6.rész - I Would Rewind

Lassan elérkezett az idő, hogy elköszönjek a kis társaságtól és leszálljak, mivel a busz már abban a megállóban volt, ahonnan a legközelebb haza tudok érni. Még a buszból integettem pár újonnan megismert személynek, majd meglepve vettem észre, hogy a kapucnis idegen velem tartott és jött utánam. Lassú léptekkel haladtam és végig a délelőttön gondolkodtam. Végig azon járt az eszem, hogy miért kellett összevesznem Harry-vel. Miért?! Nagyon bántott az egész dolog. Pedig az elején határozottan eldöntöttem magamban, hogy nem gondolok bele semmi extrát a dolgokba. Hiába. Teljesen ellenállhatatlan. A szemei, a beszéde... NEM! Nem szabad! - állítottam le magam. Nem szállhatok szembe az elveimmel. Habár tudtam, hogy mindig ott van egy bizonyos de. Nálam ez a de azt jelentette, hogy érzem, hogy egyre többet jelent nekem, amit normális esetben megpróbálnék megakadályozni... de Vele szemben tehetetlen voltam. Elmélkedéseimből csak a lépteimet követő idegen zökkentett ki.

- Emma. Várj meg! - gyorsított tempóján, én pedig hátrafordultam. A hangja továbbra is ismerősen csengett és ahogy közeledett, levette a kapucnit és láttam az arcát.

- Lilly! - sikítottam, miközben szorosan megöleltem. - Jaj, úgy hiányoztál! Annyi minden történt és annyira jó, hogy itt vagy - sóhajtottam. - De miért vagy ilyen ruhában, hát fel sem ismertelek! És a buszon miért nem szóltál, hogy te vagy az? 

- Elhiheted, én is nagyon örülök neked. Azért öltöztem így, hogy ne ismerj fel. És sikerült! Meglepetést okoztam, viszont te is nekem - karolt át és intett előre arra utalva, hogy folytassuk a sétát. - Nem mesélnél nekem? Amikor a telefonomat böngésztem egyre több képen fedeztelek fel Harry-vel - kíváncsiskodott.

- Igen, tudom, de nagyon sokat volt velem és ki akartam élvezni, majd utána beszámolni neked, de már a képek addigra megtették helyettem. A mai nap nagyon jól indult, de szörnyűvé vált. De mindent szépen sorjában elmesélek. És majd a tanácsodat is ki fogom kérni - tájékoztattam. - Úgy érzem, hogy minden felfordult és bonyolulttá vált. Nem a világvége és ennél vannak sokkal nagyobb problémák is, tudom. De akkor is... - beszéltem Lillyhez, amikor egy kocsi nagy sebességgel elhajtott mellettünk az úton.

Harry kocsija volt az. Megismertem. Már nem voltunk messze a házunktól, így odaérve pont láttam Harry-t, amint kiszáll az autóból immáron elegáns fehér ingben és látszott, hogy ideges. Mikor rám nézett elkaptam a tekintetem, majd lehajtott fejjel a járdát figyeltem a ház ajtaja felé. Megzörgettem kulcsaimat a zárban, majd bementünk.

- Nem tudom mi történt köztetek, de tuti, hogy őt is megviseli - húzta a száját Lilly, mire kérdőn néztem rá. - Jaj Emma! Végig őt figyeltem, ő pedig téged. A tekintete teljesen meglágyult.

- Jó... de most mit csináljak? Megbántott - emeltem fel kissé a hangom. 

- Jól van, nyugi - csitított Lilly. - Gyere, mesélj el mindent.

A délutánt együtt töltöttük, én pedig minden egyes részletről beszámoltam a legjobb barátnőmnek. Minden érzésről, hangulatról, érintésről. A szó legszorosabb értelmében mindent kitárgyaltunk egy-egy forró kakaó mellett. Bevallottam a kétségeimet, illetve azt, hogy hiányzik. - Lilly mondd, mégis mi a véleményed az egészről? Jól tettem, vagy tényleg túlreagáltam?

- Nos, az biztos, hogy elég meghitt napokat töltöttetek el együtt. Nem mondom, hogy túlreagáltad, hisz valahol megértelek, de ha azt mondod, hogy nem érdekelnek mások, akkor ezt rögtön el is felejthetted volna. Viszont mikor azt mondta, hogy csak barátok vagytok az engem is felháborított. Jogos volt a reakciód - nézett együttérző fejjel a barátnőm. - De puhításképp mondom, gondold át. Neki sem egyszerű. Meglátják egy lánnyal és már pletykálkodnak. Nincs normális magánélete. Nem tudhatod, hogy ő nem határozta-e el magában, hogy nem gondol bele semmi pluszt a kettőtök között lévő dologba. Adj neki egy kis időt. Nem mondom, hogy hagyd magad, mert nem szabad. Csak valahol értsd meg őt is - mosolygott. - Tudom, hogy az előző barátod, Peter után nehéz ezt tenni. De az a fiú az elmondásaid alapján egy féreg volt, már mit ne mondjak. Tudod, hogy nem vagyok oda a bandáért, de adj neki egy esélyt. Rendesnek tűnik és mind a ketten megérdemelnétek a boldogságot - ölelt meg és nagyon megnyugtatott a szavaival. - Ajaj, már ennyi az idő?! Vissza kell mennem a buszmegállóba, apámék oda jönnek értem és így megyünk majd haza együtt - szedte össze magát.

Taylor Swift ~ Safe and Sound

- Rendben, akkor elkísérlek - szedelőzködtünk. - Remélem tudod, hogy sokat jelentett ez az egész és rengeteget segítettél - indultunk el gyors lépésben. - De máskor jöhetnél több napra is, nem ilyen kis időre - nevettem és ilyen tempóban nagyon hamar odaértünk a megállóba. Elköszöntem tőle és a családjától is, majd sötétben hazaindultam.

Az úton baktatva már jobban éreztem magam, jól jött egy kis lelkizés. Most már másképp gondolkodtam és azon agyaltam, vajon hogy lehetne újra felhőtlen a viszonyom Harry-vel. Semmire nem vágytam jobban. Sétám közben megpillantottam három srácot a járdaszegélyen ülni, hangosan nevetgélni és inni. Megijedtem. Egyáltalán nem ismertem őket. Utáltam az ilyen helyzeteket, főleg, hogy egyedül voltam. - Nem baj, simán elsétálok mellettük és kész. Csak nyugodtan - mondogattam magamban. Körülbelül tizenöt méterre voltam a háztól és egy méterre a fiúktól, akik számomra sajnálatos módon észrevettek.

- Hé, kislány! - vetette oda az egyik és felálltak. Ekkora az adrenalinszint a véremben a maximumra fokozódott. - Ne siess! Maradj itt velünk! - Tudtam, hogy egy szót sem szabad szólnom. Sietősebbre vettem a témát, de az egyikőjük megragadva a karomat visszarántott. - Hova-hova ilyen gyorsan? 

- Engedj el! - kiáltottam, mire ő hátulról lefogott és végigsimította a combom vonalát, a fenekemet és a derekamat. Én pedig erre őrült módjára kapálóztam, mire már ketten fogtak és rángatni kezdtek. - Hagyjatok békén! Vegyétek le rólam a mocskos kezeteket! - sikítottam. De ők továbbra is rángattak és egyre erősebben fogták a karomat. Szemeimből könnycseppek törtek elő.

- Emma! - csengett föl egy ismerős hang, majd megpillantottam Harry-t, amint a sötétségben felénk fut. Az egyik fickó azonban elé vetette magát és szörnyülködve néztem, ahogy elintézi Harry-t. Gyönyörű arca sebes lett és vérzett. Magatehetetlen állapotba került és egy újabb ütés következtében a földön találta magát.

- Harry! Neee! - zokogtam. Reménykedtem, hogy valaki hallotta a kiáltásomat és a segítségünkre siet, vagy pedig segítséget hív. Mint pár perccel később kiderült, az imám meghallgatásra talált. A távolból rendőrségi szirénákat hallottam. Ennek következtében a háromból két fiú elfutott, a fogva tartóm pedig teljes lendületből a járdához vágott, majd eltűnt. Csak feküdtem ott, s éreztem,ahogy a vér lüktet úgy a fejemben, mint a kezeimben is. A fájdalom egész testemen végighatolt. Egyre közelebbről hallottam a szirénákat, majd pedig egy nélkülözhetetlen hang kényeztette a fülemet.

- Emma! Emma! - kiabált Harry. Azonban nem tudtam, nem volt erőm reagálni, de belülről egyfajta boldogság töltött el, hogy felkelt, jól van és remélhetőleg nincs komolyabb baja. Az utolsó emlékem az volt, hogy göndör hajú hercegem fölém hajolt és segíteni próbált...