34.rész - Nightmare Or Reality?

Sziasztok,

Drága olvasóim, köszönöm szépen a 4 kommentet. Annyira boldoggá tettetek! Innen látszik számomra az, hogy tényleg érdekel titeket az, amit írok és várjátok, hogy mi történik. Fogalmam sincs hogyan köszönhetném ezt meg, de talán kezdetnek az új rész megteszi. Nem lett olyan hosszú, annyira rövid se... hát ilyen közepes féle (bár nekem az előzőkhöz képest rövid... de nevermind :D ). Remélem tetszeni fog nektek, és érdekesnek találjátok majd. Pipáljatok, komizzatok és osszátok meg a véleményeteket. Na jól van,nem rizsázok tovább, már csak annyit, hogy köszönöm a 11600+ látogatót és a 8 pipát. Imádlak titeket! ♥

Jó olvasást!

~ Timi xx

All Time Low ~ Time-bomb

*1 hét múlva*

Pontosan egy hét telt ez azóta, mióta Shannon-nal Jake edzését nézve fokozatosan megismertük egymást. Azt hiszem azóta csak még közelebb kerültünk egymáshoz. Az is kiderült, hogy ő is abban a tömbházban lakik, mint mi, csak két emelettel lejjebb. Gyakran átjárt hozzánk. Hárman oldottuk meg a házikat, segítettünk egymásnak, bohóckodtunk, fényképezkedtünk - ugyanis Shannon nagyon tehetséges fotós és bolondul is ezért a hobbiért. Jake és én voltunk az ő kis modelljei és egy rakat fényképet készített rólunk, mert ez volt a feladata a fotós szakkörére. A témakör a szerelem volt. Mily' meglepő... Folyamatosan Jake-kel kapcsolatban cukkolt, persze barátságos módon és fogadni mertem volna rá, hogy minket fog majd be erre a feladatra. Drága barátnőm időközben anyám kedvence is lett, és mióta sejti, - vagyis inkább látja és leszűri a történetekből a tanulságot - hogy a szüleink minden erejükkel azon vannak, hogy Jake-et és engem összehozzanak, azóta készségesen részt vállal ő is ebben a tervben. Ezért találta ki, hogy ezt a szerelmi montázs témát velünk dolgozza fel. Meglepetésül szolgált azonban, hogy Jake-kel ezekben nagy partnereik is egymásnak. Szőke barátom alig várta, hogy belekezdjünk a nagy munkába, Shannon pedig addig nyaggatott, míg végül belementem. Mintha mögöttem szervezkednének, vagy összebeszélnének. Furcsa. Jake Lilly-t nem szerette, képtelen volt elviselni. Csak nagy nehezen tűrte meg a közelében, akkor is csak miattam. Lilly pedig hasonlóan érzett Jake iránt. Nem tudom ez honnan indult, vagy miért volt így. Csak azt mondták, hogy kapásból nem szimpatikusak egymásnak. Hát ez van. De Shannon-nal minden más volt. Vele a családomból mindenki megtalálta a közös hangot, ugyebár jól kijött Jake-kel is, na meg nem mellékes, hogy én is imádtam. Tudjátok, van az a pillanat, amikor megismersz valakit és elkezdesz vele beszélgetni. Na, akkor jön valami hullám, ami abban a pillanatban eldönti benned, hogy te azzal a személlyel ki fogsz-e jönni, el tudsz-e vele dumálgatni, stb... Shan-nel ez jó érzést hozott. Mindig van közös téma, mindig fel tudjuk dobni a másikat, és a legfontosabb: mindent el tudunk mondani egymásnak. Már megtanultam, hogy ne bízzak túl hamar az emberekben, de benne egyszerűen lehetetlenség nem bízni. Mindene teljes harmóniát, kedvességet sugároz és olyan bizalomgerjesztő.

Már akkor, amikor találkoztam vele, már akkor is olyan... olyan más volt. Az engem ért beszólások miatt ő is kinevethetett volna, de nem tette. Ő is kiközösíthetne, de barátkozik velem. Ő is megítélhetne, de azt hiszem joggal mondhatom, hogy belé több emberség szorult, mint a legtöbb emberbe az osztályunkban - persze, tisztelet a kivételnek.

Most is épp együtt voltunk, annyi különbséggel, hogy csak ketten. Jake nélkül. A bálra készülődtünk. Én az Olivia-tól kapott rózsaszín ruhámat öltöttem fel a Jake-től kapott nyaklánccal és egy szintén ezüstös színű cipővel, míg Shannon egy halványzöld színű ruhában tündökölt, a füleiben csillogó fülbevalókkal fűszerezve. Épp magunkat illegettük a tükörben és hercegnőknek képzeltük magunkat, illetve Shan el-elkattintotta a gépét, amikor kopogtak. Ajtót nyitottunk és a kísérőink álltak ott. Igen, jól hallottátok, azt mondtam, hogy a kísérőink, ugyanis végül Shan-nek sem kellett egyedül mennie a bálra. Jake egyik haverja az edzésről teljesen odáig van érte, és ahogy észrevettem azért a fiú sem teljesen közömbös a barátnőm számára. Ezúttal Jake-kel mi fogtunk össze, hogy valahogy nyilvánvalóvá tegyük ezt a szimpátiát, így Jake David-et biztatta azzal, hogy hívja el Shannon-t, míg én a barátnőmet noszogattam, hogy ne legyen szégyenlős és ragadja meg a lehetőséget és válassza ezt a fiút a partnerének. Tudom, nem szép dolog mások dolgába avatkozni, de jó cél érdekében tettük. Jake és én ezt egy hatalmas sikerélménynek tudtuk be és reméltük, hogy ez az este is jól sül el és a következő terveink között már az együtt járásuk szerepelhet. Jó oké, tudom... álljak le.

Nos, ahogy mondtam mind a négyen az ajtóban álltunk és egymást csodáltuk. A fiúk bókjai még a leghidegebb szívet is megolvasztották volna, annyira próbáltak hízelegni és rettenetesen jól esett. Az egyik képet, ami Jake-ről és rólam készült, amin egymás mellett állunk, talpig elegánsan és egymáshoz öltözve, átküldtem Lilly-nek. Ha már nem akar velem beszélni, akkor legalább érezze azt, hogy én még attól gondolok rá. Miután ezt megtettem, mind beültünk egy taxiba. Igaz, hogy nincs messze a suli, de milyen lenne már gyalog menni a bálra?! Olyan, mintha Hamupipőke sem egy gyönyörű hintóval utazott volna, hanem az egerekre számítva akart volna eljutni a herceghez. Pár percen belül meg is érkeztünk az iskolához, de akadt egy kis bibi. Shannon ruhája, ahogy épp szállt kifelé a járműből beakadt, ő pedig ezt észre sem véve próbált elsétálni, amikor tudatosult benne, hogy az alsó szoknyája elszakadt. Semmi ijedtséget nem mutatott, csak megfordult, a felső réteg szövet alól kitépte az alsót, és a ruha szoknyarészét is felszakította egy csíkban. Én csak ámultam, és egyre inkább csak az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a lány egyszerűen eszméletlen! A kreativitása... határok nélküli. Irtó jól nézett ki, a felhasított csík miatt a lába jobb oldalon combközépig kilátszott és a ruhája pár centivel rövidebb volt, de még így is a vádlijáig ért. Fantasztikus. Persze, ő elfogulatlanul bírálta önmagát, és olyan jelzőket használt saját magára,mint a szánalmas vagy a szerencsétlen, de amiért a legjobban haragudtam, az a következő szó volt: csúnya. Próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, persze azt már csak David-nek hitte el, aki épp felkérte táncolni úgy, ahogyan Jake is engem. Épp valami gyors szám ment, így a táncparketten elvegyültünk a többiek között, akik közül most senki nem nézett rám rossz szemmel - leszámítva persze Margaret-et és csatlósait. Őrült módon roptuk a táncot, mikor egy-két lány odajött, és "elkérték" tőlünk Jake-et, aki valamiért mindig az én engedélyemet kérte, hogy mehet-e vagy nem. Ekkor Shannon David-et is elüldözte azzal az indokkal, hogy legyen egy kicsit a haverjaival is, így mi ketten csajok töltöttünk együtt egy jó órát. Megállás nélkül táncoltunk, hülyéskedtünk és sokat nevettünk, amikor a DJ hirtelen egy lassú számra váltott, mégpedig a Big Time Rush együttes Worldwide című dalára. Mivel David-et láttam közeledni, ezért egy szó nélkül léptem el a barátnőm mellől és hagytam, hogy a tánc egybeforrassza őket. Eközben én a szélen lévő asztalok közül kiválasztottam a mi helyünket és leültem, hogy szusszanjak egyet. Egyrészt kicsit el is fáradtam, másrészt pedig a tömeget néztem. A lányok a partnereik nyakát karolva dőltek a mellkasukra és egy ritmusra mozogtak, míg a fiúk gyönyörű partnernőik kezeit kulcsolva vezették őket a tánc érzelmes ösvényén, és hagyták, hogy őket is magával sodorja ez a hullám. Azt kívántam, hogy bárcsak velem is megtörténne ez az élmény. Napról napra egyre kevesebb és kevesebb reményem volt azzal kapcsolatban, hogy egyszer lesz még olyan, hogy a Louis-ból és az énből mi leszünk. Főleg azért vesztettem el egyre több reményfoszlányt, mert egyre több képet látok, amin egy barna hullámos hajú lánnyal van. Le voltak már fényképezve focimeccsen, színházban, sőt még talán egy divatbemutatón is, ha jól emlékszem. Mintha együtt lennének, de valószínűbb az, hogy randiznak. Ezt akartam végül is, de akkor miért nem tesz ez boldoggá? Látni, hogy Louis mosolyog és élvezi az életét? Nekem miért nem megy? Mindegy. Most már csak azt akartam, hogy ezen az estén minden gondomat elfelejtsem és mindenestül átadjam magam a mai napnak. Épp, ahogy ez megfogalmazódott bennem, Jake térdelt le elém egy szál virággal a kezében és a tenyerét nyújtotta, hogy táncra kérjen. Gondolkodás nélkül tettem a kezem az övébe, ő pedig a virág szárából egy nagyobb darabot letépve a hajamba helyezte azt, és így ballagtunk a tömeg mellé lassúzni.

Szorosan tartott a lapockámnál fogva, az orcáink pedig oldalról összeértek és úgy énekelte nekem a dalt suttogva. Ezzel mindent kisöpört az agyamból, csak annyit tudtam, hogy táncolni akarok, méghozzá most, és Jake-kel. Hirtelen megragadott és hátradöntött, majd szinte csigalassúsággal húzott vissza álló helyzetbe úgy, hogy végig a szemembe nézett. Mikor egy pillanatra kizökkentünk a ritmusból és körülnéztünk, csak akkor pillantottuk meg azt, hogy a tömeg egy körben áll, melyben csak Shannon és David táncolnak összebújva, illetve mi ketten. Nos, az embereknek több se kellett, rögtön kiabálni kezdtek:

- Csókot! Csókot! Csókot! - ez meg is hozta a hatását. Ahogy láttam, David és Shannon ezúttal egy csókban forrtak össze, meglepetésemre pár másodperc múlva mi is követtük az ő példájukat. Mikor Jake ajkai az enyéimhez értek, akkor teljesen el lettem varázsolva. Mintha lebegtem volna. Kezeivel védelmezően tartotta a derekamat olyannyira, mintha bármelyik percben elrabolhatnának tőle. Nyelveink az első pillanattól fogva ismerték egymás ritmusát, és mint korábban az emberek a zenére, ők is együtt táncoltak. Karjaim Jake nyaka köré fonódtak és olyan szinten húztam magamhoz, mintha kapaszkodnék. Ezek alatt a keserédes pillanatok alatt ismét megszólalt a belső hangom.

Ez a sors. Jake-et meg kellett ismerned. A ti döntésetek volt, hogy barátok lesztek, ahogy az is, hogy mennyire közeli a viszonyotok. És most őt csókolod. Nem véletlenül jött el érted, hozzád ide. Nem véletlenül fújta erre a szél. A végzet nevű istenség akarata kell, hogy teljesüljön. Ti összetartoztok. - suttogta nekem belülről. Ez volt az egyik oka, amiért a fejemmel eltávolodtam Jake-től, a másik a levegőhiány volt. Szőke hajú barátom a homlokát az enyémnek támasztotta és mindketten egy széles vigyorral álltunk. Körülöttünk az emberek pedig az épp a lejátszási listában lévő dalokat énekelték és tapsoltak, de hirtelen elhallgattak. Oldalra nézve megfigyeltem, amint a tömeg szétválik, középen egy hosszanti út keletkezik, az út végén pedig állt valaki. Louis volt az. Figyelemmel kísért mindent, habár nem tudom hogyan került ide. A szemében fájdalom tükröződött, és hiába próbáltam közelebb lépkedni hozzá, egyre távolabb került. Lépteivel dübögve hagyta el a termet, én pedig utána futva próbáltam megtalálni. De hiába. A folyosók végtelennek tűntek, az ajtók is mindig ugyanoda vezettek. 

Keservesen sírtam, amikor valami furát éreztem az arcomon.

A szememet kinyitva jöttem rá, hogy az egészet csak álmodtam, és a kiscicám - aki már nem is volt annyira kicsi - keltett fel, de Shannon is aggódóan ült az ágyam szélén. 

- Megint ugyanaz az álom? 

- Igen, hasonló - mondtam szipogva. Még mindig az álom hatása alatt voltam. Olyan valóságosnak tűnt. Szabályosan éreztem azt, ahogy Jake megcsókol, ahogy tart és ahogy később Louis tekintete átszúrja az enyémet. Efféle álomképek zaklattak már hetek óta. Éjszakánként sokszor ordítva vagy zokogva keltem fel, akárcsak most. Jake is nagyon féltett, és mivel mindig felzavartam az akcióimmal őt is, ő vigasztalt. Addig ölelt, míg a légzésem már visszatért a normális kerékvágásba, és hagyta, hogy a vállain leljem meg ismét a menedéket a békés alváshoz. Most Shannon-nak sikerült megnyugtatnia, és aztán együtt kezdtünk el készülődni a bálra, ugyanis miután hazajöttem a suliból, elszunyókáltam. Örülök, hogy csak álom volt. Felvettem az Olivia-tól kapott rózsaszín ruhát, Shannon pedig az alakjához és a bőréhez tökéletesen illő világoszöld ruhába öltözött. Olyan ismerős volt ez. Ennél már csak az volt hátborzongatóbb, amikor a valóságban minden pontosan úgy kezdett alakulni, mint az álmomban.