42.rész - So Strange

Sziasztok Drágáim,

Ismét jelentkezem. Szombat helyett pénteken, de már nem tudtam várni tovább, izgatott voltam a rész miatt. Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok majd hozzá. Amúgy november elsején, azaz a múltkori résznél elfelejtettem írni, hogy a blog akkor lett fél éves! Úgy örülök! Köszönöm nektek, ez a ti érdemetek is, hogy ez így alakulhatott. :)

És ismét csak azt tudom szajkózni, hogy rendkívül örülök és boldoggá tettetek az előző résznél hagyott kommentjeitekkel és pipáitokkal. Továbbá, a látogatóim száma is 16.300+ -ra növekedett. Ez óriási! Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki, de remélem tudjátok, hogy nagyon szeretlek titeket! ♥

A részről: hamar kipattant a fejemből ez az ötlet, vagy fordulat, amit majd olvashattok. A kivitelezés már több időbe került, de értetek megéri. Sőt, ez hosszabb is lett. Jó, lehet, hogy esztétikailag csúnya, hogy egyszer egy rövidebb, máskor hosszabb részt hozok, de c'est la vie. Talán ez jelzi azt, hogy fejlődöm az írásban. :D Na nem szövegelek itt tovább, a zene, ha lejárt, akkor tudjátok, mit kell csinálni!

Jó szórakozást!

~Timi xx

The Wanted ~ Show Me Love

Mindhárman izgatottan vágódtunk be Harry autójába. Értelemszerűen Harry vezetett, én pedig Shannon-t az anyósülés felé tuszkoltam, jó szárnysegédje akartam lenni a mi kis göndörünknek, így én hátra ültem. Ez pont megfelelő volt számomra. A világot szemléltem az ablakon keresztül, de csak Louis arcát láttam. Ő járt a fejemben. Mihez kezdjek? Muszáj cselekednem, hisz ha én nem fogok, akkor ki? Ha akarok valamit, akkor az az én dolgom. De mi van, ha azzal, hogy akkor elhagytam Londonban mindent elhibáztam? Ha soha többé nem bocsájt meg... vagy ha valóban nem emlékszik rám, akkor soha nem is fog?! Összeszorítottam a szemem, de elhatároztam, hogy nem adom fel. Most már nem szabad. Egyszer megtettem, életem nagy hibája volt. Gondolatmenetemből az autó elejéből jövő kacagás zökkentett ki. Mosolyt csalt az arcomra a tény, hogy Shannon és Harry ennyire elvannak. Legalább nekik sikerülne. Mindkettejüknek a legjobbat akarom és tényleg őszintén szorítok nekik. Magamba voltam merülve, és a még otthon átvett, térdig érő ruhám csipkés alját piszkálgattam.

- Emma mi a baj? - fordult hátra hirtelen Shannon.

- Hm? - néztem fel rá, és zavartan pislogtam.

- Van valami gond? - kérdezte újra bársonyos hangján Harry-vel egyszerre.

- Nem, csak elgondolkodtam - mosolyogtam hátulról a visszapillantó tükrön keresztül rájuk.

Ezután senki nem beszélt, csak a zene ritmusa, a kintről jövő zajok és a kátyúk kerülgetése akadályozta meg, hogy ne legyen teljes csend. Épp álltunk a piros lámpánál, amikor Harry figyelmeztetett minket, hogy nemsokára odaérünk. Nem tudtuk, hogy mit ért azalatt, hogy " oda ", ezért a mutatóujjával előre mutatott, egyenesen New York egyik leghíresebb, legelegánsabb és legdrágább hoteljának irányába. 

- A... az ott a... a... Plaza Hotel - kapkodtam a levegőt.

- Tudom - vont vállat Harry, mintha ez olyan természetes lenne. Vagyis neki lehet, hogy az, de én azt hittem, hogy kiesik a szemem. 

- Uramisten - osztozott az ámulatban Shannon is, amikor kiszálltunk a szálloda előtt. Harry átadta a kocsikulcsokat az egyik portásnak, hogy parkolja le a járgányt, majd Shannon-t a derekánál fogva kísérte be. Én pedig csak ott álltam és mosolyogva forogtam lassan körbe-körbe. Nem vagyok még olyan régóta New York-i, hogy volt időm megcsodálni mindent. Elvesztem a látványban, de Harry erősen megragadott a karomnál, és befelé húzott. Beráncigált minket a liftbe és hitetlenkedve rázta a fejét.

- Mintha nem láttatok volna még ehhez foghatót - nevetett fel. - Ha nem hozlak be, akkor lehet, hogy estig nem jössz be - bökött oldalba.

- Jól van már. Hát lehet, hogy te már hozzá vagy szokva, de én szeretek rácsodálkozni a dolgokra. Hülye gyerek - böktem vissza, mire Shan is csatlakozott a kis vitába. Hatalmas viháncolás tört ki, amikor hirtelen a lift sípolt egyet, hogy megérkeztünk a megfelelő emeletre. Gyorsan kiugrottam Harry és Shannon mellől, majd megnyomtam a legtöbb gombot a felvonó belsejében, amit csak elértem. Az ajtó már záródott és ketten bennmaradtak, nem volt idejük kiszállni. Elégedetten mosolyogtam és integettem a kis előszoba féleségből, ahová kerültem, amint figyeltem, hogy eltűnnek az ezüstös ajtó mögött. Kettőt léptem hátrafelé és magamban örvendeztem a sikeremnek, amikor nekimentem valakinek. Meg akartam fordulni, de ekkor megbotlottam. Becsuktam a szemem, mintha azzal tompítani tudnám az esés nagyságát, de nem történt meg, amit vártam. Valaki elkapott. A pilláim azonnal felpattantak és Louis arca jelent meg előttem. Mindössze pár centiméterre volt tőlem, a lehelete csiklandozta a bőrömet, míg karjaival szorosan átfogott. A testem minden érintésére reagált. Ahol csak hozzám ért, még ha ruhán keresztül is, a bőröm lángolt. Mintha egy filmben lennénk, egy romantikus jelenet közepette.

- Bocsánat - mondta és felállított. A derekamat az egyik kezével azonban továbbra is tartotta. Teljesült a vágyam, hiszen eddig azt suttogtam magamban, hogy: " csak el ne engedj, csak el ne engedj ". Próbáltam észbe kapni és siettetni magam, hogy tudjak valamit válaszolni, de túlságosan lefoglalt az, hogy a szívem őrült dobogása áthatott mindent. Úgy éreztem, hogy a levegő is forrósodik körülöttem, a pulzusom pedig az egekbe szökött.

- Ne, nem... te ne haragudj - nyögtem ki végül. Ekkor azonban a csípőmet fogó tenyerével közelebb húzott magához. Lenéztem a kezére, az ujjaira, melyekkel megérint és elmosolyodtam. Aztán tetőtől talpig végigmértem és a tekintetem az övébe gabalyodva állapodott meg. Az arca ismét közel volt, az orraink már összeértek... és akkor... Kinyílt az az egyetlen ajtó, ami a kis előszobában volt és Liam kukucskált ki rajta. Louis egy méterrel hátrált, és most már nem volt hozzám közel.

- Hát itt vagytok?! Miért nem jöttök be? - vigyorgott Liam, mire mindketten bólintottunk. Mikor bementem, a napon már majdnem másodjára ájultam el valaminek a látványától. A lakosztályuk, ami mellesleg a VIP jelzőt tudhatta a magáénak, gyönyörű volt, sőt... még annál is szebb, ha lehet fokozni. Az összképet csak a lábam előtt heverő rengeteg bőrönd és táska rontotta el egy kicsit. Tátott szájjal néztem körbe, a fiúk pedig mind a hatalmas kanapén foglaltak helyet. Már iszogattak valamit és intettek nekem is, hogy menjek oda. A márványkő padlón óvatosan tipegtem, ahogy hallottam, amint a magassarkúm kopog rajta. Minden újabb lépésem bizonytalan volt. Hát mit csinálok, ha a sarok miatt megreped a kő?! Aggodalmamat a srácok is észrevették és jót mulattak rajtam. Két nagy, finom szövetanyagból készült kanapé volt egymással szemben, melyek között egy hosszabb fekete asztal ékesedett. A fiúk azonban átrendezték az összképet, amikor megérkeztem. A két díványt közelebb húzták egymáshoz, így családiasabb légkört teremtettek. Liam és Zayn elterülve ültek egymás mellett az egyiken, Niall és Louis pedig velük szemben voltak, a másik heverő egy-egy oldalán. Nem értettem miért hagynak helyet középen, de amikor melléjük sétáltam, megértettem. Louis felvonta az egyik szemöldökét és a közöttük lévő kitöltetlen területre mutatott egy halvány mosollyal a szája sarkában. Ettől nagyon felbátorodtam és lehuppantam közéjük. Persze Niall a karjával már rögtön átkarolt.

- Tök jó, hogy itt vagy - vigyorgott rám és egy puszit adott az arcomra. 

- Na, épp ezt ünnepeljük meg - emelték meg az előttünk heverő tálcáról a poharaikat és az én kezembe is adtak egyet. Elfogadtam, de elfintorodva szagoltam meg.

- Mi ez? - tudakoltam meg tőlük. Igazából nem szoktam inni, vagyis csak nagyon ritkán, de akkor sem sokat. Jó, mondjuk buli van. Bennük megbízom, szóval nem kell aggódni. Ezt is megbeszéltem magammal.

- Whisky. Méghozzá skót - emelte a poharát Louis, majd a többi fiú is csatlakozott, végül pedig én is beadtam a derekam.

- Rátok - néztem rajtuk körbe, miközben azon voltunk, hogy koccintsunk egymással.

- Inkább rád - kacsintott Niall.

- Mindenkire - szögezte le a végén Zayn egy halk nevetéssel. Összeérintettük a kis üvegtárgyakat, melyek a kezünkben voltak és lehajtottuk az italt. Miután ez megtörtént, mindenki megköszörülte a torkát. Ütős. Égette a nyelőcsövemet, de mégis jóleső érzés volt. 

- Amúgy Harry-t hol hagytad? - érdeklődött Liam.

- Hát... kicsit lemaradt valakivel - mosolyogtam sejtelmesen. - Majd meglátjátok. Elhoztam a barátnőmet is, Shannon a neve - újságoltam nekik a hírt.

- Ah, mindent értek. Harry rögtön rárepült, igaz? - rázta a fejét Liam nevetve, közben pedig újabb kisebb mennyiségeket gurítottunk le az előbbi folyadékból.

- Valami olyasmi - folytattam jókedvűen a beszédet.

- De várjatok már - emelte fel két tenyerét Zayn. - Akkor ti most nem együtt vagytok... megint? Vagy mi van most veletek? Hát nem azért jött utánad...? - pislogott zavartan, de félbeszakítottam.

- Nem - legyintettem. - Mi ezt már megtárgyaltuk. Szóval mi nem leszünk együtt, mert... - félbehagytam, amit akartam és félre néztem.

- Mert? - érdeklődött Louis elsőként. Egy nagy levegőt vettem és rászántam magam arra, hogy befejezzem a mondatot.

- Mert mást szeretek - jelentettem ki nyugodtan. Ha az észrevételem nem csal, akkor egy szikrát láttam megcsillanni Louis szemében, amikor ezt kimondtam. Vajon ez azt jelenti, hogy van még remény? 

- Ez tök jó - szólt Louis remegő hangon, majd a nappaliban heverő bőröndökhöz sietett. - Liam, öö... - köszörülte meg a torkát - fel kéne vinni a cuccunkat a szobánkba, nem gondolod? - és ezzel felvett egy táskát, majd komoly arccal Liam-re és Niall-re nézett, és a lépcső felé biccentett. Az említett két fiú csigalassúsággal felkelt a kényelmes ülőhelyről és engedelmeskedtek Louis-nak. Egy fájdalmas pillantással fordultam utánuk, amikor Zayn hirtelen átült mellém és a tenyerét rátette a térdemre.

- Jól vagy?

- Nem, nem, de... ne beszéljünk erről - legyintettem, és ezzel próbáltam még az érzéseimet is kicsit arrébb hessegetni. - De ha már itt tartunk, és amúgy is kettesben vagyunk, akkor kérdezek valamit? Lehet? - pillantottam rá kérdően és bólintott. - Ugye már köztünk...? - mutattam magamra majd rá, de közbevágott.

- Nem - válaszolta nemes egyszerűséggel.

- Még azt sem tudod mit akartam kérdezni - nevettem fel zavaromban.

- Arról akartál érdeklődni, hogy vajon te és én még mindig fasírtban vagyunk-e, ugye? - ecsetelte mosolyogva, mire a számat apró résnyire nyitottam, ezzel mutattam meglepődöttségemet. - A válasz erre nem. Hogy miért nem? Elmondom - folytatta előadását, és nem várta meg, hogy egyáltalán mondok-e valamit. - Amikor megbocsájtottál Harry-nek, akkor én is elgondolkodtam. Nem mondom, hogy jogtalanul haragudtam rád, de remélem megérted, hogy féltem a haverjaimat, akik szinte a tesóim. Viszont arra jogom nincs, hogy beleavatkozzak. Tény, hogy nem értettem, hogy mi volt itt, de most már igen. És sajnálom, ami történt - fintorgott. - Nem tudtam a mögöttes dolgokról és egyáltalán meg sem próbáltam beleképzelni magam a helyedbe. De túl vagyok a makacsságomon és én is szeretnék a barátod lenni - simogatta meg a hajam. - Szóval bocsi - mosolyogtunk egymásra, majd abból a célból, hogy kifejezzem azt, hogy megbocsájtottam, kezet nyújtottam neki. A szemöldökét felvonva bámult rám, a következő pillanatban pedig magához szorított. Na végre. Ez a jég is megtört. Az ölelésünk után már a többiek is csatlakoztak hozzánk újra, sőt még Harry és Shannon is pont akkor toppantak be.

- Megjöttek az elveszett báránykák - nevetett Liam maga elé.

- A késésünk a mellettetek ülő hölgynek köszönhető - szegezte rám a mutatóujját Harry, majd felénk tartottak és így kezdődött el az igazi buli. Eleinte csupán beszélgettünk és iszogattunk, Shannon is megismert mindenkit. Őt is megkedvelték. Ezek után következett a tánc, a partizás. Eközben Zayn barátnője, Perrie is megérkezett, akiről már hallottam, de még sosem láttam ebben a társaságban. Legalábbis akkor, mikor a srácokkal voltam. Pedig tudomásom szerint már több, mint egy éve együtt vannak. Na mindegy. Vele is összebarátkoztunk, nagyon kedves és vicces lány. Illik Zayn-hez. Nemcsak ők voltak az egyetlen páros a körünkben, hanem ott volt még Harry és Shannon is. Oké, ők még hivatalosan nem alkotnak egy párt, de egész este együtt voltak. Együtt mozogtak a ritmusra, mászkáltak, a teraszon nézték a csillagokat. Bár Shannon egy óvatos lány, nem fogja ilyen hamar hagyni magát. Remélem sikerül ezzel kordában tartania Harry-t, aki remélhetőleg mindent meg fog tenni már csak azért is, hogy megszerezze magának Shan-t. Liam is mesélt nekünk a friss kapcsolatáról Sophia-val, aki ma sajnos nem tudott eljönni, ugyanis Angliában maradt. Nemrég jöttek össze, de reménykedtem benne, hogy ezek után már többet leszek a fiúkkal és vele is lehetőségem lesz találkozni. Ezeket megvitatva egy nagy körben táncoltunk, persze a poharak állandó jelleggel a kezünkben voltak. Elengedtük magunkat. Mikor kissé elfáradtam, leültem, hogy kifújjam magam és Louis is hasonlóképp cselekedett. Pont mellettem foglalta el a helyét. Kedvesen nézett rám és beszélgetésbe elegyedtünk, kérdezett mindenfélét, majd váratlanul arra terelődött a téma, hogy hogyan kerültem New York-ba. Röviden és lényegre törően kifejtettem neki, bár olyan rossz volt, mert... mert ezt tudnia kéne. Csakhogy nem emlékszik... elvileg. Érdeklődéssel hallgatta, de egyáltalán nem botránkozott meg semmin. Mintha teljesen tudná a forgatókönyvet... 

- És nagyon nem akartam jönni. Tudod, van egy személy, akit ott kellett hagynom. Életem nagy hibája volt. Azóta is megszakad a szívem, és azt sem tudom, hogy ő mit gondol vagy mit érez - hajtottam le a fejem szomorúan a történet befejezéséül.

- Biztos vagyok benne, hogy te is hiányzol neki - suttogta és ennek hatására újra felnéztem rá. - Nagy valószínűséggel ez az egész őt is megviselte, de talán ez csak még jobban megerősítette a köztetek lévő köteléket.

- Azt mondod? - sóhajtottam, mire Louis egy aprót bólintott. Egy hosszú perc telt el ezután, majd Louis lassan felém hajolt. A szívem erre a mozdulatra kihagyott egy ütemet, és amikor apró pusziját éreztem a halántékomon, megborzongtam. El sem hiszem, hogy ez megtörténik. Nem volt csend, a zene üvöltött és a többiek is kurjongattak, de ami most köztünk lezajlott, az egy bensőséges pillanat volt. Azonban mikor észrevettem, hogy Liam ügyetlenkedik a tálcával és a rajta lévő kis üvegekkel, amiket majdnem összetört, akkor odasiettem. Hátrapillantva láttam, hogy Louis pedig csatlakozott a többiekhez, akik ugráltak, vagy nem is tudom mit csináltak... táncnak nemigen volt nevezhető a tevékenységük. Elvettem Liam kezéből a tálcát és az asztalra tettem, majd apró szendvicseket kezdtem készíteni, hogy segítsek valamit, míg ő amatőr módon koktélokat próbált csinálni. 

- Nagyon jól elvoltatok az előbb Louis-val. Emlékszik rád? - lelkesedett Liam és az arca is felragyogott.

- Sajnos nem, vagyis nem tudom... - mondtam csalódottan, miután végeztem a szendvicsek elkészítésével és épp a vajat, illetve a többi dolgot pakoltam elfelé a hűtőbe. Ezután Liam még babrált a pulton valami koktélkeverő felszereléssel, amit kivettem a kezéből, őt pedig magam felé fordítottam. - Szerinted van esély rá, hogy visszanyeri a közös emlékeinket? Szerinted érzi, hogy korábban szeretett? És Eleanor? Tényleg együtt vannak? - halmoztam el a kérdéseimmel. Egyikre sem válaszolt, csak a kezei közé fogta az arcomat és nyugodt hangon megszólalt.

- Nyugodj meg. Túl sokat aggódsz. Aminek el kell jönnie, az eljön - kacsintott, majd engem hátrahagyva vegyült a mulatozó barátaink közé. Hamarosan egy csengetés hallatszott az ajtó felől. Párat léptem előre, hogy elinduljak kinyitni az ajtót, de ekkora Louis már ott termett. Kíváncsian megálltam egy helyben és vártam, hogy ki fog belépni. Kár volt. Egy lány rontott be és ugrott Louis nyakába. Azt hittem, hogy egy rajongó, de amikor alaposabban megfigyeltem, akkor rájöttem, hogy nem. Ő Eleanor. Egyszerre gyülemlett fel bennem a harag és a szomorúság. Idegesen ledobtam magamról a magassarkúimat és Niall felé igyekeztem, aki a kanapén pihent. Ekkor Eleanor ugrott elém.

- Szia Emma! Eleanor vagyok, de szólíts csak El-nek! Jaj, annyira örülök, hogy találkoztunk végre, a többiek már meséltek rólad - örvendezett hangosan és megölelt.

- Szia - mormogtam, és nem öleltem vissza. Sőt, egy kicsit még el is toltam magamtól. Meglepődött, de aztán a társaság minden tagjához odament és vidáman köszöntött mindenkit. Megforgattam a szemeimet. Tudom, hogy nem szép dolog nem szeretni valakit úgy, hogy nem is ismerem. De ez van. Kicsit haragudtam magamra is, hogy szimplán ki nem állhatom, pedig nem tett semmit. Habár Louis-val van... nekem ez elég ok. Niall-höz sétáltam továbbra is, aki hirtelen felindulásból a csuklómat megfogva az ölébe rántott. A combjain ültem és ijedten szegeztem rá a tekintetem.

- Szia bébi. Na, ha már mindenkinek van párja, csak nekünk nincs egyáltalán, akkor igyekezzünk - vigyorgott és egyet kortyolt az italába. Ezután a poharát letette az asztalra és egyik karját a derekam köré fonta, míg másik kezét a ruhám alatt a combomon feljebb csúsztatta. - Mindenkinek van barátnője, csak én maradtam ki. Szóval te leszel az enyém - közeledett, de elfordultam, így a puszija a szám helyett az arcomon landolt.

- Niall, te részeg vagy - kuncogtam elpirulva és gyorsan kikászálódtam az öléből. El akartam onnan menni, mindenki elől el akartam rejtőzni most. Főleg akkor, mikor szemtanúja voltam annak, hogy Eleanor Louis-t magához húzva megcsókolja őt. A szívem elsorvadt, legszívesebben kitéptem volna a mellkasomból. Könny gyűlt a szemembe, és bánatom miatt megfordultam és Niall karjaiba vetettem magam. Szorosan megöleltem és a nyakába temettem a fejem. Ő ennek hatására felemelt és a táncparkettnek használt szőnyegre cipelt, ahol lassúzni, vagy valami ehhez hasonlót kezdett el velem táncolni Perrie és Zayn, illetve Shannon és Harry mellett. Niall vállába kapaszkodtam és hagytam, hogy sodorjon az ár. A könnyeimet letöröltem, mert tudtam, hogy keménynek kell lennem. Nem adhatom fel, soha többet. Figyelemmel kísértem a Louis és Eleanor párost, akik épp az ajtó felé tartottak. Louis feldúltan húzta maga után El-t kifelé. A zene dübörgött, de a szőkeség és én még mindig csak lassan mozogtunk. Miután Louis-ék elhagyták a szobát, az ideiglenes párom mellkasába fúrtam a fejem. Niall gyengéden simogatta a hátam, amikor egy hangot hallottam hozzánk beszélni. Nem értettem mit mondott, de annak következtében Niall eltolt magától és Louis-val találtam szembe magam.

- Bocsánat, hogy elkértelek Niall-től, de még nem is táncoltam veled - mosolygott halványan. Megráztam a fejem válaszul és a kezeimet úgy helyeztem, mintha valami hivatalos eseményen táncolnánk. Az egyiket a vállára tettem, a másikat pedig oldalra nyújtottam és vártam, hogy fogja meg, de nem tette. Ehelyett mindkettőt megragadta és a nyaka köré fonta őket, majd a derekamnál szorosan magához húzott. Nem értettem őt. Bár nagyon is ínyemre volt a helyzet. Az illata mámorította az orromat, meleg lehelete a nyakamat súrolta, ujjaim között barna tincsei siklottak, míg ő az érintésével újra arra késztette a testemet, hogy égjen. Feltüzelt.

- Eleanor nem bánja, ha velem táncolsz? Amúgy hol van? - rántottam magam vissza a valóságba.

- Elküldtem - jelentette ki lassan, hangjával a fülemet kényeztetve. Micsoda? A vérem dübörögve áramlott az ereimben. Nem tudom mire vélni ezt a helyzetet. Talán ki kellene használnom. Mindig azt mondják, hogy az ember a saját érdekeit nézi. Nos, én általában nem vagyok ilyen, de most igen. Muszáj. Akarom őt. És most... most velem van. Védelmezően szorít magához, a szívem csak érte ver és Eleanor-t is elküldte. Talán ennek van valami jelentősége. Kell, hogy legyen.

Nos, mit gondoltok Eleanor-ról? És Shannon-ról? A fiúk terén - akárkivel kapcsolatban - változott a véleményetek? :)