21.rész - I Wanna Know Everything

- Na most mi legyen? - engedett el Louis és várta tőlem az utasítást.

- Jó kérdés. Egyelőre csak ott állnak - rá is hibáztam. Pont ahogy kimondtam, már a csengő meg is szólalt. - A szobámba kéne menned. Nehogy Harry meglásson, mert aztán még baj lenne - mutattam az emelet felé. Louis bólintott egyet és pontosan úgy csinált mindent, ahogy mondtam. Megvártam míg felmegy, majd mintha mit sem sejtenék, az ajtó felé libegtem. Már türelmetlenül vártak, annyira nyomták a csengőt. - Jövök már! - kiabáltam. Mielőtt ajtót nyitottam egy apró reményszikra még maradt bennem azzal kapcsolatban, hogy Jessica nincs itt, azonban csalódnom kellett. Amikor kidugtam a fejem az ajtón pontosan ugyanúgy álltak ott, mint mikor az ablakból néztem őket. Hangsúlyozom: pontosan ugyanolyan pozícióban voltak, mint azelőtt. Tehát átkarolva, egymásra mosolyogva stb. Még újra felidézni is rémálom. Legszívesebben letéptem volna a lány koszos kis mancsait Harry-ről. Tudom, hogy nem vagyok tisztességes, hisz a mai napot nézve elkövettem egy-két... vagy inkább három olyan dolgot, ami bűnössé tesz. De ez van. Akkor sem fogom csak úgy átengedni Harry-t. Még mit nem! Nem a játékost kell utálni, hanem a játékot. Ez a mondat sokszor felidegesített már életemben, felettébb felháborítónak tartottam, viszont most én is használtam. Bár féltem, hogy ez inkább mégis Jessica-ra jellemző, úgy éreztem, hogy ő van fölényben. Harry észrevette, hogy ez zavar engem, így gyorsan elengedte partnernőjét és egy sietős puszit nyomott az arcomra. Hát mit ne mondjak, nem volt az igazi. Már " csak " egy puszi járt nekem. De tehetek most pillanatnyilag valamit? Hát nem. Meg kell várnom míg kettesben leszünk, és hátha meg tudunk mindent beszélni.

- Szia - köszöntött Harry. - Beszélhetünk?

- Sziaa - fejeztem volna be a köszönést - sztok - haraptam el a végét. - Hát... beszéljünk - támaszkodtam neki az ajtófélfának összefont karokkal.

- De bemehetnénk? - mutatott befelé a göndör.

- Te bejöhetsz - néztem zöld szemeibe. - De a háziállatodat hagyd kint - mondtam komolyan.

- Milyen háziállatot? - kerekedett ki Harry szeme.

- Hát azt a libát! - böktem Jess felé felvont szemöldökkel. Biztos nem ilyen válaszra számítottak, hisz a szőkeség a szája elé kapta a kezét és egy sértődött ' Haah! ' hagyta el a száját.

- Úgy veszem észre, hogy itt nem látnak most engem szívesen - felelte Jessica kényes hangon.

- Nem csak most, máskor se - nevettem fel, mire vetélytársam csak a szemét forgatta. - Vigyázz, mert a végén még kifordul a szemed, olyan gyorsan forgatod - folytattam a cukkolást. Annyira jó érzés volt, hogy végre elege van belőlem. Szép lassan csak visszakapja tőlem, amit érdemel. Kezdetnek épp elég.

- Akkor úgy látom el kell köszönnöm - vágott egy fanyar képet a csaj és megragadta Harry-t a hasa aljánál, majd felfelé csúsztatta a kezét egészen a válláig. Az arcán, a homlokán és a nyakán puszikat hagyott, majd egy győzedelmes arckifejezést vágva, amit nekem szánt, elment. Mi maradt hátra? A vörös rúzsa szerte Harry-n. Ez körülbelül olyan mondandóval szolgált számomra, mint ha azt mondaná, hogy: " Ő az enyém. Én győztem ", s ekkor mindez azt jelentené, hogy akkor én vagyok a vesztes. De még semmit nem szabad így elkönyvelni. Várjunk még.

Miután a szőkeség elsétált én bementem, Harry pedig utánam jött és hallottam mikor beért, ugyanis becsapta az ajtót. - Ez mégis mi volt? - förmedt rám.

- Hát én is ezt kérdezem - tettem csípőre a kezeimet, mire Hercegem értetlenkedni kezdett. Egy határozott mozdulattal mellette termettem és a tükör felé fordítottam, a tenyeremet pedig szintén a tárgy irányába nyújtottam. - Látod? Mi ez? Miért kaptad? Miért csinálja ezt? - bombáztam a kérdéseimmel.

- Emm. Nem ezért jöttem - hárított.

- Jó. Először akkor szépen megmagyarázod ezt, utána jöhet, amit akartál - kértem számon.

- Csak egy ártatlan elbúcsúzás volt na. Nem kell mindenbe többet gondolni - emelte égnek a szemét és közelebb jött. Hirtelen megállt és furcsa fejet vágott. - De már ha itt tartunk - kezdte el szaglászni a blúzomat - miért van neked olyan illatod, mint Louis-nak?

- Micsoda? - kuncogtam gúnyosan és egyre rosszabbul kezdtem érezni magam. Neki nem tudtam hazudni sosem, pedig most szükséges lenne. - Még hogy olyan illatom, mint Louis-nak?! Ez nevetséges - tapsoltam egyet.

- Tuti, hogy most is itt bujkál valahol. Hol van? - kiáltott rám ingerülten és megszállottan keresgélni kezdte a fentebb említett személyt. Minden egyes szobába benyitott és a legapróbb részletekig mindent átvizsgált. Mikor a hálószobám felé közelített egyre idegesebb lettem. Izzadtam és rázott a hideg egy időben. Becsuktam a szemem, hogy ne lássam a reakcióját. Elég lesz, ha majd hallom, miután megtalálta nálam a legjobb barátját. - Jól van. Nincs itt. Ne haragudj - fújta ki a levegőt. A szemeim kipattantak erre a mondatra. " Mi? Hol van akkor? Hová lett? Hisz oda bújt el... " - ijedtem meg. Remélem nem ugrott ki. Mondjuk az ablakomhoz mondhatni, hogy közel van egy fa, amin ha nagyon akar, le tud mászni. Jó, rendben. Nincs baj - nyugodtam le és láttam, hogy Harry is lecsillapodott. Nos igen. Ekkor valamiféle zenét hallottunk az emeleti fürdőből. A francba! - ütöttem a combomra. Harry gyanakodva bement a helyiségbe, mikor a csengőhang már rég kikapcsolt. Egy gyors mozdulattal elrántotta a zuhanyfüggönyt és Louis-t találta ott. Az ő telefonja szólalt meg. Mindezt lentről figyeltem. A két fiú pár végtelennek tűnő pillanaton keresztül feszülten figyelte egymást. - Gratulálok! - vert bele egyet a falba Harry üvöltve, miközben dübörgő léptekkel leszáguldott a lépcsőn, majd elém állt. - Képes lettél volna hazudni nekem. Én hülye meg azt hittem, hogy bízhatok benned, hogy te más vagy, mint a többi. De nem, pont ugyanolyan vagy. Kár volt az elején hinnem neked. Louis menj el! - kiabált a barátunkra, aki épp akkor érkezett mellénk. Egy pillantást sem vetettek egymásra. Csak ekkor szörnyülködtem el abban, hogy mit okoztam. Ők ketten olyanok voltak, mint a testvérek. Mindenben számíthattak egymásra és most miattam mi lett velük. Tönkretettem egy erős, régóta köttetett köteléket. Ordibálhatott velem Harry annyit, amennyit csak bírt, az sem fájt annyira, mint ez a tény. Utálkozom Jessica miatt, holott inkább én vagyok a szörnyeteg. Ezek után úgy gondoltam, hogy bármi rossz dolgot megérdemlek. Hozom itt az elveimet és mondom a szent beszédemet minden jóról, erre egyet sem tartok be. Ekkor elmondtam magam mindennek. Egy álszent, idióta, értéktelen hülye tyúk vagyok, aki megérdemli a szenvedést. Tessék. Most már jöhet bármi. Elfogadom. Kibírom. Vagy ha mégsem, akkor így jártam. Ez a valóság és nem az én kis világom, amit már gyerekkorom óta építgetek. Összeomlott... MINDEN. Louis-ra néztem, aki épp távozni készült. Mielőtt Harry észrevette volna, eltátogott nekem annyit, hogy: " Majd később visszajövök ",mire bólintottam. Elképesztő, hogy sima gesztusokból hogy megértjük egymást. Hamarosan Harry-vel már csak ketten voltunk a házban. Ahogy Louis kiment, utánanéztem és próbáltam elidőzni, hogy ne kellessen a hegyi beszédet hallgatnom. Azonban ez elkerülhetetlen volt. Egy ideig csend honolt a lakásban, sőt még az utcán is. Sehol senki. " Gyerünk, essünk túl rajta. Mondd már! " - mondogattam magamban.

- Emma - szólt hozzám Harry. - Szeretnék kérdezni valamit - sóhajtott. - Lefeküdtél Louis-val?

- Mégis minek nézel engem? - döntöttem hátra a fejem.

- Jó, nem akartam semmi rosszat feltételezni. Csak hát itt aludt és... 

- És rögtön arra kell gondolnod, hogy rávetem magam, mi? - folytattam mondatát a fejemet rázva.

- Akkor úgy kérdezem, hogy... megcsaltál? - jött közelebb és megfogta az államat. Beletrafált. Azt akarta, hogy csak és kizárólag az ő szemeibe nézzek, de nem tudtam. Átnéztem a vállam fölött, vagy bármi mást figyeltem és egy szó sem hagyta el a számat. Nem mertem beismerni. - Megcsaltál? - kérdezte erőteljesebben, de még mindig gyengéden fogott. Azonban válasz tőlem akkor sem érkezett. Nem kellett semmit mondanom, a hallgatásom elárult. - Sejtettem. Már a bulin is feltűnt, hogy mennyire egymásra vagytok hangolódva. Tudtam, hogy csak idő kérdése - temette a fejét a kezeibe.

- Na jó. Akkor most én jövök. Köztetek történt valami Jessica-val? - álltam elé. Nyugodt voltam, nem veszekedtünk, csak beszélgettünk. Reménykedtem, hogy mindent el tudunk rendezni. Én meg tudnék neki bocsájtani bármi is volt, a többi már csak rajta múlna... na meg azon, hogy Louis-hoz miként viszonyulna. 

- Megbolondultál? Ő a volt barátnőm és tudom, hogy ezt tudod. Louis elmesélt mindent neked - parodizálta a legjobb barátját.

- Épp azért! Harry ne térj ki! Válaszolj! - követeltem a választ.

- Mit akarsz hallani? - lökte el magát a faltól, melynek neki volt támaszkodva.

- A lepkék szaporításának módszereit - ironizáltam. - Szerinted mit? Az igazat! 

- Oké - sóhajtott. - Igen, történt. Gondolom már azt is tudod, amilyen informált vagy, hogy a partyn, amikor ott maradtam, akkor Liam vigyázott rám.

- Csak mondom, hogy Louis kérte meg őt, mert aggódtunk érted - tájékoztattam.

- Nem ez a lényeg. Egyébként meg már felnőtt vagyok és tudok magamra vigyázni - reagálni akartam erre a kijelentésére, de inkább nem tettem, hisz tudtam, hogy még nagyobb vita kerekedne ebből. Egy mély lélegzetet vettem, hogy ne hagyjam, hogy felzaklassanak a szavak, amiket majd hallani fogok és engedtem, hogy folytassa. - Szóval Liam hazavitt, mert azt látta rajtam gondolom, hogy már nem vagyok magamnál, pedig mindenre emlékszem. Lehet kicsit már bódult voltam, de az már mellékes. Még az ágyamhoz is elkísért, ahol lepihentem és azt hiszem, hogy még el is aludtam. Aztán Jess hívott telefonon. Azt is tudni akarod, hogy miért, ugye? - a körmöm melletti bőrt rágcsáltam idegességemben. Régi és hülye szokásom. Rezdüléstelen arccal figyeltem őt tovább és vette a lapot. Mesélte tovább a kis sztoriját. - Már nem emlékszem mivel, de valami kis apró-cseprő kifogással rávett, hogy menjek vissza a szórakozóhelyre, hozzá. Abban az állapotomban befolyásolhatóbb vagyok és olyankor bárki mondhat bármit, engem érdekel és megyek, csinálom.

- És rád nem kell vigyázni, mi? - jegyeztem meg az orrom alatt.

- Na mindegy - hangsúlyozta. - És fogtam egy taxit, elmentem. Ott még pár haverral megittunk egy-két kör italt, aztán eldöntöttem, hogy hazajövök hozzád, de utamat állta. Felvetette, hogy jó lenne, ha a régi sérelmeinket hátrahagynánk és újra jóba lennénk, ezért elmentem hozzá. Elfogadtam, hisz olyan ártatlan meghívás volt - mondta naivan.

- Ártatlan? Ez a nőszemély?! Nincs jogom ítélkezni, de... - fogtam a fejem.

- Emma! Mindenki változik, mindenki érdemel egy második esélyt - fogott kézen és leültetett, mielőtt befejeztem volna, amit mondani akartam, majd ő is odakuporodott mellém. - Szóval a lakásába mentünk. Ott borral kínált, amit szintén nem utasítottam vissza. Na és így kezdődött - nézett egyenesen a szemembe. - A nappaliban foglaltunk helyet és azonnal hozott is két poharat, majd töltött is a vörösborból. Az akkori párbeszédünkre tisztán emlékszem - komorodott el még jobban, lehajtva a fejét. - Tudom, hogy megjegyeztem neki, hogy milyen finom az az ital, mire csak egy kérdése volt, ami úgy szólt, hogy: " Tudod mi lenne még ízletesebb? ". Majd ezek után rám vetette magát és megcsókolt. Úgyse fogod elhinni nekem, de eltoltam magamtól és utasítottam, hogy hagyja abba, mert te vagy a barátnőm - bokszolt bele a mellette heverő kispárnába.

- De, elhiszem neked - kulcsoltam össze a kezünket, mire egy fáradt mosolyt engedett ki. 

- Aztán úgy tűnt, hogy leáll. Folyamatosan megtöltötte a poharamat, ha már megittam, ami benne volt. Észre sem vettem, hogy mennyit iszok, mert annyira jól eldumálgattunk közben. Ezek után minden kiesett - hagyta abba.

- Ennyi? - fújtam ki a levegőt. Teljesen megkönnyebbültem. Hála az égnek! Ez szinte semmi! Egy nagy kő esett le a szívemről. Azt hittem, hogy Jessica elcsábította. De csak ennyi. Jaj, de jó... aha, persze. Kiderült, hogy korán sincs vége.

- Sajnos nem. Ugye mondtam, hogy ezek után már nem voltam tudatomnál. Nála aludtam, azért nem jöttem haza - hunyta be a szemeit, mintha attól félt volna, hogy ordibálni fogok vele, de nem tettem. - Nos, reggel mellette keltem. Ő már rég ébren volt és engem figyelt, miközben pihentem - na ne. Ez nem lehet. Add, hogy ne az legyen a vége, amire számítok. Az igazságot kértem tőle, de talán könnyebben elviselném, ha nem tudnék minden részletet. Mi lett vele, hogy hirtelen mindent kitálal? Ehhez képest tőlem csak egy dolgot akart tudni. - De gyorsan kiszálltam mellőle és öltözni kezdtem. Iszonyatos bűnösséget éreztem és otthagytam egy szó nélkül. Aztán egyenesen ide jöttem és milyen látvány fogadott?! Ti éppen kaja csatáztatok. Féltem, hogy a sejtésem, miszerint Lou és te közötted lesz valami, beigazolódik. Ezért hívtam el Louis-t, hogy megbeszéljem vele, illetve hogy adjon nekem magyarázatot. Akkor még bíztam benne... vagyis akkor még megnyugtatott - javította ki magát gyorsan. Szóhoz sem jutottam. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy képtelen lennék leírni, hogy abban a percben mit éreztem, amikor mindezt a tudtomra hozta. Már nem voltam biztos benne, hogy tudni akarom. Legszívesebben kisöpörtem volna ezt az agyamból. De ő csak folytatta. - Majd elmentem újra Jessica-hoz, hogy megbeszéljem vele az estét. Mielőtt elméleteket kezdenél gyártani elmondanám, hogy nem történt semmi. Jessica is megerősítette és nekem is rémlenek képek, amik rávezetnek a lényegre. Nem csináltunk semmit... Tovább dumálgattunk, aztán vetette fel a vacsora ötletét. Meg akart téged ismerni. Azt mondta, hogy jó barátom révén tudni akarja, hogy a megfelelő lányt választottam-e magamnak. Szerintem ez kedves tőle. Jóvá szerette volna tenni a tetteit a múltban. Csak jót akart - fordult felém.

- Hát ez jó. Ne röhögtess! - csattantam fel. - És te komolyan bevetted ezt? - háborodtam fel, szerintem jogosan. - Még hogy jót akart! Ez a legjobb vicc, komolyan! - hát ez kész. Nem tudom mit tett vele ez a liba, hogy ennyire az ujja köré csavarta és hogy ilyen naivvá varázsolta. Bárcsak Harry tudná, hogy a drágalátos kis barátjának és nekem milyen múltunk van, a kapcsolat kialakítását nézve. Bár már abban sem voltam biztos, hogyha tudná, akkor újra az én pártomon állna.

- Hallgass már végig! - állt fel idegesen. - Aztán következett a vacsora. Te is tudod mi történt, hisz ott voltál. Akkor megmondom őszintén, hogy nem tetszett a viselkedésed. Nem hogy esélyt adtál volna annak, hogy talán barátnők legyetek - gratulálok Harry Styles. Újabb remek ötlet. Az én viselkedésem nem tetszett neki, hűha. És megint ott tartunk, hogy Emma ezt és azt csinálta. Megint csak én vagyok a hibás! Partnernője bezzeg maga az angyal. Azt, hogy ő mit csinált, hogyan viszonyult hozzám, azt már észre sem vette. Az már nem is számít? Persze, csak az, hogy én mit csinálok " rosszul ".

Már annyira felidegesített ezzel az egésszel, hogy a szeme közé nézve azt kiáltottam, hogy: - Hogy lehetsz ennyire naiv?! 

- Hagyj békén! - kiabált vissza. Egy éles fájdalom hasított belém. Az ok a veszekedés volt. Az a baj, hogy többször vitáztunk, minthogy azt mondtuk volna egymásnak, hogy: szeretlek. Ez a nagy büdös helyzet. Most először gondoltam azt rólunk, hogy talán nem illünk össze. - Aztán újabb okot adtatok nekem a drága barátocskáddal, aki nem a legjobb barátom többé, hogy gyanakodjak. Átkarolva mentetek, hazahozott a kocsival... Ez milyen dolog már? Míg ti egyre jobban összemelegedtetek, addig mi az étterembeli eseményekről beszélgettünk. Főleg ti kerültetek szóba.

- Szuper. De ki az a " mi "? - fontam össze a karomat.

- Jaj, mintha nem tudnád. Te és Louis. Jess rávezetett arra, hogy ti nagyon is egymásba vagytok gabalyodva. Főleg mostanában... Illetve elmondta a véleményét rólatok az alapján, amit látott. Kijelentette, hogy elég szembetűnő volt, amikor mi ketten leültünk, te pedig elrohantál pár percre, Louis pedig rögtön utánad loholt - állt be ugyanolyan pózba, mint ahogy én voltam.

- Hát... ő legalább törődik velem - fordítottam el a fejem.

- Hagyd abba! Jessica ezzel meg is erősítette a megérzésemet. És mint utólag kiderült, be is jött - mondta szemrehányóan, de ezt én már inkább szóra sem méltattam. Már úgy voltam vele, hogy higgyen, amit akar. Hiába magyarázkodom, hajtja a saját meggyőződését. - Aztán erről beszélgettem vele és ismét nála kötöttünk ki. Gyanakvást indított bennem, amikor azt hajtogatta, hogy talán ellenőriznem kellene téged, hogy mit és hol csinálsz, illetve, hogy kivel. Ebben is igaza volt. Hát nem a drágád vette fel a telefont? - beszélt drámaian.

- Fejezd be! - intettem felé.

- Nem! Akkor is vele voltál. Sejtettem, hogy ezentúl " elválaszthatatlanok " lesztek, - mutatott idézőjeleket az ujjaival - így elhatároztuk Jess-el, hogy meglepünk egy kicsit titeket. A lelkemre beszélt és...

- Persze. És minden szent, amit ő mond, mi?! - emeltem égnek a tekintetem. Annyira tehetetlennek éreztem magam. Annyira makacs, hogy hihetetlen. Amit ő úgy gondol, eldöntött, az úgy is van. Pont. Mégis hogy tudnám átfordítani, hogy újra az én oldalamon álljon? Most olyan gonoszak voltunk egymással, pedig ennek soha nem lett volna szabad előfordulnia. Lehet, hogy nem mutattam ki, de nagyon érzékenyen érintett. Kívülről úgy látszik, hogy mindent kibírok, de belülről korán sincs így.

- Miért nem hagyod, hogy végig mondjam? Te is bevallottad, ha még csak hallgatással is, de megtetted, hogy félreléptél Louis-val. Csókolóztatok, vagy nem is tudom mit tettetek... nem is érdekel. A lényeg megvan. Akkor most én is vallomást teszek neked... úgy éreztem, hogy emiatt revansot kell vennem. Önzőség, hülyeség és ettől én még bűnösebb lettem. Tudom, nem kell felhánytorgatnod. Az étteremből hazavittem, majd ismét elidőztem nála. Alkalmasnak láttam a pillanatot... először csak megcsókoltam, de aztán már maguktól mentek az események - vágott sajnálkozó fejet. Ilyen nincs! Még hogy revansot kellett vennie?! Ez mi? Egy kapcsolatban nem egymásért vagyunk?! Úgy látszik, ez nálunk nem így volt. Alkalmasnak látta a pillanatot... hát köszi. Szerintem ha valakinek a párja felé ilyen feltételezései vannak, azt vele kéne megbeszélni... és nem rögtön a bosszút forralni.

- Na jó figyelj. Ez így nem mehet tovább. Most, hogy mindketten tudjuk, hogy a másikkal mi történt, ideje tisztán látni - próbáltam lenyugodni. Fel akartam hozni, hogy jó, kezdjük tiszta lappal, felejtsünk el mindent... de nem volt időm.

A szemeit rám meresztette, annyira meglepetésként érte a hangulatváltozásom. - Hát... akkor el kell döntenünk mi legyen - huppantunk le egyszerre a kanapéra. Mindketten meggyötörtek voltunk. Hurrá, éljen. Remélem nem fogunk mindent tönkretenni. - Úgy látom, hogy ennek nincs értelme - nyilvánított véleményt.

- Én is ezt próbáltam megértetni veled. Nem bízol bennem és sokszor nem is érdekel, hogy mi van velem.

Lehet, hogyha előzőleg hittél volna bennem, akkor nem történt volna meg az, ami. Különben sem én voltam, aki hamarabb " bűnbe " esett - biccentettem felé. - De mindegy. Le van zárva. Nem hozom fel többet.

- Nem, én nem így gondoltam... - nem fejezte be a mondatot, csak megcsókolt. Ez olyan forró, szenvedélyes és hosszú volt. Na és az utolsó. A búcsúcsók. Levegő hiányában elváltak egymástól az ajkaink és még egy puszit hagyva a homlokomon sietősre vette a figurát. A bejárati ajtót szinte kitépte a helyéről, annyira igyekezett. A küszöbről még visszaszólt. - Kérlek vigyázz magadra! - majd nyitva hagyta az ajtót. Utánasiettem, hogy megállítsam, de nem jártam sikerrel. Az autójához futott és olyan gyorsan elhajtott, amilyen gyorsan csak tudott. Biztos azért, mert félt, hogy utána szaladok és talán még tudtam volna hatni rá. Nem. Elment. Mindezt bentről nézhettem végig. Még most sem bírom felfogni. Remegek. Ennyi volt. Kész. Vége. Szakítottunk.