28.rész - At Home

Fagyottan és meredten álltam. Tudom, hogy nem olyan nagy katasztrófa, hogy anya hazajött, de azért mégis... hát nem azt mondta tegnapelőtt, hogy három nap? Ebből még csak kettő telt le. Legalább figyelmeztethetett volna valahogy, hogy itt lesz. Louis-ra néztem, aki szintén meglepődött.

- Azt hiszem jobb, ha a szobádban maradok - javasolta Lou. Bölcs javaslat. Anyám szívrohamot kapna, ha meglátná az " ártatlan " lányát egy fiúval, ráadásul reggel, és egyből arra következtetne, hogy a fiú itt aludt. Na és ezen is tovább menve... tudjátok. Jó, tudom 17 évesen nem ritka, hogy a fiatalok együtt alszanak, vagy egyéb dolgok... csak hát anya engem mindig is a kicsi lányának fog tartani és nem biztos, hogy jó ötlet, ha most betoppan és rögtön bemutatom neki Louis-t így, ebben a helyzetben. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy Lou visszament a hálóba, ajtót nyitottam. - Szia kislányom! - ugrott a nyakamba anyám.

- Szia Anya. Hát te? Nem úgy volt, hogy csak holnap jössz? - öleltem vissza, majd amikor megláttam a mellette álló férfit, akkor helyesbítettem a mondatomat. - ...vagyis jösztök.

- Csak meg akartunk lepni - anyám teljesen fel volt dobódva. Mintha nem is egy hosszú konferenciáról tért volna haza, hanem valami wellness-terápiáról, vagy minek nevezik.

- Hát sikerült... - jegyeztem meg az orrom alatt, a lelkesedés egy csepp jelét sem mutatva.

- Tessék? - ugrándozott körülöttem anya. Tényleg nem tudom minek örülhetett jobban. Annak, hogy itthon van, vagy annak, hogy lát engem. - Hát nem is vártál minket? Megzavartunk valamit? - kíváncsiskodott és mögém nézett. Mindig mindent tudni akart és állandóan azt hitte, hogy titkolok előle valamit. Na hát ez a gyanúja csak most először volt igaz. Ironikus, nem?

- Hát öö... nem - tudtam le egy válasszal a két kérdését és beletúrtam a hajamba zavartan. A szememmel folyamatosan a mellettünk álló, izgatottan mosolygó fickót pásztáztam és köhögtem egyet. Remélem veszik a lapot, hogy na, talán vázolni kellene előttem a helyzetet.

- Jaj, ne haragudj kicsim. Bemutatom neked Nick-et. A konferencián ismerkedtünk meg. Ugyanaz a munkakörünk - karolták át egymást az úriemberrel. Nem volt ellenszenves, de éppen olyan bazi nagyon szimpatikusnak se mondtam volna. Eddig maradjunk annyiban, hogy semleges.

- Szia Emma. Nick Thompson vagyok. Sokat hallottam már rólad, örülök, hogy végre találkoztunk. Tényleg olyan szép és csinos vagy, mint ahogy anyukád mondta - kedves szavak, jól indított. Majd meglátjuk, hogy miként alakulnak a dolgok. Majd odanyújtotta nekem a tenyerét, és kezet fogtam vele. Ha anya tényleg olyan sokat beszélt rólam, mint ahogy ez a ficsúr itt állítja, akkor nem tudom, hogy be kellene-e mutatkoznom, vagy egyáltalán mondanom valamit, ezért csak mosolyogtam.

- Na jól van, menjünk be - mutattam befelé. Miközben összeszedelőzködtek, addig összesúgtam anyával. - Anya, Nick az a meglepetés, amit mondtál? - kérdeztem halkan, míg Nick a bőröndöket cipelte befelé a házba.

- Hát, ő a kisebbik meglepetés. De azóta van másik, egy nagyobb, aminek szerintem örülni fogsz majd - kacsintott. Hm, köszi a kielégítő választ, erre kíváncsi leszek. Most tényleg sokkal több mindent tudok, mint mielőtt még feltettem volna a kérdést. De ha ez a férfi a kisebbik meglepi, akkor a nagyobbik mi lehet? Hogy máris összeházasodnak, kistestvér, kiskutya vagy egy másik kismacska jön a házhoz... vagy mégis mi? Már egy lyuk volt az oldalamon, annyira tudni akartam, de ez anyát ezúttal nem hatotta meg. Nem mondott semmi többet. - Hűha, hogy milyen jó illat van és milyen tiszta minden. Látom kitettél magadért - kaptam egy puszit az arcomra. - Nem vezeted körbe Nick-et a házon? Biztosan jól esne neki. Vagy mutasd meg neki a szobádat! - állt elő anyám újabb és újabb ötletekkel.

- Azt hiszem, majd inkább később - vágtam rá gyorsan a válaszomat kikerekedett szemmel. Legyen elég nekik most a földszint és annak szobái. Az emelet maradjon meg az én területemnek. - Ti inkább pakoljatok ki. Addig én is egy kis rendet teszek fent, mert még nemrég keltem csak fel. És ezzel a lendülettel ott hagytam őket. Már alig vártam, hogy újra Louis-val legyek. Most tuti ellenszenves vagyok a számotokra, de azzal, hogy egy kis időre el akartam tűnni a szobámban nem anyáék ellen irányult. Jó, hogy itt vannak, örülök nekik, de tényleg. Csak nem tudom... egy meglehetősen furcsa érzés tört elő bennem velük kapcsolatban, ami megnyomta a kis vészjelző gombomat. De kitudja mi vár még rám...

Ahogy felértem, halkan becsuktam magam mögött a szobaajtómat. Louis már rég felöltözött, sőt még meg is ágyazott és csak úgy heverészett. - Na mizu? - suttogott, majd felült.

- Ah, semmi. Hazajöttek - ültem le mellé, majd pedig a hátammal levágódtam a plédre, ami az ágyamra volt terítve. - Hozta az új pasiját is - újságoltam Louis-nak a fejleményeket, majd mellém könyökölt.

- Ezzel nincs egyedül - mosolygott.

- Ezt hogy érted? - ráncoltam össze a szemöldököm.

- Majd mehetünk dupla randizni - nevetett.

- Ja persze - dobtam neki egy párnát és vele kuncogtam.

- Már ha itt járunk, kérdezhetek valamit? - simogatott meg, én pedig bólintottam. - Lennél... - nem tudta befejezni, amit mondani akart, mert anyám közbeszólt.

- Emm, kivel beszélgetsz? - mondta az ajtómon kívül.

- Senkivel! - kiáltottam vissza sebesen és intettem Louis-nak, hogy bújjon el az ágyam alá. Gyorsan a kezembe kaptam egy könyvet és vissza ledőltem az ágyra. Úgy tettem, mintha a sztorit olvasnám hangosan, mivel anya benyitott. Hát igen. Ez van, ha itthon van. Egy perc nyugtom sincs.

- Kivel beszélgettél? - tudakolta meg újra.

- Mondom, hogy senkivel.

- De egy fiúnak a hangját is hallottam - tette csípőre a kezét.

- Az csak én voltam. Próbálom a karaktereknek hűen olvasni a történetet - poénkodtam, mire anya szemöldöke az egekig szökött. Hát ő még nem szokta meg, hogy ilyen vagyok. Mióta elment kicsit megváltoztam. Reméljük, majd hozzászokik és nem tűnik fel neki túlzottan. A válaszom hatására szülőm egy elég furcsa arckifejezéssel elhagyta a szobámat. Amikor hallottam, hogy már a lépcsőn dübög a lába, akkor szóltam Louis-nak, hogy előjöhet.

- Rögtönzésben király vagy, az biztos - nézett rám elismerően.

- Á, ez semmi! - legyintettem. - Viszont el kéne menned, de ne felejtsd el, amit mondani akartál. Nem szeretném, ha lebuknánk. Megígérem neked, hogy még a héten bemutatlak nekik, rendben? - öleltem meg. - Csak anyám sosem vette könnyen, ha közelebbi kapcsolatban voltam egy fiúval. Fogalmam sincs, hogy ez mire vezethető vissza, de egyszerűen képtelen volt elviselni. Most meg, ha megtudná, hogy végig itt voltál velem, hát egyenesen megőrülne. De majd valahogy beadagolom neki. Egyszer csak meg kell szoknia. Biztos vagyok benne, hogy téged kedvelne... - puhítottam Louis-t és látszólag hatott, amit csináltam. Kézen fogtam őt és kisétáltunk az erkélyemre. Az udvarunkon volt egy fa, aminek több ága is rettenetesen közel van az én kis teraszféleségemhez. Mondjuk azt, hogy kapóra jött, hisz könnyű megmászni és menekülő útvonalként használni az ágakat.

- Na, akkor én most lemászom itt - méregette Lou a fát. - Remélem mihamarabb találkozunk - ragadott meg a derekamnál és magához húzott. Karjaimat a nyaka köré fontam és pár percig csak így néztünk egymás szemeibe, miközben a szél türelmetlenül simogatott minket. Az arcom közelebb vittem a Louis-éhoz, ő ugyanígy tett, szemeink csukódtak és végre megcsókolt. Utoljára azt hiszem csak tegnap tette meg. Már hiányzott. Ujjaimmal finoman a kusza barna tincseibe kapaszkodtam, míg ő egyik kezével a csípőmet fogta, a másikat pedig a farzsebembe csúsztatta. A kis huncut. Úgy érzem, hogy most már bátrabb velem kapcsolatban. Eddig is odafigyelt rám és gyengéd volt, de most már valahogy nem félt úgy megsimogatni, hozzámérni vagy megcsókolni. Úgy értem, hogy ezek szenvedéllyel társultak. Szabaddá engedte a fantáziáját és a kezeit, elengedte magát. Ez tetszett. Ettől csak még jobb volt az egész. Élveztem, ahogy ajkaival az enyéimhez ér, majd nyelvével utat tör magának. Minél közelebb akartam lenni hozzá, ezért olyan szorosan préseltem magam az ő testéhez, amennyire csak tudtam. Ezt észrevette és belemosolygott a csókunkba, majd eltávolodott. - Majd hívlak esténként - mondta és kész volt, hogy elinduljon, de én újra hozzábújtam. Még többet akartam belőle. Olyan nagy levegőt vettem, amilyet csak bírtam, hogy az illatát is beszívjam. Lehet, hogy pár napig most nem fogunk találkozni és úgy éreztem, hogy kellően el kell köszönnöm tőle. Még egy rövid pillanat erejéig újra az enyémre tapasztotta a száját, a következő percben pedig már az ágak között csimpaszkodott, aztán a földre ugrott. Még gyorsan dobott egy puszit, aztán pedig óvatosan elindult előre, ahol az autója parkolt. Mosolyogva néztem utána és egy nagyot sóhajtottam. Kétségtelen, hogy elindult bennem iránta valami... már rég. Biztos vagyok benne, hogy érzek iránta valamit, ami egyre erősebb. Azt nem mondom, hogy szeretem, mert félek ezt kijelenteni. De megdobogtatja a szívemet rendesen, ennyiben tökéletesen egyetértek saját magammal.

Ezek után már semmi különös nem történt. Aznap már nem csináltam semmi érdekeset. Még segítettem anyáéknak kipakolni, rendezkedni, ismerkedtem még kicsit Nick-kel és sokat beszélgettünk. Részletesebben elmesélték hogyan találkoztak, vagy milyen volt a szálláshelyük, milyen volt a város, ahol voltak. Élvezettel hallgattam, ugyanis még sosem voltam azon a helyen és nagyon aranyosak voltak, ahogy újra beleélték magukat az élményeikbe. Hála az égnek tőlem nem kérdeztek túl sokat... egyelőre. Este még együtt ettünk, aztán ők hamar lefeküdtek, mivel gondolom a repülőút kifárasztotta őket és én is a szobámban tanyáztam. Még telefonon beszéltem Louis-val 5-6 percet, aztán megpróbáltam én is elaludni. Olyan furcsa volt, hogy most nincs itt velem senki. Már rég nem tértem egyes egyedül nyugovóra. A srácok - főleg Louis - annyira beleivódtak a napirendembe, hogy már az volt a szokatlan, ha valamit nem velük... vagyis inkább nem Louis-val csináltam. Még órákig forgolódtam, zenét hallgattam, míg sikerült végre álomba szenderülnöm.

A következő négy napot lényegre törően fogom összetömöríteni, hiszen nem voltak túl eseménydúsak, de vannak olyan momentumok, melyek fontosak lehetnek.

Szóval első nap, amikor felébredtem, anyáék már fent voltak. Ezt onnan tudom, mivel hallottam a hangjukat, illetve azt is, hogy megy a tévé. Lebandukoltam a lépcsőn és odamentem hozzájuk a nappaliba. Nick mellé ültem, aki a kanapén hátradőlve nézett valami meccset, anya pedig a fotelban ült és valamiféle magazint tartott a kezében. Hogy mit lapozgatott? Hát azt az újságot, amiben benne volt a Harry-ről, Jessica-ról és a rólam szóló cikk. Csak remélni mertem, hogy még nem talált rá. Amikor ezt megláttam, azzal a lendülettel pattantam fel az ülőhelyemről és kaptam ki anyám kezéből a papírt.

- Ez az az újság, amit Lilly itt felejtett! Ezt keresem már mióta - mondtam csodálkozó hangon.

- De most miért vetted el? Még el se olvastam - háborodott fel anya, miközben én már rég a szobám felé vágtattam.

- Nem baj az. A fele úgyis hülyeség. Csak azért hozta el nekem Lilly, mert benne van a kedvenc bandámból, tudod a One Direction-ből az egyik fiú - kiáltottam még vissza és csak félig hazudtam... Hallottam, hogy szülőm még valamit bosszankodik, de azt már nem értettem, hogy mit és miért. Meleg helyzet volt. Még jó, hogy észrevettem és hogy időben meg tudtam akadályozni, hogy elolvassa. Ez a sors... A magazint gondosan elrejtettem a szobámban, majd mint aki jól végezte dolgát vissza lementem,hogy reggelizzek.

- Vissza se hozod azt a lapot? Egy csomó érdekes dolog volt benne - persze, hogy anyám nem bírta ki, hogy ne folytassa a témát. - Azt hittem, csak kiszeded a kedvencedről szóló cikkeket, képeket és aztán ideadod - ez jó ötlet lenne akkor, ha körülbelül nem tízszer említenék szerte az újságban azt az interjút, riportot, vagy mi az, amiben benne vagyok. Mert akkor az egész magazint körbe kellene vágnom amiatt a vezércikk miatt. Még jó, hogy nem vette eddig észre... Anya sajnálom, de ezt most rád hagyom. Ez van. Majd egyszer talán, hangsúlyozom talán, megtudod. - Kislányom mi van veled? - tette fel magának a költői kérdést. Nem akartam válaszolni, hisz mit tudtam volna mondani?! Utálta, ha így viselkedtem, emiatt előfordult korábban is, hogy órákig nem szólt hozzám, és míg kicsi voltam, addig mindig megtörtem. Most már nem válik be ez a terve. - Figyelsz te rám? - kiabált egyet.

- Igen anya, de mi lenne velem? Semmi - jelentettem ki határozottan és lezártam a témát. Kérlek anya, most az egyszer ne akarj már mindent tudni. Ez bosszantó. 

Nagyszerű. Még csak egy napja vannak itthon, de máris egymás agyára megyünk. Tudom, hogy a titkolózás nem tesz jót az emberi kapcsolatoknak, de az én látásmódom szerint - na meg anyát ismerve - ez a helyes. Korábban mindig úgy volt, hogy ha össze is szólalkoztunk, akkor utána öt perccel már normálisan szóltunk egymáshoz, mintha mi sem történt volna. De tudtam, hogy drága szülőm nem éri be a válaszommal, mert neki mindig az kell, hogy az övé legyen az utolsó szó. Hogy is mondjam? Ő velem ellentétben nagyon lobbanékony természetű, mint apám is. Ezért nem értem, hogy én hogyan lehetek nyugodt?! Nem volt még nagyon olyan példa, hogy egy szón akadtam volna ki, vagy valami ilyesmi. De ő... ha nem úgy csináltam néha valamit, ahogy neki tetszett, vagy nem adtam kielégítő választ a kérdésére, akkor rögtön felemelte a hangját. Én persze mindig igyekeztem higgadtan viselkedni. Én elhiszem, hogy félt és hogy anyámként szeretné a gondomat viselni, tudni, hogy mi van velem. Csak ne akarjon belemászni az életembe teljesen. Nekem is lehet magánéletem és olyan is, amit nem szeretnék elmondani. A múltban neki is voltak ilyen dolgai, amit nem szeretett volna a tudomásomra hozni, nem számított, hogy én mennyire is akartam. Na de akkor nekem meg kellett értenem, hogy nem és kész. Akkor most örülnék, ha ezt ő is elfogadná és betartaná.

- Olyan magadnak való lettél - vágott vissza. Látjátok, mondtam én, hogy mindig azt akarja, hogy az övé legyen az utolsó szó. Na és ha az vagyok? Kit érdekel?! Ne húzz fel, kérlek. Ilyenkor én már inkább nem is szólok vissza. Megtartom magamnak a véleményemet, vagyis gondolatokban jól kidühöngöm magam, - persze ez kívülről nem látszik - az agyamban lejátszom, hogy mi lenne, ha én osztanám ki és lezárom. Ezek után persze egész nap feszült volt a hangulat kettőnk közt. Nem is igazán beszélgettünk egymással.

Ez a helyzet másnapra már enyhült. Épp anyával tettem-vettem a konyhában, amikor Nick kiáltott oda nekünk.

- Hé, Emma! Ez nem te vagy a tévében?

- Hogy mi? - az ereimben szinte megfagyott a vér. Magamban imádkoztam, hogy ne én legyek, vagy ne valami, ami Harry-vel és velem kapcsolatos. Odarohantam a nappaliba és leültem pont a tévé elé, hogy eltakarjam előlük a képernyőt. Hála Istennek a hang le volt véve, így nem hallották, hogy - gondolom - épp annak a hírét mondták be, hogy miként " verekedtem " Jessica-val. Épp a megtépős jelenetet játszották be.

- Emm, de így nem látjuk - szóltak anyáék egyszerre. Úgy tettem, mintha odébb ültem volna, de csak fészkelődtem. Még mindig nem akartam, hogy bármit is tudjanak.

- Hangosabbra veszem nektek, hogy inkább halljátok - aha, persze. Azt hiszitek. A hangerő gombja helyett a csatornaváltó gombokat kezdtem el őrült módjára nyomogatni, mintha eltévesztettem volna.

- Most meg mit csinálsz? - förmedt rám anya.

- Eltévesztettem a gombot, na! - szóltam vissza és a leglassabb tempómban visszafelé tekertem a csatornákat. - Hányas adón volt? - kérdeztem, mire ők vállat vontak. Igazából pontosan tudtam, hogy melyiken volt, csak abban reménykedtem, hogy mire visszaváltok arra a tévére, addigra már más témát fognak taglalni, vagy reklám lesz, vagy valami ilyesmi. Nagy szerencsémre ez pont így is történt. Mikor ez így alakult, a megkönnyebbüléstől egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat.

- Akkor lehet nem te voltál. Oldalról mutattak egy lányt, ezek szerint csak hasonlított rád. Bár a járda kint és a kert is látszólag hasonló volt, mint a tiétek, annyi különbséggel, hogy tele volt újságírókkal. Na mindegy, akkor bocsi - szabadkozott Nick nevetve.

- Ugyan már, pff. Miért lennének itt riporterek meg minden? - mentettem magam, de érezhető volt a hangomban a bizonytalanság. Legalábbis számomra. Mikor felálltam a padlóról és elsétáltam anyám mellett, ő egy veszélyes oldalpillantást vetett rám. Körülbelül mintha azt hinné, hogy megbolondultam. Talán nem is állt olyan messze a valóságtól...

A harmadik nap meghatározó cselekménye a mosás volt. Anya az összes függönyt, terítőt és ágyneműt, meg persze a szennyes ruhákat is ki akarta mosni. Egy volt a bökkenő. Amikor épp a mosógépbe akart bepakolni, észrevett egy fehér inget. Két ujjal kiemelte onnan és kicsit fintorgó arccal felém mutatta, ugyanis pont ott álltam mellette. Egy szót sem szólt, gondolom várta, hogy magyarázkodjak.

- Ó, ez Jake inge - legyintettem egyet, de ismét hazudnom kellett, mert az Louis-é volt. Halványan még elmosolyodtam, amikor visszaemlékeztem arra hogyan került ide. Nagyon ügyes vagyok, hogy azóta ki se mostam. Háziasnak házias vagyok, csak hát na... volt jobb dolgom is.

- Ó, Jake. Rendes srác. És milyen jó illata van a ruhadarab alapján. De mit keres ez itt és miért van rajta olyan csúnya fekete folt? - kérdezősködött tovább.

- Hát tudod, egyszer egy kicsit összevesztünk Lilly-vel és ez megviselt. Áthívtam Jake-et, hogy legalább vele jól érezhessem magam, de eszembe jutott a Lilly-s mizéria és elsírtam magam. Ahogy Jake megölelt és vigasztalni próbált, a könnyeimmel együtt jött a szemfestékem is. Ez az a feketeség ott - igaza van Louis-nak. Improvizálásból ötös járna nekem, ha lenne ilyen szempont.

- Milyen aranyos. Na, akkor ki is tisztítom és majd visszaadhatod neki. Jut eszembe, valamikor áthívhatnád. Olyan régen láttam - kérlelt anyám.

- A-a, nem. Tudom mire megy ki a játék - Jake egy szőke hajú, barna szemű fiú. Ő a legjobb fiúbarátom a világon. Mindig ott voltunk egymásnak, ha úgy hozta a helyzet. Az egész történet az óvodából indul. Csoporttársak voltunk és na, mondjuk ki, ő volt nekem a szőke herceg. Odáig voltam tőle meg vissza. A szüleink szerint még kisiskolás korunkban is szerelmesek voltunk egymásba és állandóan kézen fogva járkáltunk, meg puszilgattuk egymást. Ez a mi kis " kapcsolatunk " ugyebár folytatódott a suliban is, egészen addig, ameddig össze nem jött egy lánnyal 6. osztályban. Teljesen összetörtem - már amennyire egy 12 éves kislány tud - és nagyon megsirattam. Ezek után nem is beszéltem vele egy vagy másfél évig. De aztán rájöttem, hogy gyerekes, amit művelek, így 8. osztályra elválaszthatatlanok lettünk. Az ő szülei és anyám nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással. Mondhatnám, hogy Jake anyukája az enyémnek az LB-je (= legjobb barátnő). De milyenek a szülők? Jake-et és engem állandóan összeboronáltak és kétértelmű megjegyzéseket küldtek felénk, de mi ezeket már fel sem vettünk. Vagyis én örültem nekik, mivel Jake nekem mindig is tetszett, főleg akkor, mikor egyre jobban beléptünk a tinédzser korba, és ez sokáig így is folytatódott. Mondhatnám, hogy egészen addig reménykedtem, míg találkoztam Harry-vel. Nos, azóta már más fiúk vannak előtérben. De történt az is, hogy Jake a gimit már Londonban kezdte, mivel elköltöztek. Nagyon sajnáltam, hogy el kell válnunk, de a neten keresztül mindig tudtunk beszélgetni. Miután ez így alakult, ezután 2 évvel addig nyaggattam anyát, hogy én is Londonban szeretnék élni és tanulni, míg végül belement és a Jake családja segítségével sikerült is ezt megvalósítani. Anya kérte az áthelyezését és mire a városban voltunk, már ők el is intézték nekünk a házat és nekem a sulit. Fantasztikus, nem? Nos így kerültünk ide. Na és anyám azóta is csak Jake-et hajtja nekem. Szerinte összeillünk, maximálisan ismerjük egymást és hogy jobban nem is találhatnék, biztos a tenyerén hordozna és ő számomra a tökéletes. Csak ő nem tudja, hogy már van egy olyan személy, akihez jócskán közel állok és szintén a tenyerén hordoz és odafigyel rám. Hm, ha jobban belegondolok, akkor lehet, hogy az, hogy anya eddig egyik barátomat sem szerette, az Jake személye miatt van. Na mindegy, ennyit erről. A további élettörténetemről még hallani fogtok majd.

A negyedik napnak csak az estéje alakult másképp. Épp a szobámban kuksoltam és Louis-val telefonáltam már jó ideje. Egyszer hirtelen anyám bejött a szobámba egyetlen kopogás nélkül - ami sajnos szokása - és leült az ágy szélére. Persze, hogy nem bírta ki, hogy ne kérdezzen valamit, tehát rögtön rákezdett.
- Kivel beszélsz? - tudakolózott.
- Pillanat - suttogtam a kezemben lévő készülékbe. - Lilly-vel -  mondtam habozás nélkül, egyenesen anyám szemébe nézve. De ahogy ezt kimondtam a tekintete szinte belülről égetett. - Majd még beszélünk. Szia, jó éjszakát - tettem le a telefont. - Most mi van? - szóltam anyához.
- Még kérdezed, hogy mi van? - hördült fel. - Ne mond már, hogy Lilly-vel cseverésztél.
- Pedig de - vontam meg a vállam.
- Akkor magyarázd már meg, hogy ha ti már rég csevegtetek a telefonon, akkor minek keresett mellette a vezetékesen is? - húha. Hát erre nem számítottam. Az élet elég hülye fordulatokat tud hozni. - Kislányom mi van veled? Mióta csak haza jöttem olyan nyugtalanítóan viselkedsz. Olyan furcsa vagy mostanában - hát jó. Amiatt, hogy ezt mondta elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon osszak-e meg vele valamit. Talán meséljem el a Harry-s sztorit? Ha nagyjából átalakítanám, a megfenyegetős és a " szerelmes " részeket kihagynám, úgy beállítva, mintha Harry csak egy barát lenne, akkor talán megértené, hogy miért akartam elrejteni előlük a tévét és az újságot.

De akkor megint hazudnom kell, méghozzá egy orbitálisat. Inkább hagyjuk. És ha Louis-t kezdeném beadagolni neki? Ez talán jó ötlet.
- Na jó. Akkor beszéljünk komolyan - kezdtem bele, amikor Nick hirtelen betoppant hozzánk.
- Mi is azt akartunk épp - közölte velem vidám, de mégis férfias hangon.
- Akkor kezdjétek ti - mutattam kettejükre, de ahogy megtudtam, hogy mivel akarnak nekem előhozakodni, rögtön elfelejtettem, hogy én mit akartam mondani nekik. Egymás mellé álltak és észrevettem, amint valamit dugdosnak a hátuk mögött. Hirtelen Nick előhúzta azt a valamit és átadta nekem. Egy repülőjegy volt az, ami New York-ba szólt. - Úristen, utazunk New York-ba? - pattantam fel örömömben.
- Hát, így is mondhatjuk - mosolygott anyám. - De a pontosabb megfogalmazás az az lenne, hogy most már amerikai csajszi leszel, ugyanis odaköltözünk!

27.rész - There's Nothing To Fight For

Számtalan okot fel tudtam volna sorolni, hogy mik lehetnek a kiváltói annak, hogy jelenlétére a testem ily módon reagált. A szívem a torkomban dobogott, a hasamba görcs állt és a szokásos izgulási tünetek mutatták jelüket rajtam. Talán azért, mert féltem, hogy vajon fogunk-e beszélni és ha igen, akkor milyen stílusban... vagy azért, mert a szakításunk óta most láttuk egymást először. Azt hiszem az utóbbi valószínűbb. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem érzek már semmit iránta. Nagy átkom, hogy könnyen leszek szerelmes, de nehezen felejtek.

Habár Louis-nak hála, segített a gondolataimat elterelni és szebbé tenni a napjaimat. Ez sikerült, de azért még nem tudtam teljes egészében feldolgozni azt, ami történt. Nem tudom, hogy ti hogyan cselekednétek. Egyeseknek ez piti dolog, míg másoknak hatalmas traumát tud okozni az ilyen. Én egyik csoportba se tudtam volna besorolni magam, de ha választanom kellett volna, akkor inkább a második verzióhoz húzna a szívem. A gond csak az, hogy a személyes varázsával megint előhozta az emlékeket. Legszívesebben elfutottam volna előle, mint egy kisgyerek, de a lábam földbegyökerezett. Lehet, hogy ez egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy megbeszéljem Harry-vel mindazt, ami volt, szabad utat adva annak, hogy elengedjük a lelki problémáinkat. Azért most már nem fájt minden annyira kegyetlenül, mint akkor, de mintha olyan érzésem lenne, hogy azok a könnyek most is elevenen száguldoznának a szemeimből. Az arcomhoz kaptam a kezeimet, de úgy tűnt, csak téves riasztás volt a könnyhelyzet, viszont az arcom forró volt. Szó szerint égetett a feszültség. Harry csak tovább sétált a saját kis tempójában a telkem felé, majd mikor Jessica hátához ért, - aki még mindig a földön ült hisztizve - megállt.

- Jess, te meg mit keresel itt? - segítette fel a lányt.

- Éppen hozzád jöttem, amikor megláttam, hogy Emma-t zaklatják. Segíteni akartam neki, erre megvert - ugrott a boszorkány Harry nyakába és teljes erejét beleadva még mindig szipogott és újabb hazugságokat talált ki.

- Jó, hogy azt nem mondod, hogy bérgyilkost fogadtam fel miattad - fontam össze a karjaimat a mellem alatt.

Harry rám meresztette a szemeit, majd eltávolodott Jessica-tól és egy kulcsot nyújtott át neki. - Menj a lakásomba és helyezd magad kényelembe. Majd később megyek én is, ha elintéztem pár dolgot - Jessica készségesen elfogadta az ajánlatot és a kis fémtárgyakat, majd felnyújtva a kezét meglengette őket a magasban. Mintha csak azt mondta volna, hogy: " Látod mim van nekem? ", csak szavak helyett egy gúnyos mosollyal kifejezve. Nem izgatott különösebben, hiszen voltam már Harry-nél, szóval ezzel dicsekedni aligha tudna nekem. Mindenki feszülten figyelte, ahogy Jess belibeg a szomszéd ház ajtaján, és szinte egy emberként lélegeztek fel, amikor megtette. Gondolom azért részben rájöttek az emberek, hogy ez a lány mégsem annyira elegáns, kifinomult és előkelő, mint ahogy azt hitték... Ekkor Harry kicsit közelebb jött és hangosan, mintha minden egyes jelenlévőhöz szólna, feltett egy kérdést. Én azonban tudtam, hogy igazából csak nekem szánta. - Mi folyik itt? - Úgy tesz, mintha érdekelné az én verzióm. Én csak csendben álltam tovább, de ezt hamarosan megtörte egy hang. A hang tulajdonosa egy férfi volt, aki egy elég súlyosnak látszó kamerát cipelt a vállán.

- Mr. Styles... ha kíváncsi, akkor felajánlhatom önnek a kamerámat. Vissza lehet nézni a felvételeket - tört utat magának a férfi a tömegben. Más helyzetben nyugtalankodtam volna a videó miatt, hisz elég megalázó az, ahogyan látható vagyok rajta, de most kapóra jött. Végre Harry is láthatja, hogy valójában mi történt, és nem egy kiszínezett történetet fog tudni. Harry gyors léptekkel odasietett a fickóhoz és megkérte, hogy játssza le neki a felvételt. Mindössze pár perc volt az egész, de Harry üveges tekintettel meredt a kis képernyőre, mintha látta volna az életét leperegni maga előtt. Hirtelen megrázta a fejét és mellém lépdelt.

- Kedves hölgyeim és uraim! Szeretnék most mindenkit megkérni arra, hogy menjen el. Szeretném tisztázni a dolgokat - emelte fel a hangját. - Kárpótlásul mindenkinek megígérem, hogy adok egy interjút - döbbenten álltam. Hatásos volt a szónoklata. Az összes ember elhagyta a helyszínt. Mondjuk szerintem ez annak volt tudható, hogy nem tinilányokról és rajongókról volt szó, hanem egy kicsit idősebb korosztályról. Mikor mindenki elszállingózott, Harry megfogta a csuklómat. - Menjünk be - mutatott a bejárat felé. Nem akartam tiltakozni, így kinyitottam az ajtót és hamarosan bent is találtuk magunkat.

- Neked nem a banda megbeszélésén kellene lenned? - fordultam felé.

- De. De nélkülem is meg tudják oldani. Majd később beugrom - vont vállat.

- Nem tetszik, hogy így állsz hozzá - vontam fel a szemöldököm.

- Hagyjuk ezt, nem ezért vagyok itt... Mégis mi volt ez? Alig akartam hinni a szememnek - tárta szét a karjait.

- Tényleg? Ne mond már. Ma reggel én is ugyanebben a cipőben voltam - méregettem őt.

- Hm?

- Jaaaa, hogy te még nem is láttad?! - sétáltam a konyhaasztalhoz, ahol a Lilly által hozott újság hevert. Megfogtam és odadobtam Harry-nek. - Tessék. Lapozgasd. Ha megtalálod a rólad szóló cikket, akkor jó nyomon jársz - egy darabig hajtogatta a magazin lapjait, majd abbahagyta. Ott, ahol Louis szétszakította az oldalt, ott összeillesztette a papírt és csodálkozva nézte a képeket, mire megszólalt.

- Ez mi? - meredt maga elé.

- Olvasd el. Főleg a végét. Elég érdekes, ajánlom figyelmedbe - oktattam ki. Ahogy olvasott, alig hallhatóan motyogott és tátogott. Akkor tudtam, hogy a végére ért, amikor ezeket már nem csinálta. - Na, milyen volt?

- Ez neeeem... ezt biztosan nem Jess mondta. Ő nem... - hagyta félbe a mondatát. - Ilyenre ő nem lenne képes, hisz ez az egész hazugság - nézett fel rám. Igazából nem tudom, hogy mit mondhattam volna erre. Azt, hogy megmondtam?! De az olyan kárörvendő lenne... és azt hiszem, kicsit meg is sajnáltam őt. Lehet, hogy helytelenül, hisz' amikor magyarázkodtam neki, ő sosem hitt nekem. Most pedig már késő rádöbbenni, hogy hopp, mégis én mondtam igazat. Csak azt nem értem, hogy miért mondja azt, hogy erre Jessica nem lenne képes? Hát nemrég látta azt a videót, amin a lány szabályosan megtépett engem és ezek után is kételkedik? Amúgy néha tényleg eltűnődöm azon, hogy annyira nagy sztár és olyan sok mindent átélt, illetve megtapasztalt... de hogy lehet mégis néha ennyire naiv és félrevezethető? Talán nem ártana számba vennem azt is, hogy mi van akkor, ha tényleg szereti Jessica-t? A szerelem sokszor vak. Nem tudhatom, hogy nála épp nem ez zajlik-e. Csak akkor felötlik bennem az is, hogy engem vajon szeretett?! Mondjuk már mindegy ezen törni a fejünket. Elmúlt. Már nem éri meg harcolni érte.

- Nézd, én próbáltalak figyelmeztetni ez ügyben, de... ha Jess-szel akartál lenni, akkor miért nem mondtad? Akkor miért voltál velem? Minek kellettem én? Megspórolhattuk volna ezt az egész drámát és különben is, még mindig nyomaszt, hogy miért hagytál ott csak úgy. Csak elmentél, vagy könnyebb volt így? Ne haragudj, de nincs kedvem a lelkedet ápolni - törtek elő a könnyeim szinte a semmiből. Higgadtan beszéltem hozzá, és a kérdéseim nem szemrehányóak voltak, hanem inkább olyan tényleg tudni akarom kategóriába tartozóak. - És eddig nem akartam a tudomásodra hozni, de lehet, hogy nem árt, a tudod most már... Van pár dolog, amit eltitkoltam, és amihez a drágalátos barátnődnek is köze van - töröltem le ujjaimmal a könnycseppeket és a falnak dőltem. Harry pont velem szemben, egy tőlem nem messze álló széken foglalt helyet és a karját annak támlájára helyezte, majd elmosolyodott. - Mi van? - kiáltottam, amikor ugyanezzel az arckifejezéssel nézett rám is.

- Vicces, hogy most nem ordibálsz és nem veszekszünk. Az érdekel, hogy vajon most miért tudunk így beszélgetni és akkor miért nem tudtunk, amikor még együtt voltunk? - húzta el a száját.

- Hogy miért? Még kérdezed? - nevettem fel kissé gúnyosan. - Azért nem vitázom most veled, mert feladtam. Már nincs miért harcolnom veled, mint akkor, amikor még jártunk. Már nincs tétje - fürkésztem az arcát és vártam, hogy mit reagál a válaszomra.

- Nos, mi az, amit nem tudok és Jessica-val kapcsolatos? - ugrotta át a témát. Egyrészt szerintem azért tette ezt, mert nem akart jobban belemenni a dolgokba, másrészt pedig azért, mert talán legbelül még neki is fáj egy kicsit...

- Hogy lehet, hogy érdekel? - parodizáltam. Hol is kezdjem? Megvan! Gondolom nem mesélte, hogy megfenyegetett... - szorítottam össze az ajkaimat. - Először egy telefonhívásom volt, majd pedig egy hátborzongató levelet kaptam és szinte biztos vagyok benne, hogy ő volt, vagy valami megbízottja, de sajnos nem tudom bizonyítani ezt, szóval ugorjunk.

Kezdjük a party-val. Emlékszel, amikor Louis és én kibékültünk? - hadartam és meg sem vártam a válaszát. - Azon az estén ugyebár elmentünk bulizni. Amíg ti a rajongóknak autogramokat osztogattatok, meg stb., addig Jessica odajött hozzám ismeretlenül és figyelmeztetett, hogy jobb, ha szakítok veled, különben megbánom. De bezzeg te ezt sem vetted észre Louis-val ellentétben. Nem is vele jártam, mégis jobban odafigyelt rám - Harry szóra nyitotta volna a száját, vitába szállt volna velem, de nem engedtem. - Nem Harry, most hallgass végig. Szóval ezután, míg te elmentél az italokért, addig Lou vigyázott rám, de a barátnőcskéd akkor sem hagyta abba. Megesküdött rá, hogy tönkre tesz és hogy szétválaszt minket. Elrontotta a kedvemet, ezért kértem Louis-t, hogy vigyen haza. De ekkor ő mit csinált? Felvidított! Igen, jól hallottad! Te meg azzal se törődtél, hogy mit csinálok, vagy hol vagyok...

- Mindig csak Louis. Te csak a rossz dolgokra emlékszel velem kapcsolatban? - csattant fel.

- Most nem erről van szó - intéztem el a kérdését határozottan. - Akkor este Louis engem hazahozott és megint csak ő maradt itt velem, míg te boldogan élvezted az éjszakát, majd végül Jessica-nál kötöttél ki, ahogy be is vallottad. Másnap jöttél nekem a flancos vacsorával egy régi barát társaságában. Na és ki volt az az említett személy? Az a szemtelen, hazug és mocskos liba - még én is meglepődtem magamon, hogy így kikeltem magamból. De itt volt az idő, hogy minden sérelmemet kiadjam. Nem szép dolog mindig a múltat hánytorgatni, de egyszerűen nem tudok csak úgy elmenni mellette. Ha ő olyan könnyen itt hagyott engem, akkor én meg ezt zúdítom rá könnyelműen. Már így is ideges voltam a mai nap kezdete miatt. Nem akartam rajta levezetni, de egyszerűen tudnia kell... - Aznap este is mi volt? Mintha a füleden ültél volna, meg sem hallottad, hogy mikkel sértegetett.

- Csak nem akartam megbántani, elvégre régebbről ismerem - gyenge védés Harry Styles. Nagyon gyenge.

- Hát ez kész. De az mindegy, hogy nekem mi mennyire esik rosszul, ugye? - nevettem kissé idegesen. - Olyan múlttal, mint a tietek nem értem hogy bízhatsz meg benne ennyire...

- Na ebből elég! - állt fel és mivel sokkal magasabb volt nálam, szinte felém tornyosult. - Mondd, te még az életedben sosem követtél el egyetlen hibát sem?

- De. Lehet, hogy az is egy hiba volt, hogy összejöttem veled - vágtam vissza. Mint a régi szép időkben... megint veszekedtünk. Harry erre a mondatomra ökölbe szorította a kezét. Tudom, hogy sosem bántana, de azért kicsit megrémített.

- Jó, akkor nekünk innentől semmi közünk egymáshoz - vert bele egyet a falba, ami azt hittem, hogy átszakad, hisz akkorát dübbent rajta Harry keze. - Felejtsük el egymást örökre - tépte fel a bejárati ajtó kilincsét és kilépett.

- Ámen - mentem utána, de mindketten megálltunk a tornácomon. Már nem voltunk egyedül. Louis is épp megérkezett hozzám. A legjobbkor.

- Emma! - adott egy puszit az arcomra és átkarolta a derekamat. - Harry... - folytatta közönyösen a másik fiúra nézve. - Nem kellett volna neked is eljönnöd a megbeszélésre?

- Nélkülem nem tudjátok elintézni? Miért kellek én mindenhova? - forgatta a szemét a göndör.

- Mondjuk talán azért, mert te is a One Direction tagja vagy?! A francba is! Teljesen elfelejted mostanában a kötelezettségeidet, le se szarsz minket - teljes mértékben jogos, ahogy Lou reagált. - Tudom, hogy már nem tekintesz a legjobb barátodnak, de ha adhatok egy tanácsot, akkor szállj vissza a földre, mert ennek így nem lesz jó vége. Engem nem kell szeretned, nem is azt kérem, hogy értem tedd... - próbált hatni Louis Harry-re.

- Na jó, köszönöm. Nem kértem a kioktatásotokból - intett Harry és a kertemen át indult a saját háza felé. - Nagy fiú vagyok már, tudom mit miért teszek - kiáltott még vissza. Erre a mondatára hevesen tudtam volna reagálni, de inkább nem tettem. Eszembe jutott, hogy egyrészt nincs miért, másrészt meg úgysem hallgatna rám... hát miért is tenné?

- Ez elképesztő - fogta a fejét Lou.

- Hogy-hogy ilyen hamar végeztetek a bandával? - tereltem a szót.

- Nem fejeztük még be, csak a másik nadrágomban hagytam pár jegyzetet az új dalokkal meg a turnéval kapcsolatban, ami történetesen itt van - szaladt fel a lépcsőn a szobámba, hogy megkeresse az itt hagyott tárgyait. De egy szó megragadt a fejemben. Turné? Mikor? Mennyi időre? Itt fog hagyni? Nem, nem vagyok paranoiás, csak egyszerűen szükségem van rá, de itt, magam mellett és nem több száz kilométerrel arrébb. Éreztétek már azt, hogy csak úgy akartok valakit, legszívesebben mindig vele lennétek és nem akarjátok elengedni?! Nos, bennem ez kavargott, csak még magamnak is féltem bevallani. Lehet, hogy egyre jobban felszínre tört az utóbbi időben és egyre láthatóbbá válik rajtam mindez. Nem hiszem, hogy kellene amiatt aggódnom, hogy vajon kölcsönös-e, hisz annyira odaadó és kedves velem. Inkább az okozta a riadalmat bennem, hogy... vagyis nem is tudom pontosan, hogy mitől féltem, csak úgy meg volt bennem ez az érzés. Zavartan álldogáltam a küszöbön, majd Louis vissza leszáguldott hozzám és igyekezett is az autója felé.

- Várj! Milyen turnéról beszélsz? - állítottam meg.

- Basszus... nem így akartam elmondani. Figyelj, estére, vagy késő délutánra itt leszek és mindent tudni fogsz, rendben? - mondta aggodalmasan és egy puszit nyomott a homlokomra. Válaszul bólintottam és figyeltem, ahogy elhagyja az utcát. Ezek után magam mögött hagytam az ajtót és levágódtam az egyik fotelba a nappaliban. Körbenéztem és gőzöm sem volt, hogy mi kéne csinálni. A lustálkodás most nem tűnt jó ötletnek, mert abba gyakran beletartozik a gondolkodás. És most az volt az, amit végképp nem akartam tenni. Ehelyett elővettem egy nagyobb tálat, öntöttem bele bőségesen a kedvenc gabonapelyhemből és a tejből, majd enni kezdtem. Olyan üres és csendes volt minden. Ez olyan szokatlan volt nekem. Nem mintha körülbelül egy, vagy másfél hónapja nem ugyanilyen lett volna minden, csak akkor még nem volt részem az életem ezen kalandjában. Már ha ezt annak lehet nevezni. Se Lilly, se Harry és most Louis se. Utóbbi személyről remélem, hogy azért még sok időt tölthetünk együtt a világ körüli utazásuk előtt. Na tessék, már megint elmélkedek. A francba velem! Ezek helyett inkább olyan életbevágó és filozofikus dolgok jártak a fejemben, mint hogy vajon kívülről is annyira hangosan hallatszik-e az, hogy rágom a kukoricapelyhet, mint belülről... vagy az ősi kérdés is felötlött bennem, miszerint mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Érdekes, nemde? A nagy semmittevésben végül úgy döntöttem, hogy egy bazi nagy takarítást csinálok. Kiszortíroztam a szobámból mindent, ami nem kellett és megszabadultam tőlük. Az egész házban letörölgettem, pedig higgyétek el, ez az az egy házimunka, amit ki nem állhatok. Lássatok csodát, mit tesz az unalom! A konyhában a fűszereket új sorba rendeztem, a dísztáska-gyűjteményemet szépen eligazítottam a szekrényem tetején, anya szobájában is kiszellőztettem, majd pedig felporszívóztam és felmostam. Ezekkel hamar el is repült a délutánom és már sötétedni is kezdett. Úgy nézhettem ki a nap végére, mint egy elhasznált mosórongy. Elhatároztam, hogy veszek egy jó nagy forró fürdőt. Volt otthon néhány fajta illóolaj, - ugyanis anyám meg van veszve ezekért - melyekből kiválasztottam a rózsásat és öntöttem egy kicsit a vízbe. Leöltöztem és rögtön bele is másztam a kádba. A hirtelen jött melegtől az egész testemet olyan érzés árasztotta el, mintha apró tűkkel szurkálnának, - tudjátok, az a kissé viszkető érzés - de ahogy megszoktam a vizet, már az is elmúlt. Csak áztattam magam egy órán keresztül, de nagyon ellazított és minden gondomat elfelejtettem. Ezt nevezem én az Emma-féle relaxációs fürdőnek. Ezek után a konyhában magaménak tulajdonítottam egy jó nagy zacskó csokis kekszet és beültem a tévé elé. Épp akkor kezdődött valami Szakítópróba című film, amit ezelőtt még sosem láttam. Ashton Kutcher és Brittany Murphy a két főszereplő. Remek. Mindkettejüket imádom. Befészkeltem magam az ágyamba és filmeztem. Körülbelül már este kilenc óra lehetett, de Louis még nem érkezett vissza. Remélem nem adódott semmi gond. A tévében épp reklám volt, így megkíséreltem felhívni Lou-t. Négy, öt, hat csöngés, majd egy fülsiketítő sípolás hallatszott. A pilláim egyre jobban elnehezedtek a mai nap hatására, így írtam neki egy sms-t.

Szia:) Csak azért hívtalak, mert aggódom érted, de biztos még a dolgodat intézed. Azt akarom mondani, hogy nagy a valószínűsége, hogy mire megérkezel én aludni fogok, de úgyis tudod, hogy hol van a pótkulcs, szóval gyere majd. Várlak. ;)  xx

A ház teraszán van pár cserepes virág, melyek egy fémből készült fémállványon foglalnak helyet. Nos a pótkulcs pedig az egyik növény aljára volt odaragasztva és ezt ő pontosan tudta... vagyis remélem, hogy nem felejtette el. Hosszú percekig vártam, hogy válaszoljon, de ez nem következett be, így hát a fürdőszobába indultam. Fogat mostam, megfésülködtem, majd pedig lementem, hogy bezárjam az ajtót. Belülről kivettem a kulcsot és az asztalra helyeztem, hogy Louis kívülről majd be tudjon jönni. Felslattyogtam a szobámba, kikapcsoltam a tévét és a villanyokat is eloltottam, kivéve egyet. Tudni kell rólam, hogy irtózatosan félek a sötétben, de csak akkor, ha az egész házban egyedül vagyok, ezért az ágyam melletti kis lámpát égve hagytam, majd pedig befeküdtem az ágyamba és álomba szenderültem.

Körülbelül félálomban lehettem, amikor csörömpölést hallottam. Nem ijedtem meg, tudtam, hogy Lou az. Ahogy a lépcsőn jött felfelé, a lépcsőfokok megreccsentek a lábai alatt. Sarkával dübögött az emeleti padlón, míg végül beért hozzám.
- Te még fent vagy? - ült az ágyam szélére és megsimogatta a hajamat.
- Már aludtam egy kicsit, de ahogy mondtam, vártalak - dünnyögtem álmos hangon, mire elmosolyodott, majd felállt és levetkőzött. Mindössze egy alsónadrágban bújt be mellém. Nem szégyenlős?!

Ez új... beleharaptam az ajkamba, hisz irtó dögös volt. Végignéztem rajta, bár nem volt túl sok energiám úgy nagyon semmihez sem. Lekapcsolta a kis lámpát, majd pedig szorosan magához húzott és a mellkasára feküdtem. Szeretek vele lenni. Szeretem az illatát, a szíve dallamos dobogását, a beszédét, a nevetését, az arckifejezéseit, a levegővételét... sőt, még a levegőt is, amit be és kilélegez. Most jött el végképp a pillanat, hogy úgy éreztem, hogy nagyon nehezen bírnám ki, ha most szét kellene válnunk. Ahogy átkarolt, úgy simogatta hol a hátamat, hol az oldalamat. Ezzel a tudattal csuktam be a szemeimet, és aludtam reggelig.

Reggel a napfény keltett fel, ahogy a bőrömet melengette és világosságával ébredésre hívta a szememet. Észrevettem, hogy Louis-val ugyanabban a pózban fekszünk, mint tegnap este. Ő még javában szuszogott. Még alvás közben is édes volt. Az ujjaimmal óvatosan bársonyos, puha tincseivel kezdtem játszani, majd végigsimítottam az arcán. Egy gyengéd puszit nyomtam a vállára, majd pedig kiszálltam az ágyból. Jobban mondva kiszálltam volna, ha nem húz vissza a karomnál fogva.
- Hova mész hékás? - mondta halkan úgy, hogy még a szemét sem nyitotta ki és visszahúzott a párnák közé, miközben újra a karjaiba zárt. - Mert szerintem te itt akarsz maradni velem, csak egy bizonytalan pillanatodban elindultál volna - kuncogott. Olyan logikátlan dolgokat tud kitalálni... de imádom, amikor ilyen. Hirtelen odébb görgetett az ágyon, és most már hason feküdtem, ő pedig féloldalasan az én hátamon. Elsöpörte a nyakamból a hajamat és csókokat hagyott azon a terülten. Kicsit csikizett, de nem ebbe az érzésbe borzongtam bele... Mindig is a nyakam és a kulcscsontom bírt a legérzékenyebb terület díjával, - legalábbis ebből a szempontból - és most megtalálta. Mennyei volt. De persze, mint mindig, ez a meghitt pillanat sem maradhatott zavartalanul. Valaki megint csengetett. A leggyorsabb tempóval, amivel csak tudtam felöltöztem és megfésülködtem, okulva a tegnapi napból. Bárki lehet. Louis még a szobámban lustálkodott, míg én leszaladtam a bejárathoz és a kukucskálón keresztül megnéztem, hogy ki jött.
- Ki az? - kérdezte Louis és megállt a szobám ajtajában.
- Anyám...

26.rész - Are We Friends?

- Az a hazudós kis hülye picsa! - fakadtam ki és mérgemben a földhöz vágtam az újságot. -  Képes volt ország-világ előtt lejáratni. Hurrá - fogtam a fejem.

- Örülnék, ha most már elmesélnéd az igazságot teljes egészében, hogy mi folyik itt! - vágódott le a mellettem lévő székre a barátnőm.

- Mi ez a kiabálás Emm? - jött le hozzánk Louis, majd amikor meglátta Lilly-t, odament hozzá. - Szia. Louis vagyok - nyújtott kezet.

- Én Lilly - mutatkozott be a barátnőm is, majd újra visszatért rám a pillantása jelezve, hogy kezdhetem a magyarázkodást. Úgy éreztem magam, mint valami vallatóban.

- Mi ez a kiabálás? Min vagytok kiakadva már rögtön? - vont kérdőre mindkettőnket Louis. Szótlanul álltam fel ültömből és megragadtam a földön heverő magazint, amit a kezébe nyomtam és karba tett kézzel vártam, hogy elolvassa. A szemei mintha a papírra ragadtak volna, úgy futotta át a sorokat. - Hogy mi? - hördült fel és vártam, hogy a cikk végére érjen.

- Eszméletlen ez a nőszemély! Hát ezt nem hiszem el! - szakította ketté a lapot. - A francba! - vert bele egyet a falba, majd megérintett a derekamnál és magához húzott. - Annyira idegesít, hogy ez az egész rajtad csattan - érintette meg állával a fejemet. Én csak hozzábújtam, szíve lüktetését figyeltem és az illatát szívtam be. Úgy tűnik, mintha őt sokkal jobban megviselné ez, mint engem. Bevallom, azért számítottam arra, hogy történni fog valami ilyesmi, de akkor nem mondok igazat, ha azt állítom, hogy nem lepett meg. Mert de, nagyon is. Nem a Harry-s sztori, hanem Jessica. Egy képmutató, elkényeztetett, kétszínű, aranyásó nem is mondom tovább, hogy micsoda, mert nem lehetne higgadtan és szép szavakkal kifejezni. Még hogy próbált segíteni? Ne röhögtessen már. Emellett meg mi az, hogy megőrjítettem Harry-t a féltékenykedésemmel? Ez a lány tényleg tudja, hogy mi történt, vagy csak meséli a szivárvány színű, elképzelt kis meséjét?! Nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy ezt mindenki el fogja hinni és az emberek rossz szemmel fognak nézni rám. Nesze. Megcsinálta. Ezt akarta. Hányszor szeretne még nyerni?? Nem volt elég, hogy elválasztott engem és Harry-t? Hagyjon békén és tűnjön el. - Elintézem neked. Nem hagyom, hogy besározzon. Mégis mit képzel? - mérgelődött Louis, akire felnézve észrevettem, hogy a düh a szemében is tükröződik. Kék szeme most olyan sötét lett, mint az óceán, amikor vihar támad. Hirtelen eltolt magától. - Ne aggódj. Elintézem - lépdelt el mellőlem a kijárat irányába.

- Louis! Most csak a méreg beszél belőled - kaptam el a kezét és fordítottam magam felé. - Hagyd. Gondoljon mindenki, amit akar. Aki ismer az tudja a sztorit, aki nem... az meg így járt - ezt mondtam, de nem ezt gondoltam. Hízelgőnek találtam, hogy ennyire félt és hogy ennyire meg szeretne védeni, de nem akartam, hogy hősködjön. Az emberek ezek után meg úgyis elhiszik, amit látnak, hallanak vagy olvasnak, és ezt nem változtathatom meg. Mindig is érdekelt mások véleménye. Talán túlságosan is. Próbáltam mindig mindent úgy csinálni, hogy mindenkinek megfeleljek. De most elbuktam. Félig az én hibám talán, félig nem. Fájni fog, ha elítélnek majd és utálni fognak, de ez az ára annak, ha hírességekkel barátkozol. Mióta Harry-vel találkoztam, azóta a netre sem mertem felnézni. Félek, hogy a rajongók, akik eddig aranyosnak találtak most elpártolnak mellőlem. De akkor sem engedhetem Louis-t, hogy intézkedjen helyettem. - Kérlek Lou. A végén még te, vagy éppen a banda járja meg. Ezt te sem és én sem engedhetjük. Nem akarom, hogy aztán rád szálljanak... ennél is jobban. Értsd meg, féltelek - próbáltam a lelkére beszélni. Az arcrezdüléseit figyelve úgy láttam sikerült. Ezekben a pillanatokban elfelejtettem, hogy barátnőm, Lilly is szemtanúja mindennek, ami történik. Oldalasan odapillantottam, hogy lássam, hogy leolvasható-e valami az arcáról. A szemöldökét felemelve, tekintetét ránk szegezve ült, miközben az asztalra könyökölve egyik kezével az állát támasztotta. Mondhatni, hogy ez a gesztikuláció többet mond minden szónál. Mintha csak a hangja csengene a fülemben ezekkel a szavakkal: " Várom, hogy mi fog kisülni ebből ". Azt hiszem dühös volt egyrészt erre az egész mizériára, ami most fejen ütötte, másrészt pedig rám, amiért... nos, amiért szinte semmiről nem tájékoztattam. Jó, oké. Tudom, hogy jogosan. Illetve látszott rajta, hogy kicsit nyugodtabb volt, de ez meglepődöttséggel vegyült. Szegény, elég bonyolult lehet felfogni, hogy mi folyik itt. Legutóbb még Harry-ről meséltem neki, de most Louis-t ölelgetem. Visszatérve Lou-ra... úgy látszik, hogy hatottam rá, de ugyanolyan feldúlt volt. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy másokat sokkal jobban érdekel az, hogy mi történik velem, mint saját magamat. Ezt lehet jó és rossz értelemben is venni. Arra eszméltem fel, hogy a homlokomat a Louis által adott puszi kezdte égetni, majd a fiú a kezével a kilincs felé nyúlt. - Hová mész? - kérdeztem rögtön.

- Nyugi. Nem csinálok semmi hülyeséget. Csak Niall hívott, hogy a bandának valami megbeszélése van megint, plusz még el kell intézni pár dolgot is - simította végig az arcomat puha kezével. - Majd jövök, vagy ha mégsem, akkor hívlak - hagyott egy csókot a számon, majd pedig Lilly felé biccentett. - Lilly, vigyázz Emma-ra! - és miután ez a mondat elhagyta a száját, kilépett az ajtón. Továbbra is ki akartam kísérni, de ő megtorpant, én pedig ezt nem vettem észre és nekimentem. Előrenéztem, hogy mi lehet az oka, hogy megállt, de amikor a látvány eljutott az agyamig, én is ugyanúgy lefagytam. Több tucat újságíró és fotós állt a kertünkben, akik minket megpillantva beizzították a gépeiket. A szemeinkbe vakuztak és kérdésekkel bombáztak. Fel kellett eszmélnünk ebből a sokkból, így Louis óvatosan odasúgta nekem az utasításait, melyek nem tartalmaztak egyebet, csak azt, hogy menjek be, ne válaszoljak senkinek, és ki se jöjjek, amíg itt vannak stb. Halálos csendben figyelte a tömeg a mi kis halk eszmecserénket, amikor hirtelen megfordultam és belülről kulcsra zártam az ajtót. Csak remélni mertem, hogy Louis is megússza a firkászok támadásait. A konyhában az egyik széken leltem meg a menedékemet, Lilly pedig izgatottan bámult kifelé a függöny mögül. Az ablakok nyitva voltak, így hallhattuk bentről az emberközegből kiszűrődő kérdéseket.

- Mr. Tomlinson mit szól a barátja és az Emma Smith között volt kapcsolathoz? Mi a véleménye Jessica Martinez-ről és a nyilatkozatáról? Tudomásunk szerint nagyon jó kapcsolatot ápol Harry Styles volt barátnőjével, aki történetesen itt lakik. Mondana róla esetleg pár szót? Több van köztetek barátságnál? Miért jöttél hozzá? Igaz az, hogy együtt jártok? - hallottuk az udvarias és a kevésbé udvarias kérdések tömkelegét. Magamban imádkoztam, hogy Louis ne boruljon ki, mikor váratlanul meghallottam a hangját.

- Hogy mi a véleményem Jessica Martinez-ről és a nyilatkozatáról? Tudják, nem mindig kellene elhinni azt, amit hallanak.

Maguk csak a történet egyik oldalát ismerik és abból sem a színtiszta igazságot. Mindennek két oldala van, kivéve Jessica-t. Neki millió meg egy... na mindegy, nem akarok lesüllyedni egy bizonyos szintre, szóval nem folytatom. Csak annyit kérek, hogy aki ártatlan, azt hagyják békén. Emma nem érdemli meg, amit írnak róla, nem érdemli meg a rossz véleményeket. Remélem elég, hogy ezt megerősítettem. Viszlát - nyugodt volt. Megvédett. Úgy csinált, mintha a többi mondatot meg sem hallotta volna, és azt hiszem, hogy bölcsen tette. A szónoklatát végighallgatva Lilly mellé sétáltam és a fényképezőkből, illetve kamerákból álló emberi tengert figyeltem. Láttam, amint Louis utat tör magának, beszáll a kocsijába és elhajt. Sikerült neki. Ekkor körülbelül a tömeg fele elszállingózott, úgy néz ki, ők beérték ennyivel, míg a másik fele továbbra is a kertben tanyázott. És most jött a nehéz pillanat.

- Na most már igazán elmesélhetnél mindent töviről hegyire, mert semmit sem értek - csapott egyet Lilly a konyhapult felületére. Szóra nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak, de lepisszegett. - Emma, mostanában kezdem azt érezni, mintha nem is lennénk legjobb barátnők. Legjobb barátnők?! Sőt... barátok se. Nem keresel, vígan elvagy a kis haverjaiddal és neked elég, ha akkor beszélünk, amikor én kereslek. Lehet, hogy nem vagyunk olyan régóta barátok, de ismerlek. Amikor rosszul érezted magad, akkor mindig itt voltam. Jöttem, akár hajnalok hajnalán is, de te még akkor sem mondtál el nekem mindent kerek perec, de ezzel akkor nem akartalak zaklatni. Miért nem bízol bennem? - ilyen keménynek még sohasem láttam Lilly-t. A legjobban az ütött szíven, hogy igaza volt. Szörnyű barátnő vagyok.

- Nézd, sajnálom. Igazad van - kezdtem bele.

- Emm hagyd a sajnálkozást. Viszont örülök, hogy belátod ezt - olyan rideg stílusa volt, hogy megrémített. Talán meg is érdemlem...

- Csak azért nem mondtam el mindent, mert féltettelek. Féltem, hogy felzaklatod magad, belekeveredsz, vagy olyan szinten félteni fogsz, hogy... - hallgattam el.

- Hogy mi? - kerekedett ki Lilly szeme.

- Hogy szólsz anyának. Tudod, hogy nem szeretném, ha bármit is tudna.

- Hát ez szép. Na és azt hiszed, hogy most, hogy az újságban is benne vagy nem is fog tudni semmit?! Ne álmodozz - rángatott vissza a barátnőm a valóságba. - Jó akkor. Tudod mit? Nem is kell mesélned többet semmit, úgyis elköltözünk. Legalább még messzebb leszek tőled - ordított.

- Tessék? - ragadtam meg a karját ijedten. - Mi?

- Jól hallottad. Elköltözünk. Ez volt a hír, amit be akartam neked harangozni... bár már mindegy - mondta szemrehányóan.

- De... de mégis hová? - akadozott a hangom.

- Írországba - lecsukta a szemét, úgy válaszolt. Elakadt a szavam. Most már ő sem lesz itt nekem. Tudom, hogy nem vagyok egy főnyeremény, mint barát, de ezt azért mégsem vártam. Fontos volt nekem Lilly és habár elhanyagoltam, akkor sem akartam, hogy elmenjen - Na erre már nem tudsz mondani semmit, ugye?

- A helyemben lehet, hogy te is ezt tetted volna. Én tényleg nagyon sajnálom, de nem szerettelek volna ezzel terhelni. Ennek ellenére is fontos vagy nekem - mondtam nyugodtan.

- Mindegy. Most megyek, mert otthon várnak. Mielőtt elmennénk a városból, még találkozunk - szedelőzködött.

- Kikísérlek, csak várj pár percet - felöltöztem, megfésülködtem és indulásra kész voltam. Kiléptünk az ajtón, a kulcsot elforgattam a zárban, majd megfordultam. A tömeg negyede vagy fele, akik még mindig rám vártak, felhördült. Belekaroltam Lilly-be, próbáltam magam után húzni és csak lefelé néztem. Az emberek, mintha ránk másztak volna, úgy leptek el bennünket. Lilly valahogy kikecmergett mellőlem és a járda széléről kiabált nekem.

- Azt hiszem jobb, ha egyedül megyek. Még látjuk egymást - integetett és én meg próbáltam visszainteni, hol több, hol kevesebb sikerrel. De szerintem inkább úgy nézhettem ki, mint egy kapálózó, fulladozó őrült a tengerben. Ugyanazokat a kérdéseket tették fel nekem is, mint Louis-nak, de nem akartam válaszolni. Nagyon idegesíthettem ezzel őket, de úgy tettem, mintha nem hallanék semmit. Legalábbis csak egy ideig... amíg egy ismerős hang fel nem csendült. A tömeg szétnyílt előttem, felnéztem és Jessica-t láttam felém tipegni.

- Emberek! Hagyják őt békén! Kérem ne zaklassák - karolt át a szőkeség, én pedig a meglepődöttségtől megnémultam.

- De Martinez kisasszony... miért védi meg Smith kisasszonyt, ha az újságban, ami ma jelent meg, azt nyilatkozta, hogy rossz viszonyban vannak?! - kérdezte az egyik riporter. Jó kérdés... a válaszra én is nagyon kíváncsi vagyok.

- Tudják, az pár nappal ezelőtt volt. Ezek után maguk már nem tudják a fejleményeket - magyarázta, miközben még mindig engem szorongatott. Azt sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Hát még hogy az újságírók nem tudják a fejleményeket?! Még én sem értesültem semmiről... - Mivel én segítőkész, megbocsájtó és jó ember vagyok, és ezt Emma is belátta, bocsánatot kért és most már barátnők vagyunk - mosolygott. - Igaz, Emma?

- A legmerészebb álmaidban sem lennék a barátnőd - néztem rá gyilkos szemekkel, mire pár ember elnevette magát.

- Ó most csak poénkodik, - próbálta menteni magát Jessica a kínos szituációból - ugye?

- Ismersz - magamra erőltettem egy művigyort és nagy nehezen rávettem magam, hogy megöleljem őt. Elég jó színész lehetek, ugyanis többen meghatódottan figyeltek minket. - Ő a valaha volt legjobb barátom. És ugye milyen rettentő csinos? - beszéltem a közönséghez.

- Köszönöm. Járok edzeni - vett elő egy vajszínű kártyát. - Jó, hogy megemlítettem. Kérem reklámozzák ezt az edzőtermet. Csak jó vélemények vannak róla, illetve nézzenek rám. Én vagyok a bizonyíték - illegette magát és szinte a kamerákba nyomta azt a kis lapot.

- Látszik. Nagyon csinosak a lábaid - jesszus. Úgy viselkedem, mint egy csitri. Legszívesebben fanyar képet vágtam volna, de jól akartam játszani a szerepet, már ha vállaltam. - Most pedig foghatnád őket és elhúzhatnál innen - és íme. A drámai befejezés. Reméltem, hogy itt lezárhatjuk, de Jess-t ismerve... biztosan nem. - Ha akarod, segíthetek - fogtam meg a karját és az út felé mutattam. - Látod? Arra kell távoznod. A seprűdet is mindjárt megkeresem, nehogy gyalogolnod kelljen. Látod milyen segítőkész vagyok én is?! - emeltem fel a tenyerét és belecsaptam, mintha pacsiznánk. Lehet, hogy undok vagyok, de ez jól esett. Ezek után, mint aki jól végezte dolgát sarkon fordultam, és a ház felé indultam. Két lépést sem tettem, hirtelen egy vékony, de annál csontosabb kéz a hajamba ragadt. Hát ez kész. Az egész világ szeme láttára fog megtépni. Én meg persze, hogy nem vagyok olyan, aki hagyja magát. Próbáltam letépni magamról az ujjait, de nem jártam sikerrel. Magam fölé emeltem a kezem és megfogtam Jessica csuklóját, hogy kiszabadítsam magam a karmai alól, de annyira kapálózott, hogy a végeredmény az lett, hogy a könyökömmel bevertem az orrát. Több se kellett, rögtön elengedett és kényesen sírni kezdett. Elhiszem, hogy nem lehetett kellemes érzés, de eltörni tuti nem tört el, és épp, hogy alig vérzett egy kicsikét. Hát... mindenáron mosoly akart kiülni az arcomra, de mégsem hagyhattam. A tenyereimet a szám elé helyeztem és így mindenki számára úgy nézhettem ki, mint aki megijedt, habár ez nem volt így. Nem vagyok kárörvendő, de azért örültem egy kicsit. Még ha véletlenül is, de legalább megkapta, amit érdemelt. Az erőszak nem megoldás, tudom. Nem szándékosan történt, és mindenki betudhatja önvédelemnek. Jessica azonban még mindig keservesen hullajtotta a krokodilkönnyeit. Szerintem nem fájt neki annyira, mint amennyire most sajnáltatja magát. Az emberseregben akadt egy-két orvos, akik rögtön megvizsgálták a szőkeséget. Adtak neki egy gyógyszert és zsebkendőt, de emellett leszögezték, hogy semmi komolyan baj nincs. Jessica földhöz vágta magát, mint egy elkényeztetett kislány, aki nem kapja meg, amit akar. Nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést, főleg azt nem tudtam eltalálni, hogy ezzel mit akar elérni. Össze-vissza sipákolt és komolyan... szánalmas volt. Ezzel csak magát tette nevetségessé. Csak a fejemet bírtam fogni és körbenéztem a tömegen, hogy lássam az emberek arcán tükröződő véleményeket. A pillantásom azonban hirtelen megállt, és a szívem is úgy elkezdett dübörögni, hogy azt hittem, hogy kiszakad a mellkasomból. Ennek az oka az volt, hogy megláttam egy személyt fehér tornacipőben, fekete nadrágban, ingben és göndör hajjal közeledni. Ki más lehetett volna, mint Harry?!

25.rész - Starry Eyed

Istenien zárult a mai nap! Sikerült összebarátkoznom Niall-el és Liam-mel. Hála az égnek nagyon jól kijövünk, nagyon jól megértjük egymást és egyből elfogadtak. A boldogság teljes mértékben a birtokaiba vett és eszméletlenül bizsergető érzés, hogy beteljesült az álmom. Találkoztam velük és jóban vagyok velük! Ahogy Liam is fogalmazott: " Reméljük, hogy sokat leszel velünk "... igen, ebben én is nagyon bízom. Az örömöm sugarait azonban beárnyékolta még pár felhő, pontosabban kettő. Az egyik Zayn-é, a másik pedig Harry-é. Mindig mindenkinek a kedvében akarok járni, nem akarok senkivel sem rossz kapcsolatot tartani. Azt akartam, hogy olyanok legyünk, mint egy kis család. Már persze úgy értve, hogy vannak ők, a One Direction, a legnagyobb fiúbanda a világon a legőrületesebb rajongókkal és hozzájuk szeretnék tartozni én is. Azt most hagyjuk, hogy legjobban kihez és milyen szálon, csak hogy ez a hovatartozás érzése legyen meg bennem. Azonban attól tartok, hogy most, hogy én beléptem az életükbe ez kezd egyre elképzelhetetlenebbé válni. Jó, Niall és Liam megértenek és próbálják összefogni a csapatot. Zayn nem tud velem mit kezdeni és Harry mellett voksol. Louis pedig velem... hát mi külön világ vagyunk. De én nem azt akartam, hogy ki-ki egyik, vagy másik ember pártját fogja. Szerettem volna a barátja lenni Zayn-nek is éppúgy, mint ahogy Liam-nek vagy Niall-nek és történt, ami történt, Harry-t sem akartam, hogy kimaradjon mindebből. Egy csokorban akartam nemcsak két-három személyt, hanem mindenkit. Legyek telhetetlen, nem bánom. Bár nem értem, hogy miért baj az, ha úgy szeretném a közelemben tudni őket, mint ahogy mindig is láthatóak voltak, egy csapatként, testvérekként és jó barátokként?! Így tűnődtem magamban, miközben segítettem a srácoknak összepakolni. Már cseppet sem volt rumli a házban, így Niall és Liam a heverőre vágódtak pihenésképp. Louis-t nem láttam sehol. Nem csodálom, hát ebben a nagy térben nem nehéz elveszni. Jó, ez enyhe túlzás volt a részemről.

- Úgy fáj a hátam - mondogatta a szőke fiú körülbelül már ötvenedjére a takarítás alatt. Szinte már tudomást sem akartunk venni erről a fajta nyavalygásról, hisz a srácok tájékoztattak, hogy a kis kék szemű manójuk ilyen módszerekkel veszi rá az embereket, hogy tegyenek meg neki valamit, amit akar. Szerintük ez gyerekes, szerintem pedig inkább aranyos.

A kanapé mögött álltam, a két srác pedig oldalasan ült, hogy lássanak engem. Liam Niall szavaira reagálva intett nekem egyet, hogy hajoljak közelebb, majd a fülembe suttogott. - Ne is figyelj rá.

- Hé! Társaságban nem illik sugdolózni Mr. Payne - színészkedett a szőkeség.

- Csak azt akartam szépen megköszönni, hogy segített eltüntetni a kuplerájt - nyújtotta a barna szemű fiú felém a tenyerét, hogy lepacsizzak vele.

- Én is beszállnék a pacsizásba, de tudjátok, túlságosan fáj a hátam - színlelt fájdalmat Niall. Melyik lány ne találná imádni valónak már nem csak a személyiségében, hanem a viselkedésében is ezt a fiút? Rettentő édes.

- Na gyere, megmasszírozlak - adtam be a derekam, Niall arca pedig rögtön felderült. Biztos nagyon örült neki, hogy bejött a terve. A vállát, a nyakát és a hátát kezdtem dörzsölgetni, nyomkodni erősen a kezemmel. Kipróbáltam rajta is egy titkos mozdulatot, amit csak én tudok, viszont mindenki nagyon élvezi.

- Uh, istenem. Emm, ez nagyon jó. Abba ne hagyd! - nyögte Niall.

- Hát ez elég félreérthető - sütötte le barna szemeit Liam, mire egy mosolyt villantottam felé. Úgy látom, hogy egy rugóra jár az agyunk. Na mindegy is. Fiatalság, bolondság! - Ha ezt Louis meglátja.. neked annyi - bökte meg a szőkeségünket.

- Ugyan már. Jaj ez jó, ez jó. Ott, ott fáj. Csináld! - szólt rám beszéde közben Niall. - Inkább ha megtudja, hogy te meg sugdolózol vele... - bokszolt bele barátja vállába. Én az egészen csak kacagni bírtam. Imádtam, ahogy ugratják egymást. Jön belőlük a hülyeség.

- Mit kell megtudnom?! Tyű... - jött le Louis a lépcsőn és pont velünk szemben állt meg. - Héj, vetted le a kezed... - mondta katonásan és elharapta a mondat végét. Úgy éreztem magam, mintha a rendőrség mondaná, hogy " le van tartóztatva! ", így óvatosan levettem Niall-ről a kezeimet. A mosolyomat megpróbáltam visszafojtani, ami miatt elég idióta arckifejezésem lehetett. - Pár percig nem vagyok itt és máris kitör a perpatvar. Na kislány, büntetésből haza sem viszlek - színészkedett Lou.

- Hát jó - vágtam be a sértődöttet, persze csak a játék kedvéért. Elindultam a kis asztal felé, hogy pár extrán édes és finom falatot vigyek Niall-nek. - Akkor majd Niall megteszi helyetted - adtam át neki a tányért, majd leültem mellé és egy apró puszit nyomtam az arcára.

Niall rögtön felvette a fonalat és folytatta a játékomat. - Ezek után pláne - karolt át, miközben folyamatosan egymásra vigyorogtunk. Oldalpillantásokkal tartottam szemmel Louis-t, aki a mi kis akciónk hatása alatt állt. Összefonta a karjait maga előtt, felhúzta a vállait és olyan volt, mint egy durcás kisgyerek. Liam pedig mindnyájunkat csak kinevetett.

- Úgyis tudod, hogy elviszlek - dünnyögte.

- Mit takar az, hogy elviszel? - vontam fel a szemöldököm.

- Azt, hogy bepakolok néhány ruhát - kacsintott, mire beleharaptam az alsó ajkamba. Valahogy éreztem, hogy ez lesz a következő képkocka színes történetünkben. Nem szedelőzködött sokáig az emeleten, szinte leszáguldott a lépcsőfokokon, majd a fiúkhoz indult elköszönni. Mindkettejükkel kezet fogott és várta, hogy én is elköszönjek. Először Niall-höz mentem oda. Nagyon szeretni való egy figura. Egy-egy puszit kaptam tőle az arcomra, mint bemutatkozáskor, de ez már öleléssel is társult. 

- Remélem, hogy most már sokszor fogunk látni - szorongatott az ír manó és alig akart elengedni.

- Jól van már. Elég lesz. Minek kell ilyen hosszan búcsúzkodni? - bosszankodott Louis magában. Emiatt muszáj volt mosolyognom, hisz olyan volt, mintha a zöld szemű szörny feltámadt volna benne. Ilyen, amikor féltékeny? Cuki. A következő " állomás " Liam volt. Ahogy odaértem elé, már a karjaiba zárt.

- Aztán mihamarabb látogass meg minket! - motyogta a hajamba. 

- Sokáig tart még? - türelmetlenkedett az ajtó előtt álló Louis.

- Féltékeny - sutyorogta a fülembe Liam újra. - Na sziasztok, menjetek.

- Aztán vigyázzatok a házamra! - utasította rendre Niall-t és Liam-et a kísérőm.

A hazavezető út végig csendes volt. Miután megérkeztünk az otthonomba minden tettünket, tehát a lepakolást, az átöltözést és a fogmosást is a szótlanság kísérte. Azt hiszem ez a fáradtság miatt volt, hisz mindketten óriásiakat ásítoztunk. Ez mindaddig volt így, ameddig a fürdőszobai tevékenységeim után a szobámba nem mentem, hogy végre nyugovóra térjek. Elhelyezkedtem, betakaróztam, de amikor az oldalamra fordultam az ágy belseje felé, akkor kicsit megijedtem. A kislámpám fénye világította be a szobát és így vettem észre, hogy Louis fekszik mellettem. Már majdnem megkérdeztem, hogy mit keres itt, de akkor eszembe jutott, hogy korábban még én jelöltem ki a hálómat neki, hogy itt aludjon, amikor itt van.

- Elég meglepődött fejet vágsz - jelentette ki hálótársam. - Ha itt szeretnél pihenni csak szólj, akkor máshová megyek... ha azt szeretnéd. Azért jöttem ide, mert korábban te mondtad, hogy... - magyarázkodott, pedig nem neki kellett volna.

- Tudom, ne haragudj - térdeltem fel az ágyon. - Én felejtettem el, biztos a fáradtság teszi. Jó éjt, már megyek is - álltam volna fel, de megfogta a csuklómat.

- És mi van akkor, ha azt mondom, hogy jobban szeretném, ha maradnál?! Persze, ha te sem bánod... - tette hozzá gyorsan. Annyira tetszik, hogy figyel arra is, hogy én mit szeretnék és semmit nem siettet. Elmosolyodtam és újra bemásztam mellé. Egy darabig a hátamon fekve vizslattam a plafont a lámpa pislákoló fénye kíséretében, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve Louis felé fordultam, fölé hajoltam és megcsókoltam.

Fogalmam sincs honnan jött ez az egész, csak úgy megtettem. Hát... be kell, hogy valljam, a spontanelitás tényleg jó. Kezemet a mellkasán nyugtattam, majd eltávolodtam tőle. Arcára egy nagy mosoly ült ki. Ennek következtében az ágy széle felé fordultam és úgy tettem, mint aki már aludni készül, de igazából vártam, hogy reagál-e valamit. Beteljesedett, amire várakoztam. Tudtam, hogy közeledik, mivel a takaró susogós hangot hallatott.

- Mire fel kaptam ezt a kellemes kis ajándékot?! Nagyon örülök neki, de lenne egy javaslatom. Mondjuk többször is meglephetnél vele... ööm, például minden nap?! - suttogott a fülembe, majd átnyúlt a fejem fölött, hogy lekapcsolja az ezidáig mindvégig világító fényforrást. Miután kezeit visszafelé hozta onnan, gyengéden megfogta az államat és úgy fordított maga felé, hogy még egy újabb csókot tudjon nyomni a számra. Annyira romantikus volt és én imádtam az ilyen pillanatokat. Szinte ezekért élek. De egy pici félelem azért mindig volt bennem amiatt, hogy nehogy elkapjon a hév, mert ahogy bír csókolni... nem tudom milyen jelzővel tudnám kifejezni, hiszen alig van olyan, amivel még nem jellemeztem... olyan, mint mikor nemcsak kívülről, hanem belülről is bizseregsz, amikor a külvilág teljesen megszűnik számodra létezni, amikor csak ő és te vagytok.

Na ilyen érzés fogott el minden egyes alkalommal és talán egy kicsit mindig erősebben. Talán Harry-nél is volt ilyenem, de az csak egy szikra volt... Majd ahogy Louis ajkai távolodni kezdtek az enyéimtől még mindig éreztem, ahogy a szívem hevesebben ver és őrült módjára kapkodom a levegőt. Talán most mind hülyének néztek, de így van. Aztán leheveredett szorosan mellém és átkarolt. Olyan közel volt, hogy minden egyes szívdobbanását érzékeltem, ahogy azt is, amint a nyakamba szuszog. Karjaival védelmezőn engem fogott át és teste melege a biztonságot nyújtotta. Így volt a legjobb elaludni, higgyétek el.

Reggel már úgy ébredtem, hogy vele szemben találtam magam. Ő már fent volt és engem figyelt. Még pislogtam párat, hogy biztos legyek abban, hogy nyitva tudom tartani a szememet, majd közelebb húzódtam hozzá úgy, hogy testünk összeérjen. - Mióta vagy fent? - kérdeztem álmos hanggal.

- Nem régóta - mosolyodott el. - Csak téged néztelek... még alvás közben is gyönyörű vagy - milyen észveszejtő érzés reggel, rögtön ébredés után ezzel a mondattal indítani a napot. Beletúrtam a hajába és ismét megkíséreltem megízlelni édes ajkait. Így feküdtünk hosszú percekig, majd kopogást hallottunk. - A barátnőd mindig olyan jól tud időzíteni - mormogta.

- Honnan veszed, hogy ez ő? - tudakoltam meg tőle, mire csak megvonta a vállát. Egyszerre keltünk ki az ágyból és míg én a papucsomért, illetve a köntösömért keresgéltem, addig ő felöltözött. A bejárat felé baktattam, ahol már meglehetősen türelmetlenül hol dörömböltek, hol csengettek. Ajtót nyitottam és nem is kellett több, Lilly szinte betört a házba, úgy viharzott be.

- Emma, ez micsoda? Te tudsz erről? Mi történt? - vágott hozzá az asztalhoz egy szürke színű, újságnak kinéző cuccot.

- Ez mi? - piszkálgattam két ujjal a magazint. Lilly azonban nem szólt semmit, csak egy adott oldalra lapozott és ledermedtem. Két oldalas cikk Harry Styles-ról és ha ez még nem lenne elég, tele olyan képekkel, ahol vagy velem, vagy Jessica-val látható. A szemem kikerekedett és legbelül éreztem, hogy valami megint nincs rendben, hisz az adrenalinszintem egyre emelkedett, ahogy a cikket olvastam. Tudtam, hogy a java csak most jön...

" A One Direction csajozógépe egyik lányról a másikra jár "

" Harry Styles-ről (19), a One Direction szívtiprójáról több tucat kép került a nyilvánosságra, melyek legtöbbjén két lánnyal együtt látható. Mint később megtudtuk, mindkettejüket valamilyen érzelmi szál fűzi a fiúhoz. Sokakat furdal a kíváncsiság, hogy vajon kik lehetnek ezek a lányok, akiknek sikerült meghódítaniuk napjaink legnagyobb fiúbandájának egyik énekesét, akiért tinilányok milliói rajonganak? Most választ adunk rá! Az egyikük Jessica Martinez (19), akivel már korábban is sokszor hírbe hozták a fiút, most viszont úgy tűnik, hogy a pletykák nagyon is igaznak bizonyulnak, ugyanis rengeteget látják őket együtt mostanság. Különböző bárokban és szórakozóhelyeken, rendezvényeken kivétel nélkül egymás karjaiban jelentek meg. Sokak véleménye alapján Harry (19) jól választott, ugyanis Jessica (19) egy kifinomult, elegáns negyedből való hölgy. Mi is nagyon reméljük, hogy ez így van, a rajongók véleménye azonban megoszlik. Most pedig itt a várva várt leleplezés. A másik lány, akiről szintén sok lesifotó került elő, az Emma Smith (17). Információink szerint egy kertvárosi leányról van szó, azt azonban senki sem tudja hogyan keveredett össze a híres énekessel. Senki sem tudott kész tényekkel szolgálni a kapcsolatukról, de az interneten rengeteg fotó terjeng róluk, melyek alapján meggyőződéssel hihetjük, hogy valaha egy párt alkottak. A közvélemény nem nézte túl jó szemmel ezt a románcot, hisz ahogy a fotókon látszik (a London Eye-nál készültek - szerk.), nem jönnek ki túl jól. Többen aranyosnak tartják, viszont a rajongók véleménye az ő esetében is különböző.  A meglepő hír, hogy mostanában érkezett pár jelentés egy-egy szemtanútól, miszerint Emma Smith (17) kisasszonyt rengetegszer látják a One Direction másik énekese, Louis Tomlinson (21) társaságában. Vajon van köztük valami? Mindenki ezen töri a fejét, de nem tudhatjuk, hogy nem-e pletykákon alapuló dolgokról van szó. Mindenesetre az egyik előkelő vacsorán sikerült elcsípnünk Jessica Martinez (19) kisasszonyt, hogy nyilatkozzon ezzel kapcsolatban.

" Bevallom, sosem sikerült jól megismernem azt a lányt, mivel mindig elutasító volt velem. Igen, egy ideig együtt voltak Harry-vel, de az a lány semmit nem tudott megbecsülni és folyton zaklatta Harry-t, többek között a féltékenykedésével, pedig én csak barátkozni próbáltam vele. Sejtettem, hogy a rivaldafényben lenni számára új, ezért próbáltam segíteni neki, de mindig olyan lekezelően bánt velem. Mivel Harry és én már nagyon régóta barátok vagyunk, őszinte voltam vele és mindent elmondtam, ami bántott Emma-val kapcsolatban. Ez volt az oka, hogy szakítottak. Én nem akartam, hogy így végződjön, de azért van benne jó dolog is, hisz már a kezdetek óta odáig vagyok Harry-ért. Az pedig, hogy Louis Tomlinson-nal járkál mostanában... ne haragudjanak, de azt kell, hogy mondjam, hogy felháborító. Azt hiszem ilyen eset ez a jelenlegi is, amikor arról beszélhetünk, hogy valaki kihasználja, eszköznek tekinti a másikat. Ebben az esetben például a hírnévért. Nem tudom, hogy Harry iránt táplált-e valamilyen érzéseket, de nem sokat nézek ki ebből az Emma nevű lányból. Örülök, hogy Harry nem keveredett vele jobban össze, de azért remélem, hogy Louis sem fogja megjárni " - fejtette ki. " 

Szöveg: Lisa Dowell 

24.rész - Just Enjoy It

Remek. Most tört rám a pánik. Anya hazajön. Úgy kellesz majd tennem, mintha minden rendben lenne és minden a régi, holott közel sem lesz így. Ráadásul a fedősztorik kitalálásával is a nullán állok. Nem akarom, hogy sejtsen bármit is, mert csak az Isten tudja, hogy mi lenne a reakciója. Imádom őt, tényleg. Imádom, hogy eddigi életem során a kapcsolatunk felhőtlen volt, olyanok voltunk akár a legjobb barátnők, de mégis az anyám. Azokat a dolgokat nem szabad tudnia, melyek azalatt történtek, míg ő nem volt itthon. Régen azért ácsingóztam állandóan, hogy többet legyen velem... na most azért, hogy kevesebbet. Ez általában nem gond, mivel heteket, vagy párszor előfordult, hogy hónapokat töltött más országokban a szakmája miatt. Hála az égnek szereti a munkáját, szóval én nem bánom, hogyha beleveti magát... most meg különösen. Egy hetet simán kibírok, ha annyit tölt itthon, sőt talán még kettőt is. Egy valami akkor sem hagy nyugodni. Legutóbb, amikor beszéltem vele, akkor azt mondta, hogy van egy meglepetése számomra. Remélem valami olyan, aminek örülni fogok, vagy a hasznomra válik. Most úgy tűnik, mintha el akarnám taszítani magamtól, vagy éppen hasznot akarnék húzni abból, amit csinál. Pedig nem így van, csak hát... tudjátok milyenek az anyukák. Ha elmesélnék neki mindent, akkor vagy vinne magával mindenhová, vagy pedig már csak azért is velem maradna, hogy szemmel tartson. Na és ez az, ami a szemem előtt lebeg. Egyik oldala ennek az, hogy végre magára is odafigyel, a karrierjét építgeti, azt csinálja, amit szeret és nem azon rágódik, hogy mindenkinek megfeleljen. Hosszú idő után azt látom rajta, hogy boldog. Mióta apával elváltak azóta keresi az útját és most úgy érzem, hogy megtalálta. Az az önzőség, ha erről letaszítom, hogy inkább az én gondjaimmal foglalkozzon. A másik oldala az, hogy nagyon szeretek egyedül lenni, jót tesz az önállóság. Most bármit is csinálok az rám tartozik. És így talán a magánéletem is nyugodtabb... már amennyire annak mondható. De ezt úgy értem, hogyha az utóbbi időt figyelte volna, hogy kik járkálnak ki és be a házba... hát a szívbaj kerülgetné és kérdőre lennék vonva elég alaposan.

Az sms-t körülbelül tízszer olvastam el, majd a telefont behajítottam a táskába. Kulccsal bezártam a bejárati ajtót és beültem Louis autójába. Az arcomra biztos kiülhetett a megviseltség, hiszen Lou rögtön hozzám fordult.

- Mi a baj drágám? 

- Anya küldött egy üzenetet. Azt írta, hogy 3 nap múlva hazajön. Fogalmam sincs, hogy mi lesz itt, vagy mit fogok mondani. És ha már tud valamit? - gyötörtem magam újra és újra.

- Ez nem biztos. De hagyd abba. Megint előre rágörcsölsz a dolgokra. Majd lesz valahogy. Mondtam már, hogy itt vagyok veled, mindenben segítek, megoldunk mindent. Együtt - nyomatékosította az utolsó szavát. - Biztos örülne, ha bemutatnál neki engem - vigyorgott.

- Téged egyébként is imád - emeltem égnek a tekintetem egy mosoly kíséretében.

- Tényleg? - csendült fel Louis hangja.

- Csak el ne bízd magad - ütöttem rá finoman a combjára. Egyébként igaza van. Ráérek ezzel majd akkor foglalkozni, amikor eljön az ideje. Most inkább élvezhetném a pillanatot, ugyanis találkozom a One Direction többi tagjával! Ez a gondolat újra felpörgetett. Nagyon elkezdtem izgulni.

Louis kocsija lassan a háza elé gördült. Eltűnődtem a ház látványától. Gyönyörű és rendezett kert, elegáns kültér. Valahogy pajtásom személyisége alapján valami vadócabb külsőre számítottam, de kellemesen csalódtam. A zöld környezet nagyon tetszett. Tudom, hogy nagyon szereti a kint végezhető cselekvéseket, például a focit. Ez nem csoda, hisz fantasztikus focista.

- Nem értem, hogy mire fel ez a nagy ház, amikor állandóan úton vagytok - csodálkoztam. - Egyébként lenyűgöző.

- Hát... például bulikra. Egyelőre - mondta, mintha ez olyan természetes lenne. El sem hittem, hogy már ott vagyunk. A lábaim remegni kezdtek és ahogy Louis a combomra tette a kezét, ezt meg is érezte. - Minden rendben lesz. Tuti zabálni fognak - hagyott egy puszit a homlokomon, majd pedig kiszálltunk. Még mindig annyira hihetetlen ez az egész. De várjunk. Ha az egész banda itt lesz, akkor...

- Ööm... Harry..? - kérdeztem volna, de válaszával megint megelőzött.

- Ő nincs itt - nyugtatott meg, miközben egymás mellett sétáltunk a járdán felfelé, az ajtó felé. - Mondtam a srácoknak, hogy szóljanak neki is, de... de azt mondta, hogy más dolga van. Hát ha nem, hát nem - zárta le a dolgot.

- És a többiek tudnak arról, hogy mik zajlottak le az elmúlt időben? - próbáltam megtudakolni a szükséges információt.

- Liam mindent tud. Neki elmeséltem mindent, főleg ugye, hogy ő vigyázott Harry-re a buliban, aztán meg amikor próbánk volt és folyton téged hívogattalak... ő is aggódott érted és ő vetette fel ezt a bemutatásos meglepetés partyt. Niall és Zayn viszont nem tudom, hogy mennyit sejtenek a dolgok állásáról - húzta el a száját, majd a kulcsát úgy négyszer-ötször hangosan megzörgette a zárban. Ennél jobb jelzést ki sem lehetett volna találni. Óvatosan benyitottunk és Louis rögtön a villanykapcsolóhoz nyúlt, hogy fényt csiholjon. Mire ezt megtette, az említett három fiú ugrott fel azt ordítva, hogy: " meglepetéééés! ". Jesszus... már mióta erre vágytam és itt állok velük szemben. Mindannyiukra rámosolyogtam és Louis megkezdte a bemutatást.

- Srácok, ő itt Emma - karolta át a derekamat és egy puszit nyomott az arcomra. Kicsit mintha az ötlött volna fel bennem, hogy most olyasfajta birtokló magatartást tanúsít. Mintha azt jelezné a srácoknak, hogy az övé vagyok és nem érthetnek hozzám egy ujjal sem. Persze, képletesen érve. Egyébként nem zavart, sőt inkább aranyosnak és hízelgőnek találtam. - Emm, ő itt Liam - vezetett oda a srác elé. Belenézve mélybarna szemeibe rögtön tudtam, hogy ő az, aki mindenkinek a legjobbat akarja, mindenkivel foglalkozik.

- Szia. Liam vagyok - mosolygott rám féloldalasan és egyből magához ölelt. - Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek. Annyit hallottam már rólad - szorított. Tudtam, hogy ő ilyen gondoskodó, mivel gyakran hallottam, hogy a zenekarban őt az " apukának " nevezik. Találó név, ő vigyázott a többiekre. De már nemcsak ezt gondoltam róla, hanem tényleg bebizonyosodott, hogy ő ilyen.

- Ő itt Niall - mutatott a szőke, kék szemű és felettébb aranyos fiúra. Miután kiszabadultam Liam szorításából, hozzá is odamentem. Épp egy tálca volt a kezében tele különféle süteményekkel és épp rágcsált valamit. Felmutatta az ujját egy perc türelmet kérve. Letette a tárgyat és gyorsan megtörölte a kezét.

- Örülök neked - adott egy-egy puszit az arcomra. - Nem vagy éhes? - ez volt az első kérdése.

Elnevettem magam és rögtön válaszoltam is neki. - De, farkaséhes vagyok - egyfajta elégedettség ült ki ettől a mondatomtól az arcára.

- Máris kedvellek - vigyorgott.

- Ez itt pedig Zayn - vitt tovább Louis.

Zayn épp a telefonját böngészte és csak egy pillantást vetett rám. - Szia! - intett nekem. Ebből kiindulva úgy éreztem, hogy ő lesz a legtávolságtartóbb velem szemben.

- Na mindenki a konyhába! Végre ehetünk! - mondta Niall türelmetlenül és már el is tűnt az említett helyiség irányába. A másik két srác is utána ment, kettesben hagyva így minket Louis-val.

- Remélem jól fogod érezni magad. Ki kell élveznünk ezt a három napot még - kacsintott és egy csókot nyomott a számra egy rövidebb pillanat erejéig. Majd kézen fogott és úgy indultunk mi is a konyhába. Az asztal jobbnál jobb ételekkel volt telepakolva, amiből Niall már jócskán falatozott. Louis-val mi is leültünk és enni kezdtünk.

Mikor mindenki jól lakott, a nappaliba indultunk. Zayn és Liam a fotelekben foglaltak helyet, míg a kanapén sorban Louis, mellette én, a másik oldalamon pedig Niall helyezkedett el.

A kis szőkeség átkarolt és kék szemével engem pásztázva szóra akart bírni. - Mesélj magadról valamit - mosolygott. Még egy szót sem szóltam, de rögtön jött a következő téma.

- Mióta vagytok együtt Harry-vel? Ő miért nem jött? Hogy-hogy Lou-val érkeztél? - ostromolt a kérdéseivel Zayn.

- Hát... egy hónapig voltunk - feleltem halkan.

- Mi az, hogy voltatok? - nézett rám Zayn döbbent arccal.

- Zayn! - szólt rá Liam. Hát igen... ő tudott mindent. Legalább az megnyugtatott, hogy ő nem ítélt el. Főleg azért, mert csak most kezdtem, leginkább az ő körükben furcsán érezni magam, hogy Harry-vel szakítottunk, de Louis-val járok-kelek. Félek, hogy a másik két fiú megbélyegez. Nem mintha nem lenne igazuk, csak... ők a bálványaim és ha már ők is rosszat gondolnak rólam, akkor... az biztos úgy van és onnantól én is úgy gondolkodnék magamról.

- Mi történt? - kérdezte Niall szinkronban.

- Srácok! - kiabált Louis ingerülten. - Hagyjátok már!

- Jó, ne haragudj Emma. Csak mint tudjátok, egy banda vagyunk, összetartunk, épp ezért szeretnénk mi is mindenről tudni - magyarázkodott Niall.

- Semmi gond, én megértem. Ha már ennyire őszinték vagyunk, akkor én meg attól rettegek, hogy ezek után undorodni fogtok tőlem, vagy megutáltok, mert Harry azért mégiscsak az egyik legjobb barátotok és... - sóhajtottam.

- Ne butáskodj. Nekünk is rengeteg hülyeségünk van és egyébként is, Harold elég bajkeverő. Aranyosnak látszol, meg kedves vagy velünk. Ez a lényeg - simogatott meg a szőkeség.

- Jó, de én akkor sem szeretném elmesélni. Helyettem akkor inkább Liam, ha vállalod... - néztem Niall tengerkék szemeibe bocsánatkérően, majd Liam-hez fordultam, aki beleegyezően bólintott. Részletesen elmesélte a sztorit és még én is meglepődtem, hogy mennyi mindent tud, de annál az volt az érdekesebb, hogy mennyi mindent jegyzett meg. Én Louis vállára hajtottam a fejem és úgy hallgattam a történetet, melyet amúgy is tudtam kívülről és melynek én vagyok a főszereplője. Mikor Liam befejezte a mondanivalóját rám nézett, én pedig eltátogtam neki azt, hogy " köszönöm ", mire ő mosolyogni kezdett és bólintott egyet. Jessica fenyegetéseiről azonban rajtam és Louis-n kívül már senki nem tudott. Azt hiszem, hogy jobb, ha ez egyelőre így is marad.

- Ez szomorú - görbült le a kis szőke manó szája. - Mi itt vagyunk neked. Bennünk is bízhatsz, fordulhatsz hozzánk, bármiben segítünk, ha tudunk - ölelt meg oldalról Niall.

- Tudod, Harry szereti a kalandokat. Romantikus személyiség, de nem az, aki meg tud ülni egy helyben, vagy éppen lekötni magát. Mi már megszoktuk. Lehet, hogy kicsit előrelátóbbnak kellett volna lenned - jelentette ki Zayn teljesen ridegen. És akkor most ti - mutatott rám és Louis-ra - együtt vagytok, vagy mi? - na ne.

Ez volt az a kérdés, amit nem vártam. Erre mégis mit lehet mondani? Az a baj, hogy nem tudom, hogy Louis mit gondol erről és nem tudok mit válaszolni. Kínos csend következett be körülbelül két percig, majd végül rászántam magam, hogy ránézzek Lou-ra, aki épp ugyanígy tett. Még mindig a téma hatása alatt álltunk és csak annyit tettük, hogy elnevettük magunkat... szerintem zavarunkban. Miután ezt a többiek figyelemmel kísérték, Niall rögtön elengedett engem és kettőnket nézve mosolygott.

- Na ugorjunk - törte meg Liam a szótlanságot. Azért jó volt, hogy ő mindent átérzett és tudott. Pedig ezt talán nem érthette, hogy bennünk mi folyik, vagy mit gondolunk, de egyből felismerte a dolgokat. Úgy viselkedett, mintha minden apró kis mozzanatot tudott volna, ami Louis és köztem valaha lejátszódott. Ez meg is nyugtatott, meg ijesztő is volt... Liam a zenelejátszó felé igyekezett és bekapcsolta a zenét, majd pedig egy videó játék meccsre hívta ki Louis-t, aki persze rögtön el is fogadta azt. Niall újra megcélozta a tálcákat, tányérokat, mert megint... vagy még mindig éhes volt.

- Sajnálom, de én ezzel nem tudok ilyen könnyen megbarátkozni - állt fel Zayn a fotelból. - Egyszerűen nem vagyok képes megérteni ezt a szerelmi háromszöget, ezért most inkább elmegyek. Sziasztok skacok! - sétált a kijárat felé. - Szia... Emma - halkult el fokozatosan a hangja, majd bezárta maga mögött az ajtót. Emiatt egy ideig újra csend honolt szerte a házban, csak a magnóban lejátszódó dallamok kísérték ezt az állapotot.

- Nem kedvel, ugye? - néztem összeráncolt szemöldökkel a társaságra.

- Csak fura neki a helyzet. Majd megszokja és közvetlenebb lesz, meglátod - próbált vigasztalni Liam. - Mint mindannyiunknak, a zenekarunk az első számára is és már nagyon összenőttünk, így mindannyiunkat szinte a testvéreinek tekint, így Harry-t is és félti. De reméljük, hogy sokat leszel velünk és még rengeteg időnk lesz arra, hogy összerázódjatok.

- Hát... sejtettem, hogy nem fog minden simán menni - sóhajtottam. Tudtam, hogy Zayn zárkózott, nehezen nyit mások felé és nehezen barátkozik. Nem azt kértem, hogy puszipajtások legyünk rögtön... de remélem Liam-nek igaza lesz.

Azon az estén még beszélgettünk egymással mind a négyen, mindenki mindenkivel, Niall kérésére társasoztunk és még egy kicsit táncoltunk is. Ezek a fiúk! Ezelőtt is fantasztikusnak hittem őket, na de ezek után... Kedvesek, viccesek, na és persze mindannyiuk dögös. Nem szoktam meg, hogy ennyi helyes pasi vesz körül. A buli nagyon jól alakult és nagyon boldog voltam, hogy ezt is átélhettem. Azért sajnáltam, hogy Zayn-nel így alakult az első találkozásom, de hátha elfogad majd idővel. Későn, körülbelül hajnali két-három órakor Louis vitt haza, aki ismét otthon maradt velem. Velem aludt... de ezt majd elmesélem.

A cifra hab a tortára azonban akkor jött, amikor a következő nap Lilly beállított. Nagyon örültem neki, nem ezzel volt a gond. A baj ott kezdődött, hogy nemcsak azzal a hírrel döbbentett le, amit el akart mondani, hanem azzal is, ami a várost járja. Hogy milyen információk terjednek a városban? Ezt én is abból az újságból tudtam meg, amelyben szerepelek.