2.rész - My Only Wish

Miközben Harry-vel beszélgettünk alig vettük észre az idő múlását, azt, hogy beesteledett, viszont egyre inkább hallottuk az ég dörgését, és a zuhogó esőt. Imádtam, ahogy az eső kopogott az ablakpárkányon. Mindig megnyugtatott, bár most nem mintha szükségem lett volna rá. Azonban fázni kezdtem, így csináltam kettőnknek egy kis teát. Az Övét egy nagyobb csészébe töltöttem, hisz tudtam, hogy mennyire szereti.

Harry hamar megitta, majd hozzám fordult.

- Ideje lenne mennem. Jó volt ez a délután, máskor is összefuthatnánk - javasolta.

- Persze, szívesen - kísértem ki az ajtón a tornácra. - Nos, akkor jó éjszakát.

- Neked is - mosolygott, majd átfutott a házához a zuhogó esőben és megállt a tornác alatt. - Imádom az esőt! - vett egy mély lélegzetet.

- Ahogy én is - értettem egyet.

És így néztük mind a ketten csendben az esőt, mikor hirtelen egy hatalmas csattanás hallatszott. Ijedtemben felsikítottam és elejtettem a kezemben lévő teásbögrét. - Istenem! - kiáltottam fel.

- Minden rendben? Jól vagy? - kérdezte Harry kissé ijedt hangon.

- Persze, csak megijedtem és elejtettem a poharat - válaszoltam miközben sorozatos villámlást hallottunk. Megpróbáltam felkapcsolni a kinti lámpát, hogy össze tudjam seperni a törmeléket, de semmi sem történt. - Szuper! Még az áram is elment! - mérgelődtem.

- Talán nem félsz a sötétben? - nevetett fel a göndör.

- Hát, ami azt illeti.. - kezdtem félénken. - Egyébként nem, az esőtől sem, a vihartól sem.. de akkor, ha egyedül vagyok és akkor történik mindez és még villany sincs... - nem fejeztem be a mondatot, mert Harry beleszólt.

- Ez aranyos. Ne aggódj, visszamegyek és maradok még egy ideig.

Míg visszajött, sikerült felsepernem az eltört csésze maradványait. Mikor visszaért észrevettem, hogy az esőcseppek átáztatták a fehér pólóját és a haját díszítették. Csak beleharaptam az alsó ajkamba, hogy elfojtsam a szavakat, vagy a gondolatokat, nehogy kiüljenek az arcomra. Talán észrevette, mert egy hatalmas, száz wattos mosolyt villantott felém, majd kitárta előttem az ajtót és bementünk. Beérve rögtön megszólított.

- Van gyertyátok? Mert akkor talán tudnánk egy kis fényt csiholni.

- Persze, van egy rakással. Van mindenféle... bár kalandos küldetés lesz őket megkeresni szerte a lakásban - nevettem.

- Challenge Accepted. Gyerünk! - kiáltott fel.

Elindultam, hogy megtaláljam a gyertyákat, amiket Harry kért. Észre sem vettem, hogy jön utánam, már csak akkor, amikor egyik kezével hozzáért a csípőmhöz és úgy követett.

- Megvan! Itt van pár darab - kiáltottam győzedelmesen. Hirtelen Harry megfogta a kezemet, gondoltam a gyertyát keresi, de én még így is elpirultam. Még jó, hogy sötét van - gondoltam magamban.

- Akkor kész is. Már kicsit világosabb van - gyújtotta meg Harry a gyertyákat.

Majd a keletkezett homályban megkerestük a többit is és meggyújtottuk őket. Elfogadható félhomály uralkodott. Lehuppantam a kanapéra, már majdnem teljesen nyugodt állapotban.

- Ugye, hogy már nem is ijesztő?! - mosolygott és leült mellém.

- Igazad van, köszönöm. Ha egyedül lennék, már rég be lennék pánikolva - mosolyogtam.

- Amúgy kérdezhetek valamit? - mondta Harry, miközben már egész testével felém volt fordulva.

- Rajta! - szóltam.

- Te miért vagy ilyen közvetlen velem? Miért tudsz simán elbeszélgetni velem bármiről? Miért akarsz megismerni? Nekem ez olyan szokatlan, vagy meglepő, vagy nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam. Senki sem bánt még így velem és ezt nem rossz dologból mondom... - kérdezte és az arcomat fürkészte, válaszra várva.

- Honnan veszed, hogy én mindezt akarom? - válaszoltam, majd mikor láttam a meglepettséggel vegyes sértődöttséget, gyorsan rávágtam: - Ugyan már, csak viccelek! - mosolyogtam.

- Haha - mondta fanyarul.

- Komolyra fordítva a szót, meglepő? Miért meglepő? Biztos sokan vannak, akik ugyanígy éreznek.. de figyelj, hatalmas rajongótok vagyok már nem is tudom hány éve. Mindig követtem az eseményeket veletek kapcsolatban és hittem abban, hogy egyszer láthatlak titeket, bár mindig tudtam, hogy ez reménytelen. És nézd, most itt ülök veled szemben és ez csodálatos. Mármint hálás vagyok, hogy most itt beszélgethetek veled és nemcsak a sztár énedet ismerhetem, hanem... én mindig is meg akartalak ismerni személyesen. Tudni, hogy mit gondolsz, mi a véleményed a dolgokról, olyan személlyé válni, akinek bármit elmondhatsz, minden gondodat, problémádat, és ott állni melletted bármikor. Nézd, tudom, hogy nehéz elhinni, de...

Harry ismét félbeszakított: - Ezt most komolyan mondod? - nézett rám és én csak egy bólintással feleltem. - Tudod, soha senki nem mondott még nekem ilyet. Úgy értem, hogy sokan vannak igen, akikkel el lehet beszélgetni és a rajongók egyszerűen fantasztikusak, de.. eddig nem volt olyan személy, aki egyszerű emberként tudott volna kezelni, csak te, most. És ez.. ez nagyon tetszik! - újabb szóra nyitotta a száját, de helyette megölelt.

Leírhatatlan érzés volt. Örültem, hogy megbízik bennem. Hosszú percekig csak ölelt, s éreztem, ahogy a szívem hevesebben vert. Ezek után nem is számítottam arra, hogy mit fog mondani, és hogy mindaz milyen hatással bír fölöttem...