10.rész - My Secrets

Az agyamban újra és újra lejátszottam a hallottakat és teljesen átjárta a testemet a félelem. A telefonom kicsúszott a kezemből és forogni kezdett velem minden. Nem tudtam, hogy ez azért van-e, mert már fáradt vagyok, vagy az idegességtől, vagy esetleg a kettő keveredése így hat ki rám.

Mindegy. Nem tudtam koncentrálni, és mielőtt az erőm elhagyott volna, fel akartam hívni Harry-t. A szemem előtt a világ kezdett egyre jobban elsötétülni. A gombot még be tudtam nyomni, de hogy ezek után mi történt, már nem tudom. Sejtelmem sincs, hogy Harry felvette-e a telefont, vagy a hívásom újra süket fülekre talált-e. Elájultam. Egy nap alatt már másodjára voltam padlón. Nemcsak konkrét értelemben, nemcsak fizikailag, hanem képletesen, lelkileg is. Talán ez az én helyem a világban, ez az én sorsom, hogy szenvedjek. De még ha így is van, mindig jól jön egy barát, aki melletted áll, támogat és legfőképpen vigyáz rád. Ezt azért mondom, mert Lilly volt az, aki magamhoz térített. Finoman pofozgatott és ezt megérezve ébredtem fel. Barátnőm még a biztonság kedvéért leöntött egy pohár vízzel, hogy teljesen biztos legyen abban, hogy magamhoz tértem. A szememet kinyitva láttam, hogy világos van, az órára pillantva pedig tudatosult bennem, hogy reggel hét óra van. Körbenéztem a szobámban, emlékeztem a történtekre és mondhatnám, hogy nem értettem, hogy miért voltam a földön, de ez nem így volt, mert tudtam. Képes voltam kikövetkeztetni... Fájdalmas volt a visszaemlékezés, már csak azért is, mert rettenetesen sajgott a fejem. Lilly nagyon gondoskodó volt, az előbbi vizes élmény után kárpótlásul hozott egy csésze meleg kakaót és minden arcrezdülésemet figyelte.

- Annyira örülök neked, tényleg. De hogy-hogy itt vagy? - öleltem meg a legjobb barátnőmet.

- Úgy, hogy felhívtál és hiába szóltam bele nem válaszoltál, végül pedig csak egy hangos puffanást hallottam. Nem akartam egyből rosszra gondolni és próbáltalak visszahívni, de semmi. Egyre jobban féltem, így felébresztettem a szüleimet és megkértem, hogy hozzanak ide, mert aggódom érted. Eltartott egy kis időbe míg ideértünk és tudtam, hogy hová szoktad tenni a pótkulcsot a lakáshoz, így bejöttem. Az első utam a szobádba vezetett és itt találtalak meg, a földön fekve. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek... - válaszolta.

- Neeeem. Én Harry-t hívtam, biztos vagyok benne - néztem értetlenül.

- Lehet, hogy csak akartad, vagy félrenyomtad a gombot - mosolygott. - De ugye jól vagy? Mi történt?

- Persze, jól. Vagyis... annyira mégsem, de hosszú történet és inkább hagyjuk, majd megoldom - hadartam. Nagyon nyomasztott mindaz, ami engem ért, de nem tudtam, hogy elmondjam-e neki. Sokszor olyan volt, mint anya. Körülbelül ugyanannyira féltett, próbált figyelmeztetni, pedig sosem voltam bajkeverő. Most viszont egy elég komoly ügyről volt szó és nem is tudom... ha elmondanám neki, akkor ki tudja, hogy mi lenne a reakciója. Lehet, hogy értesítené anyát az érdekemben, pedig neki semmiről nem kell tudnia, mert akkor ennél is jobban féltene, nem utazna, nem csinálná rendesen a munkáját és Isten tudja, hogy milyen áldozatokat hozna. Nem, erre nincs szükségem. Boldognak szeretném látni, nem pedig idegesnek. - De egyébként... ugye a szüleid nem szóltak anyának? 

- Nem, még nem. Először mondtam, hogy megnézem, hogy mi a helyzet veled és maximum, ha rosszul vagy, akkor szólnának - na tessék. Erről beszéltem. Sürgősen ki kellett találnom valami mesét, amit beadhatunk Lilly szüleinek.

- Jaj de jó! Mondjuk azt nekik, hogy álmomban ráfeküdtem a telefonomra, így az felhívott téged és ahogy fordultam, leesett az ágyról, az volt az a puffanás, amit hallottál. - magyaráztam. Lilly erre csak egy " jó, legyen így " mondandójú beleegyező vállvonást mutatott szemforgatás kíséretében. Hirtelen kopogtattak és titkon reméltem, hogy végre Harry az. Próbáltam sietni, de ahogy felálltam, a lépéseim bizonytalanok voltak. Minden egyes pillanatban, ahogy a talpam a padlót érte, a fejembe úgy nyilallt egyet-egyet bele, így csak lassan próbálkoztam a sétálással. Lilly jót derült rajtam és előre sietett. Nem mások, mint a drága barátnőm szülei álltak a ház előtt és hoztak reggelit. Beinvitáltuk őket és rögtön az állapotom felől kérdeztek. Előadtam nekik is a sztorit és mint látszott, elég jó munkát végeztem, hiszen mindent elhittek. Köszönettel tartoztam Lilly-nek, az anyukájának és az apukájának is egyaránt, hogy így aggódnak értem. Nem tartózkodtak sokáig a lakásban, hiszen dolgozni kellett menniük. Sikeresen meggyőztem őket, hogy kedves lányuk nálam maradhasson és majd a következő reggelen jöjjenek érte. Miután elmentek, Lilly-vel elfogyasztottuk a reggelinket. Nem ettem túl sokat, még mindig nem volt étvágyam és ez ideiglenes lakótársamnak is feltűnt, ezért kezébe vette az irányítást. Orvost hívott hozzám, aki egy órán belül megérkezett. A doktor hamar meg is vizsgált és diagnosztizálta a problémát. Elmondta, hogy az ájulásomért leginkább a stressz, illetve az idegesség lehet a felelős. Adott pár fájdalomcsillapítót és még néhány tanácsot. Megköszöntem a munkáját, habár nem örültem, hogy Lilly kihívta. Épp, ahogy kilépett az ajtón, Lilly hozzám fordult.

- Nem akarsz valamit mondani? Mi az, hogy idegesség, vagy stressz okozta? Mi van veled? - mondta egyre és egyre hangosabban. Én csak lesütöttem a szememet és nem akartam válaszolni. - Hallóóóóó! - kiáltott újra és zaklatottnak tűnt.

- Jó, elmondom! - nyugtattam le, majd elmeséltem neki mindent, ami délután történt, ő pedig minden szavamat meghallgatta. Látszólag nem lepődött meg, hogy Louis ennyire nem kedvel engem, azonban az esti telefonhívást elhallgattam előle. Ha már ennyi kis apróságon így kiakad, akkor nem akartam elképzelni, hogy mit művelt volna, ha megtudja.

- Hát mint tudod, nekem sem ők a kedvenceim, de nekem az a lényeg, hogy te boldog legyél. Nem tudom, hogy az a srác miért nem képes ezt felfogni és így viselkedni a haverjával szemben. Jó, attól, hogy híres tudom, hogy nehezebb, de akkor is.. - kuncogott. - És te ezen akadtál ki - jól szórakozott rajtam és tudtam, hogy jól döntöttem azzal, hogy nem számoltam be neki mindenről. Lehet, hogy nem szép tőlem, de jobb így. Végül a nap hátralévő részében rendbe szedett engem és tartottunk egy csajos napot. Kimozdulni még nem volt kedvem, így romantikus filmeket nézve szinte egy kis kozmetikát csináltuk magunk körül. Hamar eltelt ezekkel a napunk, este pedig bezuhantunk az ágyba, annyira elfáradtunk.

Örültem, hogy itt volt velem és vigyázott rám. A kis pizsama partynk után reggel elköszöntem tőle és hálás voltam mindazért, amit tett. Felvidított, összeszedett és egy időre minden gondomat elfelejtettem.

Ahogy kísértem kifelé a barátnőmet, megöleltem és figyeltem, ahogy elhajtanak a kocsival. Figyelmemet azonban nem tudta elkerülni egy dolog... sikerült egy felfedezést tennem. Harry és Louis hazaérkeztek, láttam őket bemenni a házba. Felháborodtam, hogy még a telefont sem képesek felemelni és legalább szólni. Nem számít.  Felháborodásomat félre tettem és tudtam, hogy cselekednem kell. Azt csináltam, amit jónak láttam. Örültem, hogy megtettem, bár az öröm nem tartott sokáig. Újabb titokra derült fény, ami még jobban megrémített...