18.rész - Your Call

Nem is tudom mit képzel magáról az a kis... Ráadásul még Harry is mellé állt. Hát szép, mondhatom. Jó, végül is enyhítő körülményként szolgál, hogy ő nem tudja az előzményeket, de akkor is. Lehet gyerekes felfogás, de nem én kezdtem. Erre mégis én kapom meg, hogy mi az, hogy én így viselkedem. Ha a srácok nem lettek volna ott, akkor talán kapott volna egy kis hajritkítást a csaj, egyenest tőlem. Egyébként nem vagyok az az agresszív típus. Nagyon nehéz felidegesíteni és nem túlzok, ha azt mondom, hogy eddig Jessica volt az egyetlen, aki ilyen " elsöprő " sikerrel járt. Fel bírtam volna robbanni tőle. Még jó, hogy Louis ott volt nekem. Féltem úgy, kettesben otthagyni őket, de ha még két percig ott kell azzal a szörnyeteggel szemben ülnöm... hát nem tudom mit csináltam volna. Lehet, hogy enyhén elfajultak volna a dolgok, de ezt mégsem hagyhattam. Egy elit és ráadásul nyilvános helyről volt szó. Egyrészt a fiúkat nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, másrészt pedig saját magamat nem akartam égetni ott, mindenki előtt. Túl kellett ezen lépnem és csak annyit tehetek, hogy bízom Harry-ben. Mint mindenki tudja, a kapcsolat alapja a bizalom. Igen, ez így van, bár ebben a helyzetben nagyon nehéz volt ezt betartani. Minden egyes pillanatban az volt a szemem előtt, hogy talán most veti rá magát Harry-re az a hárpia. Hálát adtam az égnek, hogy Louis van nekem. Kedves volt tőle, hogy kiállt mellettem és nem hagyott magamra. Képes volt otthagyni az egész kócerájt a " kis balhém " miatt. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküle. Együtt egy drámai kirohanást hajtottunk végre. Úgy láttam rajta, mintha velem párhuzamosan őt is megbántották volna... vagy csak ennyire átérzi a dolgokat?

Louis a csuklómat fogva lépkedett ugyanolyan gyors lépésben, mint ahogy én. Kitárta előttem az ajtót és csak akkor lettünk figyelmesek egy lényeges dologra. Szakadt az eső, szó szerint. Még szerencse, hogy a bejárat fölött volt ilyen ernyőféleség, ami pont olyan hosszúságú volt, mint az étterembe bevezető szőnyeg. Ez jól jött, míg kitaláltuk hogyan kellene eljutni a kocsiig. A megoldás hamar jött: Louis hősiesen levette a zakóját és fölénk tartotta. Egyik oldalt ő fogta a kezével, a másikon pedig én. Szabad karjainkkal egymásba kapaszkodtunk, nehogy valamelyikőnk elcsússzon. Így jutottunk el az autójáig. Gyorsan kotorászott a zsebében a kocsikulcsáért, amin egy gombot megnyomva máris ülhettünk befelé. Bentről már csak a járművünkön kopogott az eső és nem a fejünkön. Kellett nekem hosszú ruhát, meg magassarkút felvennem. A ruhám alja csupa víz és sár lett, és a cipőmmel is hasonló volt a helyzet. Nem beszélve arról, hogy a talpam is sokat kapott a záporból. Sajnos olyan vagyok, akinek annyira nem kell sok, hogy megfázzon, de most nem ezzel foglalkoztam.

- Jó kis zuhé - néztem ki az ablakon. Nemcsak a zivatar érdekelt, hanem igazából azt akartam látni, hogy Harry utánunk jön-e. Végül úgy gondoltam, hogyha eddig nem jött, akkor már most sem fog, így feladtam. - Egyébként ne haragudj, hogy mostanában állandóan a te kocsidban kötök ki. Nem muszáj hazavinned, hívhatok egy taxit. Nem akarok a terhedre lenni - fordultam Louis felé és mondtam mindezt bocsánatkérő hangon, mire ő cöcögni kezdett.

- Nem hívsz te semmit - rázta meg a fejét. - Egy: sosem hagynálak csak úgy itt, főleg meg ilyen időben. Kettő: mi az, hogy a terhemre vagy? Szívesen segítek neked, ha tudok - mosolygott.

- De már így is annyi mindent tettél értem, nem akarok több szívességet.

- Emma! Milyen szívesség? Mit tettem érted? - mondta mindezt olyan felháborodással, mintha valami sületlenséget hallott volna.

- Ott volt például a buli. Feldobtad a hangulatomat, segítettél kikapcsolódni, majd hazavittél. Melletted olyan felszabadultnak és erősebbnek érzem magam. És ahogy most is megvédtél - ecseteltem csodálkozó hangon, miközben összecsaptam a kezeimet - az nagyon jól esett. Nem is tudom hogyan köszönhetném meg - sóhajtottam.

- Figyelj ide. Semmit nem kell megköszönnöd. Elmondtam már neked párszor és próbáltam is éreztetni veled, de akkor megteszem még egyszer - fogta meg a kezemet és összekulcsolta az övével. - Bármit megtennék - mondta tagoltan és egyenesen a szemembe nézett, majd pedig egy puszit nyomott a kézfejemre. Ennek hatása nem maradt el. Libabőrök jelentkeztek szerte a testemen és nem a lábamban érzett hideg miatt... - Na jó, de most már indulnunk kéne - indította be a járművet. A kezemet elengedte és megkezdte a tolatást. Még egy utolsó pillantást vetettem az étterem felé. Az üvegajtón és a nagy ablakokon pont látni lehetett a mi asztalunkat. A két általam figyelt személy ugyanúgy ült, ennél többet nem szűrtem le.

Talán ők is éppen minket vizslattak, hogy vajon mit csinálhatunk. Ez, hogy nem tettek eddig semmit kicsit megnyugvást hozott. Ezután elhajtottunk, így Louis-val ketten már a hazafelé vezető utat róttuk. Útközben az esőcseppeket néztem, ahogy legördülnek az üveg felületén és mindig kiválasztottam egyet, amelyiknek szurkoltam. Nem nagy szórakozás, de a gondolataim mellett már csak ez fért bele az erőmbe. Úgy éreztem, hogy már csak a remény, a bizakodás maradt. Nem tudtam elképzelni, hogy mi lenne akkor, ha megtörténne az, amit a megérzésem súg. És hogy mit suttogott a belső hang? Hát azt, hogy Jessica tényleg mindent be fog vetni annak érdekében, hogy Harry újra az övé legyen és hogy... hogy nem is kellesz olyan sokat erőlködnie. Az a mondata, hogy: " én mindig megszerzem, amit akarok " teljesen belém égett. Végül is szép, csinos, elegáns és kifinomult... miért ne sikerülne neki? - sorakoztak a gondolatok a fejemben és egyre nagyobbakat lélegeztem. Louis ezt rögtön észrevette, a combomra tette a kezét és kedves hangon hozzám szólt.

- Ne idegesítsd magad feleslegesen, attól nem lesz jobb. Csak hallgass rám és ne aggódj - ha úgy vesszük, igaza van. Nem én irányítom a dolgokat, akkor minek mindig mindenre ráparázni? Tanácsára kicsit felengedtem, de azért nem tűnt el minden elképzelés az eszemből. Pont ahogy ezt így szépen megtárgyaltuk, a Live While We're Young következett a rádióban. Nagyon megörültem neki, ezért felhangosítottam, de Louis rögtön rám szólt.

- Ne hangosítsd fel, hanem énekelj! - és elkezdte a dalt. Nem bírtam ki és vele tartottam. Imádtam minden számukat, ezt pedig különösen. Minden körülmények között fel tudott dobni és ez most sem volt másképp. Teljesen úgy hatott rám, mint Lou.

- And live while we're young! - énekeltük egyszerre a végét. Hihetetlen, hogy rá tud venni olyan dolgokra, amiket ép ésszel tuti nem tennék. Nem a dallal volt a gond, hanem a hangommal. Szégyelltem mások előtt énekelni.

- Így kell ezt! És látod, már meg is érkeztünk - mondta győzedelmesen. Odakint már az eső sem esett olyan vészesen. Kiszálltam és elfutottam a tornácig. Ott állva vettem észre, hogy Louis nem jött velem, így kénytelen voltam visszaszaladni és megint beülni mellé. Drága barátom kérdő tekintete meredt rám az előbbi cselekedetem miatt.

- Itt akarsz maradni a kocsiban? Nekem így is jó, csak kicsit hideg van - vontam vállat. Teljesen felpörgött állapotban voltam.

- Hát... talán jobb lenne, ha most hazamennék. Tegnap is itt tanyáztam - nézett lefelé.

- Jaj, tudod, hogy szívesen látlak, deee... te tudod - nyitottam ki a kocsi ajtaját. Az egyik lábam már lent volt a talajon, kiszálláshoz készülődtem és még úgy néztem vissza rá a vállam fölött. - Nos, akkor biztos vagy benne, hogy hazamész?

- Egye fene! - vigyorgott és hamarabb termett a ház előtt, mint én magam.

Még alig értünk be a lakásba, de ő máris a telefonját böngészte és tárcsázni kezdett. Azt már nem hallottam, hogy mit beszél a telefonba, ugyanis siettem, hogy átvegyek valami kényelmesebb és kevésbé vizes ruhát. Mikor kijöttem, Louis már kényelembe helyezte magát a kanapén, bár az ő lába is lelógott a bútorról. Eső áztatta zakója a radiátoron pihent és az egész helyzet olyan harmonikusnak tűnt.

- Gyere ide mellém, ne állj ott - intett nekem. Ahogy feküdt, a dereka mellett simogatta a díványt jelezve, hogy oda üljek. Nagyon csalogató hely volt ez számomra, így pár pillanat habozás után megtettem. Jobb kezét a csípőmre helyezte, míg bal kezét pedig előre hajtotta, egyenesen az ölembe. Tenyere a kézfejemen hevert. - Jobban vagy? - kérdezte, mire válaszul mosolyogtam és bólogattam egyszerre. Majd feltápászkodott és kinyújtott lábakkal ült tovább. Egy tincset tűrt el az arcomból és közeledett. Egyre közelebb és közelebb jött... majd sunyi módon csiklandozni kezdett. Hangos viháncolásba csapott át a csend, és nevetés közben kérleltem, hogy hagyja abba. Azonnal megtalálta a gyenge pontomat, méghozzá az oldalamat, ami erre a tevékenységre a legérzékenyebb terület volt. Teljesen olyan, mintha ezer éve ismerne...

Így teltek a percek miközben játszottunk, majd egy hatalmas dörgésre lettünk figyelmesek. Úgy tűnik, hogy a vihar fokozódott. Ijedten kapaszkodtam meg partnerem vállában, átkarolva a nyakát, ugyanis játék közben az ölébe kerültem. Ő a kezét a derekamon nyugtatta, én pedig még mindig a nyakát fontam körül karjaimmal. Ez a helyzet kettőnk között nem volt éppen szokványos, de mégis olyan mindennapinak, olyan kellemesnek éreztem. Azonban sem sokáig élvezhettem ezt, mivel a villámok és a hozzájuk társuló hanghatások megzavartak minket. Óvatosan kibontakoztam Louis gyengéd öleléséből, majd lassan felálltam.

- Intézkednem kell. Mindjárt jövök, el ne menj - villantottam egy széles vigyort. Most már sokkal jobban éreztem magam, pozitívabb látásmódom volt.

- Nem fogok - kacsintott, és vízszintesen kitárva karjait megkarolta a heverő támláját. Ő volt a Kanapé Király, mivel a házban ezen a bútoron kívül nem igazán volt még más helyen. Ezt a tényt elég viccesnek tartottam és halkan nevetgéltem magamban ezen. Felérve az emeletre minden elektromos eszközt kihúztam a konnektorból a biztonság kedvéért. Míg ezt a tevékenységet folytattam meghallottam, hogy a telefonom csörög. Csengőhangomból csupán pár dallamot játszott le a készülék, majd elhallgatott. Ezután Louis beszédére lettem figyelmes. Vissza lementem, hogy a lenti dolgokat is áramtalanítsam, majd miután végeztem, lehuppantam Lou mellé.

- Hívásod volt. Remélem nem baj, hogy felvettem. Egyébként Harry keresett - mondta halkan.

- És mit akart? - bólintottam félre a fejem.

- Hát a hangjából ítélve elég mérges volt. Vagyis inkább dühösen rám rivallt, hogy mit keres nálam a te telód, miért én veszem fel, stb... Nem tudom mi van vele mostanában - vonta meg a vállát. - Na, emlegetett szamár! - bökött a telefonom felé, melynek kijelzőjén Harry neve és fényképe virított. A képernyőn két választási lehetőség jelent meg: elfogadhattam a bejövő hívást, vagy pedig elutasíthattam. Perpillanat nem tudtam, hogy melyik a jó döntés. Ha nem veszem fel, akkor esélyes, hogy azt hiszi, hogy direkt csinálom, vagy pedig újabb elméleteket gyárt majd Louis-ról és rólam, miután megtudta, hogy éppen együtt lógunk. Viszont ha megteszem, akkor lehet megint összeveszünk. Úgy határoztam, hogy ezt a kockázatot vállalnom kell, így benyomtam a zöld gombot.

- Szia - köszöntem neki, még mielőtt bármit is mondhatott volna.

- Hát szia. Végre, hogy felveszed - oktatott ki.

- Még csak egyszer... - válaszoltam volna, de félbeszakított.

- Légy szíves magyarázd meg nekem, hogy mit keres nálad Lou! - szólított fel. - Miért van az, hogy ti mostanában sülve-főve együtt vagytok? Van köztetek valami?

- Jó, ha bennem nem bízol ennyire akkor nem tudok mit tenni, de az Isten szerelmére! Ő a legjobb barátod! Hogy feltételezhetsz azért ilyeneket? - próbáltam észérvekkel magyarázkodni.

- Fogadjunk most is egymás karjaiban ültök - hadarta, de még mielőtt kimondta volna, amit akart, egy női hangot hallottam suttogni. Nem tudom, hogy mit mondhatott a hang, de aztán összeraktam. Fogadjunk, hogy Jessica tömte tele a fejét mindenfélével, és most meg a szájába rágja, hogy mit mondjon.

- Esküszöm paranoiás vagy - csaptam egyet az asztalra. - Egyébként örülök neki, hogy Jessica ennyire jó barátod, hogy mindent elhiszel neki. A kaját nem akarja megrágni helyetted?

- Miért vele vagy elfoglalva? De ha tudni akarod nagyon is hiszek neki, mert szerintem igaza van veletek kapcsolatban! - mormogta.

- Miért vagy benne ennyire biztos? Hát nem emlékszel, hogy mi történt régen köztetek? - hoztam fel akaratlanul ezt a témát. Miután befejeztem, már nem hallottam szerelmem hangját, csak a kis pittyegő hangot. Letette.