48.rész - The Story Of My Life

Sziasztok Drágáim,

Újra jelentkezem, bocsánatot kérek, hogy csak egy héttel később. Fontos bejelenteni valóm van nektek! Mégpedig az, hogy nem fogom a 60. részig, azaz még 12 részen keresztül húzni a történetet, mert egyrészt nem tudom, másrészt meg nem biztos, hogy megérné. Szóval még körülbelül (ezen kívül) 2 rész lesz, plusz az epilógus. Remélem nem haragszotok rám, bocsánat, hogy megváltoztattam a tervet! :)

DE! Nem hagyom abba a blogolást, miután ezt befejezem, azonnal kezdek egy új blogot, aminek már a prológusa fent van. A címe Loving You Is Easy, amit megtaláltok a linken, vagy pedig itt az Another Love Story menüsávjában, felül. Remélem sok ismerős arccal fogok találkozni és megkérlek titeket, hogyha benéztek oda is és olvastok, iratkozzatok fel és komizzatok! Köszönöm♥

Továbbá nagyon köszönöm az előző részhez kapott 5 kommentet(!!) és 8 pipát, illetve a 21.700+ oldalmegtekintést. Rengeteget jelent, higgyétek el. Nem tudom elhinni, mindig akkora örömet okoztok! Köszönöm, hálás vagyok!♥

A részről: inkább elmesélés, a dolgok tisztázása a célja. Lezár régebbi dolgokat, bemutat néhány újat. Remélem örömmel veszitek és tetszeni fog.

Jó olvasást és mindenkinek Boldog Új Évet kívánok!

~Timi xx

Union J ~ Beautiful Life

*2 és fél hónappal később*

Az életem rendeződni látszik. A történteket még nem dolgoztam fel teljes egészében és még mindig zaklatott leszek, ha arra a napra gondolok. Megfogadtam magamnak, hogy az én gyermekeim soha, de soha nem fognak átélni ilyet. Nem fogom hagyni. Én tudom, hogy ez milyen érzés és ők nem tapasztalhatják meg. Semmi esetre sem. Tudom, hogy egyelőre korai és felesleges ilyen ígéreteket tenni, de nekem számított. Az utóbbi időben Jake és Shannon tartották bennem a lelket. Furcsa volt, hogy ilyen sokáig nem volt velünk Shan. Lemaradt a Jake-kel való közös produkciómról. Tudniillik, volt egy gálaest, vagy minek nevezik... és ott felkérték Jake-et, hogy adjon elő valamit. Szőke barátom nemcsak gyönyörűen gitározik, de észveszejtő énekhangja is van. A bandájával egyébként is felléptek volna, viszont másként meg egyedül nem akarta elvállalni ezt az egészet. Így jöttem képbe én. Megkért rá. Sokáig ellenkeztem, mert hiába szeretek énekelni, hangom az nincs. Így volt az, hogy egy hónapon át majdnem minden egyes nap énektanárhoz jártunk. Végül elég jól sikerült az előadás. Lámpalázas voltam, de Jake ott volt mellettem és ő enyhítette ezt. Így már a suliban sem vagyok egy szürke kisegér. Sokan odajönnek hozzám, leállnak velem beszélgetni. Nőtt a népszerűségem. De természetesen nem felejtettem el az igazi barátaimat sem. Már csak egy hét és érettségiznünk kell, így Shannon is hazajött Angliából. Én voltam az, aki elsőként üdvözölte a családjával együtt. Shan egyke, így csak a családjával és a tesóimmal mentem ki elé.

Apropó, a tesóim... ők voltak azok a fontos dolgok, akik miatt apa megváltozott és megkeresett engem. Danny és Brady. Ikerfiúk. Mióta kiderült, hogy léteznek, azóta sok időt töltöttem velük és összekovácsolódtunk. Már amennyire tudtunk két hónap alatt. Tündéri kisfiúk. Szőke hajjal, kék szemekkel... mint én. Úgy látszik, apa érti a dolgát. Egyszer azt kérdezték tőlem, hogy: " Neked ugye az a focista a barátod? " és hirtelen nem tudtam mire gondoljak, de odahozták a magazint, amiben Louis Doncaster Rovers-hez való átigazolásáról szóló cikk volt és egy hozzácsatolt kép. " Ő " - felelték szinkronban az újságra mutogatva és csak mosolyogni tudtam. Nem elégedtek meg a bólogatásommal, folytatták: " De ugye majd elhozod ide? Vagy minket elviszel a meccsre? Emmaaaa! ". Öt éves létükre olyanok, mint a tinédzserek. Kérlelni mindenesetre nagyon tudnak, hisz nekik nem lehet ellenállni. Egyből beleegyeztem. Öt évesek... elvesztegetett időnek éreztem, hogy eddig nem tudtam róluk. Apa bevallotta, hogy korábban nem mert volna keresni, - na meg egyébként se sokat tette, hiába vagyok a lánya - de aztán a közéletben való megjelenésem már nagy löketet adott neki. Ezt azért kissé nehéz volt elfogadnom, mert rosszul esik, hogy csak akkor figyelt fel rám, amikor a média központjába kerültem. De mindegy, nem foglalkoztam ezzel. A lényeg, hogy Brady és Danny pillanatok alatt hozzám nőtt. Na de visszatérve Shannonra... mintha ezer éve nem láttam volna. Jót tett neki ez az utazás. Kisimult volt, még gyönyörűbb, mint ahogy emlékeztem rá és persze tele volt szebbnél szebb képekkel, melyből minimum két tucat Harryről készült. Végre visszatérhet velünk a mindennapi életbe. Már annyira hiányzott. Beavattam minden részletbe, pletykába és eseménybe. Sőt... az emberek felé is nagy nyitottsággal közeledtek, emiatt pedig szikrázó mosollyal közlekedett a suli folyosóin. Ez is hatalmas boldogsággal töltött el. Olyan volt, mint én. Korábban őt is kiközösítették, vagy kihasználták, vagy csak ügyet sem vetettek rá. És most... most mindenki rájött, hogy valójában milyen értékes ember is ő. Ha már Shannon, akkor barátság... ha barátság, akkor pedig még egy személyt meg kell említenem, aki csak egyik napról a másikra tűnt el az életemből. Ez a valaki pedig Lilly. Még decemberben megjelent a tárgyaláson. Kikerekedett szemmel néztük egymást. Ő nem tudom min csodálkozott velem kapcsolatban, de én teljesen elképedtem. Azt hiszem, külső alapján ítélve szabadon mondhatom, hogy olyan lánnyá vált, mint akiket előtte kifigurázott. Miniszoknya, csőtopp és idióta vihorászás... a viselkedése és a beszéde is idegesítő volt. Egy kis csitrivé változott. Az új környezet, az új barátok hatottak rá így... nem tudom. Mindenesetre ő is hozzásegített ahhoz, hogy Jessica rács mögé kerüljön. Segített, de a beszéde közben elég furcsa pofákat vágott rám. Fogalmam sem volt mi baja van velem, de őszintén... nem is érdekelt. A mi barátságunk nem volt igazi... csak ideiglenes. Még ott helyben megköszöntem neki az együttműködését, de mást nem szóltam és simán elsétáltam volna, ha vissza nem ránt. Próbált bocsánatot kérni és mentegetőzni, de leállítottam. Azután, hogy a márciusi újságban megjelent cikkben felfedeztem, hogy mennyit pletykált rólam... nem tudtam megbocsájtani. Ráadásul olyanokat mondott, amik egyáltalán nem is voltak igazak... még részben sem. Nem értettem miért tette, dühös voltam. Viszont van pozitív oldala is ennek. Megtudtam, hogy elég sokan vannak, akik szeretnek, mert megvédtek engem. Amikor kíváncsi voltam a véleményekre saját magamról, akkor csak beírtam a nevem a Google-ba - igen, ezt Zayn tanította. Ott fedeztem fel, hogy különböző oldalakat csináltak rólam. Szívmelengető érzés volt. Ez az a része az ismertségnek, amikor már nem érdekel, hogy mit írnak rólad, míg vannak, akik melletted állnak, még akkor is, ha te egyáltalán nem a hírnévért bonyolódtál össze valakivel. Talán ez az, amit egyedül még Lillynek köszönhetek, mást nem. Aztán nemrég ismét felkeresett telefonon és újra csak mondta a saját verzióját a dolgok állásáról. Elmagyaráztam neki újra, talán kicsit keményebben, hogy ilyen barátra nincs szükségem. Lehet, hogy nem volt teljesen jogos, mert én sem mintabarátként viselkedtem vele, de sosem támadtam hátba. Maximum nem mondtam el neki mindent. Ennyit erről.

Visszazökkentünk a mindennapi életbe és napról-napra jobban szorongtunk, az érettségi minden egyes perccel közelebb és közelebb volt. Ahogy már említettem, nagyon rástartoltam a tanulásra és ennek köszönhetően sikerült feljavítanom a jegyeimet. Jake is brillírozott a suliban, Shannonnal együtt, akit külföldön tartózkodása idején magántanár tanított. Hárman együtt készültünk a nagy eseményre, amin alig vártuk, hogy végre túl legyünk. Nálam jobban szerintem csak Louis volt türelmetlenebb. Igen, tökéletes most köztünk az összhang. Újra. Végre, körülbelül öt hónap után eléggé összeszedte magát és közölte Eleanorral a tényállást, a lány pedig időt kért. Ez nagyon meglepett minket, de mivel más választásunk nincs, elfogadtuk. Louis pedig már egyáltalán nem viselkedik vele úgy, mintha hozzátartozna. Már az új albumon dolgoztak a bandával és most is utazgattak, de volt ideje meglátogatni a többiekkel együtt. A nyilvánosság előtt még nem mutatkoztunk úgy, mint akik együtt vannak, mert nem akartunk botrányt. Majd egy kicsit később. De ha nem látnak minket... forr a levegő. Jó volt újra közel lenni hozzá, ha még mindig veszekednénk vagy érzéketlenül kellene bánnunk egymással... nem bírnám ki. Most ez pont jó volt így. Reméljük Eleanor nem talál ki semmi kompromittáló dolgot. 

Érettségi. Azon a napon hajnalban feküdtünk le és kevés alvás után a gyomrunkban görccsel keltünk. A végső küzdelem. Most egy héten keresztül olyanok leszünk, mint a zombik. Jéghidegre fagyott kezekkel, vörös orcákkal és ide-oda mozgó lábakkal ültünk a padokban nap, mint nap. Majd eljött az utolsó, mindent eldöntő csapás. Az eredmények. Május harmadik hete volt, Jake-kel és Shannonnal együtt egymás kezét szorongatva léptünk be a terembe, hogy elmondják a vizsgáink jegyeit. Elsőnek Shannon került kereszttűzbe, majd Jake. Egy-egy tantárgyi jegy nem úgy sikerült, mint amire számítottak, de így is nagyon jó eredményeket kaptak kézhez, ráadásul barátnőmet a művészi, szőke barátomat pedig a zenei ösztöndíj kompenzálta. Ez nem olyasfajta ösztöndíj volt, mely egyetemekre szólt, hanem olyan, mellyel a világ bármely országában és városában kipróbálhatják magukat, ha szeretnék. Szinte a nyakamba ugrottak örömükben, én viszont még mindig összeszorított térdekkel és keresztbe tett ujjakkal álltam, lecövekelve. A tanári karból Mr. Gilbert, a kedvenc tanárom nyújtotta át az érettségi bizonyítványomat.

- Gratulálok Emma, tied a második legjobb eredmény az iskolában! - jelentette ki, majd boldogan megölelt. Hirtelen fel sem tudtam fogni. Az első az bizonyára Neil Dawson lehetett. Ő volt a suli okostojása. A memóriája fotografikus, mindent megjegyzett. Alig kellett tanulnia. De hogy én? Második? Ez lehetetlen... hitetlenkedve sikítottam fel és örömkönnyel az arcomon öleltem vissza volt angoltanáromat. Ezután el akartunk köszönni, de még nem engedtek el. - Valamit még szeretnénk, ha tudnál - folytatta Mr. Gilbert.

- Margaret! - kiabálta a lány nevét Miss Hampton, amikor az előtte lévő papírra nézett. Nemsokára az említett személy meg is jelent. Visszafogott öltözék, halvány mosoly. Teljesen átalakult. - Gratulálunk Margaret Evelyn Parker! Ön a harmadik legjobb bizonyítvány tulajdonosa! Emma, magának pedig a segítségét köszönjük - bólintottak nekem elismerően a felnőttek, én pedig egy elégedett vigyort villantva Margaret felé indultam volna kifelé, de az említett lány karjait körém fonta és megszorongatott. 

- Köszönöm - suttogta. - És ne haragudj azért, ahogy viselkedtem veled. Örülök, hogy összebarátkoztunk - hálálkodott, majd mintha felhőkön lépkedne, elment. Nos, igen. Margaret hiába volt a suli legmenőbb csaja, tanulásban nem járt élen. Mivel én akkor épp feltörekvő stréber próbáltam lenni, engem kértek meg a korrepetálására. Már az ajánlattól is fintorogtam, de később beláttam, hogy talán rendesebb lenne velem és még jót is tehetnék. Elvállaltam, azonban mikor ez az említett lány tudomására jutott, kiakadt. Utált engem, utált mindenkit, főleg azért, mert a pletykák terjedtek és mindenki más szemmel nézte. Ekkor jöttem én és megvédtem őt, majd végül rábeszéltem arra, hogy ne visszakozzon. Ahogy tanítottam, egyre többet beszélgettünk és egyre több mindent tudtam meg róla. Például azt, hogy annak ellenére, hogy gazdagok, Margaret egy elég visszafogott lány otthon. Imádja az állatokat és neki nem a fényűzés a lényeg, ezt az álcát csak az iskolában veszi fel, hogy kedveljék. És azt is megosztotta velem, hogy az édesanyja teszi olyanná, amilyen. Elkezdett bízni bennem, miközben a jegyei is javultak. Az otthoni problémái megoldására is adtam tanácsot. Barátnők lettünk. Jó, nem lett olyan nekem, mint Shannon, hisz hozzá nem lehet hasonlítani senkit. Úgy gondolom, hogy nála jobb és igazi barátnőt még akarva sem találhatnék. De akkor is... akárcsak egy film, happy end-del. Azt éreztem, hogy talán most jött el az idő, amikor a sok szomorúság kárpótlást nyer.
Ezek után ugyebár már nem kellett iskolába járnunk és egyelőre nem csináltunk semmi mást, csak élveztük a szabadságot és azt, hogy pihenhettünk, vagy ha kedvünk tartotta, akkor bulizhattunk is. Teltek a hetek és egy darabig egyikünk se gondolkodott a jövőn. Majd csak azután, miután minden második ember azt kérdezgette, hogy " És most mihez kezdtek? ". Mert igazából fogalmunk sem volt. Vagyis csak nekem nem... Jake itt New York-ban kívánta folytatni az életét és felhasználni a zenei ösztöndíját. Még Shannon sem tudta biztosra, hogy mit akar, de az már körvonalazódott benne, hogy Harryhez közel szeretne lenni. És akkor most jön a kérdés, hogy én? Ez az... maradni akartam, de menni is. Egyrészt nem akartam itt hagyni anyát, illetve Jake-et, több időt akartam tölteni a tesóimmal, de... meg akartam az életem további részét osztani Louisval és Shannonnal is. Nehéz döntés előtt álltam. Úgy határoztam, hogy miután átbeszéltem Shannonnal ezt a témát, utána Louisval is megvitatom. Meglátjuk mi sül ki belőle, aztán pedig itthon is tudathatom a nagy hírt. A hétvégi focimeccset alkalmasnak is láttam erre. Mivel Shannon azt tanácsolta, hogy az álmaimat kövessem és ne mindig azt, hogy másoknak mi a jó, már csak Louis véleménye érdekelt. Apa rám bízta a tesóimat, akikkel most épp Londonba repülünk Shannon társaságában. Mivel megígértem nekik, hogy elviszem őket Louis egyik meccsére, be is tartottam. A gépünkről leszállva egy hotelban szálltunk meg. Barátnőm és én már ettől a hosszú, fél napos úttól ki voltunk fáradva, míg az öcséim tele voltak energiával. Végül arra vetemedtünk, hogy megmutatjuk nekik a várost. Londonban délután két óra körül járt az idő. A nap sütött, a szél lengedezett és a hőmérséklet is kellemes volt. Meg akarták nézni a főbb nevezetességeket, a parkokat és mire mindezek végére értünk, bekényszerítettek minket egy pizzériába, ahol a két kisöcsém teljesen elkápráztatta a tulajdonost azzal, hogy együtt megettek egy közepes pizzát, ezért azt ingyen kaptuk. Jól lakva, fáradtan gyalogoltunk az utcán, míg végül betértünk a szállodánk ajtaján, elkértük a kulcsot és mindannyian jól esően huppantunk bele a kényelmes és hatalmas ágyakba. A fiúkat gyorsan elküldtem zuhanyozni, mielőtt még bealudtak volna. Lefürödtek, fogat mostak és ahogy befeküdtek a párnáik közé, rögtön el is aludtak. A lábam sajgott, a fejem szédelgett, de amikor láttam az arcukon azt a bizonyos boldog mosolyt, azonnal tudtam, hogy megérte. Halkan becsuktam a szobaajtajukat, majd mikor visszatértem Shannonhoz, ő már rég az álmok útját járta. Át sem öltözött, a fél ágyat elfoglalta és a cipője még rajta volt. Sem erőm, sem akaratom nem volt beállni a zuhany alá, ezért sietve átvettem a pizsamámat, megmostam a fogaimat, Shannonról levettem a cipőjét és én is nyugovóra tértem.
Reggel arra keltem, hogy Danny és Brady szaladgálnak össze-vissza az ágy körül. Shannon már a fejét masszírozva ült és fáradtan mosolygott rám.
- Jó reggelt - köszöntöttem mindenkit és elkaptam a fiúkat. - Hogy-hogy ilyen korán fent vagytok? Még három óra van a meccsig! - mondtam csodálkozva, miközben megölelgettem és megpuszilgattam őket. Erősen tiltakozva kászálódtak ki az ölemből és feküdtek be a helyemre.
- Izgulunk - vigyorogtak rám egyszerre. 
- Hozatok reggelit, legalább enni egyetek ebben a nagy izgalomban - nevetett Shan és a telefonkagylóért nyúlt. Megrendelte az ennivalót és lediktálta az adatokat. Míg mi a kajára vártunk, felöltöztünk, a fiúk pedig tévét néztek. Egy negyed óra múlva pedig máris kopogtattak. Sietve sétáltam az ajtóhoz és boldogan nyitottam ki, mert már rettentően éhes voltam. A szállodai alkalmazott helyett azonban Louis állt ott előttem. Egyik kezében egy virágcsokor volt, másikat pedig gondosan rejtegette a háta mögött. Szó szerint tátott szájjal meredtem rá. Annyira hiányzott. Jó volt újra látni kék szemeit, rendezetlen haját, szemtelen mosolyát, a zokni nélkül felvett cipőjét és őt magát. A szívem a torkomba ugrott és hirtelen mindent elfelejtettem. Nemcsak azt, hogy még neheztelnem kellene rá, hanem a jelent is. Hezitálás nélkül ugrottam a nyakába és csókoltam meg. Miután letett, térdre ereszkedett és romantikusan átnyújtotta a rózsákból álló csokrot. Shannon és az ikrek ámulva figyeltek minket.
- Louis Tomlinson! - kiáltották a tesóim egyszerre és a meglepetés hatására szájukat a kezeikkel takarták el. Louis mosolya ekkor vigyorrá változott, majd Bradyhez és Dannyhez fordult. A háta mögül két baseball sapkát vett elő, amin a saját csapatának a logója van. Kisöcséim boldogan, mégis remegő kezekkel fogadták el az ajándékot, amit azonnal vissza is nyújtottak Louisnak. Mindannyian értetlenül néztünk. Miért nem veszik fel? - Aláírod nekünk? - merészkedett előre Brady. Ő bizonyult a bátrabbnak. Louis ijedt arckifejezése eltűnt és egy tollat elővéve váltotta valóra a szőkeségek vágyát. Miután megtette, az ikrek egyszerre húzták a fejükbe a sapkát. Rettentően örültek neki.
- Azt hiszem, hogy mi most a fiúkkal megnézzük hogy áll a reggeli - kacsintott Shannon, majd az ajtón kilépve vitte magával Dannyt és Bradyt.
- Louis bácsi nem jön? - kérdezték egyszerre, de ezt már csak a csukott ajtón keresztül hallottam. Miután elmentek, Louis szeme vágyakozón csillogott, ahogyan rám nézett.
- Hiányoztál - suttogta és egy forró csókot adott a számra. Kicsit úgy éreztem magam, mint először, amikor megcsókolt. Tiltakozni akartam, mégis belementem. A haját túrtam és a mellkasába kapaszkodtam, ő pedig a derekamat fogva szorított erősen magához. Miután elváltunk egymástól, megszólalt. - Sajnálok mindent. Kérlek, bocsáss meg. Tudom, hogy ezt nem így kell elintézni és jogodban áll engem visszautasítani, de... - hadart és olyan arckifejezése volt, hogy azt hittem elsírja magát. Az ujjamat a szája elé tettem, majd egy újabb puszit nyomtam a szájára, hogy elhallgattassam.

- Nem számít már. A lényeg, hogy most már együtt lehetünk - suttogtam a fülébe és finoman lelöktem az ágyra, majd melléfeküdtem. Végigsimítottam mellkasán és mikor elértem az arcát, a kezem is megállt. - Most viszont meg kell beszélünk valamit - vezettem fel neki a problémát, amin már egy jó ideje tépelődtem. Kíváncsi voltam mit szól és hogy a jövőre nézve mit tervez velem, így teljesen kiöntöttem neki a lelkem.
- Hm, mindent értek - húzta el a száját és ujjaival az állán lévő borostát piszkálta. Egy darabig csak így meredt maga elé, majd halványan elmosolyodott. Felültetett, végigsimított a combomon, majd a hasamon és a derekamon nyugtatta kezét. Közel hajolt és egy érzelmes, szenvedélyes táncba kezdtek nyelveink. Élveztem, amit csinál, de hirtelen megszakította a közelséget és kínzóan eltávolodott. - Londont választanád, ha megkérnélek arra, hogy... - szavait lelassította, felállt mellőlem, majd elém térdelt. A pulzusom az egekbe szökött, a vérem dübörgött és a légzésem is fokozódott. Mit akar tenni? - hogy élj velem és költözz hozzám?