40.rész - Questions About Me

Cheryl Cole ~ Fight For This Love

Amint beléptem, az összes szempár rám szegeződött.

Csak egy-egy pillanatra néztem bele mindegyikbe, de az is úgy hatott, mintha átfúrták volna a testemet. Egy nagyobb lépéssel termettem bent, majd bezártam magam mögött a nagy, fekete színű ajtót. A tekintetem a földre szegeztem, és ez így működött akkor is, amikor a cipőmet dobtam le magamról. Ügyet sem vetettem a nappaliban lévő kisebb társaságra, hanem egyből a saját kis birodalmam felé vettem az irányt. De hirtelen megtorpantam. Nem, ezt itt és most tisztázni kell - mondtam magamban és egy száznyolcvan fokos fordulatot véve megálltam a szüleim és a barátaim előtt. A téglalap alaplapú asztalon Shannon és Jake telefonja hevert, illetve Nick laptopja. Erős gyanúm volt, hogy ezek azért vannak így egymás mellé rendezve, mert fontos dolgokat akarnak szemléltetni rajtuk keresztül. Azonban még mielőtt bármit is mondhattam volna, Shannon felpattant a kanapéról és a nyakamba ugrott. 

- Jaj, Emma. Úristen, annyira aggódtam - simogatta meg a hátam, majd remegő kezeivel megfogta az enyéimet. Eközben Jake hátulról ölelt meg és hasonló szavakat suttogott a fülembe. Egy gyengéd puszit nyomott az arcomra, majd Shannon-nal együtt elém álltak. 

- Merre voltál? Miért nem válaszoltál a hívásokra? Minden rendben? - kérdezték szinkronban.

- Ne haragudjatok - mondtam egyhangúan. Nem magyarázkodni jöttem, hanem azt akartam, hogy mindenki megértse, hogy mi a helyzet és hogy elfogadják azt.

- Ennyi?! - csattant fel anyám és a csípőjére tette a kezét. - És ezzel minden el van intézve? Láttad már ezt? - kapkodta a levegőt és felém fordította a laptopot. A látvány nem lepett meg. Képek Harry-ről és rólam. Már fel sem veszem. Kétségtelen, hogy most elég flegma vagyok, de úgy érzem, hogy csak ezzel az álcával vagyok képes áthidalni a szenvedéseket.

- És? - rándítottam meg a vállam.

- Vele voltál? Megint? - forgatta a szemét Jake. 

- Igen, de miért olyan nagy baj ez?! - tártam szét a karjaim.

- Ez nem baj... - mondta Nick, de még mielőtt folytathatta volna a mondanivalóját, anyám szokásához híven közbeszólt.

- Halálra aggódjuk magunkat, és te azt kérdezed, hogy miért olyan nagy baj? - kiabált. - Éjszakára nem jössz haza, szerinted mit gondoljak? Ja, de hozzád se kellene szólnom az alapján, ahogy tegnap itt hagytál - csukta le a szemét.

- Harry vigyázott rám... - jelentettem ki halkan, mire anya és Jake csak azzal reagáltak, hogy levágódtak a heverőre. Nick ingatta a fejét, de egy hang sem jött ki a száján. Shannon pedig végig mellettem álldogált és egy-egy sajnálkozó pillantást küldött felém. Hirtelen ötlettől vezérelve belekaroltam legjobb barátnőmbe és a fotel felé vezetettem, majd mutattam, hogy üljön le. Ez után megköszörülve a torkomat, beszélni kezdtem. - Jó, magyarázattal tartozom. Elmesélek mindent töviről-hegyire. Azt, hogy ki Harry, hogyan ismertem meg és hogy mi ez a sok felhajtás körülöttem - mutogattam és majdnem teljesen nyugodt voltam. Hurrá, az első alkalom, amikor nem veszem magamra anyám ordibálását és szemrehányását. Nick eközben mindenkinek készített egy forró csokit, és azokat bögrébe töltötte. Miután mindenki megkapta a sajátját, tűkön ülve várták, hogy mit fogok nekik kifejteni. Mintha esti mesét várnának...

Az ablakhoz sétáltam, mintha a kinti ködös, esős, párás időjárásból idézném fel újra az emlékeket. Egy kicsit elidőztem itt, majd rátértem a történetre. Sok mindent megosztottam velük. Például részletesen eléjük tártam azt, hogy mi vezetett ahhoz, hogy megismerjem Harry-t, s mivel őszinte akartam lenni, a kórházi incidensem is napvilágra került. Az, amikor az a három ittas fiú... hát, megvert. Felfedtem Jessica személyiségét, a legvégére pedig Louis-t hagytam. Remélem, hogy ezentúl már nem fognak olyan szigorú mércével mérni. Jó, persze... a romantikusabb és magánjellegű, két emberre tartozó jeleneteket kihagytam. Legalább ennyi kis piszkos titok maradjon...

- Kórház?! Jessica, megfenyegetés, rendőrség?! Újság, tévé? Mi?! - anya hirtelen nem tudott mit kezdeni az információáradattal. - És mindez rád vetett rossz fényt, te sérültél meg és te kerültél bajba! Eltiltalak azoktól a híres fajankóktól! - ugrott fel és közölte ezt velem megmásíthatatlan hangon. Mielőtt még ráförmedtem volna, vettem egy mély lélegzetet és nyeltem egy nagyot.

- Nem várom el, hogy elfogadjátok... de szerintem megérthetnétek - húztam el a számat. - Viszont... Shan és Jake, ha szépen megkérlek titeket, akkor megvárnátok a szobámban? - fordultam legjobb barátaim felé, akik szót is fogadtak és egy hang nélkül elvonultak. - Nick, ha nem bánod, szeretnék beszélni anyával... négyszemközt - nyomatékosítottam az utolsó szavamat. Nick egyet bólintott, de látszólag nagyon nem tetszett neki az, hogy elküldtem. Úgy éreztem, hogy a személyisége más, mint amit megismertem. Habár lehet, hogy csak az ember felszínét látom csak... még. - Anya, nézd. Ne haragudj rám, egy őszinte bocsánatkéréssel tartozom, amiért azt a csúnya dolgot mondtam, majd itt hagytalak. Nem kellett volna - érintettem meg a vállát.

- Na látod, ebben egyetértünk - mondta szigorúan és elhúzódott, így az őt érintő kezem a puha szövetpárnára esett, ugyanis pont mellette foglaltam helyet a kanapén.

- Ettől eltekintve azt kell, hogy mondjam, hogy nem értelek. Persze, haragudhatsz rám, megérdemlem. Csak ne tegyél úgy, mintha nekem nem lenne jogom szintén így viselkedni veled - az arcát pásztáztam, kíváncsi voltam, hogy mit reagál. Maga elé nézett, így csak a feje egyik felét láttam, de miután meghallotta a mondatomat, felháborodva felém fordult. Keresgélte a szavakat, de nem találta, így folytathattam a monológomat. - Döntéseket hozol helyettem, ha nem értek veled egyet, vagy elmondom a tiéddel ellentétes elvű véleményemet, akkor leszidsz, mert nem tetszik - még nekem is fura volt szabadjára engedni ezeket a nyers igazságokat a számból. De egyszer mindennek eljön az ideje. Azt hiszem, ennek most van. - Most meg eltiltasz azoktól a személyektől, akikkel lenni akarok. Ez olyan, mintha Shannon-tól vagy Jake-től fosztanál meg! - emeltem fel a hangom egy kis mértékben. - Ilyet nem... nem tehetsz! - megéreztem, hogy remeg a hangom. Ez annak a jele, hogy bizonytalan vagyok és hogy félek. Anya kiszámíthatatlan. De akkor is meg kell tennem. Legalább megtudom, hogy hányadán állunk. - És különben is, miért zavar ennyire, hogyha fiúkkal vagyok? Miért olyan felháborító? Inkább örülnöd kellene és úgy viselkedni, mint ahogy régen tettük. Barátnőként... együtt pletykálnánk és mesélgetnénk egymásnak - mosolyodtam el halványan. - És Jake-nél... mi ez a fordulat? Neki miért engeded meg, hogy egy ágyban aludjon velem? Testközelben... - halkult el a hangom. Hirtelen anya felém fordult, tenyerei közé vette a kezemet és nyugodtan szólt hozzám.

- Tudom, hogy nem vagyok a legjobb anya - sóhajtott egy hatalmasat. - Viszont igyekszem. Azért vagyok sokszor önző, mert nekem nem volt családom. Engem nevelőintézetbe adtak. Ott nekünk a legfőbb elv az volt, hogy aki kapja, marja. Nekem nem volt ott az anyukám, aki megvéd, tanácsot ad vagy nehéz időben megnyugtat. Én ezért nem tudom még most sem, hogy ezt hogyan kell csinálni - vett el egy tincset a hajamból, amit fonogatni kezdett. - Nekem mindent saját magamnak kellett megtapasztalni. Senki sem intett óva semmitől. Ha bajba keveredtem, csak magamra számíthattam.

- Ezt nem is tudtam - és most elkezdtem anyát sajnálni, amiért ilyen kemény voltam vele. Nehéz lehetett neki. De én segítenék neki, hogy igazi anyának érezze magát, ha hagyná... és nem kötne bele mindenbe. De ez akkor sem menti fel az alól, hogy mindig alá kell rendelnem magam a döntéseinek és neki. - De figyelj, mindenki a saját kárán tanul.

- De én nem akarom, hogy szenvedj - ez kedves tőle, de ez mindenki életéhez hozzátartozik. És... már amúgy is elkésett ezzel a törekvésével. - Itt van Jake... én nem értem miért nem jártok együtt. Szeret téged, elmondta. Mindent megoszt velem. És te hogy viselkedsz vele...? - húzta fel a vállát hitetlenkedésében. - Látszik, hogy közel álltok egymáshoz. Hát miért azokat a fiúkat választod, akik több ezer kilométerre vannak és már így is elég galibát okoztak?! Hm? - sürgette a választ.

- Nem választottam én senkit - szorítottam össze az ajkaimat. - Csak... Jake is akkor robban be a vallomásával, amikor már letettem róla, hogy mi valaha is együtt leszünk. Tudod, emlékszel... hát miatta akartam annyira Londonba költözni - mosolyodtam el. - Nem mondom, hogy nem fűznek hozzá romantikus szálak, de... szeretem Louis-t - miután kijelentettem ezt, a tenyereimet a szemem elé tettem. Meg akartam akadályozni, hogy ismét sírjak. 

- És Harry? - vette el a kezeimet anya, hogy bele tudjon nézni kék szemeimbe. Úgy tettem, mintha nem érteném a kérdést, így feltette máshogy. - Vele mi van? - na tessék. Egy újabb olyan dolog, amiről lövésem sincs. A vállaimat felemeltem és a fejemet is ingattam, hogy testbeszédemmel kifejezzem azt, amit gondolok. Hogy mi van köztünk? Jó kérdés. Ez egy olyan fogalom, amit szerintem senki sem tud. - Na mindegy - nevetett fel anya. - Örülök, hogy megbeszéltük - ölelt meg, majd miután elengedett rögtön fel is álltam, hogy végre Shannon-nal és Jake-kel lehessek. Azonban mielőtt még rámarkoltam volna a szobaajtóm kilincsére, anya utánam szólt. - De csak hogy tudd... rajtad és a haverjaidon tartom a szemem - komolyodott el. - Nem akarom, hogy botrány legyen körülötted miattuk. Mert ha mégis, akkor komolyan ígérhetem, hogy soha többé nem találkozhatsz velük - emelte fel a szemöldökét. Azon gondolkodtam, hogy vajon el kellene-e mondanom neki, hogy suli után majd pont, hogy ezekkel a " haverokkal " szeretnék lenni és utazgatni. De jobbnak láttam, ha majd máskor tudja meg. Sikerült feltornázni a hangulatot, nehogy most újra elrontsam már. - Amúgy gyere csak ide! - mozgatta a mutató ujját, hogy menjek közelebb és egy nagy mosoly jelent meg az arcán. - Ugye védekeztetek? - miután meghallottam, hogy mi hagyta el a száját, lefagytam. Még a szemgolyómat sem mertem mozgatni, reméltem, hogy gyorsan láthatatlanná válok, vagy elolvadok, mintsem hogy válaszolnom kelljen. Sajnos ez nem történt meg. Inkább csendben sarkon fordultam és kimeresztett szemekkel, merev testtartással sétáltam a barátaim felé.

*3 héttel később*

Miután otthon lerendeztem a dolgokat, a légkör is jobb lett. Shannon-nal mindent meg tudtam beszélni, a barátságunk egyre és egyre jobb lett. Persze, ő volt az a személy, akinek a sztorim kimaradt, szaftos jeleneteit is elmesélhettem. Olyan jó közönséget és hallgatóságot, mint ő, még eddig nem találtam. Rettentően örülök, hogy van nekem. Jake-kel a kis összezörrenésünk óta kibékültünk, és jóban vagyunk. Mióta Harry visszatért, azóta még elszántabban próbálkozik és közeledik, amivel egyébként nincs bajom. Tudom kezelni... ha kettesben vagyunk, soha nem nézek a szemébe, mert... hát mindenki tudja, hogy mi következne. Nem akarok még egy olyan helyzetet, mint a parkban. Abból újból megint csak gondok adódnának.

Harry. Nos, már három hete Amerikában vannak. A koncertjeik első része San Francisco-ban és környékén volt, majd Mexikóban, Dél-Amerikában. Múlt héten az államok középső részén örvendeztették meg a népet, és most jön a keleti országrész. Körülbelül három-négy nap szabadságuk van. Ebből minimum egyet utazással töltenek, pihennek, illetve felkészülnek. Október második hetében járunk, már csak három előadás maradt hátra az amerikai turnéból. A mai banzájra én is hivatalos vagyok. Ahogy Harry ígérte, tartottuk a kapcsolatot. Hívott, beszélgettünk sokat, és félretett nekem egy jegyet. Mára csak én vagyok meghívva, de a másik két koncertre már felvetette, hogy hozhatok barátokat, családtagokat is, feltéve, ha szeretnének jönni. Anya kíváncsi a srácokra, így azt mondta, hogy szívesen " kipróbál " egy ilyen estét. Nick viszont teljesen szkeptikus volt, ő már az ötletet is visszautasította elég udvariatlanul - mondtam, hogy egyre furcsább. Jake először hasonlóan viselkedett, mint Nick, de aztán rádöbbent, hogyha nem jön, akkor még nagyobb " veszélyben " vagyok a haverjaim miatt, így beleegyezett. Shannon pedig olyan lelkes rajongó, mint én. Az ő válasza ujjongás volt.

Lazán, de mégis csajosan öltöztem fel. Ha a One Direction srácaival látnak, nem hátrány, ha jól öltözködsz. Mivel októberben már most elég hűvös idők járnak, így melegebb ruhákat kell magadra ölteni. Egy hosszú ujjú, barna felsőt vettem fel egy sötét farmerral, egy szürke sállal és a nemrég, Shannon segítségével kiválasztott világosbarna magassarkú csizmámmal. Shannon a készülődésem teljes hosszában velem volt és izgatottabb volt, mint én magam. Pedig ma remélhetőleg látom majd Louis-t. Azóta sem tudtam másra gondolni, mint arra a képre. De reménykedtem benne, hogy nem járnak azzal a lánnyal. Talán megkegyelmez a sors és még talán kedvez is. Jóvá kell tennem a hibámat. Ha újból kezdhetném, nem hagynám el.

Negyed hét volt, amikor a telefonom megcsörrent. Harry hívott és ezzel jelezte, hogy itt van értem. Jake duzzogva köszönt el és ölelt meg. Anya gyanakvó tekintete kísért ki az ajtóig, Shannon volt az egyetlen, aki táncikálva és ugrálva jött le velem a lépcsőház ajtajáig. Intett egyet Harry-nek, aki a kocsijában ülve várt rám, és felhőtlenül boldog volt, amikor a göndör visszaintett neki. Hosszasan köszöntünk el egymástól, mintha több napig nem látnánk a másikat, majd beültem Harry mellé. Ahogy ezt megtettem, rá néztem és azonnal közeledni kezdett. Úgy tettem, mintha nem is vettem volna észre, így csak az arcomra sikerült egy puszit nyomnia, de cseppet sem volt elkeseredett. Nem sokkal később odaértünk a helyszínre. Mivel Harry-vel voltam, senki nem kérdezett semmit, mindenhová mehettem. Lassan elkezdődött a koncert, amit én a színfalak mögött nézhettem végig. Élveztem a műsort, amit nyújtottak és minden dalt velük együtt énekeltem. Eddig még csak Harry tudta, hogy figyelemmel kísérem őket, de felemelő volt újra látni a többieket is. Főleg Louis-t... Akárhányszor hallottam az énekét, a mellkasomban annyiszor éreztem szorító érzést. Szörnyű, kínzó fájdalom volt ez. De legalább láthattam... a kócos haját, a jellegzetes cipőjét zokni nélkül, az izmos vállait... Ezekben merengtem el, a banda utolsó száma következett, amikor egy mély hang szólított meg.

- Elnézést hölgyem, maga mit csinál itt egyedül? - megfordultam és egy nagy darab, feketébe öltözött férfi állt előttem. Gondoltam, hogy egy biztonsági őr lehet.

- Ühm.. hát én innen nézem - válaszoltam szégyenlősen.

- De hát a VIP jegyesek sem jöhetnek még be! Különben is... hol a jegye? - ragadott meg a karomnál fogva szigorúan. Biztos azt hitte, hogy belógtam.

- Uram, én... - kezdtem volna bele a magyarázatomba, miszerint ne aggódjon, mert Harry-vel jöttem, de az ember félbeszakított.

- Vagy... esetleg... kihez tartozik? - mutatott fel a színpadra, egyenesen az öt fiúra. Komolyan... a legjobb kérdés. Pont olyan, amire azt lehet mondani, hogy " beletrafált ".

- Na látja, - sóhajtottam - ezt én is szeretném tudni. - Ezt a jelenetet meglátva, Harry lerohant a színpadról hozzánk és kiszedett az őr karmai közül.

- Ne aggódj haver. Velem van - és ezzel el is intézte. A feketébe öltözött egyén elment mellőlünk, Harry pedig hirtelen ötlettől vezérelve megfogott, és maga után ráncigált. Egyenesen a számukra világot jelentő deszkákra vitt. Épp a Heart Attack című számot énekelték a srácok, vagyis abban a pillanatban, amikor felmentem, akkor Louis hangja töltött be mindent. Amikor a rajongók megláttak, a sikítozás abba maradt. Na de a többiek... Zayn egy pillantást vetett rám, majd rögtön el is fordult. Niall és Liam arcán letagadhatatlan öröm tükröződött. Az én szívem reflektorfényében azonban Louis állt. A dal már a vége felé járt és pont akkor érkeztem a fiúk mellé, amikor Louis az alábbi sort énekelte:

" Seeing you with him just don’t feel right. "

Pont rám nézett, egyenesen a szemeimbe. Nem tudtam eldönteni, hogy most elolvadni, vagy elsüllyedni fogok-e előtte. Az ének végét elharapta és teljesen kizökkent. Vajon miattam?

Sziasztok Drágáim,

Most kivételesen alulra írok. Lehet, hogy most már ez lesz a rendszer. Itt legalább ki tudom külön kérni a véleményeteket a részről.

Ahogy ígértem, több részt hozok. Ezen kívül egyet még biztosan, és ha sikerül többet írnom, akkor talán még kettőt is. Igyekszem. ;)

Amúgy köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, pipákat is, a több, mint 14.900 látogató mellett. Mindegyik extra-giga-megán jól esett. Hihetetlenek vagytok! Köszönöm!♥ És mielőtt kérdeznétek: IGEN, a kedves szavaitokkal és dicséreteitekkel sikerült meggyőznötök arról, hogy az a rész is jó volt, és hogy ne becsüljem alá magam. De azért remélem tudjátok, hogy nekem a ti véleményetek a legfontosabb, szóval ÍRJATOK! Nagyon fontosak vagytok nekem! :)

A részről: Nos, jó fordulatot szőttem bele? Mi a benyomásotok az Emma-t körülvevő emberekről? Van kedvencetek? Mit gondoltok Louis viselkedéséről?

Kíváncsian várom a kommentjeiteket!

~Timi xx