16.rész - Misunderstanding Or Not?

Még jó, hogy elhatároztam, hogy kaját akarok csinálni. Louis azonnal odaslattyogott mellém és mindenáron kukta akart lenni. Ez mind szép és jó volt, hogy mi enni akartunk valamit, de azt még el is kell készíteni. Egy kis időbe telt, míg kiválasztottuk a könyvből, hogy mit szeretnénk. Éppen pakoltam kifelé a hozzávalókat, amikor Louis a lisztet hozta. Egyik percben még álltam, másik percben pedig még mindig álltam, de már a fehér porral beborítva. Ez az egy dolog volt rábízva, de ezt is elbambázta. Haragudni ezért nem tudtam volna rá, viszont elég vicces volt. Gondoltam jó, visszavágok akkor és én is rászórtam a maradékot. Mikor megláttam hogyan áll neki a liszt-öltözet, akkor azon nyomban elnevettem magam, nem bírtam tovább. Pár másodpercig döbbenten nézett, aztán követte a példámat. Az egész ház a mi nevetésünktől volt hangos... végül is nem mintha zavart volna bárkit is. Örültem, hogy végre Louis-val olyan lett a kapcsolatom, amilyet az elején is terveztem. Sajnáltam, hogy anno úgy kellett megismerkednünk, abban a helyzetben, de legalább most már minden kárpótlást nyert. Legalábbis remélem ő is így gondolja. Hamarosan lenyugodtunk és egyet-egyet kuncogva törölgettük a könnyeinket az arcunkról. Körülnéztünk a konyhában, hogy milyen katasztrófát okoztunk és nekitámaszkodtunk háttal a pultnak. Ölbe tettük a kezünket és feltűnt, hogy szinte minden mozdulatot együtt végeztünk. Lehet, hogy azért, mert egyhuzamban sokat voltunk egymás társaságában, de lehet amiatt is, hogy simán csak egymásra vagyunk hangolódva... de miért is veszek észre ilyeneket? És ami fontosabb: miért gondolkodom én ezeken? - bámultam magam elé, míg meg nem hallottam Louis hangját.

- Nos.. akkor ugye már nem akarunk itt semmit csinálni? - éreztem a feldobottságot a hangjában. Válaszul csak megvontam a vállam, ő pedig helyettem is eldöntötte, hogy a kérdésére " nem " a válasz. Hirtelen előrehajolt és elkezdte a hajából kifelé rázni a port. Kezeit ügyesen mozgatva próbált megszabadulni a lehető legtöbb liszttől, majd újra hozzám fordult. - Van még benne? - mutatott a hajára. Kényesebb volt rá, mint én a sajátomra. Odaálltam elé és kezeimmel cirógatni kezdtem dús hajviseletét. Olyan fura, de mégis jó érzés volt beletúrni. Arról volt itt szó, hogy tetszett ez az egész szituáció úgy, ahogy volt, tekintve az előzményekre. Tudom, unalmas és felesleges, hogy még mindig ezen rágódok, de sosem fogom elfelejteni. Nem azért, mert nem bocsájtottam meg Louis-nak, azon már rég túl vagyok. Hanem azért, mert ez egy olyan emlék, ami örökre része lesz az életemnek. És mint említettem, tetszett. Ahogy éreztem, hogy az ujjaim között szinte siklanak barna tincsei és közben ő engem figyelt kékeszöld szemeivel, az meglepő módon hatott ki rám. Elvarázsolva éreztem magam. Annyira közel volt hozzám és... és.. NEM! Szörnyű vagyok. Ilyenek járnak a fejemben, amikor Harry bármikor betoppanhat. Nem mintha hallaná a gondolataimat, de ez bűntudatot keltett bennem. Igazam lett. Így lenne ötösöm a lottón, mint ahogy megéreztem, hogy Harry hamarosan megérkezik. El sem képzelem inkább, hogy mit gondolhatott, amikor belépett a ház ajtaján és meglátott minket. Először még észre sem vettük, csak tovább piszkáltam Louis frizuráját. Elég különös látvány lehetett ez számára. Ha belegondolok elszégyellem magam, pedig nem biztos, hogy lenne miért. Csak akkor tudatosult bennünk, hogy itt van, amikor felháborodottan hozzánk szólt.

- Ti meg mi a francot műveltek itt?? - erre a mondatra gyorsan felkaptuk a fejünket és eltávolodtunk egymástól. Ismét egyszerre néztünk össze Louis-val, aki megkezdte a magyarázkodást.

- Csak reggelit akartunk csinálni, de hogy is mondjam?! - vigyorogta el magát. - Nem jött össze, mint látod - vihorászott. Én viszont nem mertem egy szót sem szólni, hiszen láttam, hogy Harry szemei csak úgy izzanak, ahogy rám néz. Nem csináltam semmi rosszat, mégis féltem. Tény, hogy mindent magamra veszek... vagy csak túlreagálom?

- Lou gyere ki kérlek - fújta ki a levegőt a Hercegem.

- Először még segítek Emma-nak takarítani - jelentette ki a pajtásom.

- Louis, légy szíves! - kérte őt erőteljesebb hangon a göndörünk, majd azzal a lendülettel ki is ment. Ezzel jelezte legjobb barátjának, hogy arra kell követnie őt. A haverom megadta magát, egy puszit nyomott az arcomra, majd ő is kisétált az ajtómon. Nem tudtam, hogy hová mennek és hogy meddig, de kicsit megkönnyebbültem, hogy egyedül lehetek. Gyakran már én sem értem saját magamat. Abból a célból, hogy eltereljem a gondolataimat takarítani kezdtem. Először elpakoltam a dolgokat, amikre már úgysem volt szükség, majd letöröltem a konyhapultot, végül pedig sepregetni kezdtem. A tervem nem jött össze, még takarítás közben is elmélkedtem. A lisztet és a morzsákat igyekeztem a lapátra terelni és amikor sikerült, akkor beleborítottam őket a kukába. Egy laza tizenöt-húsz perc alatt rendbe tettem a konyhát és azon kaptam magam, hogy hosszú percek óta bámulom a semmit az ablakon keresztül. Nem figyeltem senkit és semmit, hanem azon járt az eszem, ahogy Louis elköszönt. Megérintettem az arcom, ahová kaptam az elköszönésképp kapott ajándékomat és akaratlanul is elmosolyodtam. Azt sem tudom mi van velem és ez nagyon zavar. Ahelyett, hogy örülnék, hogy a Szerelmem végre megkerült, én teljesen máshol járok. Talán nem helyes... Gondolatmenetemet Harry szakította félbe, aki épp most tért vissza, ki tudja honnan.

- Szia - igyekeztem elé, hogy legalább tudassam vele, hogy boldog vagyok amiatt, hogy itt van.

- Szia - ölelt meg röviden, majd a kezembe nyomott egy zacskót. - Hoztam neked reggelit, vagyis inkább mondhatni ebédet, vagy uzsonnát, - nézett az órára - ugyanis Louis mondta, hogy még nem ettél semmit. 

- Köszi, jól jön - telepedtem le az asztalhoz. - Kérsz?

- Nem, nem. De amúgy... megpróbálom elfelejteni a történteket - folytatta a mondanivalóját, mire a szívem őrülten kalapálni kezdett. Ijedten vártam, hogy mi következik. - Elég érdekesen néztetek úgy ki, nagyon félreérthető volt. De bízom bennetek, na meg Louis is elmagyarázott mindent. Ne haragudj, ha néha kiakadok és bocs, hogy tegnap nem jöttem veled.

- Semmi gond - intettem. - De egyébként hol voltál éjszaka? Itt vártalak.

- Ööm.. Liam-nél - mondta halkan. - Ja... meg amúgy is kérdezni akartam valamit - ugrotta át gyorsan a témát. Tele volt a szám, ezért nem tudtam válaszolni, de egy felbólintással jeleztem neki, hogy mondja nyugodtan. - Van kedved este egy vacsora keretében megismerni egy... régi barátomat? - ült le a mellettem lévő székre és megfogta a combomat.

- Hát persze, miért ne?! - mondtam felderült arccal. Pozitív jelnek tekintem ezt a cselekedetet tőle. - És szabad tudni valamit erről a titokzatos barátodról?

- Hát, azt hiszem jobb, ha majd te személyesen megismered - csókolt meg végre. - Ja, és Louis is jön.

- Á remek! - nem értem, hogy miért tartotta fontosnak ezt is közölni, bár kicsit azért gyanúsnak tűnik nekem, hogy így viselkedik. Mindenesetre a válaszomat csak félig töltötte ki lelkesedés. A másik fele azért hiányzott, mert épp próbáltam volna elfelejteni a reggel történteket, erre tessék. De miért töröm magam? Mindent annyira túlkomplikálok. Úgysem lesz ennek semmiféle hatása. Csak szórakoztunk.

Miután elfogyasztottam a péksütit, amit Harry hozott nekem, a szokásos helyünkre, a nappaliba mentünk. A kanapé egyik végbe ültem le, míg Szerelmem egy könnyű mozdulattal bekapcsolva a tévét a combjaimra feküdt. Arra kért, hogy a fejét és göndört fürtjeit simogassam. Megtettem, amit kért, ő pedig hamar el is aludt. Úgy tűnt, hogy nem szunyókált túl sokat az éjszaka, de nem gyanakodtam, hagytam. Még álmában is ő volt az én félistenem. Csodálatos volt és édesnek találtam azt, ahogyan pihen, illetve hogy a lába lelóg a heverőről.

Két órán keresztül csak ott ültem mozdulatlanul, nehogy felébresszem, és próbáltam valami értelmes műsort találni. Végül feladtam és elhatároztam, hogy kezdeni kellene magammal valamit, ha hat órakor ott akarunk lenni a vacsorán, ugyanis már délután négy felé járt az idő. Először úgy döntöttem, hogy felhívom anyát, hiszen már körülbelül egy hete nem beszéltem vele. Kicsöngött, felvette és nagyon örült nekem a hangjából ítélve. Mindig azt mondta, hogy majd ő hív, de már hiányzott. Elég hosszan ecsetelte nekem a dolgokat, míg tizenöt percnyi beszélgetés után kinyögte, hogy majd lesz egy meglepetése számomra. Pontos időpontot, hogy mikor jön haza azonban nem mondott. Úgy voltam vele, hogy nem baj, elvagyok nélküle is. Anya korábban olyan volt nekem, mint a legjobb barátnőm, mindenről tudott. Most azonban ez kicsit megváltozott. Persze, ugyanúgy fog tudni mindent, ami nem ártalmas.

Ez azt jelenti, hogy mindent, kivéve ami mostanában történt. Utáltam neki hazudni, de lassan ideje lesz kitalálnom valamit. Hirtelen Harry ölelt meg hátulról. Nem akartam felkelteni, de ha már így sikerült...

- Átmegyek az öltönyömért, addig ne csinálj semmit. De ha visszajövök lezuhanyzunk együtt? - suttogta csibészesen a fülembe.

- Csak akkor, ha sietsz! - vágtam rá játékosan, majd felé fordultam. Látszólag nagyon inspirálóan hatottam rá, azt tükrözte szemöldökeinek mozgása is.

Ez a délután rendkívül felvillanyozta a napomat, főleg zöldszemű Hercegem közeledése. Megfogadtam magamnak, hogy innentől nem fogom hagyni, hogy holmi fenyegetések és rossz indulat elrontsák az egyébként szerencsésnek mondható életemet. Na igen, persze. Ezt csak addig a pillanatig sikerült betartanom, amíg az étterembe nem értünk...