7.rész - I'll Look After You

Nem tudom hány órát lehettem eszmélet vesztett, vagy hány órát aludtam, de másnap délután keltem fel. A fejem sajgott még kissé és a szememet kinyitva megláttam Harry-t és Louis-t. Meglepődtem, de nem mozdultam és a szememet lehunyva feküdtem tovább. Lehet, hogy nem szép dolog, de hallani akartam, hogy mit beszélnek. Louis nem volt túl boldog és a hangjából ítélve úgy tűnt, mintha leszidná Harry-t.

- Most nézd meg hogy nézel ki! Mire volt ez jó? - beszélt Lou.

- Mit nem lehet azon érteni, hogy megvédtem? Miért, hagytam volna ott, hogy kitudja mi csináljanak vele?! Gondolkozz már! És sokat jelent nekem... - magyarázta a göndör.

- Értem, de... Harry annyiszor hallottam már ezt a sokat jelent nekem dumát. Jó, elfogadom, mert bízom benned. Azt akarom, hogy boldog legyél, de nem szeretem, hogy vele vagy. Ezt most megmondom! Nézd meg mibe keveredtél miatta... nem kedvelem, ne haragudj - magyarázta Louis.

- Nem is neked kell kedvelned! - mondta Harry hangosabban. - Amúgy meg, ha megismernéd, akkor rájönnél, hogy egyáltalán nem balhés és különleges. Szeretném, hogy mellettem állj és hogy támogass, de ne kritizálj állandóan - ölelték meg egymást, majd meghallottam az orvos hangját, de nem akartam még reagálni.

- Jó napot uraim. Miss Smith még nem ébredt fel?

- Sajnos még nem, doktor úr - válaszolt Harry.

- Rendben, később még vissza jövök - szólt az orvos. Most már nem bírtam tovább, látni akartam őket, így felnéztem és köszöntöttem a társaságomat.

- Sziasztok!

- Emm! Hát felébredtél, annyira örülök! - ölelt meg a hercegem. - Minden rendben? Hogy érzed magad? 

- Persze, már csak a fejem sajog kissé - nyugtattam meg. 

- Egyébként bemutatom Louis-t. Tudom, hogy ismered, hisz a rajongónk vagy - nevetett. - De azért jó, ha megismerkedtek így is.

- Szia! - köszöntöttem az új ismerősömet.

- Szia! - intett Louis és egy kis undokságot éreztem a hangjában, de nem vettem zokon. Bajba kevertem a legjobb barátját és nem nézi jó szemmel. Fordított helyzetben én is ilyen lennék. - Na én most magatokra hagylak titeket. Megyek és visszahívom az orvost. Harry mi még beszélünk! - ment el idegesen Louis.

- Ne haragudj a bunkóságáért, de... - nem tudta befejezni, mert félbeszakítottam.

- Nem.. nem. Megértem. Félt téged - mondtam ki a mondatot, amikor bejött a doktor és tájékoztatott a dolgokról. Megtudtam, hogy agyrázkódásom volt, de hála az égnek nem vészes. Rögtön arról érdeklődtem, hogy mikor mehetek haza és mint kiderült, már csak egy-két vizsgálaton kell részt vennem, illetve még meg kell kapnom egy infúziót és már estére otthon is lehetek.

- Rendben, akkor körülbelül fél óra múlva jövök magáért és elkezdjük a vizsgálatokat - kaptam az utasítást, amire csak bólintással feleltem. Mikor az ajtó újra bezáródott Harry felé fordultam és arra kértem, hogy mesélje el, hogy mi történt az este hátralévő részében. Ő pedig magyarázni kezdett.

- Szóval.. - kezdte nehezen. - Miután megláttalak ott a földön feküdni teljes rémület fogott el. Kiabáltam, szólongattalak, de nem igazán reagáltál. Ekkorra már megérkezett a rendőrség és ők hívták a mentőket. Hála az égnek mind a három... - akadt el a szava - nem mondom mit elkapták. Ekkor megkönnyebbültem, de a szívem megszakadt, mert te továbbra is szótlan voltál. A karjaimban tartottalak, közben pedig kikérdeztek engem. Értesíteni akarták anyukádat, de azt mondtam, hogy én már szóltam neki. Tudom, hogy nem szeretnéd, ha tudna ilyenekről. Remélem nem baj - nézett rám kérdően, mire mosolyogva megráztam a fejem. - Pár percen belül pedig megérkezett a mentő és ide, a kórházba hoztak minket.

Mindkettőnket megvizsgáltak és elláttak. Éjszaka pedig itt aludtam melletted, a szomszéd ágyon. Ahogy reggel figyeltelek, megígértem magamnak, hogy vigyázni fogok rád és nem hagylak el - fogta meg a kezemet erősen és egy puszit nyomott a homlokomra. - Most pedig Lou balhézott egy kicsit, de majd lenyugszik.

- De te jól vagy? Nem lett semmi bajod? Annyira féltettelek. Nem akartam, hogy megsérülj. Inkább nekem legyen valami bajom, mint neked - ültem fel közvetlenül mellé és láttam, hogy elmosolyodik, én pedig megöleltem.

- Mindössze pár kis sérülés, kaptam pár kis tapaszt. Ennyi, ne aggódj. Ahogy mondtam vigyázni fogod rád, nem hagyom, hogy bajod essen - fogta meg a lábaimat és az ölébe tette, majd kezeivel a hátamat simogatta. Fejemet a mellkasára helyeztem és csak hallgattam a szívverésének édes ritmusát. Így ültünk percekig és azt kívántam bárcsak az örökkévalóságig tartana. Majd felnéztem és az ujjaimmal tanulmányozni kezdtem a sebhelyeit, ő pedig az arcomat fürkészte.

- Ne már. Még ezek a sebek is irtó jól néznek ki rajtad - mosolyogtam, de hirtelen elkomorodtam. - Annyira sajnálom. Ne haragudj azokért, amit mondtam. Ha nem vagyok ilyen, akkor lehet, hogy ez sem történt volna meg - simogattam az arcát.

- Kérlek fejezd be. Egyáltalán nem a te hibád, ne okold magad. És... igazad volt - csúszott le a keze a derekamra, homlokát pedig az enyémnek támasztotta, majd megcsókolt. Ujjaim a haját szántották, míg másik kezemmel a mellkasát, vagy a nyakát fogtam, az ő kezei pedig a testem vonalát követve a fenekemre kerültek. Tetszett. Mit ne mondjak, elég romantikus volt. Visszakaptam, amit szerettem volna... Harry-t. Így múltak a percek, majd egy köhögést hallottunk. Az engem kezelő orvos állt az ajtóban. Egy-egy zavart mosolyt láttattunk az arcunkon, majd egy búcsúpuszit adva Harry-nek elmentem a vizsgálatokra. Egy óra telt el, mire mindet megcsinálták, ami szükséges volt, én pedig visszamehettem a kórterembe, hogy megkapjam az infúziót. Mire visszaértem a szobába a hercegem sehol sem volt. Gondoltam elment valahová, én pedig örültem, hogy már csak az utolsó simítások vannak hátra és elhagyhatom a kórházat. Közben a felkelésem utáni párbeszéden rágódtam. Mindig is olyan személyiség voltam, aki nem volt képes elviselni, ha nem szeretik vagy kedvelik. És most az a tény, hogy Louis ezt kinyilatkoztatta és így áll hozzám az első pillanattól fogva, az eléggé bántott.

Fél óra elteltével zöld szemű lovagom visszatért és a kezében hozott nekem ruhát, hogy majd átöltözzek.

- Ó de édes vagy! Köszönöm, hogy gondoltál rám - olvadoztam. Mellesleg a kedvenc ruhadarabjaimat hozta el.

- Ez még nem minden. Megetettem a kismacskádat, illetve otthon már kaja vár minket! Alig várom már, hogy mehessünk - lelkesedett.

- Már nem sok idő - nyugtattam. És így is lett. Maximum negyed óra kellett ahhoz, hogy az orvos leellenőrizze, hogy minden rendben ment-e, majd elengedett. Ezek után magamra vettem a göncöket, amiket Harry hozott és felhőtlenül boldog voltam, hogy indulhatunk. Hercegem közel parkolt a kórházhoz, s míg a kocsihoz sétáltunk, találkoztunk pár lesifotóssal, de Harry-t nem érdekelte, hogy velem látják. Inkább még erősebben kulcsolta össze a kezeinket. Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba egy virágcsokrot adott nekem, ami csak tulipánból állt. Gyönyörű volt, én pedig teljesen el voltam tőle ragadtatva. Annyira odaadó, gondoskodó volt. Azt hiszem, hogy kezdek beleszeretni. Az este és az elkövetkezendő napok, amiket csak vele töltöttem varázslatosak voltak, s olyan dolgok történtek, melyek teljesen új irányt adtak a kapcsolatunknak.