18.rész - Your Call

Nem is tudom mit képzel magáról az a kis... Ráadásul még Harry is mellé állt. Hát szép, mondhatom. Jó, végül is enyhítő körülményként szolgál, hogy ő nem tudja az előzményeket, de akkor is. Lehet gyerekes felfogás, de nem én kezdtem. Erre mégis én kapom meg, hogy mi az, hogy én így viselkedem. Ha a srácok nem lettek volna ott, akkor talán kapott volna egy kis hajritkítást a csaj, egyenest tőlem. Egyébként nem vagyok az az agresszív típus. Nagyon nehéz felidegesíteni és nem túlzok, ha azt mondom, hogy eddig Jessica volt az egyetlen, aki ilyen " elsöprő " sikerrel járt. Fel bírtam volna robbanni tőle. Még jó, hogy Louis ott volt nekem. Féltem úgy, kettesben otthagyni őket, de ha még két percig ott kell azzal a szörnyeteggel szemben ülnöm... hát nem tudom mit csináltam volna. Lehet, hogy enyhén elfajultak volna a dolgok, de ezt mégsem hagyhattam. Egy elit és ráadásul nyilvános helyről volt szó. Egyrészt a fiúkat nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, másrészt pedig saját magamat nem akartam égetni ott, mindenki előtt. Túl kellett ezen lépnem és csak annyit tehetek, hogy bízom Harry-ben. Mint mindenki tudja, a kapcsolat alapja a bizalom. Igen, ez így van, bár ebben a helyzetben nagyon nehéz volt ezt betartani. Minden egyes pillanatban az volt a szemem előtt, hogy talán most veti rá magát Harry-re az a hárpia. Hálát adtam az égnek, hogy Louis van nekem. Kedves volt tőle, hogy kiállt mellettem és nem hagyott magamra. Képes volt otthagyni az egész kócerájt a " kis balhém " miatt. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküle. Együtt egy drámai kirohanást hajtottunk végre. Úgy láttam rajta, mintha velem párhuzamosan őt is megbántották volna... vagy csak ennyire átérzi a dolgokat?

Louis a csuklómat fogva lépkedett ugyanolyan gyors lépésben, mint ahogy én. Kitárta előttem az ajtót és csak akkor lettünk figyelmesek egy lényeges dologra. Szakadt az eső, szó szerint. Még szerencse, hogy a bejárat fölött volt ilyen ernyőféleség, ami pont olyan hosszúságú volt, mint az étterembe bevezető szőnyeg. Ez jól jött, míg kitaláltuk hogyan kellene eljutni a kocsiig. A megoldás hamar jött: Louis hősiesen levette a zakóját és fölénk tartotta. Egyik oldalt ő fogta a kezével, a másikon pedig én. Szabad karjainkkal egymásba kapaszkodtunk, nehogy valamelyikőnk elcsússzon. Így jutottunk el az autójáig. Gyorsan kotorászott a zsebében a kocsikulcsáért, amin egy gombot megnyomva máris ülhettünk befelé. Bentről már csak a járművünkön kopogott az eső és nem a fejünkön. Kellett nekem hosszú ruhát, meg magassarkút felvennem. A ruhám alja csupa víz és sár lett, és a cipőmmel is hasonló volt a helyzet. Nem beszélve arról, hogy a talpam is sokat kapott a záporból. Sajnos olyan vagyok, akinek annyira nem kell sok, hogy megfázzon, de most nem ezzel foglalkoztam.

- Jó kis zuhé - néztem ki az ablakon. Nemcsak a zivatar érdekelt, hanem igazából azt akartam látni, hogy Harry utánunk jön-e. Végül úgy gondoltam, hogyha eddig nem jött, akkor már most sem fog, így feladtam. - Egyébként ne haragudj, hogy mostanában állandóan a te kocsidban kötök ki. Nem muszáj hazavinned, hívhatok egy taxit. Nem akarok a terhedre lenni - fordultam Louis felé és mondtam mindezt bocsánatkérő hangon, mire ő cöcögni kezdett.

- Nem hívsz te semmit - rázta meg a fejét. - Egy: sosem hagynálak csak úgy itt, főleg meg ilyen időben. Kettő: mi az, hogy a terhemre vagy? Szívesen segítek neked, ha tudok - mosolygott.

- De már így is annyi mindent tettél értem, nem akarok több szívességet.

- Emma! Milyen szívesség? Mit tettem érted? - mondta mindezt olyan felháborodással, mintha valami sületlenséget hallott volna.

- Ott volt például a buli. Feldobtad a hangulatomat, segítettél kikapcsolódni, majd hazavittél. Melletted olyan felszabadultnak és erősebbnek érzem magam. És ahogy most is megvédtél - ecseteltem csodálkozó hangon, miközben összecsaptam a kezeimet - az nagyon jól esett. Nem is tudom hogyan köszönhetném meg - sóhajtottam.

- Figyelj ide. Semmit nem kell megköszönnöd. Elmondtam már neked párszor és próbáltam is éreztetni veled, de akkor megteszem még egyszer - fogta meg a kezemet és összekulcsolta az övével. - Bármit megtennék - mondta tagoltan és egyenesen a szemembe nézett, majd pedig egy puszit nyomott a kézfejemre. Ennek hatása nem maradt el. Libabőrök jelentkeztek szerte a testemen és nem a lábamban érzett hideg miatt... - Na jó, de most már indulnunk kéne - indította be a járművet. A kezemet elengedte és megkezdte a tolatást. Még egy utolsó pillantást vetettem az étterem felé. Az üvegajtón és a nagy ablakokon pont látni lehetett a mi asztalunkat. A két általam figyelt személy ugyanúgy ült, ennél többet nem szűrtem le.

Talán ők is éppen minket vizslattak, hogy vajon mit csinálhatunk. Ez, hogy nem tettek eddig semmit kicsit megnyugvást hozott. Ezután elhajtottunk, így Louis-val ketten már a hazafelé vezető utat róttuk. Útközben az esőcseppeket néztem, ahogy legördülnek az üveg felületén és mindig kiválasztottam egyet, amelyiknek szurkoltam. Nem nagy szórakozás, de a gondolataim mellett már csak ez fért bele az erőmbe. Úgy éreztem, hogy már csak a remény, a bizakodás maradt. Nem tudtam elképzelni, hogy mi lenne akkor, ha megtörténne az, amit a megérzésem súg. És hogy mit suttogott a belső hang? Hát azt, hogy Jessica tényleg mindent be fog vetni annak érdekében, hogy Harry újra az övé legyen és hogy... hogy nem is kellesz olyan sokat erőlködnie. Az a mondata, hogy: " én mindig megszerzem, amit akarok " teljesen belém égett. Végül is szép, csinos, elegáns és kifinomult... miért ne sikerülne neki? - sorakoztak a gondolatok a fejemben és egyre nagyobbakat lélegeztem. Louis ezt rögtön észrevette, a combomra tette a kezét és kedves hangon hozzám szólt.

- Ne idegesítsd magad feleslegesen, attól nem lesz jobb. Csak hallgass rám és ne aggódj - ha úgy vesszük, igaza van. Nem én irányítom a dolgokat, akkor minek mindig mindenre ráparázni? Tanácsára kicsit felengedtem, de azért nem tűnt el minden elképzelés az eszemből. Pont ahogy ezt így szépen megtárgyaltuk, a Live While We're Young következett a rádióban. Nagyon megörültem neki, ezért felhangosítottam, de Louis rögtön rám szólt.

- Ne hangosítsd fel, hanem énekelj! - és elkezdte a dalt. Nem bírtam ki és vele tartottam. Imádtam minden számukat, ezt pedig különösen. Minden körülmények között fel tudott dobni és ez most sem volt másképp. Teljesen úgy hatott rám, mint Lou.

- And live while we're young! - énekeltük egyszerre a végét. Hihetetlen, hogy rá tud venni olyan dolgokra, amiket ép ésszel tuti nem tennék. Nem a dallal volt a gond, hanem a hangommal. Szégyelltem mások előtt énekelni.

- Így kell ezt! És látod, már meg is érkeztünk - mondta győzedelmesen. Odakint már az eső sem esett olyan vészesen. Kiszálltam és elfutottam a tornácig. Ott állva vettem észre, hogy Louis nem jött velem, így kénytelen voltam visszaszaladni és megint beülni mellé. Drága barátom kérdő tekintete meredt rám az előbbi cselekedetem miatt.

- Itt akarsz maradni a kocsiban? Nekem így is jó, csak kicsit hideg van - vontam vállat. Teljesen felpörgött állapotban voltam.

- Hát... talán jobb lenne, ha most hazamennék. Tegnap is itt tanyáztam - nézett lefelé.

- Jaj, tudod, hogy szívesen látlak, deee... te tudod - nyitottam ki a kocsi ajtaját. Az egyik lábam már lent volt a talajon, kiszálláshoz készülődtem és még úgy néztem vissza rá a vállam fölött. - Nos, akkor biztos vagy benne, hogy hazamész?

- Egye fene! - vigyorgott és hamarabb termett a ház előtt, mint én magam.

Még alig értünk be a lakásba, de ő máris a telefonját böngészte és tárcsázni kezdett. Azt már nem hallottam, hogy mit beszél a telefonba, ugyanis siettem, hogy átvegyek valami kényelmesebb és kevésbé vizes ruhát. Mikor kijöttem, Louis már kényelembe helyezte magát a kanapén, bár az ő lába is lelógott a bútorról. Eső áztatta zakója a radiátoron pihent és az egész helyzet olyan harmonikusnak tűnt.

- Gyere ide mellém, ne állj ott - intett nekem. Ahogy feküdt, a dereka mellett simogatta a díványt jelezve, hogy oda üljek. Nagyon csalogató hely volt ez számomra, így pár pillanat habozás után megtettem. Jobb kezét a csípőmre helyezte, míg bal kezét pedig előre hajtotta, egyenesen az ölembe. Tenyere a kézfejemen hevert. - Jobban vagy? - kérdezte, mire válaszul mosolyogtam és bólogattam egyszerre. Majd feltápászkodott és kinyújtott lábakkal ült tovább. Egy tincset tűrt el az arcomból és közeledett. Egyre közelebb és közelebb jött... majd sunyi módon csiklandozni kezdett. Hangos viháncolásba csapott át a csend, és nevetés közben kérleltem, hogy hagyja abba. Azonnal megtalálta a gyenge pontomat, méghozzá az oldalamat, ami erre a tevékenységre a legérzékenyebb terület volt. Teljesen olyan, mintha ezer éve ismerne...

Így teltek a percek miközben játszottunk, majd egy hatalmas dörgésre lettünk figyelmesek. Úgy tűnik, hogy a vihar fokozódott. Ijedten kapaszkodtam meg partnerem vállában, átkarolva a nyakát, ugyanis játék közben az ölébe kerültem. Ő a kezét a derekamon nyugtatta, én pedig még mindig a nyakát fontam körül karjaimmal. Ez a helyzet kettőnk között nem volt éppen szokványos, de mégis olyan mindennapinak, olyan kellemesnek éreztem. Azonban sem sokáig élvezhettem ezt, mivel a villámok és a hozzájuk társuló hanghatások megzavartak minket. Óvatosan kibontakoztam Louis gyengéd öleléséből, majd lassan felálltam.

- Intézkednem kell. Mindjárt jövök, el ne menj - villantottam egy széles vigyort. Most már sokkal jobban éreztem magam, pozitívabb látásmódom volt.

- Nem fogok - kacsintott, és vízszintesen kitárva karjait megkarolta a heverő támláját. Ő volt a Kanapé Király, mivel a házban ezen a bútoron kívül nem igazán volt még más helyen. Ezt a tényt elég viccesnek tartottam és halkan nevetgéltem magamban ezen. Felérve az emeletre minden elektromos eszközt kihúztam a konnektorból a biztonság kedvéért. Míg ezt a tevékenységet folytattam meghallottam, hogy a telefonom csörög. Csengőhangomból csupán pár dallamot játszott le a készülék, majd elhallgatott. Ezután Louis beszédére lettem figyelmes. Vissza lementem, hogy a lenti dolgokat is áramtalanítsam, majd miután végeztem, lehuppantam Lou mellé.

- Hívásod volt. Remélem nem baj, hogy felvettem. Egyébként Harry keresett - mondta halkan.

- És mit akart? - bólintottam félre a fejem.

- Hát a hangjából ítélve elég mérges volt. Vagyis inkább dühösen rám rivallt, hogy mit keres nálam a te telód, miért én veszem fel, stb... Nem tudom mi van vele mostanában - vonta meg a vállát. - Na, emlegetett szamár! - bökött a telefonom felé, melynek kijelzőjén Harry neve és fényképe virított. A képernyőn két választási lehetőség jelent meg: elfogadhattam a bejövő hívást, vagy pedig elutasíthattam. Perpillanat nem tudtam, hogy melyik a jó döntés. Ha nem veszem fel, akkor esélyes, hogy azt hiszi, hogy direkt csinálom, vagy pedig újabb elméleteket gyárt majd Louis-ról és rólam, miután megtudta, hogy éppen együtt lógunk. Viszont ha megteszem, akkor lehet megint összeveszünk. Úgy határoztam, hogy ezt a kockázatot vállalnom kell, így benyomtam a zöld gombot.

- Szia - köszöntem neki, még mielőtt bármit is mondhatott volna.

- Hát szia. Végre, hogy felveszed - oktatott ki.

- Még csak egyszer... - válaszoltam volna, de félbeszakított.

- Légy szíves magyarázd meg nekem, hogy mit keres nálad Lou! - szólított fel. - Miért van az, hogy ti mostanában sülve-főve együtt vagytok? Van köztetek valami?

- Jó, ha bennem nem bízol ennyire akkor nem tudok mit tenni, de az Isten szerelmére! Ő a legjobb barátod! Hogy feltételezhetsz azért ilyeneket? - próbáltam észérvekkel magyarázkodni.

- Fogadjunk most is egymás karjaiban ültök - hadarta, de még mielőtt kimondta volna, amit akart, egy női hangot hallottam suttogni. Nem tudom, hogy mit mondhatott a hang, de aztán összeraktam. Fogadjunk, hogy Jessica tömte tele a fejét mindenfélével, és most meg a szájába rágja, hogy mit mondjon.

- Esküszöm paranoiás vagy - csaptam egyet az asztalra. - Egyébként örülök neki, hogy Jessica ennyire jó barátod, hogy mindent elhiszel neki. A kaját nem akarja megrágni helyetted?

- Miért vele vagy elfoglalva? De ha tudni akarod nagyon is hiszek neki, mert szerintem igaza van veletek kapcsolatban! - mormogta.

- Miért vagy benne ennyire biztos? Hát nem emlékszel, hogy mi történt régen köztetek? - hoztam fel akaratlanul ezt a témát. Miután befejeztem, már nem hallottam szerelmem hangját, csak a kis pittyegő hangot. Letette.

17.rész - Leave Us Alone

Harry a lépteit kapkodva sétált el, én pedig csigalassúsággal vonszoltam fel magam az emeletre. Egyenest a fürdőszobába mentem és minden mozdulatomat a lassúság vezérelte. Felfogtam a hajamat és közben már dübögést hallottam a lépcsőn. Nem sokkal később már nem egyedül voltam a fürdőben.

- Gyors voltál - vigyorogtam Harry-re, aki erre nem válaszolt, hanem csókolni kezdett. Egy határozott mozdulattal levette a pólóját, én pedig olvadozni kezdtem. Imádtam őt így, vagy esetleg még kevesebb ruhában látni. Az alsó ajkamat harapdáltam a látványára és ezt észrevéve egy szemtelen pillantást vetett rám és újra közel jött. Váltig állíthatom, hogy a kémia nagy sikerrel működik köztünk.

Pont miután kiszálltunk a zuhany alól, Harry telefonja csörögni kezdett. A képernyőre rápillantva láttam, hogy Louis keresi, így odaadtam neki, hagy beszéljen vele.

- Szia. Igen, nemsokára mi is készen leszünk. Nem, nem muszáj ide jönnöd, elég, ha az étterembe jössz egyenesen. Igen, abban az utcában van, jól tudod. Oké, akkor majd találkozunk, szia - válaszolgatott.Csendben törölköztünk tovább, de ez nem az a fajta kínos csend volt, hanem olyan, amikor nem kell semmit mondani a másiknak, mégis tudja mire gondolsz és fordítva. A szobából kiérve Hercegem a földszintre ment, ott is a rádióhoz. Bekapcsolta, majd hangosra vette és jókedvűen készülődni kezdtünk. Táncoltunk, énekeltünk, tehát jól szórakoztunk miközben öltözködtünk, illetve szépítkeztem.

- Kimegyek és beindítom a kocsit! Aztán remélem már nem tart sokáig mire jössz majd - kapcsolta ki a rádiót és kiáltott nekem lentről.

- Kész vagyok, már megyek is - dobtam be a telómat, a szájfényt és néhány zsebkendőt a kis táskámba. Bezártam a lakást és kívülről ellenőriztem, hogy minden ablakot bezártam-e, ugyanis gyanús volt, hogy esős idő vagy mi több, vihar készül. Ezeket letudva behuppantam a kocsiba Harry mellé. - Indulhatunk! - utasítottam és azon nyomban be is indította az autót. Útközben tök jól éreztem magam, boldogság áramlott az ereimben is. Büszke voltam, hogy több barátját is megismerhetem, ez már haladás. Reméljük, hogy hamarosan majd a banda többi tagjának is bemutat.

Az étteremhez érve Louis-t és az autóját pillantottuk meg. Harry pont mellé parkolta le a járművet és kiszállva mindketten üdvözöltük barátunkat.

- Na akkor menjünk be! - lelkesedett Harry és előre indult, míg Louis és én kissé hátramaradtunk.

- Te tudod ki lesz itt, kiről van szó? - érdeklődtem.

- Semmit - rázta meg a fejét Louis.

Belépve a fakeretes üvegajtón rögtön a recepciónál álltunk és hallgattuk, ahogy Harry kikéri a négy főre foglalt asztalt.

- Parancsoljanak, a tizenhetes a maguké - mutatott a terem jobb oldalára az alkalmazott. Meg kell, hogy mondjam gyönyörű és elegáns volt a hely, Harry biztosan nagyon ki akart tenni magáért. Egy férfi a recepcióról jött velünk és megmutatta, hogy melyik asztalról van szó, ugyanis nem voltak rajtuk a számok. Az egész terem hangulata, a teríték is egyszerűen ámulatba ejtő volt. Korábban nem igazán voltam ilyen helyeken. Sőt még a férfi ki is húzta nekem a széket, hogy leüljek. " Micsoda kiszolgálás, ez elképesztő! " - ámultam tovább magamban. Mind a hárman leültünk és rögtön hozták az étlapot.

- Köszönjük, de még nem rendelnénk. Még várunk valakire - utasította vissza Harry udvariasan.

- Rendben, akkor valamilyen frissítőt hozhatok a számukra? - kérdezte a pincér.

- Nekem jól esne egy pohár gyümölcslé, ha megtenné, hogy hozna - mondtam kedvesen. - Ti kértek valamit? - fordultam a srácokhoz.

- Szívesen innék egy kis bort, de nem lehet. Valakinek majd haza is kell vezetni - mondta Louis csalódottan, mire Harry egyetértően bólogatni kezdett.

- Rendben, akkor mindjárt jövök - felelte a felszolgáló. Észrevettem, hogy Hercegem állandóan hátrafelé pillant. Gondolom várta, hogy másik vendége mikor érkezik meg.

- Elmegyek a mosdóba, jó? - szólalt meg hirtelen.

- Oké - feleltük egyszerre Louis-val, és közben megkaptam a gyümölcslevemet is. Szürcsölgetni kezdtem az italt, amikor Louis beszélni kezdett.

- Mit csináltatok délután? Veled is elbeszélgetett?

- Hát nem volt az olyan nagy elbeszélgetés. Annyit mondott, hogy bízik bennünk és hogy te már elmagyaráztál neki mindent. Aztán meg elaludt.

- Aha, értem. Hát nekem meg kicsit nekem állt, hogy mit képzelünk mi, mit csinálunk, de hamar lenyugtattam. Szerintem nem dühös volt, inkább csak fáradt - magyarázta Lou. - Ja, meg... beszéltem Liam-mel is, hogy mi történt - folytatta.

- És? - kérdeztem érdeklődve.

- Jaj ne! - nézett át a fejem fölött és elég rémült arcot vágott.

- Mi van? - rémületét rám is rám ragasztotta egy pillanat alatt. Az arcomhoz nyúlt és a bejárat irányába fordított. Azt hittem megfulladok az italtól, amit épp akkor próbáltam meginni, hiszen nem mást, mint Jessica-t pillantottam meg Harry mellett. - Mondd azt, hogy nem ő lesz az a régi barát... - mondtam egyre idegesebben Louis-nak.

- Hát nem sok esélyét látom, mivel pont idetartanak - vett egy nagy lélegzetet.

- Nos Emma, bemutatom Jessica Martinez-t. Louis te már úgyis ismered... - halkult el Harry hangja a mondat végére. Az, hogy láttam az ellenségemet már egyfajta feszültséget keltett bennem, plusz még ahogy tanúja voltam annak, hogy Harry a derekát fogva kísérgetni, ez még jobban elmérgesült bennem. Nem akartam kimutatni, hogy igenis, tudom ki ez a lány. Azt meg pláne, hogy miért és hogyan ismerkedtünk meg. Óvatosan felálltam a székről, de belülről még mindig magammal küzdöttem. Az üvegpoharat, ami a kezemben volt annyira szorítottam, hogy majdnem széttörtem a puszta kezemmel. Kedves barátom, Louis észrevette, hogy kezeimen erősen feszülő erek foglalnak helyet és gondolom rájött, hogy mi zajlik bennem, így gyorsan elvette tőlem a poharat. Vettem egy mély lélegzetet, bár semmit nem használt és kezet nyújtottam.

- Szia, Emma vagyok - mintha nem tudná. Még a nevem is idegesíthette a jelenlétem mellett, ugyanis csak a szemét forgatta. Harry helyet foglalt a székén és Jessica pedig szorosan a mellette lévő helyet nézte ki magának. Nem bírtam tovább, kicsit le kellett nyugodnom valahogy.

- Mindjárt jövök - hadartam el és ahogy elhaladtam a szőke hajú lány mellett, ő egy gonosz mosolyt villantott felém.

- Én is - hallottam Louis hangját.

A mosdók felé igyekeztem, de nem akartam bemenni, csak megálltam a folyosón. Ott már úgysem láttak. A falnak nekitámaszkodva fogtam a fejemet és mást sem tudtam mondogatni, minthogy: " Ez nem lehet, ez nem lehet, ilyen nem történhet! ". A következő pillanatban már Lou is ott állt mellettem.

- Nyugi. Csak kibírjuk valahogy.

- De érted pont ő! Még hogy régi barát, jó vicc! Ez egy szörnyeteg, ráadásul a tegnapi dolog után most még el is kell őt tűrnöm. Mindezt úgy, hogy közben jó képet kell vágnom hozzá - nyugtalankodtam és picit hangosabban beszéltem a kelleténél. Louis közvetlenül elém állt és mindkét kezével megfogta a vállamat. - Én ezt nem bírom - mentem közelebb és hajtottam a vállára a fejemet.

- Ne aggódj. Itt vagyok én is, Harry is. Nem eshet bajod, nem hagyjuk - simogatta meg a hajamat. - Na gyere, menjünk vissza! Valahogy csak túl leszünk rajta - vigyorgott. Nyugtatóként hatott rám már az is, hogy ő ilyen könnyen fogja fel a helyzetet. Ez sokat segített. Útban visszafelé az asztalhoz láttam, hogy Hercegem és kedves társasága már pezsgőznek. Jessica olyan közel húzódott az ÉN szerelmemhez, amennyire csak lehetett. Nem hagyhattam, hogy ez még jobban felhúzzon. Leültünk, Louis pedig szorosan mellettem foglalt helyet, mikor Harry rögtön hozzánk szólt.

- Kértek?

- Nem kösz, igyátok csak ketten - flegmáztam, de még véletlenül se néztem szőke hajú társaságunkra. A reakciómra szerelmem egy puszit nyomott a homlokomra, de tovább itta a pezsgőt zavartalanul. Hirtelen újra a pincér jött oda és Louis-hoz fordult.

- Uram, önnek és a párjának hozhatok valamit?

Louis ezt meghallva csak elmosolyodott és annyit mondott: - Először az étlapot néznénk meg, köszönjük - biztos azt hitte, hogy egy pár vagyunk csak azért, mert közelebb ültünk egymáshoz. De vajon Harry-t és azt a libát miért nem kérdezte meg? Ja, igen. Ők már ezt is elintézték együtt. Ezután a jelenet után szinte már vártam, hogy Jessica mikor szólal meg. Hát nem is kellett sokáig várakoznom.

- Önnek és a párjának? Hm.. felettébb érdekes. Nem is nagyon tiltakoztatok. Úgy ültök ott egymás mellett, mint két turbékoló galamb.

- Ne üsd bele az orrod olyanba, amihez semmi közöd - néztem rá gyilkos szemekkel.

- Fájdalmas pontba ütköztem? Láttalak titeket tegnap is... miért nem valljátok már be, hogy nem tévedek? Emma ugyan már, átlátok rajtad. Légy őszinte és mondd el, hogy számodra Harry csak egy eszköz, ahogy szerintem Louis is - mondta olyan módon,mintha szánakoznia kellene.

- Ezt most fejezd be! Ne magadból indulj ki! - csattantam fel.

- Á, úgy vélem felfedezni, hogy már hallottál rólam. Akkor azt is kéne tudnod, hogy én mindig elérem, amit akarok - jelentette ki egy széles vigyorral az arcán, miközben úgy éreztem, hogy teljesen kifordulok önmagamból. Harry látszólag nem értette mi történik és csak kapkodta a fejét jobbra-balra.

- Hallottam rólad, de bárcsak ne tettem volna. De tudod mit? Látni sem akarlak - kaptam föl a táskámat és mielőtt elviharzottam volna, Louis fölpattant a helyéről és nyomban elkapta a csuklómat.

- Szégyelld magad! - mondta egyenesen Jess szemébe.

- Na de Emma, mégis hogy viselkedhetsz így? - vont kérdőre Harry. Én? Még én hogy viselkedhetek így? Úgy döntöttem, hogy inkább válaszra sem méltatom a kérdését.

Láttam, amint Louis egy mérges pillantást vet Harry-re és csóválja a fejét. - Gyere Emma! - szólt nekem finoman.

Csodálatos, mondhatom csodálatossá vált ez az este. Azonban még közel sem volt vége. Ha tudtam volna, hogy távozásunk után Jessica mikkel fogja a Hercegem fejét teletömni, talán nem adtam volna fel ilyen könnyen, de kiborultam. Csak most tudatosult bennem igazán, hogy ez a lány tényleg bármire képes, hogy visszaszerezze Harry-t. Az alapján, amit később megtudtam, lehet, hogy nem csak ezt a csatát nyerte meg, hanem az egész háborút...

16.rész - Misunderstanding Or Not?

Még jó, hogy elhatároztam, hogy kaját akarok csinálni. Louis azonnal odaslattyogott mellém és mindenáron kukta akart lenni. Ez mind szép és jó volt, hogy mi enni akartunk valamit, de azt még el is kell készíteni. Egy kis időbe telt, míg kiválasztottuk a könyvből, hogy mit szeretnénk. Éppen pakoltam kifelé a hozzávalókat, amikor Louis a lisztet hozta. Egyik percben még álltam, másik percben pedig még mindig álltam, de már a fehér porral beborítva. Ez az egy dolog volt rábízva, de ezt is elbambázta. Haragudni ezért nem tudtam volna rá, viszont elég vicces volt. Gondoltam jó, visszavágok akkor és én is rászórtam a maradékot. Mikor megláttam hogyan áll neki a liszt-öltözet, akkor azon nyomban elnevettem magam, nem bírtam tovább. Pár másodpercig döbbenten nézett, aztán követte a példámat. Az egész ház a mi nevetésünktől volt hangos... végül is nem mintha zavart volna bárkit is. Örültem, hogy végre Louis-val olyan lett a kapcsolatom, amilyet az elején is terveztem. Sajnáltam, hogy anno úgy kellett megismerkednünk, abban a helyzetben, de legalább most már minden kárpótlást nyert. Legalábbis remélem ő is így gondolja. Hamarosan lenyugodtunk és egyet-egyet kuncogva törölgettük a könnyeinket az arcunkról. Körülnéztünk a konyhában, hogy milyen katasztrófát okoztunk és nekitámaszkodtunk háttal a pultnak. Ölbe tettük a kezünket és feltűnt, hogy szinte minden mozdulatot együtt végeztünk. Lehet, hogy azért, mert egyhuzamban sokat voltunk egymás társaságában, de lehet amiatt is, hogy simán csak egymásra vagyunk hangolódva... de miért is veszek észre ilyeneket? És ami fontosabb: miért gondolkodom én ezeken? - bámultam magam elé, míg meg nem hallottam Louis hangját.

- Nos.. akkor ugye már nem akarunk itt semmit csinálni? - éreztem a feldobottságot a hangjában. Válaszul csak megvontam a vállam, ő pedig helyettem is eldöntötte, hogy a kérdésére " nem " a válasz. Hirtelen előrehajolt és elkezdte a hajából kifelé rázni a port. Kezeit ügyesen mozgatva próbált megszabadulni a lehető legtöbb liszttől, majd újra hozzám fordult. - Van még benne? - mutatott a hajára. Kényesebb volt rá, mint én a sajátomra. Odaálltam elé és kezeimmel cirógatni kezdtem dús hajviseletét. Olyan fura, de mégis jó érzés volt beletúrni. Arról volt itt szó, hogy tetszett ez az egész szituáció úgy, ahogy volt, tekintve az előzményekre. Tudom, unalmas és felesleges, hogy még mindig ezen rágódok, de sosem fogom elfelejteni. Nem azért, mert nem bocsájtottam meg Louis-nak, azon már rég túl vagyok. Hanem azért, mert ez egy olyan emlék, ami örökre része lesz az életemnek. És mint említettem, tetszett. Ahogy éreztem, hogy az ujjaim között szinte siklanak barna tincsei és közben ő engem figyelt kékeszöld szemeivel, az meglepő módon hatott ki rám. Elvarázsolva éreztem magam. Annyira közel volt hozzám és... és.. NEM! Szörnyű vagyok. Ilyenek járnak a fejemben, amikor Harry bármikor betoppanhat. Nem mintha hallaná a gondolataimat, de ez bűntudatot keltett bennem. Igazam lett. Így lenne ötösöm a lottón, mint ahogy megéreztem, hogy Harry hamarosan megérkezik. El sem képzelem inkább, hogy mit gondolhatott, amikor belépett a ház ajtaján és meglátott minket. Először még észre sem vettük, csak tovább piszkáltam Louis frizuráját. Elég különös látvány lehetett ez számára. Ha belegondolok elszégyellem magam, pedig nem biztos, hogy lenne miért. Csak akkor tudatosult bennünk, hogy itt van, amikor felháborodottan hozzánk szólt.

- Ti meg mi a francot műveltek itt?? - erre a mondatra gyorsan felkaptuk a fejünket és eltávolodtunk egymástól. Ismét egyszerre néztünk össze Louis-val, aki megkezdte a magyarázkodást.

- Csak reggelit akartunk csinálni, de hogy is mondjam?! - vigyorogta el magát. - Nem jött össze, mint látod - vihorászott. Én viszont nem mertem egy szót sem szólni, hiszen láttam, hogy Harry szemei csak úgy izzanak, ahogy rám néz. Nem csináltam semmi rosszat, mégis féltem. Tény, hogy mindent magamra veszek... vagy csak túlreagálom?

- Lou gyere ki kérlek - fújta ki a levegőt a Hercegem.

- Először még segítek Emma-nak takarítani - jelentette ki a pajtásom.

- Louis, légy szíves! - kérte őt erőteljesebb hangon a göndörünk, majd azzal a lendülettel ki is ment. Ezzel jelezte legjobb barátjának, hogy arra kell követnie őt. A haverom megadta magát, egy puszit nyomott az arcomra, majd ő is kisétált az ajtómon. Nem tudtam, hogy hová mennek és hogy meddig, de kicsit megkönnyebbültem, hogy egyedül lehetek. Gyakran már én sem értem saját magamat. Abból a célból, hogy eltereljem a gondolataimat takarítani kezdtem. Először elpakoltam a dolgokat, amikre már úgysem volt szükség, majd letöröltem a konyhapultot, végül pedig sepregetni kezdtem. A tervem nem jött össze, még takarítás közben is elmélkedtem. A lisztet és a morzsákat igyekeztem a lapátra terelni és amikor sikerült, akkor beleborítottam őket a kukába. Egy laza tizenöt-húsz perc alatt rendbe tettem a konyhát és azon kaptam magam, hogy hosszú percek óta bámulom a semmit az ablakon keresztül. Nem figyeltem senkit és semmit, hanem azon járt az eszem, ahogy Louis elköszönt. Megérintettem az arcom, ahová kaptam az elköszönésképp kapott ajándékomat és akaratlanul is elmosolyodtam. Azt sem tudom mi van velem és ez nagyon zavar. Ahelyett, hogy örülnék, hogy a Szerelmem végre megkerült, én teljesen máshol járok. Talán nem helyes... Gondolatmenetemet Harry szakította félbe, aki épp most tért vissza, ki tudja honnan.

- Szia - igyekeztem elé, hogy legalább tudassam vele, hogy boldog vagyok amiatt, hogy itt van.

- Szia - ölelt meg röviden, majd a kezembe nyomott egy zacskót. - Hoztam neked reggelit, vagyis inkább mondhatni ebédet, vagy uzsonnát, - nézett az órára - ugyanis Louis mondta, hogy még nem ettél semmit. 

- Köszi, jól jön - telepedtem le az asztalhoz. - Kérsz?

- Nem, nem. De amúgy... megpróbálom elfelejteni a történteket - folytatta a mondanivalóját, mire a szívem őrülten kalapálni kezdett. Ijedten vártam, hogy mi következik. - Elég érdekesen néztetek úgy ki, nagyon félreérthető volt. De bízom bennetek, na meg Louis is elmagyarázott mindent. Ne haragudj, ha néha kiakadok és bocs, hogy tegnap nem jöttem veled.

- Semmi gond - intettem. - De egyébként hol voltál éjszaka? Itt vártalak.

- Ööm.. Liam-nél - mondta halkan. - Ja... meg amúgy is kérdezni akartam valamit - ugrotta át gyorsan a témát. Tele volt a szám, ezért nem tudtam válaszolni, de egy felbólintással jeleztem neki, hogy mondja nyugodtan. - Van kedved este egy vacsora keretében megismerni egy... régi barátomat? - ült le a mellettem lévő székre és megfogta a combomat.

- Hát persze, miért ne?! - mondtam felderült arccal. Pozitív jelnek tekintem ezt a cselekedetet tőle. - És szabad tudni valamit erről a titokzatos barátodról?

- Hát, azt hiszem jobb, ha majd te személyesen megismered - csókolt meg végre. - Ja, és Louis is jön.

- Á remek! - nem értem, hogy miért tartotta fontosnak ezt is közölni, bár kicsit azért gyanúsnak tűnik nekem, hogy így viselkedik. Mindenesetre a válaszomat csak félig töltötte ki lelkesedés. A másik fele azért hiányzott, mert épp próbáltam volna elfelejteni a reggel történteket, erre tessék. De miért töröm magam? Mindent annyira túlkomplikálok. Úgysem lesz ennek semmiféle hatása. Csak szórakoztunk.

Miután elfogyasztottam a péksütit, amit Harry hozott nekem, a szokásos helyünkre, a nappaliba mentünk. A kanapé egyik végbe ültem le, míg Szerelmem egy könnyű mozdulattal bekapcsolva a tévét a combjaimra feküdt. Arra kért, hogy a fejét és göndört fürtjeit simogassam. Megtettem, amit kért, ő pedig hamar el is aludt. Úgy tűnt, hogy nem szunyókált túl sokat az éjszaka, de nem gyanakodtam, hagytam. Még álmában is ő volt az én félistenem. Csodálatos volt és édesnek találtam azt, ahogyan pihen, illetve hogy a lába lelóg a heverőről.

Két órán keresztül csak ott ültem mozdulatlanul, nehogy felébresszem, és próbáltam valami értelmes műsort találni. Végül feladtam és elhatároztam, hogy kezdeni kellene magammal valamit, ha hat órakor ott akarunk lenni a vacsorán, ugyanis már délután négy felé járt az idő. Először úgy döntöttem, hogy felhívom anyát, hiszen már körülbelül egy hete nem beszéltem vele. Kicsöngött, felvette és nagyon örült nekem a hangjából ítélve. Mindig azt mondta, hogy majd ő hív, de már hiányzott. Elég hosszan ecsetelte nekem a dolgokat, míg tizenöt percnyi beszélgetés után kinyögte, hogy majd lesz egy meglepetése számomra. Pontos időpontot, hogy mikor jön haza azonban nem mondott. Úgy voltam vele, hogy nem baj, elvagyok nélküle is. Anya korábban olyan volt nekem, mint a legjobb barátnőm, mindenről tudott. Most azonban ez kicsit megváltozott. Persze, ugyanúgy fog tudni mindent, ami nem ártalmas.

Ez azt jelenti, hogy mindent, kivéve ami mostanában történt. Utáltam neki hazudni, de lassan ideje lesz kitalálnom valamit. Hirtelen Harry ölelt meg hátulról. Nem akartam felkelteni, de ha már így sikerült...

- Átmegyek az öltönyömért, addig ne csinálj semmit. De ha visszajövök lezuhanyzunk együtt? - suttogta csibészesen a fülembe.

- Csak akkor, ha sietsz! - vágtam rá játékosan, majd felé fordultam. Látszólag nagyon inspirálóan hatottam rá, azt tükrözte szemöldökeinek mozgása is.

Ez a délután rendkívül felvillanyozta a napomat, főleg zöldszemű Hercegem közeledése. Megfogadtam magamnak, hogy innentől nem fogom hagyni, hogy holmi fenyegetések és rossz indulat elrontsák az egyébként szerencsésnek mondható életemet. Na igen, persze. Ezt csak addig a pillanatig sikerült betartanom, amíg az étterembe nem értünk...

15.rész - So Sweet

Louis lábmasszázsát annyira élveztem, hogy mély álomba szenderültem. Miután ez megtörtént, nem is tudtam magamról, értelemszerűen nem láttam és nem hallottam semmit. Feltehetően nagyon jól aludtam, mert reggel, jobban mondva inkább délben teljesen kipihenten ébredtem. Kicsit igaz kényelmetlen volt a kanapé, mert annyira nem nagy és nem tudtam fordulni, de a funkciójának megfelelt. Felültem, ásítottam egyet, majd kinyújtóztam. Be voltam takarva és még mindig a tegnap esti ruha volt rajtam, melyeket mosolyogva vettem tudomásul.

Felnézve Louis-t pillantottam meg a fotelban szunyókálni. Ott ült mozdulatlanul és csak halk szuszogása hallatszott. Azon elmélkedtem, hogy vajon keltsem-e fel, hisz elég kényelmetlen lehet abban a pózban pihenni. Leráztam magamról a takarót és úgy döntöttem, hogy felébresztem. Kettőt léptem felé, amikor a parketta megreccsent. A földet nézve magyarázó mozdulatokat végeztem, mintha azzal csendre tudnám inteni a padlót. A fotel irányába pillantva észrevettem, hogy Louis már fent van. Álmosan pislogott és halvány mosolyra húzódott a szája.

- Jó reggelt! Ne haragudj, hogy felébresztettelek - üdvözöltem. - Nem mész fel a szobámba? Az azért mégis alkalmasabb hely az alváshoz.

- Nem, nem. Már úgysem akarok - ásított - aludni. 

- Biztos vagy benne? Elég nyúzottnak tűnsz. Hány órát aludtál? - ültem le a fotel karfájára. Ő az oldalamnak döntötte a fejét, én pedig piszkálni kezdtem a haját.

- Hmm, hát nem tudom. Miután a jó kis masszázsomtól elaludtál - mondta büszke hangon - betakartalak és ide ültem. Figyeltem, ahogy alszol és örültem, hogy most az egyszer nem bosszankodsz - nevetett fel. - Végül az egyenletes és lassú légzésed altatóként hatott rám, ééééés ennyi a történet - magyarázta. - De remélem nem baj, hogy nem mentem el - emelte fel a fejét, hogy lásson. Mosolyogva ráztam meg a fejem és elindultam, hogy átöltözzek. Belülről melegség töltött el amiatt, hogy egész éjjel itt volt és azért tette ezt, mert vigyázni akart rám. " Milyen figyelmes! " - suttogta egy belső hang.

- Legalább jól aludtál? - kérdeztem, ő pedig lassan bólogatott. - Képzelem - indultam a konyha irányába. - Csinálok valami kaját! Mit szeretnél? 

*Louis szemszöge*

A tegnap este egyszerűen fantasztikus volt. Egyre inkább tetszett a helyzet, hogy Emma-val egyre jobb és jobb lesz a barátságunk. Úgy érzem, hogy kicsit segíteni kell neki ahhoz, hogy kikapcsolódjon, bár ezt meg tudtam érteni. Velem is történt már egy-s-más, de a barátaim és a családom mellettem álltak, és támogattak. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen megfenyegetve lenni, hisz velem még nem igazán fordult elő ilyen, viszont azt tudom, hogy nem fogom magára hagyni. Ha kell, akkor a végsőkig harcolok vele, vagy mellette. Már bánom, hogy az elején úgy viselkedtem vele. Oké, magyarázhatom azzal, hogy Harry-t próbáltam védeni és a Jessica-s ügy vezetett oda, hogy ilyenné váljak, de akkor sincs mentség. Sosem fogom ezt megbocsájtani magamnak, holott úgy veszem észre, hogy ő már rég túltette magát rajta. Tudom, hogy úgy tűnhetett, mintha egyszerű könnyedséggel mondtam volna ki minden rossz szót, amivel őt illettem, de ezt szeretném megcáfolni. Nem vagyok rossz ember és olyan sem, aki mindenkit megítél. De az ember egy olyan lény, ami a szeretteiért bármire képes. Azt hiszem, hogy már Emma is ebbe a csoportba tartozik, a barátom. Biztos vagyok benne, hogy a kapcsolatunkban a fordulatot az jelentette, amikor megvédett engem Harry-vel szemben. Vagyis fogalmazhatnánk úgy is, hogy nem árult el. Veszekedtem vele, majd két napra elvittem tőle a szerelmét és még csak nem is engedtem, hogy akárhogy is beszéljenek. Nem csodálkoztam volna, hogyha elárulta volna, hogy igazából mi is történt akkor, de nem tette. Bevallom, először nem volt szimpatikus, főleg, hogy az első találkozásunk a kórházban történt és mindketten sérülten feküdtek. Haragudtam rá, hogy veszélybe sodorta a legjobb barátomat, de azóta beláttam, hogy nem tehetett róla és hogy gyerekesen viselkedtem. Végül is örülök, hogy így alakultak a dolgok. Meglágyultam, amikor megvédett és akkor nőtte bennem ki magát az érzés, hogy bocsánatot kell kérnem és tiszta lappal kell kezdenünk mindent. Látszólag hamar megbocsájtott nekem, én pedig éreztem, hogy ő egy értékes ember és kompenzálnom kell minden hibámat azzal, hogy a valaha volt legjobb barátja leszek. Talán a kisugárzása teszi, hogy hamar elmondtam neki az élettörténetemet és hamar megbíztam benne. Eszembe sem jutott olyan kockázat, hogy esetleg minden rosszra fordul. Azóta pedig próbálok közelebb kerülni hozzá. Emma-n kívül még egy valamit kaptam ettől az esettől: mégpedig megtanultam, hogy nem minden ember egyforma, először meg kell ismerni a másikat. Jó, lehet, hogy már szinte felnőtt, huszonegy éves fejjel rég tudnom kellett volna. Vagyis eddig is ezt hangoztattam, viszont most már érzem is. - elmélkedtem csendesen magamban, miközben a fotelban ülve Emma arcát és csukott szemeit néztem. Reméltem, hogy szépet álmodik. Így telt el egy-két óra, majd az álom nevezetű pillangó az én szememre is leszállt.

Később arra ébredtem, hogy a parketta recseg. A fülemben még benne voltak a fülhallgatóim, ugyanis elalvás előtt mindig hallgatok egy kis zenét, de már rég nem ment benne semmilyen dal. Éber alvó vagyok, szóval így ezt rögtön meghallottam és kipattantak a szemeim. Emma-t pillantottam meg, amint nem messze áll előttem és hadonászik a kezeivel. Elég vicces volt és úgy tűnt, mintha csitítani próbálta volna a zajt, de a nevetést magamba fojtottam. Mikor észrevette, hogy már felkeltem, akkor mellém ült és elkezdte simogatni a hajamat. Mit ne mondjak, kedves reakció volt és eléggé tetszett. Beszélgetni kezdtünk és fel akart küldeni a szobájába, hogy ott folytassam az alvást. Jó, nem éppen ez volt a legkényelmesebb hely, ahol aludtam, de minek csináljam, ha vele is lehetek?! Nagyon kedvelem és azt meg még jobban, hogy szereti poénosra venni a figurát, ugyanis ez az én ismertetőjegyem is. A bandában is én vagyok a Mókamester. Végül felállt és elhatározta, hogy kaját készít. Mindenáron segíteni akartam, ezért odasiettem hozzá a konyhába.

- Na mit készítünk?

- Jó kérdés. Nem vagyok valami nagy konyhatündér, az egyetlen receptem a palacsinta. Na de az a legfinomabb is - tapsolt egyet. - Ha gondolod, akkor kereshetünk valamit a szakácskönyvben, ha annyira segédkezni akarsz - javasolta, és rámutatott egy barna színű, kevésbé vastag könyvre. Nem érte el, ezért megkért, hogy vegyem le. Mondanom sem kell, legyezgette a férfiasságomat, hogy megtehetem ezt.

Hosszas tipródás után kiválasztottuk a brownie receptjét. Emm minden hozzávalót kipakolt, amire szükségünk lesz, én pedig hoztam a lisztet a másik szekrényből. Véletlenül megbotlottam és a már nyitott zacskóból liszt ömlött ki, méghozzá pont Emma-ra. Tétován álltam ott, nem tudtam mit fog reagálni. Csak komolyan nézett rám, majd elkezdett hangosan nevetni, és ezt kiabálta:

- Olyan hülye vagy! - majd ezzel a lendülettel fogta a lisztet és rám szórta. Na, most már mind a ketten tiszta fehérek voltunk és teljesen úgy néztünk ki, mint akik csináltak is valamit a konyhában, nem csak álltak. Mind a ketten hangosan röhögtünk, dülöngéltünk jobbra-balra. Nagyon élveztem, sosem volt még ilyenben részem. Kezdtem úgy érezni, hogy jó úton haladok, hogy minél közelebb kerüljek Emma-hoz. Na de ekkor toppant be Harry. Lehet, hogy a következő mondatom miatt úgy fog tűnni, hogy rossz barát vagyok, de egyáltalán nem számítottam rá. Tudtam, hogy majd valamikor jönni fog, de teljesen elfelejtettem. Megérkezése után látszott Harry-n, hogy meg van döbbenve, hogy mi ketten mit művelünk, de nem hagyta, hogy most ez kihozza a sodrából. Helyette egy jónak ígérkező programot javasolt. Na igen. Ismerjük a mondást: a látszat néha csal...

14.rész - Mysterious

Monológját befejezve a szőkeség el is tűnt a tömegben. Szóhoz sem jutottam. De miért csinálja ezt? Semmit nem tettem ellene. Nem miattam szakított Harry-vel, hanem még hamarabb. Úgy éreztem, hogy az események gyorsan zajlanak: először a hívás, a levél és most meg ez... Tudtam, hogy az efféle hírnévnek ára van, de ilyenre azért nem számít az ember. Őszintén szólva a rajongóktól jobban elfogadtam volna ezt a viselkedést, hisz én is egy vagyok közülük, még ha ők nem is értenek ezzel mindig egyet. Az ő indítékaikat meg tudtam volna érteni, mivel korábban én is ilyen voltam. A One Direction körüli rajongás volt a mindenem, a srácok tették (mostanában pedig teszik) ki a mindennapjaimat. Ez a helyzet azonban ismeretlen és furcsa volt, nem mellesleg pedig rám hozta a frászt. Az emberek általában nem veszik komolyan az ilyen fenyegetéseket, de ahogy Jessica ezt az egészet előadta, az hátborzongató volt.

- Hát ez megszállott! - kuncogott Louis.

- Inkább ijesztő - vágtam kétségbeesett fejet.

- Jaj, ne aggódj már! Mondtam, hogy megoldjuk, nem hagylak cserben - ölelt meg. Míg öleltem, a szememmel az embereket pásztáztam. Észrevettem Harry-t, amint beszélget valakivel.

Eléggé elbambultam, csak akkor eszméltem fel, amikor láttam, hogy Harry nagyon figyel. Csillogott a szeme, ebből tudtam, hogy már nem egy pohárral ivott. Míg én a legjobb barátjával együtt egykori kedvese nem éppen szép szavait hallgattam, addig őt a haverjai, akik szintén itt buliznak, meghívták egy-egy pohárka italra. Maradjunk annyiban, hogy nem volt szomjas. A lényeg az, hogy egyre inkább olyan érzésem volt, mintha a tekintete átfúrná az enyémet és azt hiszem, hogy rájöttem az okára. Gyorsan eltoltam magamtól Lou-t, de továbbra is csak őt néztem. Harry rettentő lassan fordította vissza a fejét a csevegőpartnere irányába, de szerintem a szeme sarkából akkor is szemmel tartott.

- Ez mi volt? - értetlenkedett Louis.

- Bocs, csak... nem akarom, hogy féltékeny legyen. Látszik rajta, hogyha minimálisan is, de részeg. Nem szeretném, ha valami következménye lenne - néztem bocsánatkérően.

- Ugyan már, hát barátok vagyunk! A barátok pedig kinyilvánítják a szeretetüket - mosolygott.

- Igen, de... tudod mit? Inkább vigyél haza.

- Miért? Még alig csináltunk valamit - fogta meg a karom finoman. Égnek emeltem a tekintetem, majd körbenéztem a tömegen és végül lehajtott fejjel álltam továbbra is előtte. Nem mondtam semmit, de szavak nélkül is megértett. - Nehogy már az a kis csitri elrontsa az estédet! - törtek ki az indulatai. Pedig így volt, elrontotta. Lehet, hogy túl lelkiismeretes vagyok, amiért mindent magamra veszek, de ez mégsem egy olyan dolog, amit félvállról lehet venni. Tetszett azonban, hogy Louis ennyire foglalkozik velem, és vigyorogni kezdtem, amit viszonzott.

- Jó, legyen, ahogy akarod. De! Előtte akkor táncolj velem párat! - bólintotta félre a fejét. Beleegyezően sóhajtottam a szememet forgatva, majd pedig kezemet az övébe helyeztem és a táncparkettre indultunk. Ő olyan felszabadítóan hatott rám és most az egyszer nem azon gondolkodtam, hogy Harry figyel-e, jól cselekszem-e, vagy más mit lát. A jelenléte arra késztetett, hogy éljek a jelennek és élvezzem. Úgy tűnik bevált. Körülbelül másfél órán keresztül táncoltunk, magamon kívül voltam, de jó értelemben és csak azért hagytuk abba ezt a kellemes időtöltést, mert megfájdult a lábunk. Louis átkarolta a vállamat.

- Ugye, hogy jól érezted magad?!

- Igen, neked köszönhetően - karoltam vissza őt a derekánál. - Viszont az a te hibád, hogy fáj a lábam.

- Jaaaaaj, el is hiszem, hogy fáj! De miért az én hibám? Nem én mondtam, hogy vegyél fel ilyen cipőt! - nevetgéltünk együtt, miközben odaérkeztünk Harry-hez.

- Hát ti? - mormogta. Itt jött el a pillanat, amikor újra vissza kellett térnem a problémával teli valóságba a felszabadult világomból. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Kicsit elpirultam és elengedtem Louis-t, aki azonban továbbra is a karjaiban tartott és kimentett a kínos szituból.

- Nem érezte jól magát és haza akart menni, de maradásra bírtam. Látod, most már vigyorog legalább - mutatott rám büszkén. - Viszont most akkor hazaviszem, te jössz?

- Menjetek - intett. Odamentem hozzá, hogy elköszönjek és megcsókoljam, de megelőzött. Gondolom már nem látott annyira tisztán és a puszija az orrom hegyén landolt. - Majd holnap szeretnék beszélni veletek - mondta egyre érthetetlenebbül. - Főleg veled - nézett rám komolyan. Louis-val vidáman összenéztünk és elindultunk a kijárat felé. Hirtelen nagyon erős érzés fogott el. Egy rossz érzés. Mintha egyik pillanatról a másikra rám zuhant volna a rossz kedv. Talán azért, mert nem kellett volna otthagynom a göndörömet, talán oka van, hogy pont most jött elő. Megpróbáltam elnyomni és beültünk a kocsiba.

- Nem kellene itt hagynunk részegen.

- Tud magára vigyázni. Ne féltsd már ennyire, kicsit törődj magaddal is - felelte a kormánynál ülő barátom. - De ha megnyugtat, akkor felhívom valamelyik srácot, hogy jöjjön ide és nézzen utána.

- Az jó lenne - fújtam ki az összes levegőt, ami a tüdőmben volt, miközben annak az esélyeit latolgattam, hogy mi történhet, amíg nem vagyok ott. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben és nem is figyeltem arra, amit Louis a telefonba morog, csak a végét csíptem el.

- Oké Liam, nagyon köszi. Remélem hamar ideérsz, és majd holnap számolj be mindenről. Meg kell nyugtatnom Emma-t! - hallottam a végszót és helyeseltem. Miután letette a készüléket, egy " Elégedett vagy? " mondandójú nézést intézett felém és beindította a járgányt. Szótlanul utaztunk az autóban, melyben alig volt észrevehető a kilométerek rohanása. Mire kiléptem a gondolataimból, Louis már a ház elé parkolta a kocsit és folyamatosan engem nézett.

- Mi az? - kérdeztem halkan, mire ő egy aranyos mosolyt láttatott az arcán a fejét rázva. Kiszálltam és megköszöntem neki, hogy elhozott. Meglepve fordultam meg, amikor hallottam, hogy jön utánam.

- Nem baj, ha veled tartok? 

- Persze, hogy nem! - vettem elő a kulcsaimat, hogy ki tudjam nyitni az ajtó zárját. Igazából még örültem is neki, hogy ezt teszi. Mint ahogy már említettem, a jelenléte valahogy megnyugtatott. Ő volt pillanatnyilag az egyetlen, aki mindenről tudott, mégis velem volt, nem hagyott magamra és segíteni akart.

Ez nagyon sokat jelentett nekem. Beérve a házba megkönnyebbülve szabadultam meg a cipőimtől, üdvözöltem a kiscicámat, aki rám se hederítve csak tovább aludt és a kanapéra zuhantam. Louis bezárta maga mögött az ajtót és követte a példámat. Ahogy nyújtóztam egyet-kettőt, lábaim megreccsentek, minek hatására kedves társaságom hangosakat nevetgélt.

- Megmasszírozom, jó? - ült le és ölébe vette a talpaimat, majd dörzsölni, masszírozni kezdte. Nagyon jó készsége volt hozzá, olyan bizsergető érzés fogott el. Irtózatosan jól esett és lassan elnyomott az álom. Innentől nem emlékszem mi történt. Annyit viszont tudok, hogy Hercegem egész éjjel nem jött haza, legalábbis hozzám biztosan nem. Másnap délután jelent meg és egy javaslattal állt elő. Ez először szimpatikusnak tűnt, de csak később derült ki, hogy igazából miről is van szó.

13.rész - A Party Like This

Miután eldöntöttük, jobban mondva Harry eldöntötte, hogy bulizni megyünk, megettük a pizzánkat és viccelődtünk egy keveset. Helyesbítek: ők mondták a hülyeségeiket, én pedig csak nevettem, de már úgy, hogy a hasam is fájt és a könnyeim is záporoztak. Ezúttal örültem, hogy sírok, mert jókedvemben tettem. Hirtelen észbe kaptunk és észrevettük, hogy mennyire eltelt az idő, így készülődni mentünk. A srácok a szomszéd házba mentek át, én pedig zuhanyzáshoz készülődtem. Lefürödtem, fogat mostam, majd betestápolóztam magam, míg sem azt hallottam, hogy a nevemet kiáltják. Magamra csavartam egy törülközőt, a hajam pedig lazán csak úgy fel volt fogva és kisétáltam a fürdőből. Kiérve megálltam a lépcső tetején és elég szégyenlős lettem, amikor megláttam, hogy nemcsak Harry, de Louis is figyel lentről.

Elkaptam azonban azt a pillanatot, amikor mindketten egy-egy csibészes mosolyt láttattak az arcukon engem figyelve. Louis a másik percben ugyanezzel az arckifejezéssel oldalra fordult, gondoltam udvariasságból, én pedig a nem sokat takaró lépcsőkorlát mögé rejtőztem. Harry próbálta elfojtani a mosolyát és kicsit az látszott rajta, mintha gondolkodna, hogy mit is akart mondani.

- Ja.. ööm.. izé.. öö kész vagy?

- Hát hogyne! - vetettem oda. - Úgy nézek ki? - néztem rá komoly arccal. Nem vagyok az a két óráig készülős fajta lány, de ha már bulizni megyek, méghozzá velük, akkor meg kell adni a módját. A srácok felfogták, hogy ez azt jelenti, hogy még várniuk kell, így letelepedtek a tévé elé. Kicsit még figyeltem őket, hisz annyira aranyosak voltak és tetszett, hogy ilyen otthonosan mozognak itt, majd eltűntem a szobámban.

Maga az, hogy kiválasszam a ruhámat, körülbelül tíz percbe tellett, ha nem többe. A választásom végül egy virágos kis ruhára esett, amihez később kiválasztottam a táskát, a cipőt és az ékszereket, de előtte még a hajamat is és a sminkemet is meg kellett csinálnom. Az arcom melletti tincseket begöndörítettem, a többit egyenesen hagytam. Nem használtam sok festéket, csak egy kis szempillaspirált, hogy kiemelje kék szemeimet, illetve púdert és szájfényt. Lassan elkészültem, de a biztonság kedvéért még milliószor ellenőriztem magam a tükörben. Végre rászántam magam, hogy lemenjek, de a lépcsőn csak lassan mertem közlekedni, mert nem lett volna jó, ha lezakózom. Egyik fiú sem hallotta meg, hogy leértem, mert túlságosan belemélyültek a műsorba, míg " távol " voltam.

- Na milyen? - szólítottam meg őket hangosan és elkezdtem lassan körbefordulni.

- Hűűűűha.

- Osztom a véleményt! - mutatott Louis Harry-re, hogy kifejezze egyetértését az előbbi megszólalással kapcsolatban.

- Köszönöm. Remélem megérte várni - mosolyogtam és teljes elégedettség töltött el. Összeszedelőzködtünk és a kocsi felé vettük az irányt. Ösztönösen a hátsó ülés felé mentem minden ok nélkül és hagytam, hogy a fiúk elől üljenek. Az autóban zenét hallgattunk, ezzel készítettük elő a hangulatunkat a bulihoz. Louis néha úgy tett, mintha ő lenne azoknak a számoknak az énekese, ami éppen ment és emiatt ismét nevetésben törtem ki. A reakciómat inkább hallva, mint látva, folytatta a parodizálást addig, míg odaértünk a clubhoz. Társaim gyorsan kiszálltak, kinyitották nekem a kocsiajtót és kisegítettek. Egyszerre mindketten felém nyújtották a karjaikat, én pedig mindkettejükbe belekaroltam és nagy vidáman sétáltunk a bejárat felé. Mikor a tömeg odabent megpillantotta Harry-t és Louis-t, hatalmas sikongatás, hangzavar tört ki. Jó néhány rajongó jött oda, kért aláírást, fényképezkedett és a legtöbbjük az én nevemet is tudta. Valakik örültek nekem és az arcomba tolták a kamerájukat, míg mások szemében az utálatot, vagy a megvetést véltem felfedezni. Azonban nem bírtam sokáig a nagy tömeget, alig kaptam levegőt, ezért megpróbáltam kiszabadulni a sok emberből álló gyűrűből. A fiúktól távolabb mentem és leültem egy bárszékre. Egy pár rajongó odajött néhány percre beszélgetni hozzám, szerencsére az aranyosabbik fajtából. Kísérőim pedig még mindig el voltak foglalva, és egy-egy bocsánatkérő pillantást is megejtettek felém. Egyedül ültem és hogy elfoglaljam magam valamivel, rendeltem egy kólát. Épp, ahogy megkaptam, egy szőke lány ült le mellém és hozzám fordult.

- Szia. Csinos a ruhád. 

- Szia. Köszönöm! - mosolyogtam.

- Egyébként te vagy Emma, igaz? - válaszul bólintottam. - Harry-vel és Louis-val jöttél, ugye? És Harry barátnője vagy, nemde?

- De.. de igen. Miért kérdezed? - néztem kicsit furcsán a hirtelen rám zúdított kérdések miatt.

- Hát tudod.. szép vagy, meg aranyos, de nem érdemled meg Harry-t és egyébként is... túl kevés vagy te hozzá. Csak a hírnevére pályázol, nem is érdekel téged. Látszik rajtad - hagyták el a szavak a száját. Pont belekortyoltam a kólámba, amikor meghallottam, hogy mit mond és majdnem megfulladtam. Köhögni kezdtem. - Fáj az igazság? Sokkal jobbat érdemel nálad. Olyat, aki nem teszi ki veszélynek a saját hibája miatt - na bumm, tessék, bele a közepébe. Rossz volt ezeket a dolgokat hallani, holott rég próbáltam volna a fájó emlékeket odébb söpörni, de tudtam, hogy a kórházi incidensre utal. - Tudod már, hogy mire gondolok, mi? Adok egy tanácsot: szállj le róla és kopj le. Senki nem kíváncsi rád!

- Mégis ki vagy te, hogy így beszélj velem? Nem is ismersz - fakadtam ki. Ezt a lányt a kinézetével és a megnyilvánulásával a gonosz pom-pom lányokhoz tudtam volna hasonlítani a filmekből. A hollywood-i történetekben azonban a gonosz mindig megkapja méltó büntetését, a jó szereplőnek pedig Happy End jár. De ez most a valóság...

- Nem is akarlak. Pff.. - villantott egy gúnyos mosolyt és a szemét forgatta, majd elment, mintha mi sem történt volna. Köpni, nyelni nem tudtam. Mégis mi volt ez? Ez is talán egy jel? De nem tudtam tovább gondolkodni, mert a srácok odajöttek. Körülbelül negyven-ötven percbe telt, mire elszabadultak, de legalább már mellettem voltak. A titokzatos lányt azonban nem akartam felhozni.

- Fúú - sóhajtott Harry. - Hozok valami innivalót. Nagyon melegem lett.

- Köszi! - kiáltottuk neki. - Emma, mit akart tőled Jessica? - fordult hozzám Louis.

- Hogy ki? 

- Jaj, akivel az előbb beszélgettél. Ő Jessica. Mit akart? - sürgette a választ.

- Hát.. először kedves volt, aztán meg olyan volt, mintha megfenyegetett volna - válaszoltam halkan.

- Ezt nem hiszem el! Még most sem képes békén hagyni? - idegeskedett.

- Mi? - kaptam el a karját.

- Ajj.. nem tudom, hogy elmondjam-e, de.. ő Harry előző " barátnője " - mutatott idézőjeleket az ujjaival. - Úgy értem, hogy senki nem tudott róla, csak mi a bandában. Harry azt akarta, hogy így is maradjon, de Jessica-nak ez nem tetszett, ezért minden minden nyilvános eseményen megjelent. Végül valahogy sikerült a kilétét tisztáznunk a sajtó előtt. Tudom, hogy ezt múltkor nem mondtam el, de.. mióta megtörtént, azóta idegesít. Akaratos volt és biztos vagyok benne, hogy csak a pénzre, az ajándékokra hajtott. Én csak.. én azt akartam, hogy a legjobb barátom boldog legyen. Egy idő után azonban Jess követelőző lett és úgy rángatta Harry-t, akárcsak egy bábut, ő pedig észre sem vette, mert.. mert beleszeretett, bár fogalmam sincs hogyan, vagy miért. Ez a lány maga volt a gonoszság. Úgy értem, hogy Harry-t ellenünk hangolta, így ő elhanyagolta a bandát, összeveszett velünk és... ez a lány arra is képes volt, hogy aljas dolgokat csináljon, melyeket később ránk fogott. Kezdetben megpróbáltam jól viszonyulni hozzá, hátha kiderül, hogy van benne jó is, de hiába. Végül arra szántam magam, hogy beszéljek Harry-vel, hisz csak a legjobb barátja vagyok és hátha hisz nekem. Először mondhattam akármit, nem érdekelte, elviharzott, de a rá következő napon visszajött. Végighallgatott és elmondta, hogy miután beszéltem vele ő is átgondolta a dolgokat, és már nem vakítja el a rózsaszín köd, illetve azt is, hogy aznap este már teljesen máshogy látta azt a lányt. Mikor mindenről kitálaltam szép nyugodtan, akkor kicsit magába roskadt ugyan, de aznap este szakított vele és beismerte, hogy igazam volt és sajnálja, hogy nem hitt a bandának, a legjobb barátainak. Nos, azóta utál engem Jessica és azóta is azon van, hogy miként álljon bosszút és hogy hódítsa vissza Harry-t, mert gondolom hiányoznak neki a drága ajándékok és az, hogy bármit megkapott, mert az ujja köré tudta csavarni a mi kis göndörünket. Arra kérlek, hogy ne hagyd magad! Megoldjuk a dolgokat valahogy! - ölelt meg. Miután befejezte a múlt feltárását, elindult, hogy segítsen Harry-nek az italok elhozásában és kifizetésében. Még csak két lépéssel volt távolabb tőlem, amikor mindketten arra lettünk figyelmesek, hogy az imént említett szőke lány közeledik felém. Louis-nak nem is kellett több, újra mellettem kötött ki.

- Jó újra látni téged - mosolygott aljasan Louis-ra, aki szorosan állt mellettem. Olyasfajta védelmező pózban volt, ami Jessica-nak is feltűnt. - Nem tán egymásra talált a két kis féreg? Mi van, már Harry nem is elég? El foglak titeket taposni, tönkre foglak tenni! Még ha téged nem is tudlak - mutatott Louis-ra - téged biztosan - bökött meg engem. - Utoljára mondom, hogy hagyd békén, Harry Styles csak az enyém, senki másé nem lehet! Az utolsó figyelmeztetésemet hallottad! Úgy látom, hogy az elmúlt napok eseményei még nem voltak elegendők a számodra. Jobb lenne, ha megfogadnád a tanácsokat, amiket mostanában naponta kapsz - kacsintott. Vajon mit ért előző napok alatt? És vajon honnan tud mindenről? Csak marcangolni tudtam magam. - Látom, hogy tudod mire gondolok. Jobb lenne intézkedni, nem gondolod? A helyedben sietnék. A végén még történik valami...

12.rész - The Letter

Ettől rettegtem. Nem ő volt. Az ereim már lüktettek az őket szétfeszítő stressztől és adrenalintól. Ötletem sem volt, hogy ki más lehetne. Felpattantam a kanapéról, de lábaim remegtek és éreztem, hogy össze akarnak csuklani. Gyorsan megkapaszkodtam, majd fel-alá járkálásba kezdtem. Magamon kívül voltam és hirtelen arról is megfeledkeztem, hogy Louis is itt van. Nem is akartam elképzelni, hogy minek könyvelhette el a viselkedésemet, de csak azzal tudtam foglalkozni, amit most megtudtam. Borzasztó érzés. Ez nyomasztott belülről állandóan és szinte felemésztett. Szerettem volna kideríteni, hogy mi, vagy inkább ki áll ennek az egésznek a hátterében, de az is része volt a dolognak, hogy talán jobb így. Nem is az érdekelt leginkább, hogy ki utálhat ennyire, hanem az, hogy minden visszakerüljön a régi kerékvágásba. Még csak nem is sejtettem, hogy mi lenne a helyes, mi lenne a hasznos teendő. Nagyon reméltem, hogy egyszer majd magától abbamarad az, hogy piszkálnak, a zaklatóm is lenyugszik és minden rendben lesz. Ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára. Kisebb költői túlzással állíthatom, hogy ahol a lábammal szántottam a földet, szinte már kikopott a padló. Abbahagyni viszont nem bírtam, már csak akkor, amikor véletlenül nekimentem Louis-nak. Két kezével óvatosan megfogott a vállamnál, mintha még mindig meg akarna állítani.

- Aggasztóan nézel ki - hallottam halk hangját, de képtelen voltam ráemelni a tekintetemet. A fejemhez kaptam az egyik kezem. Talán egy reflex volt, olyasfajta, amiről azt hittem, hogyha megteszem, akkor elűz mindent, ami a fejemben a zavart okozza. Gondolatok, érzések, kétségek tömkelege kavargott bennem. Ez volt az oka, amiért nem mertem ránézni, mert tudtam, hogy ezek tükröződnek a szememben és ő rögtön kiolvasná. - Emma nézz a szemembe! Emma nézz a szemembe! - utasított finoman, de nem reagáltam. - Emma! - mondta hangosabban és kérlelés helyett cselekedett. Felemelte az államat és bekövetkezett, amitől óva intettem magam. - Mi a baj? Mitől félsz? - még csak nem is mondtam neki olyat, hogy félek. Belenézett a tükrömbe, kielemezte a szememet és azt az egy könnycseppet, amim még maradt. Próbáltam válaszolni, de azt sem tudtam, hogy hol kezdjem és mivel. - Emma, kérlek! Aggódom! - dübbentett egyet a lábával.

- Jól van, jól van - adtam meg magam és belekezdtem a történetembe. Mindent tudott, ami Harry és köztem történt, de nem lepődtem meg rajta, hisz sejtettem, hogy mindent megosztanak egymással, de utána következett a sötét oldal. Elmeséltem, hogy mi történt azelőtt, mielőtt a legjobb barátjával együtt kórházba kerültem és megemlítettem azt a bizonyos telefonhívást is. - ...és ezért kérdeztelek meg most téged - fejeztem be. Látszott rajta, hogy megdöbbent és hirtelen nem tud ezzel mit kezdeni. Hát igen, gyakran éreztem magam hasonló helyzetben. Míg vártam a válaszára, valaki az ajtón kívül hangosan kopogott. Újdonsült barátom ezt meghallva szinte futólépésben száguldott oda. Gondoltam, hogy ez az előbbi sztorimnak köszönhető. Meg akart védeni - mosolyogtam halványan. Majdnem letépte a kilincset, úgy lépett ki a tornácra. Körülnézett, de senkit nem látott. Befelé jövet, amikor lépett egyet, talpa alatt valami csörgött. Egy levél volt az. Óvatosan felvette és bekiáltott nekem, hogy: - Neked jött! - rosszul kezdődik... Louis gyorsan maga mögött hagyta a bejáratot és felém sietett. - Bontsuk ki! - javasolta, bár nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, de kíváncsi voltam.

" Kedves Emma (ugyan már, mitől lennél kedves? haha) ,

Újra hozzád fordulok és gondolom azt is tudod, hogy mivel kapcsolatban. Múltkor is olyan jót beszélgettünk telefonon, nemde? A felállás még mindig ugyan az. Ha elhagyod Harry-t, békén hagylak. Ha nem, akkor minden rosszat vigyázz magadra.

Kívánom, hogy jól dönts és ne okozz nekem sok munkát. J xx "

Mikor a végére értem, a hátamon a szőr is felállt, ha fogalmazhatok így. A szívem őrülten kalapált. Ez egy fenyegetés. De ki a fene az a J? Ki írhatta? Átfutottam újra a sorokat és minden egyes olvasás után egyre ördögibbé vált, egyre rosszabbul hatott rám. Louis egyik kezével átkarolt, az én lábam pedig földbegyökerezett. - Ezt nem hagyhatod. El kell menned a rendőrségre! - ekkor nem hatottak rám az észérvek. Eluralkodtak bennem az indulatok, ezektől fűtve úgy gondoltam, hogy jó ötlet széttépni azt az irományt és úgy tenni, mintha nem is létezne. Hatalmas gratuláció nekem, ugyanis épp most cselekedtem magam ellen. - Most szaggattad szét az egyetlen dolgot, ami bizonyítékként szolgált volna, gratulálok! - fogta a fejét.

- Neee! Nem hiszem el! Elegem van, nem bírom! - ordítoztam és sikítoztam. A legrosszabb mégis az volt, hogy sírni már nem tudtam. Ez nem bánat, amit kisírunk, aztán elfelejtünk. Ez komolyabb. Sajnáltam Louis-t, hogy ilyen állapotban el kell viselnie engem, biztosan nem vagyok könnyű eset. Viszont mikor odajött hozzám, szorosan átölelt, akkor kicsit megkönnyebbültem. Jó volt, hogy van egy valaki, aki mindenről tud és most itt is van mellettem. 

- Megoldjuk - suttogta a fülembe. Még ha nagyon minimálisan is, de egy kicsit felengedtem. 

- De kérlek ne mond el Harry-nek - mondtam lassan, levegőért kapkodva, ő pedig egy fejbólintással válaszolt.

Na, emlegetett szamár. Harry lépett be a házba, pár szatyorral a kezében. Szerencsére nem vette észre az ölelkezésünket, mert biztos rögtön másra gondolt volna. Louis-val elengedtük egymást és próbáltunk vidáman viselkedni, mosolyogni, de ez nem volt olyan könnyű. Hercegem azt, hogy rajta kívül a megszokott egy helyett ketten vannak a házban, először furcsán, majd örömmel vette tudomásul. - Hát te hogy-hogy itt vagy? - fordult legjobb barátjához.

- Csak bocsánatot kértem Emma-tól és kibékültünk. Megbeszéltük a dolgokat, szóval minden oké - ölelték meg egymást, majd én is üdvözöltem a Szerelmemet.

- Hát ez fantasztikus! Jobb hír nem is jöhetne a mai napra. Nagyon felvillanyoztatok - lelkesedett és majd' kicsattant az energiától. - De mit keres az a sok kis papírdarab a földön? - szólalt meg újra jó kedvvel.

- Hát tudod, rózsaszirom nem volt - próbáltam viccelődni, mire társaságom további két tagja elnevette magát. Legalább az itthoni hangulatot fel tudjuk egy kicsit dobni - beszéltem meg magammal.

- Na, hoztam pizzát vacsira. Mit szólnátok hozzá, ha megennénk és aztán elmennénk egyet bulizni?! Meg kell ünnepelni, hogy jóban vagytok! - próbált meggyőzni minket a kis energiabomba.

- Legyen, nem bánom - feleltük Louis-val szinte egyszerre. Reméltem, hogy az este legalább feldobja a hangulatunkat és én is elfelejtem egy időre minden gondomat. Végül is.. a kikapcsolódás nem árt. Habár nem is tudom mit mondjak. Az túlzás, hogy várom, hogy elmenjünk a buliba, viszont mint később kiderült, ez az este meghatározó volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy olyasvalakivel találkozom, aki a rejtélyem kulcsa lehet...