41.rész - Eyes Are The Mirrors Of The Soul

Demi Lovato ~ It's Not Too Late

Elfelejtett énekelni. Nem tudta, hogy mi jön. Egy darabig állta a pillantásomat, aztán meg hirtelenjében olyanná vált, mintha inkább kerülné. Forgolódott, össze-vissza lépegetett és a lehető legtávolabbi sarkába ment a színpadnak. Mintha nem szeretne közel lenni hozzám... vagy egyáltalán egy légtérben lenni velem. De ha nem emlékszik rám, akkor miért viselkedik így? A banda többi tagja azt hitte, hogy csak hülyéskedik és adja az idiótát... de nekem nem úgy tűnt. Hamarosan vége lett a dalnak, a zene elhallgatott. A rajongók újra a srácok neveit sikították. Egy darabig zengett minden, aztán újra csend lett. Liam odajött hozzám és megölelt, majd a kezeit a vállamon hagyva állt meg mellettem. Niall is hasonlóképpen cselekedett. A szorosan mögöttem állomásozó Harry-t arrébb taszigálta, és a derekamat megfogva az arcomra adott egy puszit.

- Már hiányoltunk - mondta félhangosan, ami miatt fülig ért a szám. A tömegből azonban ezek a dolgok fújolást váltottak ki, amitől lefagyott a mosolyom. A fejem lehajtottam és el akartam szaladni, de nem tudtam, mert Liam és Niall túl erősen tartottak. Pedig szívesen megfutamodtam volna. 

- Hékás! Ez nem volt szép! - szólt rá Liam a rajongótáborra játékosan, akik azonban még ekkor is folytatták az előbbi cselekményüket, de már kicsit halkabban. 

- Mi szeretjük őt. Aranyos - beszélt a mikrofonba Niall is, majd rám kacsintott. 

- Én hoztam fel ide - csatlakozott be Harry is. - Ne bántsátok - torzította el a hangját és kiskutyaszemekkel nézett a lányseregre. Biztos az volt a célja, hogy megpuhítsa őket. Úgy vettem észre, hogy neki mindig sikere van. Ebben is. Felszólalása után már csak nagyon halk susogás hallatszott. Kicsit megkönnyebbültem, de nem éreztem azt, hogy a nyomás csökkent rajtam. A mellettem álló két fiú pedig még mindig eszeveszetten szorított. Mintha tudnák, hogy mi játszódik le bennem. Égnek emeltem a tekintetem és ezzel kértem erőt, hogy csak most ne gyengüljek el.

Ezután a pódium széléről a személyzetből egy férfi odaszólt Harry-nek és magához hívta. Harry nagy vigyorral az arcán hallgatta az embert, majd lépteivel felém igyekezett és mindenkihez beszélni kezdett. A mikrofon és az erősítők miatt most az ő hangja töltötte be az egész épületet.

- Most szóltak nekem, hogy közületek valaki egy kedves üzenetet küldött Emma-nak twitter-en. Ha nem bánjátok, akkor szeretném, ha mindenki látná és példát venne róla - oktatta ki Harry a tömeget. - És biztos neked is jól fog esni - fordult hozzám, majd a mögöttünk lévő hatalmas kivetítőre mutatott.

@1DGabys  @thedreamerEmm ne haragudj ránk! Biztos nehéz neked, de vannak, akik kedvelnek! Hallgass rám! Hiszek benned, tarts ki:) xx

Igaza volt Harry-nek. Ez a tweet tényleg megolvasztotta a szívemet. Hiányzott egy ilyen pozitív visszajelzés egy kívülállótól, ugyanis még nem igazán kaptam ehhez hasonló véleményt. Miután elolvastam ezt a pár sort, Harry fülébe kezdtem suttogni. Miután megértette, hogy mit mondtam, azonnal intézkedett.

- Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy akinek ülőhelye van, az üljön le, akinek pedig álló, az guggoljon le - utasította a rajongókat. - Emma szeretné megtudni, hogy ki írta neki ezeket a szívhez szóló szavakat - tájékoztatott mindenkit, majd átnézett a válla fölött egyenesen rám, és egy vidám grimaszt láttatott. A tömeg hallgatott a parancsra és elképesztő morajlás közepette zajlott le, amint azt végrehajtották. Örültem, hogy együttműködtek velünk, és sikerrel járt a tervem. A végén már tényleg csak egy emberke maradt állva. Ránéztem az egyik biztonsági őrre, aki a lány irányába mutatott. Megértettem, hogy mit akar ezzel a mozdulatával kifejezni, így bólintottam. Így a kedves arcú kis hölgy nem sokkal később már ott állt mellettünk a színpadon. Mikor fellépett hozzánk, izgatottságot és egy kis félelmet véltem felfedezni a tekintetében. Míg Harry és a többiek megölelgették a szerencsés alanyt, addig elkértem egyikük mikrofonját és beszélni kezdtem a lánysereghez. Tényleg azt akartam, hogy megértsenek.

- Sziasztok! Figyeljetek, tudom, hogy szerintetek nincs jogom itt lenni és nem érdemlem meg - sóhajtottam. - Mert szerintem sem. Csak jókor voltam jó helyen - jelentettem ki fanyar képet vágva, majd lopva Louis-ra pillantottam, aki a lány mellett állva szintén engem nézett. Belülről megharaptam a számat úgy, hogy nyelvemmel a kibuggyanó vért ízleltem. Ezt még mindig jobb elviselni, mint azt hallani, hogy a szívem újra millió darabra törik. - Kérlek ne ítéljetek el. Viszont örülök, hogy van, aki esélyt ad nekem. Remélem előbb-utóbb mindenki megbocsájt, vagy megbékél - mosolyogtam magam elé. - Most viszont egy tapsot szeretnék kérni... - félbehagytam a mondatot és a többiekhez sétáltam, akik a kissé megszeppent leányzót vették körbe. - Bocsánat, megkérdezhetem a neved? - hajoltam le.

- Gabriela vagyok és köszönöm, hogy valóra váltottad az álmomat! - kiáltotta ragyogó arccal és megölelt. Körülbelül tizennégy évesnek nézett ki, barna hullámos haja a vállára omlott és gyönyörű nagy barna szemei voltak. Magasságban a vállamig ért fel, és ahogy ölelt, a hátamnál a hosszú, egyenes tincseimet birizgálta.

- Tapsoljátok meg Gabriela-t! Megérdemli - nagy meglepetésemre hallgattak rám. Gabriela csillogó szemekkel nézett körbe és látszott rajta, hogy ennek az egésznek a hatása alatt áll. Ez volt az este fénypontja. Kaptam pár kedves szót, cserébe pedig valóra váltottam valaki álmát. Hatalmába kerített ez az érzés. Milyen csodálatos, hogy szimpla cselekedetekkel mennyi örömet tudsz okozni másoknak! Eddig is úgy éreztem, hogy megérte eljönni, ezután meg végképp. Így ért véget hivatalosan is a koncert. A színfalak mögött azonban folytatódtak a tevékenykedések. Jöttek a VIP jegyesek, ott volt az újonnan szerzett barátnőm is, és persze a sztárjaink is. Mosollyal az arcomon figyeltem a tömeget, ahogy autogramokat kérnek, fotózkodnak, ölelkeznek, míg én leültem egy sarokban lévő heverőre, és onnan bámészkodtam.

Miután mindez lecsengett, mindannyian az öltözőben gyűltünk össze. A kis társaságunk minden tagja ott volt: Liam, Niall, Zayn, Louis, Harry és én. Niall-el és Liam-mel együtt egy piros színű kanapéra huppantunk le. Liam ült az egyik szélén, a szőkeség középen, míg én a másik szélén, Harry pedig mellettem, a karfán. Előttünk egy méterre egy dohányzóasztal volt elhelyezve, azt Zayn a magáénak nyilvánította, Louis pedig az amellett lévő fotelban foglalt helyet. Mindenki csendben pihent, és ez egy jó pillanatnak tűnt, hogy mindannyiukat szemügyre vegyem. Liam-mel kezdtem, akinek az arcán egy hatalmas mosoly terült szét, miközben kifújta magát. Niall engem átkarolva a mellkasomra eső hajtincseimet piszkálta, miközben az asztalon lévő gumicukros tálkával szemezett. Harry egy félliteres flakonból szorgosan itta kifelé a vizet, ami egyre gyorsabban fogyott elfelé. Olyannyira szomjas volt, hogy az innivaló fele a pólóján és a nyakában landolt.

- Na erre mondják, hogy fele bele, mind mellé - poénkodott Zayn és nevetni kezdett, majd rázendített erre a másik három fiú is. Kivéve Louis-t. Ő magába roskadva ült, a lábát felhúzta, arra rákönyökölt és a kezével támasztotta meg a fejét. El volt gondolkodva, én pedig az ő látványában vesztem el teljesen.

- Igaz, Emma? - hallottam Niall hangját. Igazából olyan volt, mintha messziről szólt volna hozzám, de csak azért, mert teljesen belemerültem abba, hogy Louis-t figyelem. Megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba, de valamiféle külső erő még mindig arra késztetett, hogy Louis-ra pillantsak, aki most már egy halvány mosoly kíséretében nézett vissza rám, illetve kapcsolódott be a beszélgetésbe. Innentől már én is felszabadultabb voltam. Nevettem velük, ontották a hülyeségeiket, azonban egy idő után kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Igaz, hogy nem adták jelét, de azt hittem, hogy én vagyok az oka annak, hogy nem öltöznek át és indulnak hazafelé, ezért felálltam és kifelé igyekeztem.

- Hé, Emma! Hova mész? - kapott a kezem után Niall.

- Kint leszek. Hagylak titeket, hogy nyugodtan tudjatok lazulni egy kicsit - mosolyogtam rá és megborzoltam a haját, majd az ajtó felé lépkedtem. - Harry, majd akkor várlak... ha még hazaviszel - szóltam hangosan hátra, mielőtt még megfogtam volna a kilincset. Kinyitni azonban már nem volt időm. Ezúttal Harry állított meg, de Liam kezdett beszélni.

- De idióta vagy Harry! - tetette Liam az idegességet. - Meg se hívtad, hogy ma este legalább velünk ünnepeljen a hotelban? - tárta szét a karjait, mire Harry engem a többi srác irányába fordított. Megpaskolta a fenekemet és előrébb tolt, egy halk nevetést engedett ki, majd hátulról hozzám simult. Reméltem, hogy ebből a többiek nem sok mindent láttak.

- Nos, mit mondasz? - érdeklődött Harry, miközben a nyakamhoz hajolt és éreztem, ahogy a lehelete a bőrömhöz csapódik.

- Nem is tudom, srácok... - hezitáltam és elléptem Harry elől. Egy megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Rossz volt így állni Louis előtt, hogy nem ő fog át. Ezért tettem azt, amit, de Harry így is mellém jött és átkarolt.

- Ugyan már - kérlelt Liam. - Mindannyian szeretnénk! Így van, Zayn? - fordult bandatársához.

- Ja - motyogta Zayn egy barátságos vállvonással és a fejével felém biccentett. - Louis? - bökte oldalba a fiút kérdő tekintettel, aki felpattant és egyre közelebb jött hozzám.

- Igen, persze. Még úgysem mutatkoztam be - mosolygott és felém nyújtotta a kezét. Olyan furcsa volt minden. Mintha színészkedne. Ez nem egy igazi mosoly... és ez nem az igazi énje. - Tudom, hogy tudod a nevemet, én is a tiedet, de azért jó túlesni a formalitásokon - ráztuk meg egymás kezét és hirtelen mintha egy másik dimenzióba csöppentem volna. Tudjátok, amikor a filmekben van egy olyan jelenet, amikor egy adott szereplőnek látomása van és lefagy... na így tudnám én is leírni a saját helyzetemet. Ahogy a bőre súrolta az enyémet és ahogy hozzámért... mindent felidézett. Azonban miután elengedett, úgy tértem vissza én is az emlékképek közül. Ezután hátrébb lépett és a többi fiú mellé állva integetett. Külsőleg olyan volt, mint egy kisgyerek, de a szeme... az megint mást mutatott.

- Hát jó, engem meggyőztetek... de az én feladatom nehezebb - folytattam, mintha mi sem történt volna, és lebiggyesztettem az ajkaimat. - Nekem anyát kell meggyőznöm - néztem rájuk segítségkérően.

- Mit kell ezen aggódni? - szólt Zayn és felemelte a lábait, majd az üvegasztal felületén a hátsóját használva megpördült, és amikor már szemben volt velem, a meglepettsége egy nagy vigyorra változott. Ez boldoggá tett. Nem tudom mi van most, de úgy tűnik, hogy ez a változások időszaka. Anyával pillanatnyilag jó a kapcsolatom, a barátaimat imádom, a srácokkal jól kijövök, Zayn sem barátságtalan most már... csak Louis... hát... vele kapcsolatban remélem, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. 

- Hát tudod például el kell neki magyaráznom legelsőnek, hogy egy buliról van szó, egy hotelban. Aztán azt, hogy nem megyek haza éjszakára, végül pedig azt, hogy hát... ööm... hogy öt fiúval leszek. Feltéve, ha nem hoztok magatoknak csajokat - vontam meg a vállam jókedvűen. Egyre felszabadultabbá váltam, ahogy hozzájuk beszéltem. Jobb a helyzet így, hogy nincs két részre szakadva a társaság és nincsenek nagy ellentétek. 

Miután a srácok megértették, hogy otthon még egyeztetnem anyával, szétszéledtünk. Harry és én mentünk együtt autóval, míg a másik négy fiú egymás társaságában a hotel felé tartott, ahol meg fognak szállni. A kocsival lassan a mi utcánkba gördültünk, nem sokkal később elértük a házat is, és leállt a motor. Becsuktam a szemem és lejátszottam magamban, hogy mit fogok mondani, Harry pedig a kormányt elengedve vett egy mély lélegzetet, majd kifújta. 

- Na gyerünk! - villantottam egy biztató mosolyt Harry felé, majd kiszálltunk. Azonban az ajtó előtt megtorpantunk. De ez már csak időhúzás volt a részünkről. Tudtam, hogy ez csak ideig-óráig jó megoldás, ezért megtettem a szükséges dolgot. Belépve a lakásba Shannon sikítva a nyakamba ugrott.

- Emma! Milyen volt? Mesé... - ugrándozott, de amikor meglátta, hogy ki jön utánam, még a szava is elállt. Harry rávigyorgott és ekkor hittem azt, hogy Shannon abban a pillanatban fog eldőlni, de nem tette. Helyette az én karomba mélyítette bele a körmeit, ami miatt egy elég fájdalmas kifejezés ült ki az arcomra. Mikor ezt észrevette, akkor elengedett, és azon a helyen, ahol körmeivel nyomokat hagyott rajtam, óvatosan megpaskolt, mintha attól elmúlnának a kisebb sebhelyek. Aranyos volt, hogy zavarában így viselkedett, de legközelebb veszek neki valami játékot, amit idegességében szorongathat helyettem. - Shannon vagyok - nyújtott kezet Harry-nek, mire a göndör csak kikerekedett szemekkel nézett.

- Na ne viccelj már - szólt rá Shan-re és egy-egy puszit adtak egymásnak üdvözlésképp. Drága barátnőm elpirult, ami nevetést váltott ki mindannyiunkból. Na de aztán eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt valójában.

- Hol vannak anyáék? - kérdeztem Shan-től, mire ő a nagyobbik szoba felé mutatott, habár felesleges volt. Anya hosszú, bordó estélyiben állt előttem. - Anya! Szia... - köszöntöttem elámulva és végignéztem rajta. - Csodálatos vagy.

- Örülök, hogy ezt mondod - motyogta, miközben viruló arccal körbefordult. - Céges bál lesz. De ti? Máris hazaértetek? - mutatott ránk és Harry felé biccentett.

- Igazábóóóóól - húztam el a szó végét.

- Asszonyom, engedje meg, hogy ma este kikérjem Emma-t itthonról. Egy jó kis koncert utáni baráti összeröffenésről van szó, ennyi az egész - beszélt Harry udvariasan, amitől Shannon még jobban bezsongott és apró nyöszörgő hangokat adott ki mellettem. Vicces volt, alig bírtam visszatartani, hogy ne robbanjon ki belőlem a nevetés. Viszont anya, amint meghallotta, hogy mit akarunk, egy darabig nem felelt.

- Nem bánom. Mi úgyis elmegyünk, Jake az egyik haverjánál van... - egyezett bele végül, aminek annyira örültem, hogy odaszaladtam és megöleltem. Sőt, még az arcát is össze-vissza puszilgattam. - Jól van, jól van. Elrontod a sminkemet drágám - csitított kuncogva.

- Elengeded? - jött ki Nick a fürdőből és felemelt szemöldökkel szemlélt minket. - Így a nagy bulizásokba belevetve magát, fáradtan hazajön, kipiheni magát, közbe itthon nem csinál semmit és még nem is tanult... szerintem egy hétvége nem ezt kellene, hogy tartalmazza - oktatta ki anyát.

- Ugyan már, már csak egy hét és őszi szünet van! - próbáltam rá hatni, mire elhúzta a száját. Jobbnak láttam, ha inkább nem szállok vele vitába. Mostanában annyira... főnökösködő. Mindenkinek meg akarja mondani, hogy mit csináljon. Az ilyet pedig nagyon nem szeretem.

- Mindegy - zárta le anya a témát és egy puszit adott mindhármunk arcára, majd Nick-kel együtt távoztak.

- Ez az! - szorítottam ökölbe a kezem győzedelmesen. - Shannon te nem jössz? - fordultam barátnőm felé. - Vagyis jöhet, ugye?! - vetettem egy gyors pillantást Harry-re, aki helyeselésképp bólintott.

- Komolyan mondjátok?! - kiabált Shan. - Úristen, máris rohanok felöltözni és sietek... és majd kopogok - már kezdtem aggódni, hogy a nagy izgalom közbe egyáltalán vesz-e levegőt. A következő percben pedig már ki is suhant a bejárati ajtón. A lépcsőházban pedig még hallottuk éles sikítását. Nevetve megráztam a fejem és Harry-vel együtt a saját szobám felé indultunk. Én elővettem egy táskát, amibe a szükséges holmikat kezdtem pakolászni, ő pedig lehuppant mellém az ágyra és figyelt. Épp a fehérneműimet helyeztem be utoljára a táskába, amikor kivette a melltartómat és egy szemtelen mosollyal nézett rajtam végig.

- Add vissza! - kiáltottam rá játékosan.

- Mi van? Már így is láttalak nélküle - kerülgetett és keze a derekamról egyre lejjebb vándorolt.

- Harry, kérlek! - és ezzel kikaptam a kezéből a ruhadarabot, majd azt eltéve gondosan betakargattam a pizsamámmal, amit szintén elviszek.

- Na jó, akkor úgy érzem, hogy ideje valamit megbeszélni - én épp egy tükör előtt álltam, ő pedig mögém jött, és a tükröződő felületen találkozott a tekintetünk. - Igazából nem csak azért kerestelek meg, mert hogy össze akartalak hozni Louis-val... vagyis először konkrétan az volt a szándékom. De mielőtt eljöttél volna Londonból, már akkor is féltékeny voltam arra, ami közöttetek kibontakozott. És helyre akartam hozni... igyekezni akartam most is, hogy hátha nekünk még egyszer összejönne. De láttam, hogy ma is hogy néztél rá... ugye szereted? - piszkálta a hajam, majd maga felé fordított.

- Igen, Harry. Szeretem - sütöttem le a szemeimet. - És nézd, ne haragudj rám. Köztünk is volt valami, de... - kezdtem bele a mondókámba, de félbeszakított azzal, hogy felemelte az állam.

- Nem tartozol magyarázattal. De még van egy utolsó kérésem és szeretném, ha megtennéd - zöld szemei szinte felfalták az enyéimet, amilyen mélyen belém látott. Félrebillentettem a fejem, és vártam, hogy mit kér. - Csókolj meg! - az elhangzott szavak a testemet önkéntelenül is mozgatták. Összefontam a karjaim magam előtt, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. - Kérlek. Egy utolsót, egy emlékezeteset - mondta lassan, majd cselekedtünk. Szemeink lecsukódtak, arcunk közeledett egymáshoz, ajkaink szétnyíltak és megtörtént. Vadul ragadta meg a csípőmet és belemarkolt a fenekembe, míg én a hajába túrtam bele és a nyakába kapaszkodtam őrülten. Érezze, hogy ez a bizonyos utolsó csók legalább egy szenvedélyes utolsó darab volt, aminek hamarosan vége szakadt. Levegőért kapkodva váltak szét ajkaink és egy elégedett mosoly kíséretében lihegtük egymás arcába. - Köszönöm - suttogta Harry, majd visszatért az előző felálláshoz, mintha az utóbbi percek semmissé váltak volna. Magához vette a minibőröndömet és a nappaliba ment. - Ja, de... a barátnőd szabad, ugye? 

- Eszméletlen vagy! Jó hamar túlléptél! - kiabáltam sértődöttséget színlelve, de most különösen nem izgatott, hogy a legjobb barátnőmre készül rányomulni. Talán ez az utolsó csók lezárt mindent. - Shan és a volt barátja David, pár hete szakítottak. Rájöttek, hogy mégsem olyan tündérmesébe illő a kapcsolatuk, mint gondolták. Sajnálom azért, de tapasztalatszerzésnek jó volt - magyaráztam. - De idefigyelj... ha rosszul bánsz vele - fenyegettem - ne felejtsd el, hogy ki a barátnője - csettintettem és a nyakam tekergettem, mint ahogy a sorozatokban szokták, hogy hitelesebbnek tűnjön a mondandó. - Remélem megértetted... amúgy meg az előbb is láttam, hogy végignéztél rajta - forgattam a szemem és jót mulattunk a szarkasztikus beszédemen. Hamarosan Shannon is megérkezett, és persze szokásához híven gyönyörű volt. Harry magához híven megkezdte a bókolást neki. Én pedig szokásomhoz híven azon gondolkodtam, hogy ha már ők ketten körülöttem összejönnek, akkor én hogyan tudnám visszaszerezni Louis-t. Talán nem is járhattam rossz nyomon, ugyanis az esti baráti összejövetelünkön meglepően sokan voltunk egymás társaságában. Leírhatatlan érzés volt újra vele lenni, újra tudni, hogy csak hozzám beszél. Habár úgy éreztem, hogy mindez, amit most csinál az egy álarc, hogy elfedje önmagát. Az igazi... az ÉN Louis-m pedig e mögé van rejtve. Visszafojtaná az érzelmeit, csak hogy ne piszkálják őt a többiek, és ne aggódjanak érte? De akkor miért van a képben Eleanor? Elhatároztam, hogy bármibe is kerül, rájövök.

Sziasztok Drágáim,

Ismét jelentkezem. Amint látjátok új a design, kisebb-nagyobb átalakításokat végeztem. Már untam a régi kinézetet, de remélem azért tetszik. Valamint ide jobb oldalra tettem egy " Történet " nevezetű modult, amit igazából prológus helyett írtam. Majd vessetek rá egy pillantást! :)

És most jönnek a köszönöm osztások. Először is, minden egyes betűt, szót, írásjelet, sort és mondatot köszönök, amit írtatok. Nagyon sokat jelent, hogy így kitartotok mellettem, előretörően olvastok és még ahhoz is veszitek a fáradtságot, hogy írjatok, ezzel hatalmas boldogságot okozva nekem. Csodálatosak vagytok! :) A pipákért is, illetve a 15.500+ látogatóért is rendkívül hálás vagyok! Tényleg, alig jutok szóhoz! ♥

Továbbá, köszöntsünk egy újabb tagot, Renesmee-t, aki nemrég csatlakozott hozzánk! Üdvözöllek, és remélem sokáig láthatunk még viszont! ;)

A részről: tudnotok kell, hogy nagyon nehezen írtam meg. Három estén keresztül vesződtem vele, hát remélem azért megérte. De ez nem lényeg. Igyekeztem jót írni és remélem elnyerte a tetszéseteket. Nem hiszem, hogy a hétvégén még hozok egy részt, mert mint tudjátok tanulni kell és most már tényleg rá kell, hogy szánjam az időt. Bár jövő héten szombaton meg nyelvvizsgázom, de tényleg igyekszem, hisz fontosak vagytok nekem! ♥

Bocsánat a hosszú szövegért!

~Timi xx