8.rész - I Want You

Christina Aguilera ~ El Beso Del Final

A hazafelé vezető út egész nyugodt volt. Harry teljesen átszellemülten vezetett a sötétben. Bal kezével a kormányt irányította, míg jobb kezét a combomon nyugtatta. Szörnyű volt a történteken rágódni, gyötörtek a rémképek. Kettős érzéssel idézem fel az emlékeket. Egyrészt fájdalommal gondoltam vissza, mivel szemtanúja voltam, ahogy bántják Harry-t. Másrészt viszont visszakaptam Őt és ez volt az, ami igazán számított. Nem csak ő ígérte meg magának, hogy vigyáz rám, hanem én is, csak én vele kapcsolatban. A házunkhoz érve kisegített a kocsiból, mire én vigyorogni kezdtem. Ez annak volt tulajdonítható, hogy úgy bánt velem, mint aki Isten tudja milyen balesetet szenvedett, de eszméletlenül édesnek találtam. Szótlanul és kézen fogva ballagtunk. Ez a csend nem az a fajta kínos csend volt, hanem inkább olyan helyzet, mely szavak nélkül is megállta a helyét. A házba beérve a fogasra dobtam a blézeremet és a cipőmből is hamar kibújtam, majd a nappali felé vettem az irányt. Meglepve tapasztaltam, hogy a kanapé ki van húzva, rajta pedig két kispárna és egy nagy pléd foglalt helyet. Mellette a kis asztalon egy nagy doboz, benne pizza, ráadásul a DVD-ben egy megállított film hever. Kezeimet a csípőmre téve, nagy mosollyal az arcomon fordultam vissza Harry-hez.

- Hát ez mi? 

- Tetszik? - mozgatta a szemöldökét.

- Mi az hogy! - nevettem. - Mit nézünk?

- Tessék, foglalj helyet és majd megtudod! - utasított és mindketten befeküdtünk a pléd alá. Ölünkbe vettük a pizzát, falatozni kezdtünk, közben pedig elindítottuk a filmet. Éppen, hogy elkezdődött máris tudtam, hogy mi az. Az egyik kedvenc filmemet néztük, mégpedig a Karib-tenger kalózait.

- Íííí! - visítottam fel, majd egy puszit nyomtam Harry arcára, ő mindezt pedig egy nevetéssel nyugtázta. Boldogan pihentünk, majd mikor jól laktunk Harry átkarolt, én pedig hozzábújtam és úgy tévéztünk tovább...

- Hjaj.. ez jó volt - nyújtózkodtam, amikor vége lett a mozizós óráknak, miközben hercegem a lemezt vette ki a lejátszóból.

Kicsit rendet raktam, majd pedig lovagomat kézen fogva körbevezettem az egész házon. - És végül ez az én szobám - fejeztem be az idegenvezetést.

- Csajos szoba, mit ne mondjak. De mire fel ez a nagy ágy? - elemezte a hálómat.

- Hát tudod.. például ha itt alszik egy barátnőm, akkor nagyon jól jön - forgattam a szemem.

- Vagy a barátod - kacsintott, én pedig egy szégyenlős arckifejezést mutattam, majd Harry egyre közelebb és közelebb jött. Karjaival átfonta a derekamat és egy könnyű mozdulattal a falhoz nyomott. A hátammal éreztem a fal hidegét, de a csókok kárpótoltak. Kezeinkkel lassan fedeztük fel egymás testét, végül az egyik kezemmel elértem a pólója alját, majd azt egyre feljebb csúsztatva, miközben végigsimítottam a hasát, levettem róla. Ezek után ő is hasonlóképpen cselekedett az én felsőmmel. Nem volt nehéz dolga, hamar le tudta húzni rólam, majd pedig a nadrágom szélébe akasztotta bele az ujját. Közben alsó ajkába harapott és mélyen a szemembe nézett. Igen, most jött el a pillanat. Szeretem. Mintha csak a gondolatomat hallotta volna meg, száját újra az enyémre tapasztotta és lefelé haladt először a nyakamon, majd pedig a kulcscsontomon gyengéd puszikat hagyva. Majd egy lassú mozdulattal lecsúsztatta rólam a nadrágot és kiléptetett belőle, később sajátjával is ugyanezt tette. Megragadott és az ölébe vett, én pedig a dereka mögött összekulcsoltam a lábaimat. Így vitt el az ágyig, ahová lefektetett és éreztem, hogy egyre inkább rám nehezedik, bár egyik kezével azért tartotta magát mellettem.

- Harry... én még nem... - néztem gyönyörű szemeibe és tudta, hogy mire gondolok.

- És biztos vagy benne, hogy velem akarod? - szólt mézédesen mély hangján. Válaszul csak magamhoz húztam és tudta, hogy mit jelent. Folytatta azt, amit elkezdett. Csókjai mind egyszerre égették a bőrömet és egyszerre hozták elő a libabőrjeimet. Igen, így hat rám Harry és érzékelhetőleg tudta ezt. Hátamhoz tette a kezét és egy könnyed mozdulattal kikapcsolta a melltartómat, majd pedig a fehérneműmet is lehúzta. Elég szégyenlős vagyok, így megpróbáltam takargatni magam, míg meg nem szólalt.

- Gyönyörű vagy! - ezzel majdnem teljesen feloldódtam és átadtam magam neki. Nem féltem tőle. Lábamon felfelé haladt, belső combomat puszilta, miközben kezeivel a testemen végigzongorázott. Kényeztetett, én pedig a takaróba próbáltam kapaszkodni. Tetszett neki a reakcióm és újra fölém hajolt. Úgy éreztem, hogy rajtam a sor, hogy örömet okozzak neki, de finoman rám szólt.

- Nem, Emma. Ez most rólad kell, hogy szóljon - csókolt meg újra és úgy éreztem ez volt a legszenvedélyesebb az összes közül eddig. Én pedig újra összefontam a dereka mögött a lábam és óvatosan leszedtem róla az alsónadrágját. Az a ruhadarab is ott végezte a többi között, a földön. Megtettük. Testünk és lelkünk egybeolvadt. Hallottam, ahogy néhány férfias sóhaj hagyja el a száját, én pedig a hirtelen jött fájdalom miatt a hátát karmolásztam, de ez a fájdalom hamar élvezetté alakult. Végül mindketten egy hangosabb nyögés kíséretében értékeltük az estét. Egymás mellett hevertünk, majd oldalunkra fordulva néztük egymást.

- Szeretlek! - mondtam ki és megsimogattam az arcát. Éreztem, amint egy puszit nyom a homlokomra.

- Én is szeretlek! - suttogta és egyre közelebb húzott magához. Átkarolt, én pedig nagyon szerencsésnek éreztem magam. Szíve gyors, majd egyre nyugvó dobogását hallgattam. Ez volt az a dallam, mely az altatót dúdolta számomra.

A későbbi napokban azonban továbbra sem úszhattam meg, hogy ne történjen valami. Olyan személy állított be hozzám, akire nem is számítottam, viszont tudtam, hogy találkozásunkból semmi jó nem sülhet ki...

7.rész - I'll Look After You

Nem tudom hány órát lehettem eszmélet vesztett, vagy hány órát aludtam, de másnap délután keltem fel. A fejem sajgott még kissé és a szememet kinyitva megláttam Harry-t és Louis-t. Meglepődtem, de nem mozdultam és a szememet lehunyva feküdtem tovább. Lehet, hogy nem szép dolog, de hallani akartam, hogy mit beszélnek. Louis nem volt túl boldog és a hangjából ítélve úgy tűnt, mintha leszidná Harry-t.

- Most nézd meg hogy nézel ki! Mire volt ez jó? - beszélt Lou.

- Mit nem lehet azon érteni, hogy megvédtem? Miért, hagytam volna ott, hogy kitudja mi csináljanak vele?! Gondolkozz már! És sokat jelent nekem... - magyarázta a göndör.

- Értem, de... Harry annyiszor hallottam már ezt a sokat jelent nekem dumát. Jó, elfogadom, mert bízom benned. Azt akarom, hogy boldog legyél, de nem szeretem, hogy vele vagy. Ezt most megmondom! Nézd meg mibe keveredtél miatta... nem kedvelem, ne haragudj - magyarázta Louis.

- Nem is neked kell kedvelned! - mondta Harry hangosabban. - Amúgy meg, ha megismernéd, akkor rájönnél, hogy egyáltalán nem balhés és különleges. Szeretném, hogy mellettem állj és hogy támogass, de ne kritizálj állandóan - ölelték meg egymást, majd meghallottam az orvos hangját, de nem akartam még reagálni.

- Jó napot uraim. Miss Smith még nem ébredt fel?

- Sajnos még nem, doktor úr - válaszolt Harry.

- Rendben, később még vissza jövök - szólt az orvos. Most már nem bírtam tovább, látni akartam őket, így felnéztem és köszöntöttem a társaságomat.

- Sziasztok!

- Emm! Hát felébredtél, annyira örülök! - ölelt meg a hercegem. - Minden rendben? Hogy érzed magad? 

- Persze, már csak a fejem sajog kissé - nyugtattam meg. 

- Egyébként bemutatom Louis-t. Tudom, hogy ismered, hisz a rajongónk vagy - nevetett. - De azért jó, ha megismerkedtek így is.

- Szia! - köszöntöttem az új ismerősömet.

- Szia! - intett Louis és egy kis undokságot éreztem a hangjában, de nem vettem zokon. Bajba kevertem a legjobb barátját és nem nézi jó szemmel. Fordított helyzetben én is ilyen lennék. - Na én most magatokra hagylak titeket. Megyek és visszahívom az orvost. Harry mi még beszélünk! - ment el idegesen Louis.

- Ne haragudj a bunkóságáért, de... - nem tudta befejezni, mert félbeszakítottam.

- Nem.. nem. Megértem. Félt téged - mondtam ki a mondatot, amikor bejött a doktor és tájékoztatott a dolgokról. Megtudtam, hogy agyrázkódásom volt, de hála az égnek nem vészes. Rögtön arról érdeklődtem, hogy mikor mehetek haza és mint kiderült, már csak egy-két vizsgálaton kell részt vennem, illetve még meg kell kapnom egy infúziót és már estére otthon is lehetek.

- Rendben, akkor körülbelül fél óra múlva jövök magáért és elkezdjük a vizsgálatokat - kaptam az utasítást, amire csak bólintással feleltem. Mikor az ajtó újra bezáródott Harry felé fordultam és arra kértem, hogy mesélje el, hogy mi történt az este hátralévő részében. Ő pedig magyarázni kezdett.

- Szóval.. - kezdte nehezen. - Miután megláttalak ott a földön feküdni teljes rémület fogott el. Kiabáltam, szólongattalak, de nem igazán reagáltál. Ekkorra már megérkezett a rendőrség és ők hívták a mentőket. Hála az égnek mind a három... - akadt el a szava - nem mondom mit elkapták. Ekkor megkönnyebbültem, de a szívem megszakadt, mert te továbbra is szótlan voltál. A karjaimban tartottalak, közben pedig kikérdeztek engem. Értesíteni akarták anyukádat, de azt mondtam, hogy én már szóltam neki. Tudom, hogy nem szeretnéd, ha tudna ilyenekről. Remélem nem baj - nézett rám kérdően, mire mosolyogva megráztam a fejem. - Pár percen belül pedig megérkezett a mentő és ide, a kórházba hoztak minket.

Mindkettőnket megvizsgáltak és elláttak. Éjszaka pedig itt aludtam melletted, a szomszéd ágyon. Ahogy reggel figyeltelek, megígértem magamnak, hogy vigyázni fogok rád és nem hagylak el - fogta meg a kezemet erősen és egy puszit nyomott a homlokomra. - Most pedig Lou balhézott egy kicsit, de majd lenyugszik.

- De te jól vagy? Nem lett semmi bajod? Annyira féltettelek. Nem akartam, hogy megsérülj. Inkább nekem legyen valami bajom, mint neked - ültem fel közvetlenül mellé és láttam, hogy elmosolyodik, én pedig megöleltem.

- Mindössze pár kis sérülés, kaptam pár kis tapaszt. Ennyi, ne aggódj. Ahogy mondtam vigyázni fogod rád, nem hagyom, hogy bajod essen - fogta meg a lábaimat és az ölébe tette, majd kezeivel a hátamat simogatta. Fejemet a mellkasára helyeztem és csak hallgattam a szívverésének édes ritmusát. Így ültünk percekig és azt kívántam bárcsak az örökkévalóságig tartana. Majd felnéztem és az ujjaimmal tanulmányozni kezdtem a sebhelyeit, ő pedig az arcomat fürkészte.

- Ne már. Még ezek a sebek is irtó jól néznek ki rajtad - mosolyogtam, de hirtelen elkomorodtam. - Annyira sajnálom. Ne haragudj azokért, amit mondtam. Ha nem vagyok ilyen, akkor lehet, hogy ez sem történt volna meg - simogattam az arcát.

- Kérlek fejezd be. Egyáltalán nem a te hibád, ne okold magad. És... igazad volt - csúszott le a keze a derekamra, homlokát pedig az enyémnek támasztotta, majd megcsókolt. Ujjaim a haját szántották, míg másik kezemmel a mellkasát, vagy a nyakát fogtam, az ő kezei pedig a testem vonalát követve a fenekemre kerültek. Tetszett. Mit ne mondjak, elég romantikus volt. Visszakaptam, amit szerettem volna... Harry-t. Így múltak a percek, majd egy köhögést hallottunk. Az engem kezelő orvos állt az ajtóban. Egy-egy zavart mosolyt láttattunk az arcunkon, majd egy búcsúpuszit adva Harry-nek elmentem a vizsgálatokra. Egy óra telt el, mire mindet megcsinálták, ami szükséges volt, én pedig visszamehettem a kórterembe, hogy megkapjam az infúziót. Mire visszaértem a szobába a hercegem sehol sem volt. Gondoltam elment valahová, én pedig örültem, hogy már csak az utolsó simítások vannak hátra és elhagyhatom a kórházat. Közben a felkelésem utáni párbeszéden rágódtam. Mindig is olyan személyiség voltam, aki nem volt képes elviselni, ha nem szeretik vagy kedvelik. És most az a tény, hogy Louis ezt kinyilatkoztatta és így áll hozzám az első pillanattól fogva, az eléggé bántott.

Fél óra elteltével zöld szemű lovagom visszatért és a kezében hozott nekem ruhát, hogy majd átöltözzek.

- Ó de édes vagy! Köszönöm, hogy gondoltál rám - olvadoztam. Mellesleg a kedvenc ruhadarabjaimat hozta el.

- Ez még nem minden. Megetettem a kismacskádat, illetve otthon már kaja vár minket! Alig várom már, hogy mehessünk - lelkesedett.

- Már nem sok idő - nyugtattam. És így is lett. Maximum negyed óra kellett ahhoz, hogy az orvos leellenőrizze, hogy minden rendben ment-e, majd elengedett. Ezek után magamra vettem a göncöket, amiket Harry hozott és felhőtlenül boldog voltam, hogy indulhatunk. Hercegem közel parkolt a kórházhoz, s míg a kocsihoz sétáltunk, találkoztunk pár lesifotóssal, de Harry-t nem érdekelte, hogy velem látják. Inkább még erősebben kulcsolta össze a kezeinket. Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba egy virágcsokrot adott nekem, ami csak tulipánból állt. Gyönyörű volt, én pedig teljesen el voltam tőle ragadtatva. Annyira odaadó, gondoskodó volt. Azt hiszem, hogy kezdek beleszeretni. Az este és az elkövetkezendő napok, amiket csak vele töltöttem varázslatosak voltak, s olyan dolgok történtek, melyek teljesen új irányt adtak a kapcsolatunknak.

6.rész - I Would Rewind

Lassan elérkezett az idő, hogy elköszönjek a kis társaságtól és leszálljak, mivel a busz már abban a megállóban volt, ahonnan a legközelebb haza tudok érni. Még a buszból integettem pár újonnan megismert személynek, majd meglepve vettem észre, hogy a kapucnis idegen velem tartott és jött utánam. Lassú léptekkel haladtam és végig a délelőttön gondolkodtam. Végig azon járt az eszem, hogy miért kellett összevesznem Harry-vel. Miért?! Nagyon bántott az egész dolog. Pedig az elején határozottan eldöntöttem magamban, hogy nem gondolok bele semmi extrát a dolgokba. Hiába. Teljesen ellenállhatatlan. A szemei, a beszéde... NEM! Nem szabad! - állítottam le magam. Nem szállhatok szembe az elveimmel. Habár tudtam, hogy mindig ott van egy bizonyos de. Nálam ez a de azt jelentette, hogy érzem, hogy egyre többet jelent nekem, amit normális esetben megpróbálnék megakadályozni... de Vele szemben tehetetlen voltam. Elmélkedéseimből csak a lépteimet követő idegen zökkentett ki.

- Emma. Várj meg! - gyorsított tempóján, én pedig hátrafordultam. A hangja továbbra is ismerősen csengett és ahogy közeledett, levette a kapucnit és láttam az arcát.

- Lilly! - sikítottam, miközben szorosan megöleltem. - Jaj, úgy hiányoztál! Annyi minden történt és annyira jó, hogy itt vagy - sóhajtottam. - De miért vagy ilyen ruhában, hát fel sem ismertelek! És a buszon miért nem szóltál, hogy te vagy az? 

- Elhiheted, én is nagyon örülök neked. Azért öltöztem így, hogy ne ismerj fel. És sikerült! Meglepetést okoztam, viszont te is nekem - karolt át és intett előre arra utalva, hogy folytassuk a sétát. - Nem mesélnél nekem? Amikor a telefonomat böngésztem egyre több képen fedeztelek fel Harry-vel - kíváncsiskodott.

- Igen, tudom, de nagyon sokat volt velem és ki akartam élvezni, majd utána beszámolni neked, de már a képek addigra megtették helyettem. A mai nap nagyon jól indult, de szörnyűvé vált. De mindent szépen sorjában elmesélek. És majd a tanácsodat is ki fogom kérni - tájékoztattam. - Úgy érzem, hogy minden felfordult és bonyolulttá vált. Nem a világvége és ennél vannak sokkal nagyobb problémák is, tudom. De akkor is... - beszéltem Lillyhez, amikor egy kocsi nagy sebességgel elhajtott mellettünk az úton.

Harry kocsija volt az. Megismertem. Már nem voltunk messze a házunktól, így odaérve pont láttam Harry-t, amint kiszáll az autóból immáron elegáns fehér ingben és látszott, hogy ideges. Mikor rám nézett elkaptam a tekintetem, majd lehajtott fejjel a járdát figyeltem a ház ajtaja felé. Megzörgettem kulcsaimat a zárban, majd bementünk.

- Nem tudom mi történt köztetek, de tuti, hogy őt is megviseli - húzta a száját Lilly, mire kérdőn néztem rá. - Jaj Emma! Végig őt figyeltem, ő pedig téged. A tekintete teljesen meglágyult.

- Jó... de most mit csináljak? Megbántott - emeltem fel kissé a hangom. 

- Jól van, nyugi - csitított Lilly. - Gyere, mesélj el mindent.

A délutánt együtt töltöttük, én pedig minden egyes részletről beszámoltam a legjobb barátnőmnek. Minden érzésről, hangulatról, érintésről. A szó legszorosabb értelmében mindent kitárgyaltunk egy-egy forró kakaó mellett. Bevallottam a kétségeimet, illetve azt, hogy hiányzik. - Lilly mondd, mégis mi a véleményed az egészről? Jól tettem, vagy tényleg túlreagáltam?

- Nos, az biztos, hogy elég meghitt napokat töltöttetek el együtt. Nem mondom, hogy túlreagáltad, hisz valahol megértelek, de ha azt mondod, hogy nem érdekelnek mások, akkor ezt rögtön el is felejthetted volna. Viszont mikor azt mondta, hogy csak barátok vagytok az engem is felháborított. Jogos volt a reakciód - nézett együttérző fejjel a barátnőm. - De puhításképp mondom, gondold át. Neki sem egyszerű. Meglátják egy lánnyal és már pletykálkodnak. Nincs normális magánélete. Nem tudhatod, hogy ő nem határozta-e el magában, hogy nem gondol bele semmi pluszt a kettőtök között lévő dologba. Adj neki egy kis időt. Nem mondom, hogy hagyd magad, mert nem szabad. Csak valahol értsd meg őt is - mosolygott. - Tudom, hogy az előző barátod, Peter után nehéz ezt tenni. De az a fiú az elmondásaid alapján egy féreg volt, már mit ne mondjak. Tudod, hogy nem vagyok oda a bandáért, de adj neki egy esélyt. Rendesnek tűnik és mind a ketten megérdemelnétek a boldogságot - ölelt meg és nagyon megnyugtatott a szavaival. - Ajaj, már ennyi az idő?! Vissza kell mennem a buszmegállóba, apámék oda jönnek értem és így megyünk majd haza együtt - szedte össze magát.

Taylor Swift ~ Safe and Sound

- Rendben, akkor elkísérlek - szedelőzködtünk. - Remélem tudod, hogy sokat jelentett ez az egész és rengeteget segítettél - indultunk el gyors lépésben. - De máskor jöhetnél több napra is, nem ilyen kis időre - nevettem és ilyen tempóban nagyon hamar odaértünk a megállóba. Elköszöntem tőle és a családjától is, majd sötétben hazaindultam.

Az úton baktatva már jobban éreztem magam, jól jött egy kis lelkizés. Most már másképp gondolkodtam és azon agyaltam, vajon hogy lehetne újra felhőtlen a viszonyom Harry-vel. Semmire nem vágytam jobban. Sétám közben megpillantottam három srácot a járdaszegélyen ülni, hangosan nevetgélni és inni. Megijedtem. Egyáltalán nem ismertem őket. Utáltam az ilyen helyzeteket, főleg, hogy egyedül voltam. - Nem baj, simán elsétálok mellettük és kész. Csak nyugodtan - mondogattam magamban. Körülbelül tizenöt méterre voltam a háztól és egy méterre a fiúktól, akik számomra sajnálatos módon észrevettek.

- Hé, kislány! - vetette oda az egyik és felálltak. Ekkora az adrenalinszint a véremben a maximumra fokozódott. - Ne siess! Maradj itt velünk! - Tudtam, hogy egy szót sem szabad szólnom. Sietősebbre vettem a témát, de az egyikőjük megragadva a karomat visszarántott. - Hova-hova ilyen gyorsan? 

- Engedj el! - kiáltottam, mire ő hátulról lefogott és végigsimította a combom vonalát, a fenekemet és a derekamat. Én pedig erre őrült módjára kapálóztam, mire már ketten fogtak és rángatni kezdtek. - Hagyjatok békén! Vegyétek le rólam a mocskos kezeteket! - sikítottam. De ők továbbra is rángattak és egyre erősebben fogták a karomat. Szemeimből könnycseppek törtek elő.

- Emma! - csengett föl egy ismerős hang, majd megpillantottam Harry-t, amint a sötétségben felénk fut. Az egyik fickó azonban elé vetette magát és szörnyülködve néztem, ahogy elintézi Harry-t. Gyönyörű arca sebes lett és vérzett. Magatehetetlen állapotba került és egy újabb ütés következtében a földön találta magát.

- Harry! Neee! - zokogtam. Reménykedtem, hogy valaki hallotta a kiáltásomat és a segítségünkre siet, vagy pedig segítséget hív. Mint pár perccel később kiderült, az imám meghallgatásra talált. A távolból rendőrségi szirénákat hallottam. Ennek következtében a háromból két fiú elfutott, a fogva tartóm pedig teljes lendületből a járdához vágott, majd eltűnt. Csak feküdtem ott, s éreztem,ahogy a vér lüktet úgy a fejemben, mint a kezeimben is. A fájdalom egész testemen végighatolt. Egyre közelebbről hallottam a szirénákat, majd pedig egy nélkülözhetetlen hang kényeztette a fülemet.

- Emma! Emma! - kiabált Harry. Azonban nem tudtam, nem volt erőm reagálni, de belülről egyfajta boldogság töltött el, hogy felkelt, jól van és remélhetőleg nincs komolyabb baja. Az utolsó emlékem az volt, hogy göndör hajú hercegem fölém hajolt és segíteni próbált...

5.rész - What Did I Think?

- Mi a baj? - kezdte Harry. - Eddig nem volt semmi gond, most mi történt?

- Még kérdezed? - vágtam rá. - Olyan üdítően hat, amikor úgy köszöntenek, hogy újabb kis hölgy. Körülbelül úgy mondta, mintha minden héten ide járnál más és más lányokkal! Megmondtam, hogy nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólad, vagy mit pletykálnak. Csak tudod elég rosszul esik, vagy furán jön le, vagy hogy is fogalmazzak, hogy elvileg barátok vagytok azzal az emberrel, nem?! És még be sem mutattál neki, vagy meg sem kérdezte a nevemet - mondtam egyre hangosabban, nem is figyelve az óriáskerék által nyújtott látványra.

- Túldramatizálod az egészet - csapta hozzá egyik kezét a combjához.

- Nem dramatizálom túl! Ebből, ami történt, arra következtetek, hogy azért nem volt kíváncsi rám, vagy azért nem érdekelte a nevem, mert tudja, vagy éppenséggel gondolja, hogy következőnek már úgyis egy másik lánnyal lát majd és felesleges. Nem gondolod? - kiabáltam.

- De most miért húzod fel magad ennyire? Csak barátok vagyunk, vagy nem? - mondta ki az igazságot, és beletrafált.

- Szóval ezt gondolod? Szóval ezt gondolod - kérdeztem és jelentettem ki egyszerre. - Csak barátok... ha te mondod legyen úgy - fordultam el gyorsan, hogy ne lássa, hogy pár könnycsepp gördül le az arcomon. Majd éreztem, ahogy erős kezeivel megfogta a vállamat és végigsimította a karomat.

- Nem úgy értettem - suttogta. 

- Ne érj hozzám! - téptem le magamról a kezeit. - Mi az, hogy nem úgy értetted? Tudod mit? Igazad van! Csak barátok vagyunk... - mondtam, majd könnyezve ellépkedtem Harry mellől. Láttam, hogy a mellettünk lévő kabinokban egy csomó örvendező, de kissé meglepett tinilány fényképez minket. Ez volt a tetőpont. - Magyarázd már meg akkor nekem, hogy miért töltöttél nálam annyi időt? A barátok nem alszanak együtt úgy, olyan módon, mint ahogy mi tettük. Nagyon tetszett és tudom, hogy te is élvezted - szipogtam. - Nem akartam beleképzelni többet, de ahogy ma is folytak az események, a dolgok teljesen mást mutattak eddig a pontig. Te sem úgy néztél ki, mint aki csak barátságot akar - vádoltam. - Tessék! - tártam szét a karom a két oldalon lévő rajongókra mutatva. - Ők itt mind téged akarnak. Szabad a pálya. Tegyél velük azt, amit akarsz, már ha hagyják magukat. Biztosan nem bánnák, de én ezt nem fogom hagyni - próbáltam magamba fojtani a sírást. Megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy az óriáskerék lassan megáll és ki lehet szállni. Harry " haverja " elsőként nekünk nyitotta ki az ajtót, hogy Harry el tudjon szabadulni a rajongók elől. Ahogy kinyílt az ajtó, olyan lendülettel szálltam ki és gyors léptekkel elindultam. Nem számított milyen irányba és hogy hová, csak mentem. Harry még integetett és puszikat dobott a lányseregnek, majd aggódó arccal futott utánam.

- Igazad van. Ne haragudj - mondta.

- Ne haragudjak? Ezzel nincs megoldva minden! Nézd Harry, nem akarok olyan lány lenni számodra, akivel pár napig, esetleg hétig enyelegsz, majd kész vége, ennyi volt - a szavaim nekem is fájtak belülről, de ki kellett őket mondanom. - Én nem akarok mindössze egy lány lenni a sok közül - sírtam el magam és próbáltam elfutni, de Harry megragadta a karomat, magához húzott szorosan,majd megcsókolt.

Forró ajkai szinte égették az enyémet, könnyeim pedig csak úgy száguldoztak lefelé az arcomon. Erre a pillanatra, erre a csókra vártam már mióta, de nem ilyen körülmények között. Harry hirtelen eltávolodott. - Az ajkaid és a csókod mind ellent mond azoknak, amiért összevesztél velem - nézett a szemembe.

- Nem számít! Amit mondtam áll, és nem fogom megváltoztatni! - mondtam keményen. Nagyon rosszul viseltem, hogy ilyen szigorúnak kellett lennem hozzá. De az, hogy megbántott, kegyetlenül fájt.

- Nem érdekel! Akkor fogd fel így! - kiabált.

- Jó! Haza sem kell vinned, hazatalálok! - vágtam vissza.

- Ahogy akarod! - kiáltotta válaszul, majd sarkon fordult és elindult. Én pedig szintén elindultam a másik irányba. Az arcom és a szemeim már pirosak voltak a sírástól, de nem érdekelt. Csak mentem, gondolva, hogy majd hazamegyek busszal és már aggódtam Harry-ért, nehogy valami baj történjen vele, mikor hazafelé vezet idegesen. A buszmegálló felé baktatva rengeteg tizenéves és húszas éveiben járó fiatallal találkoztam. Néhányuk kissé furcsán, ellenségesen, néhányuk pedig kedvesen mosolyogva nézett rám. Sejtettem,hogy mi ennek az oka, de csak tovább igyekeztem a busz megállója felé. Nem vártam sokat és végre fel is szállhattam a megkönnyebbülés járművére. Legalábbis azt hittem.

Felléptem a buszra, jegyet vettem és máris találtam egy ülőhelyet egy kissé furcsa emberke mellett. Egy sötét nadrág és egy nagyobb, kapucnis pulcsi volt rajta, a kapucnija pedig a fején volt és lefelé bámult a telefonjára, így nem nagyon láttam az arcát. De nem bántam, leültem. A járművön egyre többen és többen voltak, de nekem csak a történteken kattogott az eszem. Azon gondolkodtam, hogy vajon göndör " barátom " mit csinálhat éppen, mikor a mellettem lévő fura szerzet meglehetősen ismerős hangon hozzám szólt.

- Hé, szia! Kérdezhetek valamit? 

- Ööm.. szia. Persze - mondtam barátságosan. Erre ő a telefonján nyomkodott még párat és átnyújtotta nekem. Mutatott egy képet, majd még egyet és egy újabbat. Csak lapozott a neten a képek között, melyeket egyre nagyobb csodálkozással fogadtam. A képeken nem más, mint Harry és én voltunk. Mégpedig a pillanatok, ahogy a London Eye-ban veszekedtünk, ahogy próbált átölelni, illetve a csókunk is meg volt örökítve. - Ne! Ezt hogy, mi...? - akadt el a szavam.

- Ezeken a képeken te vagy Harry Styles-szal? - kérdezte érdeklődve az idegen, mire megszólalni sem bírtam, csak bólintottam. Még mindig a fotók hatása alatt voltam. És kezdtem aggódni... A körülöttünk lévő fiatalság erre a reakciómra mind elővette a telefonját, csekkolta a fényképeket, majd még jobban körénk gyűltek és kérdésekkel bombáztak, amikre igazából nem nagyon volt kedvem válaszolni. De ha már megismertek pár fotó alapján, gondoltam legyünk barátságosak, és tegyünk jó benyomást. Az aggodalmam azonban nem múlt el. Féltem, hogy a többiek, a többi rajongó mit fog hozzám szólni, hisz tudom, hogy mennyire védik Harry-t.

Végül nagyon is jól elbeszélgettem az körénk gyűlt utazókkal és úgy vettem észre, hogy ők is kedvelnek. Végtére is, ez a kis buszozás kissé felvidította a szomorú hangulatomat és érdekesebbnek találtam az utazást. Élveztem, ahogy az emberek kedvelnek. Hazafelé pedig egy hatalmas meglepetésben volt részem, amelynek nagyon örültem és amelyre igen nagy szükségem volt. De mint tudtam, a rossz ezúttal sem maradhat el. Bajba keveredtem, és magammal rántottam Harry-t is...

4.rész - Surprise For Me

Egyre jobban féltem. A szemem egy pillanatra sem tudtam lehunyni. Újabb és újabb zajt hallottam, hajnali fél kettő volt és fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Végül elkezdtem Harry karját rázni, hogy mi legyen, mit tegyünk, de ő csak egy hangos nyögéssel válaszolt jelezve, hogy már aludt.

- Harry! Harry hallok valami recsegést a lépcső felől! Harry, én félek! Olyan, mintha valaki lépkedne - suttogtam. Hálótársam ekkora már aktivizálta magát, csendesen kiszállt az ágyból és a lépcső felé vette az irányt, de előtte megállt és egy gyors mozdulattal fel, majd lekapcsolta a lámpát. - Túl gyorsan kapcsolgattad. Miután felkapcsolod várj pár másodpercet és utána jó lesz... de lehet, hogy még nincs is áram - termettem ott mögötte. Harry szótlanul csak állt tovább, majd a tanácsomat megfogadva cselekedett. Körülbelül két másodperc múlva tapasztaltuk, hogy a lámpa ég.

- Juj de jó - sóhajtottam. - Egy gonddal kevesebb.

Majd lovagom továbbra is csendben merészkedett előre. - Várj itt! - utasított. Bevallom, nehezemre esett betartani, mivel féltettem. Akárki lehet itt és úgy voltam vele, hogy inkább velem történjen valami, mint Vele... de ott maradtam és figyeltem, hogy mit csinál. Óvatos léptekkel közelített a lépcső felé, majd ott felkapcsolta az összes lehetséges villanyt. A következő pillanatban már az emeleten volt és végigjárt minden szobát és zugot. Mikor vissza leért hozzám egy vállvonás kíséretében jelezte, hogy nem talált senkit. Néhány pillanat múlva azonban újabb dübbenés hallatszott. Harry egy ujjával maradásra intett, de hamar felkiáltott. - Óóó!

- Mi az? - kérdeztem érdeklődve, miközben újra az emelet felé vette az irányt. Lehajolt valamiért, felvette az ölébe, majd gondosan takargatva lejött.

- Nézd már mit találtam! - mondta mosolyogva és láttam, hogy Whisker, a kiscicám van az ölében. - Ő volt az, aki a zajt okozta. A kis hamis! - puszilta meg a cicám fejét. - Nem is mondtad, hogy van cicád.

- Jaj egyem meg. Aggódtam érte, hogy hol lehet, de gondoltam úgyis elbújt valahová. Egyébként meg később akartam bemutatni, na! - mondtam játékosan és összefontam magam előtt a karom. - Még kicsi és csak ugrálva tud lejönni a lépcsőn - nevettem.

- Te meg hogy meg voltál ijedve - parodizált Harry, miközben átadta az ölembe Whisker-t. - Egyébként nagyon édes... akárcsak a gazdája - kacsintott. - Na jó, menjünk vissza aludni és hozd azt a kis tündért is!

Whisker-rel az ölemben visszaballagtunk a nappaliba. Kiscicámat a kanapé karfájára tettem, ahol hamar elhelyezkedett és el is aludt, majd Harry-vel mi is nyugovóra tértünk. Most már nyugodt voltam, nem féltem. Whisker az egyik, lovagom pedig a másik oldalamon feküdt, ugyanúgy, mint azelőtt. Becsuktam a szemem és szinte rögtön el is aludtam, annyira fáradt voltam.

Reggel kipihenten keltem, kinyújtóztam és átfordultam a másik oldalamra, hogy köszöntsem a hálótársamat, de nem volt ott, csak egy levél, amiben ez állt:

" Jó reggelt szépség!

Remélem ugyanolyan jól aludtál, ahogy én. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha nálam reggeliznél? Készítek neked valami finomat. Szóval jössz? A válaszod úgyis igen, hisz van más választásod?! ;)     Várlak: H xx

P.S : A cicád nagyon édes! Reggel csak úgy bújt hozzám!"

Mondanom sem kell, ez a levél kihatott rám, a mosolyt le sem lehetett volna vakarni az arcomról.

Ki akartam kelni az ágyból, hogy készülődjek, de kiscicám megakadályozott. Gyönyörű szemeivel csak úgy nézett rám. Kicsit játszottam vele, simogattam, majd pedig megetettem, miközben én is magamra kaptam egy aranyos ruhát, feldobtam egy kis szempillaspirált és egy leheletnyi szájfényt. Whisker felült az ablakba és ott szenderült álomba. Jellemző volt rá... addig, amíg nem adok neki enni, addig hízeleg, majd pedig el vagyok felejtve. Nem számít, így is imádtam. Nos, hogy így elrendeztem mindent, elindultam a szomszédba. Mindig is tetszett a szomszéd ház és most éppen oda megyek! Méghozzá Harry Styles-hoz! Elég nagy volt a ház ahhoz képest, hogy Harry-t csak egyedül láttam... persze, mióta tudom, hogy itt lakik és mióta ismerem. Becsengettem és úriemberként állt előttem öltönyben, ami remekül állt neki. Kezemet megfogva bevezetett a házba, majd bemutatott minden egyes szobát, helyiséget. Úgy találtam, hogy a ház nem csak kívülről lenyűgöző, hanem belülről is.

- Nos, most már láttál mindent, kezdődhet a reggeli! A konyha felé vette az irányt velem együtt. Kihúzta nekem a széket, hogy leüljek a megterített asztalhoz, majd a reggelinket tálalta. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy úri hölgy és élveztem. A reggeli palacsinta volt, melyhez juharszirupot és Nutellát is hozott.

- Hmm.. ez aztán a reggeli - kóstoltam meg. - Te aztán értesz ehhez. Nagyon finom! - dicsértem.

- Ugyan már! Megérdemled. Örülök, hogy jöttél - mosolygott. A reggelinket továbbra is beszélgetés közben fogyasztottuk el. - Remélem jól laktál. Mára pedig programot terveztem. Méghozzá városnézést! - mondta, mintha egy szenzációt közölne. - Benne vagy?

- Örömmel - mosolyogtam.

- Rendben, akkor átveszek valami lezser ruhát. Te pont jó leszel így. Csinos vagy - vigyorgott, én pedig megköszönésképp pukedliztem, mire elnevette magát. Nem vártam sokáig és már jött is. Jól nézett ki, mint mindig. Egy kockás ing és egy sötétebb hosszú farmer volt rajta. - Indulhatunk! - szólalt meg. Bezárta a lakást és a garázst nyitotta. Beinvitált a kocsijába, majd ő is beszállt és indultunk London belvárosa felé. Nem utaztunk olyan sokat, mindössze fél órát. Mivel imádtam utazni, nem bántam. Egy kis utcában parkolt le, ahol öregebb házak voltak és nem volt annyira sok ember az utcán. Kiszálltunk az autójából, majd kézen fogott és úgy ballagtunk, amerre vezetett.

- Először a London Eye-ba viszlek fel - tájékoztatott.

- Alig várom - mondtam lelkesen. Nem keveset sétálva odaértünk, és meglepő módon semmi és senki nem akadályozta az utunkat. Nem voltak sikító rajongók és egy lesifotóst sem láttunk sehol. Éreztem, hogy ez így túl biztonságos és valami nem stimmel. Hogy lehet az, hogy Harry itt jár-kel és senki, de senki nincs itt a közelében?!

Így morfondíroztam magamban, amikor már ott álltunk a London Eye előtt és az egyik működtető köszöntött minket. 

- Harry! Örülök, hogy látlak! Jé, és egy újabb bájos kis hölgyet is hoztál magaddal - ölelte meg Harry-t, majd rám nézett. - Mindjárt beszállhattok.

És úgy is lett, ahogy mondta. Beszálltunk a kapszulába, de éreztem, hogy egyre feldúltabb vagyok. Mi az, hogy egy újabb bájos kis hölgyet is hoztál magaddal? " Újabb " bájos kis hölgy? Mégis mit jelentsen ez? Körülbelül úgy mondta, mintha minden héten más lányt látna együtt Mr. Styles-szal. És vajon ha így van? Bíztam Harry-ben, de ez most fájt. Tudtam, hogy zűrös nőügyei voltak, de...

- Csodálatos a kilátás - szakította félbe a göndör a gondolatmenetemet.

- Az! - vágtam rá nyersen. - De most nem igazán tudok vele azonosulni, ha megbocsájtasz - vágtam fanyar arcot. Éreztem, ahogy a düh egyre fokozódik bennem és bár nem akartam vele veszekedni, nem bírtam. Hirtelen elegem lett. Az előbbi bizonytalanságon újra előjött, az előző megérzésem pedig erősödött. Mint később kiderült a megérzésem nem csalt és akkor még nem tudtam, hogy ez még csak a kezdet.

3.rész - Trust In Me

Ahogy az ölelésből kezdett engedni, kezével végigsimította az oldalamat. Hosszú ujjú pulcsim alatt éreztem az akadékoskodó kis libabőröket. Mindig elképzeltem, hogy milyen lenne, ha az öt álmaimban szereplő herceg közül valamelyikőjük megérintene, és azt milyen módon tenné. De ez még az elképzelésnél is csodálatosabb volt.

- Úgy érzem, hogy azzá váltál - kezdett beszélni, de én nem értettem, s csak néztem rá. - Emm, - becézett - az a személy lettél, akit az előbb körülírtál. Az, aki a valódi énemet keresi. Ez nagyon sokat jelent. Lehet, hogy hamar jelentem ki, de bízom benned. Volt, hogy csalódnom kellett 'ily elhamarkodott döntések miatt, de remélem te sosem okozol csalódást. A barátom lettél, immáron fontos személy az életemben - mondta mindezt komoly arccal, én pedig teljesen el voltam merülve az arcában, néztem tökéletes ajkait, figyeltem, hogy mozognak és ahogy hozzám beszél - Ne vágj már ilyen rémült arcot! - nevetett fel és barátságosan meglökött a vállamnál, én pedig háttal levágódtam a kanapéra.

- Lökdösődünk, lökdösődünk Styles úr? - szóltam hozzá játékosan és felpattantam ültömből.

- Ha játszani akarsz, hát játsszunk! Kapj el, ha tudsz! - kacsintottam, majd elkezdtem szaladni. Hallottam, hogy belemegy a játékba, mert ahogy felállt a kanapéról, az megreccsent és hallottam, ahogy lába dübög a padlón. Nem volt túl világos, de így is látta, hogy hol vagyok. Mikor közeledett, lendületet vettem, körbeszaladtam a konyhát, a lépcsőt, majd megálltam, mert nem láttam sehol. Váratlanul egy kéz ragadott meg és hátulról megölelt.

- Elkaptalak! - kiabálta, de nem engedett az öleléséből.

Be kell vallanom, nagyon is élveztem a helyzetet. A hátammal éreztem erős mellkasát, a fejemet pedig hátrahajtottam - és mivel nem voltam túl magas - a válla pont megtámasztotta. Ő pedig előrébb hajtotta a fejét, majd a nyakamnál és a fülemnél éreztem csiklandozó leheletét.

- 'Cuz I can love you more than this... - énekelte halkan a fülembe.

Mikor meghallottam, hogy mit szaval nekem, nem tudtam, hogy mit gondoljak. Vajon csak úgy, simán énekli, vagy nekem szánja és vajon jelent-e valamit? Akart-e valamit jelenteni...? És felidéztem a történteket. Miközben ezen gondolkodtam megborzongtam. Harry ezt egy mosollyal reagálta le és végigsimított a karomon, mire újra előjöttek a libabőrjeim. - Fázol? - kérdezte.

- Nem csak a.. a.. - alig bírtam megszólalni és a fejemet oldalra fordítottam, hogy lássam Őt. - csak a hangod - Akaratlanul is elárultam neki, kicsúszott a számon... Harry reakciója azonban kárpótolt. A homlokát az enyémnek támasztotta és közben még mindig engem ölelt hátulról, a kezei a hasamon voltak és egyre szorosabban húzott magához. Ezt a romantikus pillanatot csak a telefon csörgése szakította félbe. Óvatosan kibontakoztam a karjaiból és elindultam a telefonért.

- Igen, tessék? - szóltam bele.

- Szia kicsim. Hogy vagy? Gondoltam felhívlak, mert hallottam, hogy vihar van ott. Minden rendben? - válaszolt anya.

- Anya, szia! Jó hallani a hangodat. Persze, minden rendben, csak áram nincs - nevettem. - De meggyújtottunk pár gyertyát.

- Meggyújtottatok? Kivel? - akadt fent azon az egy szón.

- Ööm.. úgy értem én. Csak már este van és fáradt vagyok - mentettem magam. - Egyébként ne aggódj elvagyok.. tudod, hogy fel tudom találni magam - beszéd közben hallottam, hogy Harry valamivel csörömpöl, így odafordultam. A következő látvány tárult elém: az egyik gyertya el van borulva, az asztalterítő lángokban és Harry a pólójával próbálja oltani az annyira nem nagy tüzet.

- Úristen! - kiáltottam fel.

- Mi a baj? Mi történt? Valami gond van? - hallottam anya rémült hangját.

- Nem, csak... csak elborítottam a poharamat és kiömlött az innivaló. Megyek gyorsan feltörlöm, nehogy foltot hagyjon - mondtam hadarva.

- Biztos? - hallottam a hangjában a bizonytalanságot.

- Anya! Igen.. jó volt beszélni veled. Hiányzol. 

- Jól van kislányom. Írok, vagy hívlak, hogyha majd indulunk haza. Vigyázz magadra. Szeretlek - köszönt el.

- Rendben anya. Szeretlek - tettem le a telefont gyorsan, hogy segítsek Harry-nek, de ő már megbirkózott vele, csak a pólója nem bírta ki.

- Miért a pólódat használtad? - nevettem. Nem mintha nem tetszett volna a meztelen felsőteste látványa. Ismét beleharaptam az alsó ajkamba, de nem annyira feltűnően. Nem szerettem volna elárulni magam.

- Haaaah - ásított a göndör. - Késő van, már aludnunk kéne. Szóval szerintem én megyek.

Kikerekedett szemmel néztem rá. - Itt akarsz hagyni? 

- Már nincs olyan sötét, a vihar is lecsillapodott. Nem kell félned - nyugtatott meg.

- Nem félek, de... de szeretném, hogy maradj - hajtottam le a fejem és a lábamat néztem.

Harry közelebb jött, jobb kezével felemelte az államat és mélyen a szemembe nézett, míg bal karja átfonta a derekamat. Arca egyre közeledett az enyémhez és tudtam, hogy ellenállnom kéne, de nem akartam. A vágy erősebb volt. A szemeink csukódtak, jobb kezével végigsimította a hajamat, majd azt is a derekamon nyugtatta. De most az ő telefonja szólalt meg.

- Nem számít, nem veszem fel - távolodott el, majd újra közeledett. A telefonja azonban csak tovább csöngött.

- Legalább nézd meg ki az - mondtam, pedig már alig vártam, hogy ajkait az enyémen tudhassam. Biztatásomra elővette a szerkentyűt és látta, hogy Anne, az édesanyja hívja, hát felvette. A derekamat jobb kezével azonban akkor sem engedte el.

- Minden rendben anya. Jól vagyok. Igen, az áram itt is elment, de nincs semmi gond. Ti is vigyázzatok magatokra. Szeretlek! - beszélt a telefonjába. - Ezek az anyák! Mindig csak aggódnak - nevetett és újra közel jött.

- Az előbb álmos voltál. Megágyazok, oké? - mosolyogtam.

- Haha. Nos, hogy alszunk? Fent alszol? Vagy én aludjak fent? - kérdezte egy szemtelen vigyorral az arcán.

- Nem alszom fent, sötét van és téged sem engedlek fel - vontam fel a szemöldököm. - Ha nincs ellenedre, akkor kihúzhatjuk a kanapét és azon aludhatunk.

- Ketten? - csillantak fel gyönyörű zöld szemei. - Már hogy lenne ellenemre?! 

- Hékás. Rossz az, aki rosszra gondol... - vigyorogtam rá.

Ezek után kihúztuk a kanapét, rádobtam két kispárnát és az előtérben lévő szekrényekből előkotortam két plédet és azokat is odaterítettem. - Kész is. Remélem jó lesz - szóltam.

Majd miután átöltöztem, Harry-nek is vittem egyet apa régi nadrágjai közül pizsamának. - Remélem jó lesz rád. Vedd fel, aludj már legalább kényelmesen - utasítottam.

Ő csak némán elballagott, átvette a nadrágot és én már az előkészített kis helyünkön vártam. Befeküdt mellém, betakarózott és egyik kezével rögtön az arcom felé nyúlt, hogy eligazítson egy tincset a hajamból. - Gyönyörű vagy! - hagyta a tenyerét az arcomon. Válaszul csak megsimogattam a kezét. - Na jó éjszakát! - mondta, és elfújta a gyertyákat, én pedig a másik oldalra fordultam. Meglepetéssel, de mégis örömmel tapasztaltam, hogy Harry teljesen közel húzódott, karját pedig körém helyezte.

Vajon mit gondolhat? Nem fura ez így? Vagy nem túl gyors? Hiszen pár órával ezelőtt kinyilatkoztatta, hogy barátok vagyunk, de most.. mégis merre tartunk? - gondolkodtam és Harry karjára ráhelyeztem az enyémet, Ő pedig megérezve ezt egy puszit nyomott az arcomra. Mondanom sem kell, fülig érő mosollyal aludtam el, azt gondolva, hogy az élet csodaszép. Talán nem is lehetne szebb. Akkor, abban a percben, abban az időben tökéletesnek éreztem MINDENT. A csöndben hallgattam az esőt, ahogy továbbra is kopog az ablakpárkányon, Harry szuszogását és kész voltam, hogy álomba szenderüljek. Pár perccel később azonban meghallottam, hogy a lépcső nyikorog. Először megpróbáltam higgadtnak maradni, de egy halkabb dübbenés hallatszott. Ez a nesz pont olyan volt, mintha valaki lépkedne és ez a következő percekben is így folytatódott. Kezdtem magam úgy érezni, mintha egy horror filmben lennék...

2.rész - My Only Wish

Miközben Harry-vel beszélgettünk alig vettük észre az idő múlását, azt, hogy beesteledett, viszont egyre inkább hallottuk az ég dörgését, és a zuhogó esőt. Imádtam, ahogy az eső kopogott az ablakpárkányon. Mindig megnyugtatott, bár most nem mintha szükségem lett volna rá. Azonban fázni kezdtem, így csináltam kettőnknek egy kis teát. Az Övét egy nagyobb csészébe töltöttem, hisz tudtam, hogy mennyire szereti.

Harry hamar megitta, majd hozzám fordult.

- Ideje lenne mennem. Jó volt ez a délután, máskor is összefuthatnánk - javasolta.

- Persze, szívesen - kísértem ki az ajtón a tornácra. - Nos, akkor jó éjszakát.

- Neked is - mosolygott, majd átfutott a házához a zuhogó esőben és megállt a tornác alatt. - Imádom az esőt! - vett egy mély lélegzetet.

- Ahogy én is - értettem egyet.

És így néztük mind a ketten csendben az esőt, mikor hirtelen egy hatalmas csattanás hallatszott. Ijedtemben felsikítottam és elejtettem a kezemben lévő teásbögrét. - Istenem! - kiáltottam fel.

- Minden rendben? Jól vagy? - kérdezte Harry kissé ijedt hangon.

- Persze, csak megijedtem és elejtettem a poharat - válaszoltam miközben sorozatos villámlást hallottunk. Megpróbáltam felkapcsolni a kinti lámpát, hogy össze tudjam seperni a törmeléket, de semmi sem történt. - Szuper! Még az áram is elment! - mérgelődtem.

- Talán nem félsz a sötétben? - nevetett fel a göndör.

- Hát, ami azt illeti.. - kezdtem félénken. - Egyébként nem, az esőtől sem, a vihartól sem.. de akkor, ha egyedül vagyok és akkor történik mindez és még villany sincs... - nem fejeztem be a mondatot, mert Harry beleszólt.

- Ez aranyos. Ne aggódj, visszamegyek és maradok még egy ideig.

Míg visszajött, sikerült felsepernem az eltört csésze maradványait. Mikor visszaért észrevettem, hogy az esőcseppek átáztatták a fehér pólóját és a haját díszítették. Csak beleharaptam az alsó ajkamba, hogy elfojtsam a szavakat, vagy a gondolatokat, nehogy kiüljenek az arcomra. Talán észrevette, mert egy hatalmas, száz wattos mosolyt villantott felém, majd kitárta előttem az ajtót és bementünk. Beérve rögtön megszólított.

- Van gyertyátok? Mert akkor talán tudnánk egy kis fényt csiholni.

- Persze, van egy rakással. Van mindenféle... bár kalandos küldetés lesz őket megkeresni szerte a lakásban - nevettem.

- Challenge Accepted. Gyerünk! - kiáltott fel.

Elindultam, hogy megtaláljam a gyertyákat, amiket Harry kért. Észre sem vettem, hogy jön utánam, már csak akkor, amikor egyik kezével hozzáért a csípőmhöz és úgy követett.

- Megvan! Itt van pár darab - kiáltottam győzedelmesen. Hirtelen Harry megfogta a kezemet, gondoltam a gyertyát keresi, de én még így is elpirultam. Még jó, hogy sötét van - gondoltam magamban.

- Akkor kész is. Már kicsit világosabb van - gyújtotta meg Harry a gyertyákat.

Majd a keletkezett homályban megkerestük a többit is és meggyújtottuk őket. Elfogadható félhomály uralkodott. Lehuppantam a kanapéra, már majdnem teljesen nyugodt állapotban.

- Ugye, hogy már nem is ijesztő?! - mosolygott és leült mellém.

- Igazad van, köszönöm. Ha egyedül lennék, már rég be lennék pánikolva - mosolyogtam.

- Amúgy kérdezhetek valamit? - mondta Harry, miközben már egész testével felém volt fordulva.

- Rajta! - szóltam.

- Te miért vagy ilyen közvetlen velem? Miért tudsz simán elbeszélgetni velem bármiről? Miért akarsz megismerni? Nekem ez olyan szokatlan, vagy meglepő, vagy nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam. Senki sem bánt még így velem és ezt nem rossz dologból mondom... - kérdezte és az arcomat fürkészte, válaszra várva.

- Honnan veszed, hogy én mindezt akarom? - válaszoltam, majd mikor láttam a meglepettséggel vegyes sértődöttséget, gyorsan rávágtam: - Ugyan már, csak viccelek! - mosolyogtam.

- Haha - mondta fanyarul.

- Komolyra fordítva a szót, meglepő? Miért meglepő? Biztos sokan vannak, akik ugyanígy éreznek.. de figyelj, hatalmas rajongótok vagyok már nem is tudom hány éve. Mindig követtem az eseményeket veletek kapcsolatban és hittem abban, hogy egyszer láthatlak titeket, bár mindig tudtam, hogy ez reménytelen. És nézd, most itt ülök veled szemben és ez csodálatos. Mármint hálás vagyok, hogy most itt beszélgethetek veled és nemcsak a sztár énedet ismerhetem, hanem... én mindig is meg akartalak ismerni személyesen. Tudni, hogy mit gondolsz, mi a véleményed a dolgokról, olyan személlyé válni, akinek bármit elmondhatsz, minden gondodat, problémádat, és ott állni melletted bármikor. Nézd, tudom, hogy nehéz elhinni, de...

Harry ismét félbeszakított: - Ezt most komolyan mondod? - nézett rám és én csak egy bólintással feleltem. - Tudod, soha senki nem mondott még nekem ilyet. Úgy értem, hogy sokan vannak igen, akikkel el lehet beszélgetni és a rajongók egyszerűen fantasztikusak, de.. eddig nem volt olyan személy, aki egyszerű emberként tudott volna kezelni, csak te, most. És ez.. ez nagyon tetszik! - újabb szóra nyitotta a száját, de helyette megölelt.

Leírhatatlan érzés volt. Örültem, hogy megbízik bennem. Hosszú percekig csak ölelt, s éreztem, ahogy a szívem hevesebben vert. Ezek után nem is számítottam arra, hogy mit fog mondani, és hogy mindaz milyen hatással bír fölöttem...

1.rész - Knowing You

Édesanyámmal nemrég költöztünk Londonba a munkája miatt. Egy kertvárosban telepedtünk le, egy nem túl nagy, de nem is kicsi házban.

Sokszor vagyok egyedül, hisz rengeteget kell dolgoznia, illetve össze-vissza utazgatnia... ilyen az orvosi szakma. Szerettem egyedül lenni, így mindig azt tehettem, amit csak akarok. Volt egy szokásos napirendem: felkelés után megreggeliztem, felöltöztem, kimentem a postáért, majd bent olvasgattam, zenét hallgattam, tévéztem és néhanapján átjött a legjobb barátnőm is. Ideköltözésünk óta nem ismertem túl sok mindenkit, leginkább csak Lilly-t, de miután összebarátkoztunk, elköltöztek a város másik végébe, így csak ritkán találkoztunk.

Nos, így teltek a napok, anya éppen Portugáliában volt egy konferencián. Körülbelül este hét óra lehetett, már az ég sötétedett, én pedig egyedül bömböltettem a rádiót, míg sem csengettek. Kikapcsoltam a zenét és ajtót nyitottam. Mondanom sem kell, nagyon meglepődtem...

- Bocsi, de mégis meddig akarsz még ilyen hangerőn bulizni? A haverjaimmal mozis estét tartanánk, de melletted hogy? - förmedt rám a srác.

- Ne haragudjatok, egy szavadba kerül és kész. Nem kell így felkapni a vizet - mosolyogtam.

- Jaj, kérlek bocsáss meg - sóhajtotta. - Csak fárasztó napom volt és szeretném kiengedni a gőzt. Egyébként szia, Harry vagyok - engedett ki egy fáradt mosolyt, miközben kezet nyújtott.

Mintha nem tudnám - gondoltam magamban. - Én pedig Emma. Örülök, hogy találkoztunk.

- Akkor, ha nem haragszol megyek. Remélem még találkozunk - intett, majd elment.

- Úristen, nem hiszem el! Harry Styles mellettem lakik! Ráadásul be is mutatkoztunk... ilyen nincs! Biztosan álmodom - bezártam az ajtót, majd ordítottam és ugráltam a lakásban. - Muszáj felhívnom Lillyt!

Előkaptam a telóm és benyomtam a gombot, hisz Lilly gyors híváson volt. Két csöngésen belül fel is vette.

- Szia Emm. Mi újság? - szólt bele a barátnőm.

- Lilly.. Lilly nem fogod el hinni, amit most fogok mondani! Olyan hihetetlen, én is alig fogtam fel - kiabáltam a telefonba.

- Hát mondjad már, ne csigázz! - hallottam izgatott hangját.

- Képzeld el, az imént ki állt az ajtómban és kivel beszélgettem pár mondatot..?! Harry Styles-szel.. a One Direction-ből! El tudod hinni? Nem térek magamhoz, a kezem remeg, nem tudok lenyugodni, tudod mennyire szeretem őket! 

- A One Direction-ből? Komolyan.. egészen biztos, hogy ő volt? - kérdezte.

- Egészen biztos. Hát be is mutatkozott és tudod, hogy köszönt el? Azt mondta, hogy remélem még találkozunk.

- Hűha. Szóhoz sem jutok... szerencsés vagy, annyi szent - nevetett a telefonba. - Most viszont mennem kell, de ha bármi fejlemény, esemény van, azonnal hívj! - köszönt el.

- Mindenképp. Szia! - tettem le a telefont, miközben még alig tértem magamhoz.

A következő napokban mindennap láttam Harry-t. Első nap, mikor kimentem a postáért és a háza felé néztem, azt vettem észre, hogy az ablakból figyel. Ezt egy mosollyal nyugtáztam. A következő napokban már időben is akkor ment ki a ház elé, mikor én. Nem beszéltünk, csak némán, mosollyal az arcunkon figyeltük egymást. Pár nappal ezek után jött a fordulópont. Szokásomhoz híven reggeli után indultam kifelé. Még álmos voltam, épp, hogy felöltöztem, a hajamba is csak beletúrtam. Nyitottam az ajtót, léptem volna kifelé és ahogy felnéztem, nagyon megijedtem. Harry állt ott az aznapi levéllel a kezében.

- Úristen, nagyon megijesztettél! - nevettem el magam.

- Nem így terveztem, bocsi - szabadkozott és átadta a levelet.

- Köszönöm, ez kedves tőled. Biztos anya küldte. Mindig küld onnan, ahol éppen jár, ahol éppen van. Egyébként szeretnél bejönni? - kérdeztem, mire mindketten bementünk. - Ne haragudj, ha kicsit rendetlenség van, nemrég keltem fel.

- Észrevettem. Nagyon aranyos a hajad - vigyorgott.

- Hééé - vontam fel a szemöldököm.

Majd szinte az egész délutánt végigbeszélgettük, így megismerve egymást. Mondanom sem kell, teljesen elbűvölt. Mindig is imádtam őt is, meg a többieket is, de személyesen ismerve teljesen más volt, persze jó értelemben.

Kint már sötét volt, s úgy tűnt vihar támad, azonban mi még mindig bent viccelődtünk. Nagyon jól éreztük magunkat és nem is tudtam, hogy mi vár még rám azon az estén...