44. rész - You & I

Sziasztok Drágáim,

Megérkeztem. Képzeljétek el, most nagyon boldog vagyok, ugyanis sikerült a nyelvvizsgám! Szóval ezt a részt (legalábbis a felét), már teljes nyugalomban írtam. :)

Köszönöm szépen az előző részhez kapott 8 pipát, és 5(!) kommentet. Annyira örülök, hogy ennyien írtok nekem! Higgyétek el, nagyon sokat jelent. A látogatók száma is már meghaladta a 18.300-at! Ez elképesztő! Nem is tudjátok, hogy mennyire szeretlek titeket és hogy mennyire a szívemhez vagyok nőve! Igen, egytől egyig. Köszönöm!♥

A részről: nos... ez egy romantikusabb, erotikusabb rész lesz. Azért írom le előre, mert aki nem bírja, nem szereti az ilyet, annak inkább szólok. Így ezek a személyek maximum csak az elejét és a végét olvassák el az irománynak. De remélem nem lesz ilyen. :D

Jó olvasást! Írjatok majd!

~Timi xx

One Direction ~ You & I

- Kérem a telefonodat - fordult felém, még mielőtt elindultunk volna.
- Minek? - vontam fel a szemöldököm.

- Csak mert - arca komolyságot sugárzott, így engedelmeskedtem. A zsebemből kihalásztam a készüléket és átadtam neki, pedig még mindig nem jöttem rá, hogy mire is kell ez neki valójában.

- Oké, kész is - jelentette ki, mikor elvette tőlem és nemes egyszerűséggel kikapcsolta, az övével együtt.

- Ez most mire jó? - néztem értetlenül.

- Azt mondtam, hogy csak te és én leszünk. Legalább egy kis időre hagyjanak minket békén - mosolygott, majd pedig rálépett a gázpedálra.

A kocsiban a visszapillantó tükrön lengedező fa alakú illatosító miatt mindent a fenyőillat töltött be. A megengedett sebességgel észak felé tartottunk. Az ablakon keresztül figyeltem a tájat, csodáltam a friss havat, miközben élveztem, ahogy Louis keze hozzáér a combomhoz, és el is időz ott. Nem tudtam eldönteni, hogy most nyugodtnak kellene lennem, vagy izgulnom kellene. Talán hülyén hangzik, de mindkét állapot egyszerre volt jelen. A szívem zakatolt, már csak a tudattól is, hogy velem van, CSAK velem. A vérem eszeveszett gyorsasággal dübörgött az ereimben, és mindez arra késztetett, hogy a levegőt is szaporábban vegyem, viszont az agyam higgadt maradt. Nem szóltam semmit, ahogy ő sem. Mosolyogva néztünk egymásra, és ha piros lámpánál álltunk, mindig hozzám hajolt és egy csókot lehelt ajkaimra. Viszont hiába volt csend, ez mindent elmondott rólunk. Nem volt mit megosztani a másikkal, mert mindent tudtunk, és megértettük a másikat. A rádió nagyon halkan szólt, karácsonyi dalok tömkelegét játszották az utunk során. Egyszer, mikor már hosszabb ideje kisebb utcákban kanyarogtunk, az autó hirtelen lassult, a motor leállt és Louis a kocsikulcs elfordítása után rám nézett.

- Itt vagyunk - mosolygott halványan, majd a kart megfogva kinyitotta az ajtót. Ezután én is kioldottam az övemet, és az övéhez hasonló mozdulattal kiszálltam. A hó még csupán pár centis volt, a talpunk alatt is alig ropogott. Szemügyre vettem a környéket, mely tiszta, ápolt és szép volt. A házak nem voltak öregek, inkább régi stílusúnak titulálnám őket. Sem közel, sem távol nem voltak egymástól, mondhatni megfelelő távolságban helyezkedtek el. A szomszédság körül, az utakat övezve rengeteg hatalmas fa tornyosult a fejünk fölé. Mind csupasz, egyedül a hó az, mely fehérbe öltözteti őket. Most minden olyan kihalt volt, egy lélek sem járkált az utcán. Meglehet, hogy azért, mert körülbelül este tizenegy óra van. A táj tanulmányozásából a csomagtartó csapódása zökkentett ki, és egyből Louis irányába kaptam a fejem. Felém nyújtotta a kezét, melyet rögtön megfogtam és önzően szorítottam. Egy kicsi, elég elegáns kis ház várt minket. Louis gyorsan kinyitotta az ajtót, és bemehettünk. A belső rész is elbűvölő volt. A bútorok kevésbé voltak modernek, de épp ez tette az egész látványt és környezetet szívmelengetővé és otthonossá. Amint beléptünk, balról fogasok és tárolószekrények fogadtak minket, jobbról pedig egy kisebb nappali. Louis időközben körbevezetett, a fogasokat tartó falat megkerülve és elfordulva balra volt a konyha és az étkező. A bejárattal szemközt két ajtó volt található, az egyik egy kisebb helyiség volt, mindössze egy vécécsészével és egy mosdókagylóval felszerelve, míg a másik egy gyönyörű és már jóval nagyobb fürdőszoba. Ezek mellett pedig, a nappali oldalában helyezkedett el egy szoba. Ide mentem be. A táskát ide pakoltam le, majd elmerengtem a hálóhelyiség dekorációjában. A fából készült szekrényeken rengeteg kép volt Louisról, a testvéreiről és az anyukájáról. Ez azért volt, mert ez a ház Louis nagypapájáé volt, aki már régebben meghalt. - Mit nézel? - ölelt meg hátulról Louis. Karjai védelmezően fontak körbe, és a testéből áramló melegség biztonságérzettel töltött el.

- A képeket... téged. Hogy milyen aranyos voltál - fordítottam felé a fejem mosolyogva, és az arcára adtam egy puszit.

- Mi az, hogy voltam?! - kiáltotta tettetett sértődöttséggel. - Én mindig maga vagyok a tökély - pózolt be önelégült arccal és nevetni kezdett.

- Az biztos - motyogtam, és szembe fordultam vele, hogy lássam, majd lassan megcsókoltam. Minden olyan lassított volt, csendes és békés. Annyira tetszett. Semmi nem zavart meg minket.

- Előkészítettem neked egy forró fürdőt - suttogta egyenesen a fülembe, miután elváltunk egymástól, majd pedig az említett helyiség felé húzott. A szememet eltakarta a tenyerével, illetve a derekamat fogva irányított. Hallottam egy jellegzetes hangot, mely az ajtó nyitódását jelezte. A világot előlem eltakaró kéz eltűnt és elém tárult az a dolog, amit Louis meg akart nekem mutatni. A fürdőszobában félhomály uralkodott, mégpedig a kád szélére helyezett gyertyák miatt, ahol egyébként gőzölgő, habos fürdő várt rám. A meglepettség tükröződött rajtam, a kezeimet az arcomhoz kapva lepleztem meghatódottságomat.

- Istenem! Köszönöm - kiáltottam a boldogságtól vezérelve.

- Nem szállsz be? - kérdezte egy szemtelen vigyorral, majd beleharapott az alsó ajkába. Kicsit megszeppenve néztem egyenesen a szemeibe, majd pedig rá a ruháimra. Öö... ez azt jelenti, hogy előtte kellene vetkőznöm? Mármint oké, bevállalom, de csak ha ő is velem tart. Na, de ezt az érzést félretéve, tényleg nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Eddig még a csókoknál és az együtt alvásnál nem jutottunk magasabb szintre. Talán most ezt szeretné? Bizonytalanul emeltem rá a tekintetemet újra, amit észrevett, és hogy bizonytalanságomat enyhítse, közelebb jött. Kezét a fenekemre helyezte, a másikkal pedig a felsőm alját csúsztatta egyre feljebb, miközben apró puszikkal hintette be a nyakam. Az ezidáig ilyen mértékben soha nem érzett bizsergés most elöntötte a testem. Borostái csiklandoztak, ahogy a bőrömhöz értek, ennek eredményeként apró nevetéseket hallattam, de inkább élvezni akartam, amit csinál. A hosszú ujjúmat már egészen a mellkasomig tolta fel, innen pedig magamat megadva felemeltem a két karomat, ő pedig egy gyengéd, mégis határozott mozdulattal leszedte rólam azt.

- Velem tartasz? - motyogtam, és teljesen hozzásimultam. Louis még egy hosszú csókot adott nekem, majd eltolt magától. Nem értettem. Miután alaposan végigmért, szemeit összeszorítva, szája szélén a bőrt harapva állt előttem. Mintha mondani akarna valamit, mégis hezitált.

- Ne csináld ezt velem - sóhajtott fel.

- Hm?

- Nem tartok veled. Bizonyára fáradt vagy, relaxálj egy kicsit - mosolygott rám végül. - Addig bekapcsolom a fűtést, hozok kaját... utána majd meglátjuk, mi lesz - hangsúlyozta az utolsó szavakat, majd a gondolatainak rejtélyeit hátrahagyva kiment. Még gyorsan kiszaladtam pár ruhaneműért, majd teljesen levetkőzve feküdtem be a kádba. A forró víz felolvasztotta hideg ujjaimat, a habok pedig kényeztetően vettek körbe. Kicsit el is aludtam, majd mikor felkeltem a buborékok nagy része eltűnt, és a fürdőm is kihűlt. Igaza volt Louisnak. Feltöltődve szálltam ki, majd miután megtörölköztem, felvettem a pizsamámat. Hogy mi volt az a ruhadarab, ami alvóruhámként szolgált?! Louis fehér inge. A hónapok során rengetegszer aludtam ebben, és addig próbáltam őrizni eredeti illatát, míg tudtam. A fehérneműim közé pakoltam be, egészen apróra hajtva. Remélem nem vette észre, amikor bepakolt nekem. Meg akarom lepni. Ez egy különleges alkalom, és ehhez szükséges ez a különleges kellék. Bizonyára érezni fogja a jelentőségét, és a jelkép erősségét. Az inget begomboltam magamon, alulra pedig egy fehér csipkés francia bugyit vettem fel. A törölközőt visszaakasztottam a fogasra, majd kiléptem a szobából. Mikor ezt megtettem, a bejárati ajtó egyazon időben csapódott. Biztos Louis ment ki valamiért. A kanapéhoz sétáltam és leültem a karfájára. Igyekeztem csábítóan ülni, hogyha vissza bejön a házba, akkor rögtön rám irányuljon a tekintete. Ez terv szerint működött. A kilincs lenyomódott, majd a hideg levegő beáramlásával együtt ő is megjelent. A kezében szatyrok voltak, de miután meglátott engem, az abban lévő műanyag edényeket hangos puffanással dobta le az asztalra és az ajtót is hagyta, hogy a huzat csapja be utána, majd azonnal elfordította a kulcsot a zárban és felém lépdelt.

Én felálltam, és nagyon lassan körbefordultam, hogy alaposan szemügyre tudjon venni. Louis mögém jött, és elfoglalta azt a helyet, amit nem sokkal korábban még én. Mikor a forgással már ott jártam, hogy vele szemben találtam magam, akkor megragadta a kezeimet és magához húzott. Pár hajtincset tűrt el a fülem mögül és mosolyogva nézett, majd felállt és fölém magasodott. Karjait összefonta körülöttem és gyengéden megcsókolt. Most viszont, a pillanatot megszakítva, én távolodtam el tőle. Az előbb ő, most én. Kicsit kínozni akartam még.

- Mit hoztál? Nem enni akartál? - indultam meg kecsesen a konyha irányába, de ő sebesen utánam jött, és egyetlen mozdulattal a falhoz nyomott. A fejem a villanykapcsolóhoz ütődött, így már csak az étkező oldalába beépített elektromos kandalló adott némi fényt. 

- Most már ne játssz velem - szólított fel, majd miután megszabadította magát a saját felsője rabságától, szorosan hozzám préselte magát. - Négy és fél hónap... majdnem öt - jelentette ki halkan és vártam, hogy befejezze, hogy mit is akar ebből kihozni. - Ennyit kellett kibírnom nélküled. Sokáig nem hallhattam a hangodat, nem láthattalak... és eddig nem érinthettelek meg. De most... az enyém vagy - mondta vágytól csillogó szemekkel, miközben kezei a derekamról egyre feljebb, a hasamra, majd a melleimre csúsztak. Egy apró nyögést engedtem ki, a következő pillanatban pedig türelmetlenül tapasztotta száját az enyémre, és fokozott szenvedéllyel tört utat nyelvével, hogy összekapcsolódjon az enyémmel. Ujjai gyorsan bújtatták kifelé a gombokat a lyukakból, és miután végzett, felkapott az ölébe és a hálószoba felé vitt, itt pedig óvatosan ledöntött az ágyra. A lábaim, miután abbahagyták a csípője átkulcsolását, az ágyon is nyitva maradtak, így közéjük be tudott férkőzni, és odatérdelt, majd fölém hajolt. - Amúgy a kérdésedre válaszolva, ne aggódj. Hidd el, ha lerendeztük egymást, farkaséhesek leszünk - mormogta olyan hanggal, melytől libabőrös lettem és vigyorgott. Ezután megtámadta a nyakamat. A bőrt szívogatni kezdte, majd nedves puszikat hagyott ezen a területen, illetve fokozatosan lentebb haladt. A vágy mérhetetlen mennyiségben töltött el. Éreztem, hogy alig bírok magammal. Kezei az oldalamat simogatták, majd a hátamra tévedtek és megemelték a testemet. Ezzel a mozdulattal az volt a célja, hogy kihámozzon az ingből és azt valahol eltüntesse a földön. Ezután fordítottam a helyzetünkön, és a csípőjére ültem. Ráhajoltam, és apró csókokkal hintettem be a nyakát, a vállát, végül pedig a hasa egészét. Lassan kezdtem lehúzni róla a nadrágját, majd mikor körülbelül már a térdéig toltam le, akkor leugrottam róla, és egy könnyed rántással leszedtem róla a ruhadarabot és ledobtam. Ekkor ő is felpattant, és az ágyra lökött. Újra felettem volt. Eszeveszetten és őrülten csókolt, továbbá minden érintése perzselő volt. Végül pedig egymás alsóneműjébe akasztottuk bele az ujjainkat. Louis szeme elsötétült, ahogy a szenvedélytől fűtve engem figyelt. Zihálva csúszott lentebb a matracon és az utolsó textiltől is megszabadított engem is, és saját magát is, utána pedig szintén fölém kerekedett és megkezdődött az igazi játék. A vágy már mindkettőnket teljesen meggyötört. Arcát nyakamba fúrta, teste hozzám simult, karjaimat pedig nyaka köré fontam. Tetszett.

A mennyben éreztem magam, itt feküdtem mellette. A mellkasán, őt ölelve, lábaimat pedig az övével összekulcsolva. Hiába volt hideg, vele egyetemben mindenem izzott. Légzésünk és szívverésünk rendkívül heves volt, de már csillapodott ez az állapot. Elégedett voltam. Csak ő és én, ketten. Egy csodás téli estén, ami a szülinapom folytatása volt. A legfontosabb pedig, hogy senki, de senki nem zavart meg minket. Ilyen békés és meghitt napot akartam én már rég... vele. Azt hiszem, mégsem olyan rossz ez a tizennyolcadik születésnap, mint ahogy eleinte gondoltam.

Louis egy halk nevetést hallatott, majd a hajamba belepuszilva felhúzott magához, hogy a szemembe tudjon nézni. - Most már mindenestül hozzám tartozol - mondta, miközben végigsimított rajtam a csípőm vonalát követve. Szavai hallatára elmosolyodtam, és megcsókoltam. Ezután még pár percig egymásba gabalyodva ejtőztünk, majd kiszállt mellőlem és meztelenül indult útjára. Kilépett a nappaliba, és azonnal meg is borzongott. Nem csodálom. A forró hangulatból kilépett a téli fagyos hangulatba. Visszajött a szobába és az egyik szekrény fiókjában matatott, majd kivett egy sötét színű, az oldalán csíkos melegítőalsót és abban közlekedett. Hamarosan én is kikászálódtam a takaró alól és magamra öltöttem az időközben lekerült pizsamámat. Louis valami szatyorral ügyködött a konyhában, majd amikor utánanéztem, hogy mit csinál, a kezében két papír, vagy műanyag dobozkával közeledett felém, melynek az oldalán piros japán, vagy kínai betűk voltak. Tehát keleti kaját hozatott. Bevallom, nem igazán vagyok odáig az ilyen ételekért, de a kedvéért kipróbálom. - Ülj le - biccentett fejével az ágy felé és engedelmeskedtem neki. Felpattantam, és a hatalmas párnákon foglaltam el a helyem, a hátamat pedig az ágy hatalmas támlájának döntöttem. Ezután Louis átadta nekem az ennivalót, és mellém fészkelte magát. Villa helyett pálcikákat hozott be, és fél órán keresztül azokkal szerencsétlenkedtünk. Ahelyett, hogy ettünk volna, inkább nevettünk. Rengeteget. Amikor nekem sikerült egy húsnak kinéző valamit felemelni a pálcikákkal, akkor rögtön cserét követelt, mert biztos volt benne, hogy én kaptam a jobbakat és ő azért nem tudja ezt megcsinálni. Olyan, mint egy nagy gyerek. Eszméletlenül imádom. Miután elpusztítottuk az összes kaját, elismerően bólintottunk a másik felé. - Látod, én szóltam, hogy nagyon éhesek leszünk a végén - kacsintott, majd egy puszit nyomott az arcomra. Nevetve megráztam a fejem, majd elvettem tőle a szemétté vált dobozokat és kivittem őket a kukába. Eközben Louis bekapcsolta a magnót és táncolva mögém keveredett. Vadul rázta mögöttem a csípőjét, majd az enyémet is megfogva ugyanezt a mozdulatot ismételgettük. Emellett mindenféle figurákat csinált, melyeket ő táncnak nevezett. Dőlt belőle a hülyeség, és már könnyezve nevettem rajta.

- Idióta - jegyeztem meg, és felugrottam a hátára.

- Rrrrr - morgott, majd megfogta a lábaimat, hogy megtartson. - Még hogy idióta! - kiáltott fel. - Inkább mocskos... ilyen izzasztó események után - nézett hátra rám és a vigyor levakarhatatlan volt az arcáról. - Le kellene fürdenünk együtt, - emelte meg a szemöldökét - nem gondolod? - szeretem, amikor kijön a perverzebbik énje. Kifejezetten szeretem.

- Hogyan is tudnék ellenállni? - mentem bele a játékba, majd a hátán továbbra is engem hurcolt, így mentünk be a fürdőbe. Egy hosszabb zuhany után még kicsit viháncoltunk, majd elaludtunk. Hosszú idő után most megint felhőtlenül boldog voltam. Annyira jó volt újra érezni, ahogy mellkasa megemelkedik, amikor levegőt vesz, ahogy a nyakamba szuszog, vagy azt, ahogy karjai védelmezően szorítanak. Újra magaménak tulajdoníthattam az érzést, amikor az élet és a pillanat szebb, mint az álom. Viszont szüntelenül az járt a fejemben, amit lefekvés előtt beszélgettünk.

- Mi a legnagyobb álmod? - kérdezte és lágyan végigsimított a hajamon.

- Az volt, hogy veletek találkozzak. És teljesült - bújtam hozzá, miközben egy elégedett sóhajt engedtem ki.

- És azután? - érdeklődött továbbra is. Nem tudom miért érdekli ennyire, de folytattam.

- Most már az, hogyha majd eljön az ideje, akkor Párizsban, az Eiffel-toronyban kérjék meg a kezemet - mondtam félénken. Szerencse, hogy nem látta az arcomat, mert talán egy kicsit el is pirultam. - Eddig ezt még csak neked árultam el. Tudom, hogy hülyeség amúgy...

- Nem az - vágta rá rögtön. - Aranyos.

- És neked?

- Nem tudom mi mást kívánhatnék az életembe. Minden adott. Vagyis nem, talán egy mégis van - megfogta az állam és felemelte, hogy egyenesen rám tudjon nézni. - Egy napon talán én szeretném valóra váltani az álmodat.

Soha senki, de senki nem mondott még nekem ilyet. Melegséget éreztem a mellkasomban. Vajon tényleg komolyan gondolja? Miközben Louis már rég csendesen hevert mellettem, nekem ezen édes gondolatok cikáztak a fejemben, végül pedig ezekre gondolva léptem be én is az álmok világába.

Másnap körülbelül délben keltünk, ami nem csoda, ha hajnalban alszunk el, és még egy órát heverésztünk. Az előző nap történései miatt mindketten hatalmas jó kedvvel, mosollyal és csókcsatával kezdtük az újabb napot. " Reggeli " után kint, a hóban játszottunk. Teljes nyugalomban voltunk, ami nagyon jót tett. Körülöttünk, ebben a negyedben csak öregebb házaspárok, öregebb emberek éltek, akik nem hiszem, hogy ismernék a mai világ hírességeit. Ezért is volt minden annyira kellemes. A játék után együtt főzőcskéztünk, tévéztünk. Hamar elrepült a nap, viszont hamar ágyba is kellett kerülnünk, ha holnap korán el akarunk indulni, hogy odaérjünk a tárgyalásra. Ó, hogy is fog nekem hiányozni ez a másfél-két nap! 

Reggel terv szerint korábban keltünk, összecsomagoltunk, és fájó szívvel hagytuk ott az időközben hozzánk nőtt házat. Igazából titokban reménykedtem benne, hogy egy nap majd visszatérünk ide. Az autóban még kicsit álmosan pislogtunk, és rá kellett jönnünk, hogy most vissza kell csöppennünk a való életbe. Bizonyára mindenki magyarázatot követel majd tőlünk, hogy hová tűntünk. Ott lesz a banda, nekem pedig Shannon. Mondjuk ők biztosan száz százalékig elfogadnának minket, és örülnének nekünk... de ott van még valaki. Eleanor. Reménykedtem benne, hogy Louis elé tárja majd az érzéseit, és megbeszél vele mindent. Így legalább nem kellene rejtegetni semmit, illetve a háta mögött titkolóznunk. Igaz, hogy élveztem ezt az egészet, de minél inkább közeledtünk a bíróság épületéhez, annál nagyobb volt a bűntudatom. Miután megérkeztünk, nagy sóhajjal szálltam ki a kocsiból, és Louis kezét is el kellett engednem. Ki tudja, ki figyel minket...

A nagy, sárga építmény fölénk magasodott. Előtte egy park, kopár fákkal, bokrokkal és fagyott talajjal. Nehéz szívvel mentem be az ajtón. Nem csak azért, mert tárgyalásom van. Nem kellene, de aggódtam. A Louisval töltött idő mennyei volt, de csúf gondolatok támadtak meg. Eleanor ellen cselekedtem. Sajnáltam őt. Hatalmasra nőtte ki magát bennem a lelkiismeretfurdalás. Ezeken gondolkodtam, miközben a hosszú lépcsősoron igyekeztünk felfelé, a tárgyalóterem felé. A kis baráti csapatunk idegesen toporgott az ajtó előtt, és mikor megláttak minket, döbbenten meredtek ránk. A lépcsőn felérve megálltunk, majd Louis egyenesen Elhez ment, én pedig Shannonhoz és Harryhez. 

- Úristen, Emma! Úgy aggódtam. Hol voltál, mi történt? Miért nem vetted fel a telefont? - faggatott Shannon. Komolyan, hiányzott az aggodalma. Igen, ő az én barátnőm, aki törődik velem. Méghozzá a legjobb.

- Miért volt kikapcsolva a telefonod? És merre voltál? Hova tűntetek Louisval együtt? - szállt be Harry is. Liam, Zayn és Niall csendben figyelték a beszélgetést, és nem szóltak semmit. Szegények, miattam őket is el kellett ide rángatni. A szemem sarkából azonban még egy dolgot láttam. Louis próbálta Eleanort kicsit arrébb vonszolni, de a lány nem engedelmeskedett. Nagyon dühösnek látszott.

- Nyugi, csak szükségem volt egy kis nyugalomra ezelőtt az ügy előtt - nyugtattam meg őket egy mosollyal az arcomon, majd egyszerre megöleltek. Hirtelen El rontott közénk.

- És Louis segített? Mert gondolom veled volt! - teljesen kikelt magából. Igazából megértem...

- Csak elvitt oda, ahová szerettem volna. Aztán ő is ment, ahová akart. Ennyi szerepe van az egészben - közöltem vele kimérten. Válaszolni már nem volt ideje, ugyanis az egyik ügyész éppen szólított minket.

- Kérem fáradjanak be a terembe. A tárgyalás azonnal kezdődik - kért minket udvariasan a hölgy. Előttünk vezették be épp Jessica-t, aki szikrákat szóró szemekkel bámult rám. Kicsit megrettentem, amikor újra láttam, de hívott a kötelesség. Igyekeztem büszkén, emelt fővel besétálni. Azonban mielőtt megtehettem volna, Eleanor ragadta meg a csuklóm és maga felé fordított. Tekintete a fiúkon és Shannonon volt mindaddig, míg ők be nem mentek a helyükre. Csak aztán kezdett beszélni.

- Figyelj, Emma. Tudom, hogy miken mentél keresztül és megértem. De ettől remélem az én kapcsolatomat nem akarod tönkretenni - hangja meglepően kedves volt. ELEINTE. - De idefigyelj! Ha megtudom, hogy együtt voltatok, nem állok jót magamért.