3.rész - Trust In Me

Ahogy az ölelésből kezdett engedni, kezével végigsimította az oldalamat. Hosszú ujjú pulcsim alatt éreztem az akadékoskodó kis libabőröket. Mindig elképzeltem, hogy milyen lenne, ha az öt álmaimban szereplő herceg közül valamelyikőjük megérintene, és azt milyen módon tenné. De ez még az elképzelésnél is csodálatosabb volt.

- Úgy érzem, hogy azzá váltál - kezdett beszélni, de én nem értettem, s csak néztem rá. - Emm, - becézett - az a személy lettél, akit az előbb körülírtál. Az, aki a valódi énemet keresi. Ez nagyon sokat jelent. Lehet, hogy hamar jelentem ki, de bízom benned. Volt, hogy csalódnom kellett 'ily elhamarkodott döntések miatt, de remélem te sosem okozol csalódást. A barátom lettél, immáron fontos személy az életemben - mondta mindezt komoly arccal, én pedig teljesen el voltam merülve az arcában, néztem tökéletes ajkait, figyeltem, hogy mozognak és ahogy hozzám beszél - Ne vágj már ilyen rémült arcot! - nevetett fel és barátságosan meglökött a vállamnál, én pedig háttal levágódtam a kanapéra.

- Lökdösődünk, lökdösődünk Styles úr? - szóltam hozzá játékosan és felpattantam ültömből.

- Ha játszani akarsz, hát játsszunk! Kapj el, ha tudsz! - kacsintottam, majd elkezdtem szaladni. Hallottam, hogy belemegy a játékba, mert ahogy felállt a kanapéról, az megreccsent és hallottam, ahogy lába dübög a padlón. Nem volt túl világos, de így is látta, hogy hol vagyok. Mikor közeledett, lendületet vettem, körbeszaladtam a konyhát, a lépcsőt, majd megálltam, mert nem láttam sehol. Váratlanul egy kéz ragadott meg és hátulról megölelt.

- Elkaptalak! - kiabálta, de nem engedett az öleléséből.

Be kell vallanom, nagyon is élveztem a helyzetet. A hátammal éreztem erős mellkasát, a fejemet pedig hátrahajtottam - és mivel nem voltam túl magas - a válla pont megtámasztotta. Ő pedig előrébb hajtotta a fejét, majd a nyakamnál és a fülemnél éreztem csiklandozó leheletét.

- 'Cuz I can love you more than this... - énekelte halkan a fülembe.

Mikor meghallottam, hogy mit szaval nekem, nem tudtam, hogy mit gondoljak. Vajon csak úgy, simán énekli, vagy nekem szánja és vajon jelent-e valamit? Akart-e valamit jelenteni...? És felidéztem a történteket. Miközben ezen gondolkodtam megborzongtam. Harry ezt egy mosollyal reagálta le és végigsimított a karomon, mire újra előjöttek a libabőrjeim. - Fázol? - kérdezte.

- Nem csak a.. a.. - alig bírtam megszólalni és a fejemet oldalra fordítottam, hogy lássam Őt. - csak a hangod - Akaratlanul is elárultam neki, kicsúszott a számon... Harry reakciója azonban kárpótolt. A homlokát az enyémnek támasztotta és közben még mindig engem ölelt hátulról, a kezei a hasamon voltak és egyre szorosabban húzott magához. Ezt a romantikus pillanatot csak a telefon csörgése szakította félbe. Óvatosan kibontakoztam a karjaiból és elindultam a telefonért.

- Igen, tessék? - szóltam bele.

- Szia kicsim. Hogy vagy? Gondoltam felhívlak, mert hallottam, hogy vihar van ott. Minden rendben? - válaszolt anya.

- Anya, szia! Jó hallani a hangodat. Persze, minden rendben, csak áram nincs - nevettem. - De meggyújtottunk pár gyertyát.

- Meggyújtottatok? Kivel? - akadt fent azon az egy szón.

- Ööm.. úgy értem én. Csak már este van és fáradt vagyok - mentettem magam. - Egyébként ne aggódj elvagyok.. tudod, hogy fel tudom találni magam - beszéd közben hallottam, hogy Harry valamivel csörömpöl, így odafordultam. A következő látvány tárult elém: az egyik gyertya el van borulva, az asztalterítő lángokban és Harry a pólójával próbálja oltani az annyira nem nagy tüzet.

- Úristen! - kiáltottam fel.

- Mi a baj? Mi történt? Valami gond van? - hallottam anya rémült hangját.

- Nem, csak... csak elborítottam a poharamat és kiömlött az innivaló. Megyek gyorsan feltörlöm, nehogy foltot hagyjon - mondtam hadarva.

- Biztos? - hallottam a hangjában a bizonytalanságot.

- Anya! Igen.. jó volt beszélni veled. Hiányzol. 

- Jól van kislányom. Írok, vagy hívlak, hogyha majd indulunk haza. Vigyázz magadra. Szeretlek - köszönt el.

- Rendben anya. Szeretlek - tettem le a telefont gyorsan, hogy segítsek Harry-nek, de ő már megbirkózott vele, csak a pólója nem bírta ki.

- Miért a pólódat használtad? - nevettem. Nem mintha nem tetszett volna a meztelen felsőteste látványa. Ismét beleharaptam az alsó ajkamba, de nem annyira feltűnően. Nem szerettem volna elárulni magam.

- Haaaah - ásított a göndör. - Késő van, már aludnunk kéne. Szóval szerintem én megyek.

Kikerekedett szemmel néztem rá. - Itt akarsz hagyni? 

- Már nincs olyan sötét, a vihar is lecsillapodott. Nem kell félned - nyugtatott meg.

- Nem félek, de... de szeretném, hogy maradj - hajtottam le a fejem és a lábamat néztem.

Harry közelebb jött, jobb kezével felemelte az államat és mélyen a szemembe nézett, míg bal karja átfonta a derekamat. Arca egyre közeledett az enyémhez és tudtam, hogy ellenállnom kéne, de nem akartam. A vágy erősebb volt. A szemeink csukódtak, jobb kezével végigsimította a hajamat, majd azt is a derekamon nyugtatta. De most az ő telefonja szólalt meg.

- Nem számít, nem veszem fel - távolodott el, majd újra közeledett. A telefonja azonban csak tovább csöngött.

- Legalább nézd meg ki az - mondtam, pedig már alig vártam, hogy ajkait az enyémen tudhassam. Biztatásomra elővette a szerkentyűt és látta, hogy Anne, az édesanyja hívja, hát felvette. A derekamat jobb kezével azonban akkor sem engedte el.

- Minden rendben anya. Jól vagyok. Igen, az áram itt is elment, de nincs semmi gond. Ti is vigyázzatok magatokra. Szeretlek! - beszélt a telefonjába. - Ezek az anyák! Mindig csak aggódnak - nevetett és újra közel jött.

- Az előbb álmos voltál. Megágyazok, oké? - mosolyogtam.

- Haha. Nos, hogy alszunk? Fent alszol? Vagy én aludjak fent? - kérdezte egy szemtelen vigyorral az arcán.

- Nem alszom fent, sötét van és téged sem engedlek fel - vontam fel a szemöldököm. - Ha nincs ellenedre, akkor kihúzhatjuk a kanapét és azon aludhatunk.

- Ketten? - csillantak fel gyönyörű zöld szemei. - Már hogy lenne ellenemre?! 

- Hékás. Rossz az, aki rosszra gondol... - vigyorogtam rá.

Ezek után kihúztuk a kanapét, rádobtam két kispárnát és az előtérben lévő szekrényekből előkotortam két plédet és azokat is odaterítettem. - Kész is. Remélem jó lesz - szóltam.

Majd miután átöltöztem, Harry-nek is vittem egyet apa régi nadrágjai közül pizsamának. - Remélem jó lesz rád. Vedd fel, aludj már legalább kényelmesen - utasítottam.

Ő csak némán elballagott, átvette a nadrágot és én már az előkészített kis helyünkön vártam. Befeküdt mellém, betakarózott és egyik kezével rögtön az arcom felé nyúlt, hogy eligazítson egy tincset a hajamból. - Gyönyörű vagy! - hagyta a tenyerét az arcomon. Válaszul csak megsimogattam a kezét. - Na jó éjszakát! - mondta, és elfújta a gyertyákat, én pedig a másik oldalra fordultam. Meglepetéssel, de mégis örömmel tapasztaltam, hogy Harry teljesen közel húzódott, karját pedig körém helyezte.

Vajon mit gondolhat? Nem fura ez így? Vagy nem túl gyors? Hiszen pár órával ezelőtt kinyilatkoztatta, hogy barátok vagyunk, de most.. mégis merre tartunk? - gondolkodtam és Harry karjára ráhelyeztem az enyémet, Ő pedig megérezve ezt egy puszit nyomott az arcomra. Mondanom sem kell, fülig érő mosollyal aludtam el, azt gondolva, hogy az élet csodaszép. Talán nem is lehetne szebb. Akkor, abban a percben, abban az időben tökéletesnek éreztem MINDENT. A csöndben hallgattam az esőt, ahogy továbbra is kopog az ablakpárkányon, Harry szuszogását és kész voltam, hogy álomba szenderüljek. Pár perccel később azonban meghallottam, hogy a lépcső nyikorog. Először megpróbáltam higgadtnak maradni, de egy halkabb dübbenés hallatszott. Ez a nesz pont olyan volt, mintha valaki lépkedne és ez a következő percekben is így folytatódott. Kezdtem magam úgy érezni, mintha egy horror filmben lennék...