17.rész - Leave Us Alone

Harry a lépteit kapkodva sétált el, én pedig csigalassúsággal vonszoltam fel magam az emeletre. Egyenest a fürdőszobába mentem és minden mozdulatomat a lassúság vezérelte. Felfogtam a hajamat és közben már dübögést hallottam a lépcsőn. Nem sokkal később már nem egyedül voltam a fürdőben.

- Gyors voltál - vigyorogtam Harry-re, aki erre nem válaszolt, hanem csókolni kezdett. Egy határozott mozdulattal levette a pólóját, én pedig olvadozni kezdtem. Imádtam őt így, vagy esetleg még kevesebb ruhában látni. Az alsó ajkamat harapdáltam a látványára és ezt észrevéve egy szemtelen pillantást vetett rám és újra közel jött. Váltig állíthatom, hogy a kémia nagy sikerrel működik köztünk.

Pont miután kiszálltunk a zuhany alól, Harry telefonja csörögni kezdett. A képernyőre rápillantva láttam, hogy Louis keresi, így odaadtam neki, hagy beszéljen vele.

- Szia. Igen, nemsokára mi is készen leszünk. Nem, nem muszáj ide jönnöd, elég, ha az étterembe jössz egyenesen. Igen, abban az utcában van, jól tudod. Oké, akkor majd találkozunk, szia - válaszolgatott.Csendben törölköztünk tovább, de ez nem az a fajta kínos csend volt, hanem olyan, amikor nem kell semmit mondani a másiknak, mégis tudja mire gondolsz és fordítva. A szobából kiérve Hercegem a földszintre ment, ott is a rádióhoz. Bekapcsolta, majd hangosra vette és jókedvűen készülődni kezdtünk. Táncoltunk, énekeltünk, tehát jól szórakoztunk miközben öltözködtünk, illetve szépítkeztem.

- Kimegyek és beindítom a kocsit! Aztán remélem már nem tart sokáig mire jössz majd - kapcsolta ki a rádiót és kiáltott nekem lentről.

- Kész vagyok, már megyek is - dobtam be a telómat, a szájfényt és néhány zsebkendőt a kis táskámba. Bezártam a lakást és kívülről ellenőriztem, hogy minden ablakot bezártam-e, ugyanis gyanús volt, hogy esős idő vagy mi több, vihar készül. Ezeket letudva behuppantam a kocsiba Harry mellé. - Indulhatunk! - utasítottam és azon nyomban be is indította az autót. Útközben tök jól éreztem magam, boldogság áramlott az ereimben is. Büszke voltam, hogy több barátját is megismerhetem, ez már haladás. Reméljük, hogy hamarosan majd a banda többi tagjának is bemutat.

Az étteremhez érve Louis-t és az autóját pillantottuk meg. Harry pont mellé parkolta le a járművet és kiszállva mindketten üdvözöltük barátunkat.

- Na akkor menjünk be! - lelkesedett Harry és előre indult, míg Louis és én kissé hátramaradtunk.

- Te tudod ki lesz itt, kiről van szó? - érdeklődtem.

- Semmit - rázta meg a fejét Louis.

Belépve a fakeretes üvegajtón rögtön a recepciónál álltunk és hallgattuk, ahogy Harry kikéri a négy főre foglalt asztalt.

- Parancsoljanak, a tizenhetes a maguké - mutatott a terem jobb oldalára az alkalmazott. Meg kell, hogy mondjam gyönyörű és elegáns volt a hely, Harry biztosan nagyon ki akart tenni magáért. Egy férfi a recepcióról jött velünk és megmutatta, hogy melyik asztalról van szó, ugyanis nem voltak rajtuk a számok. Az egész terem hangulata, a teríték is egyszerűen ámulatba ejtő volt. Korábban nem igazán voltam ilyen helyeken. Sőt még a férfi ki is húzta nekem a széket, hogy leüljek. " Micsoda kiszolgálás, ez elképesztő! " - ámultam tovább magamban. Mind a hárman leültünk és rögtön hozták az étlapot.

- Köszönjük, de még nem rendelnénk. Még várunk valakire - utasította vissza Harry udvariasan.

- Rendben, akkor valamilyen frissítőt hozhatok a számukra? - kérdezte a pincér.

- Nekem jól esne egy pohár gyümölcslé, ha megtenné, hogy hozna - mondtam kedvesen. - Ti kértek valamit? - fordultam a srácokhoz.

- Szívesen innék egy kis bort, de nem lehet. Valakinek majd haza is kell vezetni - mondta Louis csalódottan, mire Harry egyetértően bólogatni kezdett.

- Rendben, akkor mindjárt jövök - felelte a felszolgáló. Észrevettem, hogy Hercegem állandóan hátrafelé pillant. Gondolom várta, hogy másik vendége mikor érkezik meg.

- Elmegyek a mosdóba, jó? - szólalt meg hirtelen.

- Oké - feleltük egyszerre Louis-val, és közben megkaptam a gyümölcslevemet is. Szürcsölgetni kezdtem az italt, amikor Louis beszélni kezdett.

- Mit csináltatok délután? Veled is elbeszélgetett?

- Hát nem volt az olyan nagy elbeszélgetés. Annyit mondott, hogy bízik bennünk és hogy te már elmagyaráztál neki mindent. Aztán meg elaludt.

- Aha, értem. Hát nekem meg kicsit nekem állt, hogy mit képzelünk mi, mit csinálunk, de hamar lenyugtattam. Szerintem nem dühös volt, inkább csak fáradt - magyarázta Lou. - Ja, meg... beszéltem Liam-mel is, hogy mi történt - folytatta.

- És? - kérdeztem érdeklődve.

- Jaj ne! - nézett át a fejem fölött és elég rémült arcot vágott.

- Mi van? - rémületét rám is rám ragasztotta egy pillanat alatt. Az arcomhoz nyúlt és a bejárat irányába fordított. Azt hittem megfulladok az italtól, amit épp akkor próbáltam meginni, hiszen nem mást, mint Jessica-t pillantottam meg Harry mellett. - Mondd azt, hogy nem ő lesz az a régi barát... - mondtam egyre idegesebben Louis-nak.

- Hát nem sok esélyét látom, mivel pont idetartanak - vett egy nagy lélegzetet.

- Nos Emma, bemutatom Jessica Martinez-t. Louis te már úgyis ismered... - halkult el Harry hangja a mondat végére. Az, hogy láttam az ellenségemet már egyfajta feszültséget keltett bennem, plusz még ahogy tanúja voltam annak, hogy Harry a derekát fogva kísérgetni, ez még jobban elmérgesült bennem. Nem akartam kimutatni, hogy igenis, tudom ki ez a lány. Azt meg pláne, hogy miért és hogyan ismerkedtünk meg. Óvatosan felálltam a székről, de belülről még mindig magammal küzdöttem. Az üvegpoharat, ami a kezemben volt annyira szorítottam, hogy majdnem széttörtem a puszta kezemmel. Kedves barátom, Louis észrevette, hogy kezeimen erősen feszülő erek foglalnak helyet és gondolom rájött, hogy mi zajlik bennem, így gyorsan elvette tőlem a poharat. Vettem egy mély lélegzetet, bár semmit nem használt és kezet nyújtottam.

- Szia, Emma vagyok - mintha nem tudná. Még a nevem is idegesíthette a jelenlétem mellett, ugyanis csak a szemét forgatta. Harry helyet foglalt a székén és Jessica pedig szorosan a mellette lévő helyet nézte ki magának. Nem bírtam tovább, kicsit le kellett nyugodnom valahogy.

- Mindjárt jövök - hadartam el és ahogy elhaladtam a szőke hajú lány mellett, ő egy gonosz mosolyt villantott felém.

- Én is - hallottam Louis hangját.

A mosdók felé igyekeztem, de nem akartam bemenni, csak megálltam a folyosón. Ott már úgysem láttak. A falnak nekitámaszkodva fogtam a fejemet és mást sem tudtam mondogatni, minthogy: " Ez nem lehet, ez nem lehet, ilyen nem történhet! ". A következő pillanatban már Lou is ott állt mellettem.

- Nyugi. Csak kibírjuk valahogy.

- De érted pont ő! Még hogy régi barát, jó vicc! Ez egy szörnyeteg, ráadásul a tegnapi dolog után most még el is kell őt tűrnöm. Mindezt úgy, hogy közben jó képet kell vágnom hozzá - nyugtalankodtam és picit hangosabban beszéltem a kelleténél. Louis közvetlenül elém állt és mindkét kezével megfogta a vállamat. - Én ezt nem bírom - mentem közelebb és hajtottam a vállára a fejemet.

- Ne aggódj. Itt vagyok én is, Harry is. Nem eshet bajod, nem hagyjuk - simogatta meg a hajamat. - Na gyere, menjünk vissza! Valahogy csak túl leszünk rajta - vigyorgott. Nyugtatóként hatott rám már az is, hogy ő ilyen könnyen fogja fel a helyzetet. Ez sokat segített. Útban visszafelé az asztalhoz láttam, hogy Hercegem és kedves társasága már pezsgőznek. Jessica olyan közel húzódott az ÉN szerelmemhez, amennyire csak lehetett. Nem hagyhattam, hogy ez még jobban felhúzzon. Leültünk, Louis pedig szorosan mellettem foglalt helyet, mikor Harry rögtön hozzánk szólt.

- Kértek?

- Nem kösz, igyátok csak ketten - flegmáztam, de még véletlenül se néztem szőke hajú társaságunkra. A reakciómra szerelmem egy puszit nyomott a homlokomra, de tovább itta a pezsgőt zavartalanul. Hirtelen újra a pincér jött oda és Louis-hoz fordult.

- Uram, önnek és a párjának hozhatok valamit?

Louis ezt meghallva csak elmosolyodott és annyit mondott: - Először az étlapot néznénk meg, köszönjük - biztos azt hitte, hogy egy pár vagyunk csak azért, mert közelebb ültünk egymáshoz. De vajon Harry-t és azt a libát miért nem kérdezte meg? Ja, igen. Ők már ezt is elintézték együtt. Ezután a jelenet után szinte már vártam, hogy Jessica mikor szólal meg. Hát nem is kellett sokáig várakoznom.

- Önnek és a párjának? Hm.. felettébb érdekes. Nem is nagyon tiltakoztatok. Úgy ültök ott egymás mellett, mint két turbékoló galamb.

- Ne üsd bele az orrod olyanba, amihez semmi közöd - néztem rá gyilkos szemekkel.

- Fájdalmas pontba ütköztem? Láttalak titeket tegnap is... miért nem valljátok már be, hogy nem tévedek? Emma ugyan már, átlátok rajtad. Légy őszinte és mondd el, hogy számodra Harry csak egy eszköz, ahogy szerintem Louis is - mondta olyan módon,mintha szánakoznia kellene.

- Ezt most fejezd be! Ne magadból indulj ki! - csattantam fel.

- Á, úgy vélem felfedezni, hogy már hallottál rólam. Akkor azt is kéne tudnod, hogy én mindig elérem, amit akarok - jelentette ki egy széles vigyorral az arcán, miközben úgy éreztem, hogy teljesen kifordulok önmagamból. Harry látszólag nem értette mi történik és csak kapkodta a fejét jobbra-balra.

- Hallottam rólad, de bárcsak ne tettem volna. De tudod mit? Látni sem akarlak - kaptam föl a táskámat és mielőtt elviharzottam volna, Louis fölpattant a helyéről és nyomban elkapta a csuklómat.

- Szégyelld magad! - mondta egyenesen Jess szemébe.

- Na de Emma, mégis hogy viselkedhetsz így? - vont kérdőre Harry. Én? Még én hogy viselkedhetek így? Úgy döntöttem, hogy inkább válaszra sem méltatom a kérdését.

Láttam, amint Louis egy mérges pillantást vet Harry-re és csóválja a fejét. - Gyere Emma! - szólt nekem finoman.

Csodálatos, mondhatom csodálatossá vált ez az este. Azonban még közel sem volt vége. Ha tudtam volna, hogy távozásunk után Jessica mikkel fogja a Hercegem fejét teletömni, talán nem adtam volna fel ilyen könnyen, de kiborultam. Csak most tudatosult bennem igazán, hogy ez a lány tényleg bármire képes, hogy visszaszerezze Harry-t. Az alapján, amit később megtudtam, lehet, hogy nem csak ezt a csatát nyerte meg, hanem az egész háborút...