát... kicsit lemaradt valakivel - mosolyogtam sejtelmesen. - Majd meglátjátok. Elhoztam a barátnőmet is, Shannon a neve - újságoltam nekik a hírt.

- Ah, mindent értek. Harry rögtön rárepült, igaz? - rázta a fejét Liam nevetve, közben pedig újabb kisebb mennyiségeket gurítottunk le az előbbi folyadékból.

- Valami olyasmi - folytattam jókedvűen a beszédet.

- De várjatok már - emelte fel két tenyerét Zayn. - Akkor ti most nem együtt vagytok... megint? Vagy mi van most veletek? Hát nem azért jött utánad...? - pislogott zavartan, de félbeszakítottam.

- Nem - legyintettem. - Mi ezt már megtárgyaltuk. Szóval mi nem leszünk együtt, mert... - félbehagytam, amit akartam és félre néztem.

- Mert? - érdeklődött Louis elsőként. Egy nagy levegőt vettem és rászántam magam arra, hogy befejezzem a mondatot.

- Mert mást szeretek - jelentettem ki nyugodtan. Ha az észrevételem nem csal, akkor egy szikrát láttam megcsillanni Louis szemében, amikor ezt kimondtam. Vajon ez azt jelenti, hogy van még remény? 

- Ez tök jó - szólt Louis remegő hangon, majd a nappaliban heverő bőröndökhöz sietett. - Liam, öö... - köszörülte meg a torkát - fel kéne vinni a cuccunkat a szobánkba, nem gondolod? - és ezzel felvett egy táskát, majd komoly arccal Liam-re és Niall-re nézett, és a lépcső felé biccentett. Az említett két fiú csigalassúsággal felkelt a kényelmes ülőhelyről és engedelmeskedtek Louis-nak. Egy fájdalmas pillantással fordultam utánuk, amikor Zayn hirtelen átült mellém és a tenyerét rátette a térdemre.

- Jól vagy?

- Nem, nem, de... ne beszéljünk erről - legyintettem, és ezzel próbáltam még az érzéseimet is kicsit arrébb hessegetni. - De ha már itt tartunk, és amúgy is kettesben vagyunk, akkor kérdezek valamit? Lehet? - pillantottam rá kérdően és bólintott. - Ugye már köztünk...? - mutattam magamra majd rá, de közbevágott.

- Nem - válaszolta nemes egyszerűséggel.

- Még azt sem tudod mit akartam kérdezni - nevettem fel zavaromban.

- Arról akartál érdeklődni, hogy vajon te és én még mindig fasírtban vagyunk-e, ugye? - ecsetelte mosolyogva, mire a számat apró résnyire nyitottam, ezzel mutattam meglepődöttségemet. - A válasz erre nem. Hogy miért nem? Elmondom - folytatta előadását, és nem várta meg, hogy egyáltalán mondok-e valamit. - Amikor megbocsájtottál Harry-nek, akkor én is elgondolkodtam. Nem mondom, hogy jogtalanul haragudtam rád, de remélem megérted, hogy féltem a haverjaimat, akik szinte a tesóim. Viszont arra jogom nincs, hogy beleavatkozzak. Tény, hogy nem értettem, hogy mi volt itt, de most már igen. És sajnálom, ami történt - fintorgott. - Nem tudtam a mögöttes dolgokról és egyáltalán meg sem próbáltam beleképzelni magam a helyedbe. De túl vagyok a makacsságomon és én is szeretnék a barátod lenni - simogatta meg a hajam. - Szóval bocsi - mosolyogtunk egymásra, majd abból a célból, hogy kifejezzem azt, hogy megbocsájtottam, kezet nyújtottam neki. A szemöldökét felvonva bámult rám, a következő pillanatban pedig magához szorított. Na végre. Ez a jég is megtört. Az ölelésünk után már a többiek is csatlakoztak hozzánk újra, sőt még Harry és Shannon is pont akkor toppantak be.

- Megjöttek az elveszett báránykák - nevetett Liam maga elé.

- A késésünk a mellettetek ülő hölgynek köszönhető - szegezte rám a mutatóujját Harry, majd felénk tartottak és így kezdődött el az igazi buli. Eleinte csupán beszélgettünk és iszogattunk, Shannon is megismert mindenkit. Őt is megkedvelték. Ezek után következett a tánc, a partizás. Eközben Zayn barátnője, Perrie is megérkezett, akiről már hallottam, de még sosem láttam ebben a társaságban. Legalábbis akkor, mikor a srácokkal voltam. Pedig tudomásom szerint már több, mint egy éve együtt vannak. Na mindegy. Vele is összebarátkoztunk, nagyon kedves és vicces lány. Illik Zayn-hez. Nemcsak ők voltak az egyetlen páros a körünkben, hanem ott volt még Harry és Shannon is. Oké, ők még hivatalosan nem alkotnak egy párt, de egész este együtt voltak. Együtt mozogtak a ritmusra, mászkáltak, a teraszon nézték a csillagokat. Bár Shannon egy óvatos lány, nem fogja ilyen hamar hagyni magát. Remélem sikerül ezzel kordában tartania Harry-t, aki remélhetőleg mindent meg fog tenni már csak azért is, hogy megszerezze magának Shan-t. Liam is mesélt nekünk a friss kapcsolatáról Sophia-val, aki ma sajnos nem tudott eljönni, ugyanis Angliában maradt. Nemrég jöttek össze, de reménykedtem benne, hogy ezek után már többet leszek a fiúkkal és vele is lehetőségem lesz találkozni. Ezeket megvitatva egy nagy körben táncoltunk, persze a poharak állandó jelleggel a kezünkben voltak. Elengedtük magunkat. Mikor kissé elfáradtam, leültem, hogy kifújjam magam és Louis is hasonlóképp cselekedett. Pont mellettem foglalta el a helyét. Kedvesen nézett rám és beszélgetésbe elegyedtünk, kérdezett mindenfélét, majd váratlanul arra terelődött a téma, hogy hogyan kerültem New York-ba. Röviden és lényegre törően kifejtettem neki, bár olyan rossz volt, mert... mert ezt tudnia kéne. Csakhogy nem emlékszik... elvileg. Érdeklődéssel hallgatta, de egyáltalán nem botránkozott meg semmin. Mintha teljesen tudná a forgatókönyvet... 

- És nagyon nem akartam jönni. Tudod, van egy személy, akit ott kellett hagynom. Életem nagy hibája volt. Azóta is megszakad a szívem, és azt sem tudom, hogy ő mit gondol vagy mit érez - hajtottam le a fejem szomorúan a történet befejezéséül.

- Biztos vagyok benne, hogy te is hiányzol neki - suttogta és ennek hatására újra felnéztem rá. - Nagy valószínűséggel ez az egész őt is megviselte, de talán ez csak még jobban megerősítette a köztetek lévő köteléket.

- Azt mondod? - sóhajtottam, mire Louis egy aprót bólintott. Egy hosszú perc telt el ezután, majd Louis lassan felém hajolt. A szívem erre a mozdulatra kihagyott egy ütemet, és amikor apró pusziját éreztem a halántékomon, megborzongtam. El sem hiszem, hogy ez megtörténik. Nem volt csend, a zene üvöltött és a többiek is kurjongattak, de ami most köztünk lezajlott, az egy bensőséges pillanat volt. Azonban mikor észrevettem, hogy Liam ügyetlenkedik a tálcával és a rajta lévő kis üvegekkel, amiket majdnem összetört, akkor odasiettem. Hátrapillantva láttam, hogy Louis pedig csatlakozott a többiekhez, akik ugráltak, vagy nem is tudom mit csináltak... táncnak nemigen volt nevezhető a tevékenységük. Elvettem Liam kezéből a tálcát és az asztalra tettem, majd apró szendvicseket kezdtem készíteni, hogy segítsek valamit, míg ő amatőr módon koktélokat próbált csinálni. 

- Nagyon jól elvoltatok az előbb Louis-val. Emlékszik rád? - lelkesedett Liam és az arca is felragyogott.

- Sajnos nem, vagyis nem tudom... - mondtam csalódottan, miután végeztem a szendvicsek elkészítésével és épp a vajat, illetve a többi dolgot pakoltam elfelé a hűtőbe. Ezután Liam még babrált a pulton valami koktélkeverő felszereléssel, amit kivettem a kezéből, őt pedig magam felé fordítottam. - Szerinted van esély rá, hogy visszanyeri a közös emlékeinket? Szerinted érzi, hogy korábban szeretett? És Eleanor? Tényleg együtt vannak? - halmoztam el a kérdéseimmel. Egyikre sem válaszolt, csak a kezei közé fogta az arcomat és nyugodt hangon megszólalt.

- Nyugodj meg. Túl sokat aggódsz. Aminek el kell jönnie, az eljön - kacsintott, majd engem hátrahagyva vegyült a mulatozó barátaink közé. Hamarosan egy csengetés hallatszott az ajtó felől. Párat léptem előre, hogy elinduljak kinyitni az ajtót, de ekkora Louis már ott termett. Kíváncsian megálltam egy helyben és vártam, hogy ki fog belépni. Kár volt. Egy lány rontott be és ugrott Louis nyakába. Azt hittem, hogy egy rajongó, de amikor alaposabban megfigyeltem, akkor rájöttem, hogy nem. Ő Eleanor. Egyszerre gyülemlett fel bennem a harag és a szomorúság. Idegesen ledobtam magamról a magassarkúimat és Niall felé igyekeztem, aki a kanapén pihent. Ekkor Eleanor ugrott elém.

- Szia Emma! Eleanor vagyok, de szólíts csak El-nek! Jaj, annyira örülök, hogy találkoztunk végre, a többiek már meséltek rólad - örvendezett hangosan és megölelt.

- Szia - mormogtam, és nem öleltem vissza. Sőt, egy kicsit még el is toltam magamtól. Meglepődött, de aztán a társaság minden tagjához odament és vidáman köszöntött mindenkit. Megforgattam a szemeimet. Tudom, hogy nem szép dolog nem szeretni valakit úgy, hogy nem is ismerem. De ez van. Kicsit haragudtam magamra is, hogy szimplán ki nem állhatom, pedig nem tett semmit. Habár Louis-val van... nekem ez elég ok. Niall-höz sétáltam továbbra is, aki hirtelen felindulásból a csuklómat megfogva az ölébe rántott. A combjain ültem és ijedten szegeztem rá a tekintetem.

- Szia bébi. Na, ha már mindenkinek van párja, csak nekünk nincs egyáltalán, akkor igyekezzünk - vigyorgott és egyet kortyolt az italába. Ezután a poharát letette az asztalra és egyik karját a derekam köré fonta, míg másik kezét a ruhám alatt a combomon feljebb csúsztatta. - Mindenkinek van barátnője, csak én maradtam ki. Szóval te leszel az enyém - közeledett, de elfordultam, így a puszija a szám helyett az arcomon landolt.

- Niall, te részeg vagy - kuncogtam elpirulva és gyorsan kikászálódtam az öléből. El akartam onnan menni, mindenki elől el akartam rejtőzni most. Főleg akkor, mikor szemtanúja voltam annak, hogy Eleanor Louis-t magához húzva megcsókolja őt. A szívem elsorvadt, legszívesebben kitéptem volna a mellkasomból. Könny gyűlt a szemembe, és bánatom miatt megfordultam és Niall karjaiba vetettem magam. Szorosan megöleltem és a nyakába temettem a fejem. Ő ennek hatására felemelt és a táncparkettnek használt szőnyegre cipelt, ahol lassúzni, vagy valami ehhez hasonlót kezdett el velem táncolni Perrie és Zayn, illetve Shannon és Harry mellett. Niall vállába kapaszkodtam és hagytam, hogy sodorjon az ár. A könnyeimet letöröltem, mert tudtam, hogy keménynek kell lennem. Nem adhatom fel, soha többet. Figyelemmel kísértem a Louis és Eleanor párost, akik épp az ajtó felé tartottak. Louis feldúltan húzta maga után El-t kifelé. A zene dübörgött, de a szőkeség és én még mindig csak lassan mozogtunk. Miután Louis-ék elhagyták a szobát, az ideiglenes párom mellkasába fúrtam a fejem. Niall gyengéden simogatta a hátam, amikor egy hangot hallottam hozzánk beszélni. Nem értettem mit mondott, de annak következtében Niall eltolt magától és Louis-val találtam szembe magam.

- Bocsánat, hogy elkértelek Niall-től, de még nem is táncoltam veled - mosolygott halványan. Megráztam a fejem válaszul és a kezeimet úgy helyeztem, mintha valami hivatalos eseményen táncolnánk. Az egyiket a vállára tettem, a másikat pedig oldalra nyújtottam és vártam, hogy fogja meg, de nem tette. Ehelyett mindkettőt megragadta és a nyaka köré fonta őket, majd a derekamnál szorosan magához húzott. Nem értettem őt. Bár nagyon is ínyemre volt a helyzet. Az illata mámorította az orromat, meleg lehelete a nyakamat súrolta, ujjaim között barna tincsei siklottak, míg ő az érintésével újra arra késztette a testemet, hogy égjen. Feltüzelt.

- Eleanor nem bánja, ha velem táncolsz? Amúgy hol van? - rántottam magam vissza a valóságba.

- Elküldtem - jelentette ki lassan, hangjával a fülemet kényeztetve. Micsoda? A vérem dübörögve áramlott az ereimben. Nem tudom mire vélni ezt a helyzetet. Talán ki kellene használnom. Mindig azt mondják, hogy az ember a saját érdekeit nézi. Nos, én általában nem vagyok ilyen, de most igen. Muszáj. Akarom őt. És most... most velem van. Védelmezően szorít magához, a szívem csak érte ver és Eleanor-t is elküldte. Talán ennek van valami jelentősége. Kell, hogy legyen.

Nos, mit gondoltok Eleanor-ról? És Shannon-ról? A fiúk terén - akárkivel kapcsolatban - változott a véleményetek? :)

41.rész - Eyes Are The Mirrors Of The Soul

Demi Lovato ~ It's Not Too Late

Elfelejtett énekelni. Nem tudta, hogy mi jön. Egy darabig állta a pillantásomat, aztán meg hirtelenjében olyanná vált, mintha inkább kerülné. Forgolódott, össze-vissza lépegetett és a lehető legtávolabbi sarkába ment a színpadnak. Mintha nem szeretne közel lenni hozzám... vagy egyáltalán egy légtérben lenni velem. De ha nem emlékszik rám, akkor miért viselkedik így? A banda többi tagja azt hitte, hogy csak hülyéskedik és adja az idiótát... de nekem nem úgy tűnt. Hamarosan vége lett a dalnak, a zene elhallgatott. A rajongók újra a srácok neveit sikították. Egy darabig zengett minden, aztán újra csend lett. Liam odajött hozzám és megölelt, majd a kezeit a vállamon hagyva állt meg mellettem. Niall is hasonlóképpen cselekedett. A szorosan mögöttem állomásozó Harry-t arrébb taszigálta, és a derekamat megfogva az arcomra adott egy puszit.

- Már hiányoltunk - mondta félhangosan, ami miatt fülig ért a szám. A tömegből azonban ezek a dolgok fújolást váltottak ki, amitől lefagyott a mosolyom. A fejem lehajtottam és el akartam szaladni, de nem tudtam, mert Liam és Niall túl erősen tartottak. Pedig szívesen megfutamodtam volna. 

- Hékás! Ez nem volt szép! - szólt rá Liam a rajongótáborra játékosan, akik azonban még ekkor is folytatták az előbbi cselekményüket, de már kicsit halkabban. 

- Mi szeretjük őt. Aranyos - beszélt a mikrofonba Niall is, majd rám kacsintott. 

- Én hoztam fel ide - csatlakozott be Harry is. - Ne bántsátok - torzította el a hangját és kiskutyaszemekkel nézett a lányseregre. Biztos az volt a célja, hogy megpuhítsa őket. Úgy vettem észre, hogy neki mindig sikere van. Ebben is. Felszólalása után már csak nagyon halk susogás hallatszott. Kicsit megkönnyebbültem, de nem éreztem azt, hogy a nyomás csökkent rajtam. A mellettem álló két fiú pedig még mindig eszeveszetten szorított. Mintha tudnák, hogy mi játszódik le bennem. Égnek emeltem a tekintetem és ezzel kértem erőt, hogy csak most ne gyengüljek el.

Ezután a pódium széléről a személyzetből egy férfi odaszólt Harry-nek és magához hívta. Harry nagy vigyorral az arcán hallgatta az embert, majd lépteivel felém igyekezett és mindenkihez beszélni kezdett. A mikrofon és az erősítők miatt most az ő hangja töltötte be az egész épületet.

- Most szóltak nekem, hogy közületek valaki egy kedves üzenetet küldött Emma-nak twitter-en. Ha nem bánjátok, akkor szeretném, ha mindenki látná és példát venne róla - oktatta ki Harry a tömeget. - És biztos neked is jól fog esni - fordult hozzám, majd a mögöttünk lévő hatalmas kivetítőre mutatott.

@1DGabys  @thedreamerEmm ne haragudj ránk! Biztos nehéz neked, de vannak, akik kedvelnek! Hallgass rám! Hiszek benned, tarts ki:) xx

Igaza volt Harry-nek. Ez a tweet tényleg megolvasztotta a szívemet. Hiányzott egy ilyen pozitív visszajelzés egy kívülállótól, ugyanis még nem igazán kaptam ehhez hasonló véleményt. Miután elolvastam ezt a pár sort, Harry fülébe kezdtem suttogni. Miután megértette, hogy mit mondtam, azonnal intézkedett.

- Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy akinek ülőhelye van, az üljön le, akinek pedig álló, az guggoljon le - utasította a rajongókat. - Emma szeretné megtudni, hogy ki írta neki ezeket a szívhez szóló szavakat - tájékoztatott mindenkit, majd átnézett a válla fölött egyenesen rám, és egy vidám grimaszt láttatott. A tömeg hallgatott a parancsra és elképesztő morajlás közepette zajlott le, amint azt végrehajtották. Örültem, hogy együttműködtek velünk, és sikerrel járt a tervem. A végén már tényleg csak egy emberke maradt állva. Ránéztem az egyik biztonsági őrre, aki a lány irányába mutatott. Megértettem, hogy mit akar ezzel a mozdulatával kifejezni, így bólintottam. Így a kedves arcú kis hölgy nem sokkal később már ott állt mellettünk a színpadon. Mikor fellépett hozzánk, izgatottságot és egy kis félelmet véltem felfedezni a tekintetében. Míg Harry és a többiek megölelgették a szerencsés alanyt, addig elkértem egyikük mikrofonját és beszélni kezdtem a lánysereghez. Tényleg azt akartam, hogy megértsenek.

- Sziasztok! Figyeljetek, tudom, hogy szerintetek nincs jogom itt lenni és nem érdemlem meg - sóhajtottam. - Mert szerintem sem. Csak jókor voltam jó helyen - jelentettem ki fanyar képet vágva, majd lopva Louis-ra pillantottam, aki a lány mellett állva szintén engem nézett. Belülről megharaptam a számat úgy, hogy nyelvemmel a kibuggyanó vért ízleltem. Ezt még mindig jobb elviselni, mint azt hallani, hogy a szívem újra millió darabra törik. - Kérlek ne ítéljetek el. Viszont örülök, hogy van, aki esélyt ad nekem. Remélem előbb-utóbb mindenki megbocsájt, vagy megbékél - mosolyogtam magam elé. - Most viszont egy tapsot szeretnék kérni... - félbehagytam a mondatot és a többiekhez sétáltam, akik a kissé megszeppent leányzót vették körbe. - Bocsánat, megkérdezhetem a neved? - hajoltam le.

- Gabriela vagyok és köszönöm, hogy valóra váltottad az álmomat! - kiáltotta ragyogó arccal és megölelt. Körülbelül tizennégy évesnek nézett ki, barna hullámos haja a vállára omlott és gyönyörű nagy barna szemei voltak. Magasságban a vállamig ért fel, és ahogy ölelt, a hátamnál a hosszú, egyenes tincseimet birizgálta.

- Tapsoljátok meg Gabriela-t! Megérdemli - nagy meglepetésemre hallgattak rám. Gabriela csillogó szemekkel nézett körbe és látszott rajta, hogy ennek az egésznek a hatása alatt áll. Ez volt az este fénypontja. Kaptam pár kedves szót, cserébe pedig valóra váltottam valaki álmát. Hatalmába kerített ez az érzés. Milyen csodálatos, hogy szimpla cselekedetekkel mennyi örömet tudsz okozni másoknak! Eddig is úgy éreztem, hogy megérte eljönni, ezután meg végképp. Így ért véget hivatalosan is a koncert. A színfalak mögött azonban folytatódtak a tevékenykedések. Jöttek a VIP jegyesek, ott volt az újonnan szerzett barátnőm is, és persze a sztárjaink is. Mosollyal az arcomon figyeltem a tömeget, ahogy autogramokat kérnek, fotózkodnak, ölelkeznek, míg én leültem egy sarokban lévő heverőre, és onnan bámészkodtam.

Miután mindez lecsengett, mindannyian az öltözőben gyűltünk össze. A kis társaságunk minden tagja ott volt: Liam, Niall, Zayn, Louis, Harry és én. Niall-el és Liam-mel együtt egy piros színű kanapéra huppantunk le. Liam ült az egyik szélén, a szőkeség középen, míg én a másik szélén, Harry pedig mellettem, a karfán. Előttünk egy méterre egy dohányzóasztal volt elhelyezve, azt Zayn a magáénak nyilvánította, Louis pedig az amellett lévő fotelban foglalt helyet. Mindenki csendben pihent, és ez egy jó pillanatnak tűnt, hogy mindannyiukat szemügyre vegyem. Liam-mel kezdtem, akinek az arcán egy hatalmas mosoly terült szét, miközben kifújta magát. Niall engem átkarolva a mellkasomra eső hajtincseimet piszkálta, miközben az asztalon lévő gumicukros tálkával szemezett. Harry egy félliteres flakonból szorgosan itta kifelé a vizet, ami egyre gyorsabban fogyott elfelé. Olyannyira szomjas volt, hogy az innivaló fele a pólóján és a nyakában landolt.

- Na erre mondják, hogy fele bele, mind mellé - poénkodott Zayn és nevetni kezdett, majd rázendített erre a másik három fiú is. Kivéve Louis-t. Ő magába roskadva ült, a lábát felhúzta, arra rákönyökölt és a kezével támasztotta meg a fejét. El volt gondolkodva, én pedig az ő látványában vesztem el teljesen.

- Igaz, Emma? - hallottam Niall hangját. Igazából olyan volt, mintha messziről szólt volna hozzám, de csak azért, mert teljesen belemerültem abba, hogy Louis-t figyelem. Megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba, de valamiféle külső erő még mindig arra késztetett, hogy Louis-ra pillantsak, aki most már egy halvány mosoly kíséretében nézett vissza rám, illetve kapcsolódott be a beszélgetésbe. Innentől már én is felszabadultabb voltam. Nevettem velük, ontották a hülyeségeiket, azonban egy idő után kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Igaz, hogy nem adták jelét, de azt hittem, hogy én vagyok az oka annak, hogy nem öltöznek át és indulnak hazafelé, ezért felálltam és kifelé igyekeztem.

- Hé, Emma! Hova mész? - kapott a kezem után Niall.

- Kint leszek. Hagylak titeket, hogy nyugodtan tudjatok lazulni egy kicsit - mosolyogtam rá és megborzoltam a haját, majd az ajtó felé lépkedtem. - Harry, majd akkor várlak... ha még hazaviszel - szóltam hangosan hátra, mielőtt még megfogtam volna a kilincset. Kinyitni azonban már nem volt időm. Ezúttal Harry állított meg, de Liam kezdett beszélni.

- De idióta vagy Harry! - tetette Liam az idegességet. - Meg se hívtad, hogy ma este legalább velünk ünnepeljen a hotelban? - tárta szét a karjait, mire Harry engem a többi srác irányába fordított. Megpaskolta a fenekemet és előrébb tolt, egy halk nevetést engedett ki, majd hátulról hozzám simult. Reméltem, hogy ebből a többiek nem sok mindent láttak.

- Nos, mit mondasz? - érdeklődött Harry, miközben a nyakamhoz hajolt és éreztem, ahogy a lehelete a bőrömhöz csapódik.

- Nem is tudom, srácok... - hezitáltam és elléptem Harry elől. Egy megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Rossz volt így állni Louis előtt, hogy nem ő fog át. Ezért tettem azt, amit, de Harry így is mellém jött és átkarolt.

- Ugyan már - kérlelt Liam. - Mindannyian szeretnénk! Így van, Zayn? - fordult bandatársához.

- Ja - motyogta Zayn egy barátságos vállvonással és a fejével felém biccentett. - Louis? - bökte oldalba a fiút kérdő tekintettel, aki felpattant és egyre közelebb jött hozzám.

- Igen, persze. Még úgysem mutatkoztam be - mosolygott és felém nyújtotta a kezét. Olyan furcsa volt minden. Mintha színészkedne. Ez nem egy igazi mosoly... és ez nem az igazi énje. - Tudom, hogy tudod a nevemet, én is a tiedet, de azért jó túlesni a formalitásokon - ráztuk meg egymás kezét és hirtelen mintha egy másik dimenzióba csöppentem volna. Tudjátok, amikor a filmekben van egy olyan jelenet, amikor egy adott szereplőnek látomása van és lefagy... na így tudnám én is leírni a saját helyzetemet. Ahogy a bőre súrolta az enyémet és ahogy hozzámért... mindent felidézett. Azonban miután elengedett, úgy tértem vissza én is az emlékképek közül. Ezután hátrébb lépett és a többi fiú mellé állva integetett. Külsőleg olyan volt, mint egy kisgyerek, de a szeme... az megint mást mutatott.

- Hát jó, engem meggyőztetek... de az én feladatom nehezebb - folytattam, mintha mi sem történt volna, és lebiggyesztettem az ajkaimat. - Nekem anyát kell meggyőznöm - néztem rájuk segítségkérően.

- Mit kell ezen aggódni? - szólt Zayn és felemelte a lábait, majd az üvegasztal felületén a hátsóját használva megpördült, és amikor már szemben volt velem, a meglepettsége egy nagy vigyorra változott. Ez boldoggá tett. Nem tudom mi van most, de úgy tűnik, hogy ez a változások időszaka. Anyával pillanatnyilag jó a kapcsolatom, a barátaimat imádom, a srácokkal jól kijövök, Zayn sem barátságtalan most már... csak Louis... hát... vele kapcsolatban remélem, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. 

- Hát tudod például el kell neki magyaráznom legelsőnek, hogy egy buliról van szó, egy hotelban. Aztán azt, hogy nem megyek haza éjszakára, végül pedig azt, hogy hát... ööm... hogy öt fiúval leszek. Feltéve, ha nem hoztok magatoknak csajokat - vontam meg a vállam jókedvűen. Egyre felszabadultabbá váltam, ahogy hozzájuk beszéltem. Jobb a helyzet így, hogy nincs két részre szakadva a társaság és nincsenek nagy ellentétek. 

Miután a srácok megértették, hogy otthon még egyeztetnem anyával, szétszéledtünk. Harry és én mentünk együtt autóval, míg a másik négy fiú egymás társaságában a hotel felé tartott, ahol meg fognak szállni. A kocsival lassan a mi utcánkba gördültünk, nem sokkal később elértük a házat is, és leállt a motor. Becsuktam a szemem és lejátszottam magamban, hogy mit fogok mondani, Harry pedig a kormányt elengedve vett egy mély lélegzetet, majd kifújta. 

- Na gyerünk! - villantottam egy biztató mosolyt Harry felé, majd kiszálltunk. Azonban az ajtó előtt megtorpantunk. De ez már csak időhúzás volt a részünkről. Tudtam, hogy ez csak ideig-óráig jó megoldás, ezért megtettem a szükséges dolgot. Belépve a lakásba Shannon sikítva a nyakamba ugrott.

- Emma! Milyen volt? Mesé... - ugrándozott, de amikor meglátta, hogy ki jön utánam, még a szava is elállt. Harry rávigyorgott és ekkor hittem azt, hogy Shannon abban a pillanatban fog eldőlni, de nem tette. Helyette az én karomba mélyítette bele a körmeit, ami miatt egy elég fájdalmas kifejezés ült ki az arcomra. Mikor ezt észrevette, akkor elengedett, és azon a helyen, ahol körmeivel nyomokat hagyott rajtam, óvatosan megpaskolt, mintha attól elmúlnának a kisebb sebhelyek. Aranyos volt, hogy zavarában így viselkedett, de legközelebb veszek neki valami játékot, amit idegességében szorongathat helyettem. - Shannon vagyok - nyújtott kezet Harry-nek, mire a göndör csak kikerekedett szemekkel nézett.

- Na ne viccelj már - szólt rá Shan-re és egy-egy puszit adtak egymásnak üdvözlésképp. Drága barátnőm elpirult, ami nevetést váltott ki mindannyiunkból. Na de aztán eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt valójában.

- Hol vannak anyáék? - kérdeztem Shan-től, mire ő a nagyobbik szoba felé mutatott, habár felesleges volt. Anya hosszú, bordó estélyiben állt előttem. - Anya! Szia... - köszöntöttem elámulva és végignéztem rajta. - Csodálatos vagy.

- Örülök, hogy ezt mondod - motyogta, miközben viruló arccal körbefordult. - Céges bál lesz. De ti? Máris hazaértetek? - mutatott ránk és Harry felé biccentett.

- Igazábóóóóól - húztam el a szó végét.

- Asszonyom, engedje meg, hogy ma este kikérjem Emma-t itthonról. Egy jó kis koncert utáni baráti összeröffenésről van szó, ennyi az egész - beszélt Harry udvariasan, amitől Shannon még jobban bezsongott és apró nyöszörgő hangokat adott ki mellettem. Vicces volt, alig bírtam visszatartani, hogy ne robbanjon ki belőlem a nevetés. Viszont anya, amint meghallotta, hogy mit akarunk, egy darabig nem felelt.

- Nem bánom. Mi úgyis elmegyünk, Jake az egyik haverjánál van... - egyezett bele végül, aminek annyira örültem, hogy odaszaladtam és megöleltem. Sőt, még az arcát is össze-vissza puszilgattam. - Jól van, jól van. Elrontod a sminkemet drágám - csitított kuncogva.

- Elengeded? - jött ki Nick a fürdőből és felemelt szemöldökkel szemlélt minket. - Így a nagy bulizásokba belevetve magát, fáradtan hazajön, kipiheni magát, közbe itthon nem csinál semmit és még nem is tanult... szerintem egy hétvége nem ezt kellene, hogy tartalmazza - oktatta ki anyát.

- Ugyan már, már csak egy hét és őszi szünet van! - próbáltam rá hatni, mire elhúzta a száját. Jobbnak láttam, ha inkább nem szállok vele vitába. Mostanában annyira... főnökösködő. Mindenkinek meg akarja mondani, hogy mit csináljon. Az ilyet pedig nagyon nem szeretem.

- Mindegy - zárta le anya a témát és egy puszit adott mindhármunk arcára, majd Nick-kel együtt távoztak.

- Ez az! - szorítottam ökölbe a kezem győzedelmesen. - Shannon te nem jössz? - fordultam barátnőm felé. - Vagyis jöhet, ugye?! - vetettem egy gyors pillantást Harry-re, aki helyeselésképp bólintott.

- Komolyan mondjátok?! - kiabált Shan. - Úristen, máris rohanok felöltözni és sietek... és majd kopogok - már kezdtem aggódni, hogy a nagy izgalom közbe egyáltalán vesz-e levegőt. A következő percben pedig már ki is suhant a bejárati ajtón. A lépcsőházban pedig még hallottuk éles sikítását. Nevetve megráztam a fejem és Harry-vel együtt a saját szobám felé indultunk. Én elővettem egy táskát, amibe a szükséges holmikat kezdtem pakolászni, ő pedig lehuppant mellém az ágyra és figyelt. Épp a fehérneműimet helyeztem be utoljára a táskába, amikor kivette a melltartómat és egy szemtelen mosollyal nézett rajtam végig.

- Add vissza! - kiáltottam rá játékosan.

- Mi van? Már így is láttalak nélküle - kerülgetett és keze a derekamról egyre lejjebb vándorolt.

- Harry, kérlek! - és ezzel kikaptam a kezéből a ruhadarabot, majd azt eltéve gondosan betakargattam a pizsamámmal, amit szintén elviszek.

- Na jó, akkor úgy érzem, hogy ideje valamit megbeszélni - én épp egy tükör előtt álltam, ő pedig mögém jött, és a tükröződő felületen találkozott a tekintetünk. - Igazából nem csak azért kerestelek meg, mert hogy össze akartalak hozni Louis-val... vagyis először konkrétan az volt a szándékom. De mielőtt eljöttél volna Londonból, már akkor is féltékeny voltam arra, ami közöttetek kibontakozott. És helyre akartam hozni... igyekezni akartam most is, hogy hátha nekünk még egyszer összejönne. De láttam, hogy ma is hogy néztél rá... ugye szereted? - piszkálta a hajam, majd maga felé fordított.

- Igen, Harry. Szeretem - sütöttem le a szemeimet. - És nézd, ne haragudj rám. Köztünk is volt valami, de... - kezdtem bele a mondókámba, de félbeszakított azzal, hogy felemelte az állam.

- Nem tartozol magyarázattal. De még van egy utolsó kérésem és szeretném, ha megtennéd - zöld szemei szinte felfalták az enyéimet, amilyen mélyen belém látott. Félrebillentettem a fejem, és vártam, hogy mit kér. - Csókolj meg! - az elhangzott szavak a testemet önkéntelenül is mozgatták. Összefontam a karjaim magam előtt, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. - Kérlek. Egy utolsót, egy emlékezeteset - mondta lassan, majd cselekedtünk. Szemeink lecsukódtak, arcunk közeledett egymáshoz, ajkaink szétnyíltak és megtörtént. Vadul ragadta meg a csípőmet és belemarkolt a fenekembe, míg én a hajába túrtam bele és a nyakába kapaszkodtam őrülten. Érezze, hogy ez a bizonyos utolsó csók legalább egy szenvedélyes utolsó darab volt, aminek hamarosan vége szakadt. Levegőért kapkodva váltak szét ajkaink és egy elégedett mosoly kíséretében lihegtük egymás arcába. - Köszönöm - suttogta Harry, majd visszatért az előző felálláshoz, mintha az utóbbi percek semmissé váltak volna. Magához vette a minibőröndömet és a nappaliba ment. - Ja, de... a barátnőd szabad, ugye? 

- Eszméletlen vagy! Jó hamar túlléptél! - kiabáltam sértődöttséget színlelve, de most különösen nem izgatott, hogy a legjobb barátnőmre készül rányomulni. Talán ez az utolsó csók lezárt mindent. - Shan és a volt barátja David, pár hete szakítottak. Rájöttek, hogy mégsem olyan tündérmesébe illő a kapcsolatuk, mint gondolták. Sajnálom azért, de tapasztalatszerzésnek jó volt - magyaráztam. - De idefigyelj... ha rosszul bánsz vele - fenyegettem - ne felejtsd el, hogy ki a barátnője - csettintettem és a nyakam tekergettem, mint ahogy a sorozatokban szokták, hogy hitelesebbnek tűnjön a mondandó. - Remélem megértetted... amúgy meg az előbb is láttam, hogy végignéztél rajta - forgattam a szemem és jót mulattunk a szarkasztikus beszédemen. Hamarosan Shannon is megérkezett, és persze szokásához híven gyönyörű volt. Harry magához híven megkezdte a bókolást neki. Én pedig szokásomhoz híven azon gondolkodtam, hogy ha már ők ketten körülöttem összejönnek, akkor én hogyan tudnám visszaszerezni Louis-t. Talán nem is járhattam rossz nyomon, ugyanis az esti baráti összejövetelünkön meglepően sokan voltunk egymás társaságában. Leírhatatlan érzés volt újra vele lenni, újra tudni, hogy csak hozzám beszél. Habár úgy éreztem, hogy mindez, amit most csinál az egy álarc, hogy elfedje önmagát. Az igazi... az ÉN Louis-m pedig e mögé van rejtve. Visszafojtaná az érzelmeit, csak hogy ne piszkálják őt a többiek, és ne aggódjanak érte? De akkor miért van a képben Eleanor? Elhatároztam, hogy bármibe is kerül, rájövök.

Sziasztok Drágáim,

Ismét jelentkezem. Amint látjátok új a design, kisebb-nagyobb átalakításokat végeztem. Már untam a régi kinézetet, de remélem azért tetszik. Valamint ide jobb oldalra tettem egy " Történet " nevezetű modult, amit igazából prológus helyett írtam. Majd vessetek rá egy pillantást! :)

És most jönnek a köszönöm osztások. Először is, minden egyes betűt, szót, írásjelet, sort és mondatot köszönök, amit írtatok. Nagyon sokat jelent, hogy így kitartotok mellettem, előretörően olvastok és még ahhoz is veszitek a fáradtságot, hogy írjatok, ezzel hatalmas boldogságot okozva nekem. Csodálatosak vagytok! :) A pipákért is, illetve a 15.500+ látogatóért is rendkívül hálás vagyok! Tényleg, alig jutok szóhoz! ♥

Továbbá, köszöntsünk egy újabb tagot, Renesmee-t, aki nemrég csatlakozott hozzánk! Üdvözöllek, és remélem sokáig láthatunk még viszont! ;)

A részről: tudnotok kell, hogy nagyon nehezen írtam meg. Három estén keresztül vesződtem vele, hát remélem azért megérte. De ez nem lényeg. Igyekeztem jót írni és remélem elnyerte a tetszéseteket. Nem hiszem, hogy a hétvégén még hozok egy részt, mert mint tudjátok tanulni kell és most már tényleg rá kell, hogy szánjam az időt. Bár jövő héten szombaton meg nyelvvizsgázom, de tényleg igyekszem, hisz fontosak vagytok nekem! ♥

Bocsánat a hosszú szövegért!

~Timi xx